Takács Zsuzsa: Ady

Szerintem sosem élt. Csak hagymázas

képzeletünk sorolja közénk az Ugarra.

Nem lakott a Veres Pálné utca első emeletén,

a hétköznap négy és hat óra között látogatható

múzeum-lakásban soha. Csak száműzöttségünk

tudata rajzolja az égre a nagykarimájú, gyűrt

kalap alatt parázsló, nőktől árkos szemeket,

a beteg, de bárkitől oltalmat remélő arcot.

A ránk emelt tekintet ránk gyújtotta a meghitt

akolt. Füstben és forróságban támolygunk

a kijárat kifelé. A fellobbanó világosság

mámorát kívánjuk vissza, de úgy, ahogyan

volt, soha többé nem lesz. Se Nagyvárad,

se Párizs nem forog tovább. Nincs kijárat.

Megjelent a Tiszatáj 2012/12. számában