anya szült meztelen. anyaszült meztelen találtak meg, így akartam 7 hónap után kiszáradva visszamenni az összeszáradt anyámba, sírás nélkül? eszméletem vesztve talált rám a barátnőm, nem tudtam még, hogy kilyukadt a méhem, a belem, és összekapcsolódva szartak a világra, de az biztos, hogy előtte hetekig tuskóként feküdtem az ágyban, és elektrolit-háztartásom nem bírta tovább a helyemben, helyettem zuhant a feketeségbe. a halál ilyen lehet, talán ez volt az első értékelhető gondolatom valamikor az ötnapos kóma után a kórházban, amikor még csak a lányom és a húgom ismertem meg, később segítségükkel elviselhetővé vált a pelenka és a cső, infúzióból nátrium, kálium csepegett éltetőn, akár a könny, vizelet katéterbe, folyt hetekig a sok-sok vizsgálat, CT, MR, röntgen, ultrahang. eredmény: stressz által megbaszott immunrendszer gyógyszer-melléhatásokkal
viszlát, hyponatraemia, nem mondtam az első műtétkor, a sebészeti klinikán csodálatos fényben úsztam a műtőasztalon, nem gennyes vérben, meg is dicsértem a fénylő hatalmas virágokat += körülöttem három orvos állt, de őket már nem láttam, hatott a nyugtató és az altató, pedig féltem hónapokig, hogy majd végleg elalszom, de a kóma nem jött újra, fortunately, halálba ölelni, megijedhetett az öt csőtől, amiből befelé és kifelé folytak belém és belőlem napokig anyagok: elektrolitok, tápszer, fájdalomcsillapító, vér, bélsár, vizelet, de utána jött az öröm: lapok megjelent verseimmel, telefonok és mailek, üzenetek lánykori szerelmeimtől, akik soha nem öleltek, csak képzeletben, mint én őket az ágyban fekve a kétágyas kórteremben, ahogy az új szenvedélyt is magamévá tettem, chatjeink életben tartották a nőt = engem, aki nem tudta megcsalni magát, így a férfi se csalhatta meg az élettársát, és cheerio lett a flörtöléseknek
viszlát, vastagbél divertikulum és sipoly, nem mondtam három hónap múlva az ortopédus asztalán, saját magam mélyébe hullva, altattam magam gyógyszerek nélkül, hallottam a csípőmbe szerető, bújó kalapács hangját, de elfelejtettem, mint a semmit álmodó, vésőként működő kómás napjaim előtti heteket, mert két óra múlva a műtét után leesett a vérnyomásom protézisemmel gazdagodva 70/60-ra, majdnem annyira, mint amikor a semmi ölelt magába zárva, de ekkor már a klinikán legalább féltettem tudatlan emlékeim, amit végül mégis végleg elhagyott az amnézia, és nem szeretett tovább, beautiful, anyám se, vagyis elhagyhattam az inadekvát 9 hónapos, sejtjeimben keresgélő gyász állapotát, tudatosan, hangosan sorozatos gyönyört adva a tudatalattimnak
viszlát, mese, nem mondhatom, mert látod, írok, működik a libidóm, a fantáziám, és megszületett fátyolos hónapjaim közben az első unokám + ez a mind fentebb nem mese volt = aki nem hiszi, járjon utánam, mint én bottal, bár féltem őt, ahogy féltem az utcára lépéstől 7 hónap után, ráadásul tudom, hogy a félelem a magánynál is kurvább.
