Radnóti Miklós ismeretlen levele és verskézirata

Radnóti Miklós dedikációnak gyűjteménye tartalmaz pár olyan tételt, amelyek azt dokumentálják, hogy a költő az ajánlások mindenkori aktualitása mellett előszeretettel adott könyvéből dedikált példányt konkrét alkalmakra is. Leggyakrabban éppen valakinek a születésnapjára. Ilyen ajándékot kapott pl. Perényi Miklós ügyvéd, akinek Radnóti így ajánlotta Válogatott versek című kötetét: „Perényi Miklósnak / 34. születése napjára / szeretettel, / sajna Veresmarton, / 1940. november 23.-án / Radnóti Miklós”, illetve az Ikrek havát: „Perényi Miklósnak / ugyanakkor, ugyanazon / alkalomra, szeretettel: / Radnóti Miklós”. Ezen ajánlások külön érdekessége, hogy Radnóti 1940 szeptembere és decembere között Szamosveresmarton teljesített munkaszolgálatot, így – ahogy meg is szövegezi – a nehéz körülmények között is gondolt az ünnepi alkalomra. Hasonlóképp született meg az ugyanabban az évben megjelent Guillaume Apollinaire válogatott versei egyik ajánlása, melynek címzettje szintén Radnóti egy munkaszolgálatos társa volt: „Göndör Tibornak, / baráti szeretettel / 28.* születése napjára / Radnóti Miklós // * 29.-re is!” (Bíró-Balogh: 74., 75. – Utóbbi kötet Nyerges András tulajdonában van.)

Az egykori Művkoll-társ, Árvay Erzsébet könyvtárában szintén megvoltak Radnóti első kötetei, dedikáltan, melyek közül azonban több is eltűnt a család tulajdonából, a nemrég fellelt két ajánlás viszont így szól: „Erzsikének és Lacinak / régi barátsággal és szeretettel / Radnóti Miklós / és György” (Újhold), „Erzsikének és Lacinak / szeretettel kűldi / Miklós / 1936. november 10.” (Járkálj csak, halálraítélt!). Egyértelműen egy valódi baráti viszonyról tanúskodnak – nemcsak a megszövegez, sokkal inkább a keresztnevesített megszólítás (Erzsike, Laci) és aláírás (Miklós). Mindenesetre ezek a baráti ajánlások nem külön alkalomra készültek, Radnóti „csak” megküldte könyveit.

Radnóti ajánlása az Újhold (1935) kötetben

Radnóti ajánlása a Járkálj csak, halálraítélt! (1936) kötetben

Nemrég azonban a család irattárából előkerült egy igen becses Radnóti-levél, amelyet a költő éppen egy születésnap alkalmából írt. (Kalmár Éva Kína-kutató, fordító – aki tagja a Kosztolányi Dezső életművét kritikai kiadásban megjelentető munkaközösségnek is, ahol Kosztolányi kínai műfordításait rendezi sajtó alá – szívességét és segítségét ez úton is köszönöm.)

A levél így szól, betűhív közlésben:

Drága Évácska Anyja, Évácska Apja,

nagyon boldog voltam, mikor Laci sorait olvastam és azért köszöntelek így elkésve Hármatokat, mert egy Bölcsődalt akartam kűldeni Évának. De Múzsám kiszámíthatatlan hölgy, (talán a következő tíz év alatt, – ha megérem, sikerül megrendszabályoznom, –) és egy Békehimnuszt csikart ki belőlem. S ez jellemző napjaimra, napjainkra. Elkűldöm Évának ezt, fogadja kis szívébe, de a Bölcsődalt is megírom majd. Nyáron el akarok látogatni Szegedre, Éva akkor öt-hat hónapos kisasszony lesz, azt hiszem érdekelni fogja udvarlásom.

Igaz baráti szeretettel

Miklós és Fifi

Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke! 

Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, – ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor 

ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még? 

Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be gyönge fáidat meleggel, 

s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háborúk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit. 

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió! 

s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong, a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Igy lesz-e? Igy! Mert egyszer béke lesz.

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

A levélen nem szerepel keltezés, borítékja sem maradt fönn. Datálása mégsem nehéz. Két adat áll rendelkezésünkre: egyrészt nem lehet korábbi, mint Kalmár Éva születésének napja – sőt, erre még rá kell hagyni pár napot, hiszen előbb Kalmár László írt Radnótinak, másrészt Radnóti sem azonnal válaszolt, mert eredetileg más, az alkalomra írt verset akart küldeni –, másrészt nem lehet későbbi, mint a költemény megjelenése.

Kalmár Éva 1938. február 3-án született, a cím nélkül bemásolt vers pedig nem más, mint a Himnusz a békéről, amely eredetileg a Pesti Napló 1938. március 6-i számában látott napvilágot. A levél tehát e két dátum között született.

Elsődleges címzettje, „Évácska Anyja” nem más, mint Árvay Erzsébet (1910–1996), a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának egyik alapító tagja; Kárász Judittal és Tomori Violával hárman képviselték a női nemet a társaságban, emellett ő volt az, aki az eltérő származású, neveltetésű és egyéniségű különbségekből fakadó heterogén összetételű élcsapatban „az egyetemes kereszténységhez, ill. annak erősen demokratikus és szociális szárnyához kapcsolódó” elveket vallotta (Lengyel 1990a:211.).

Buzán született, tanárcsaládban, „Szegedre egyetemi hallgatóként került, 1928 és 33 között itt volt matematika-fizika szakos hallgató. Mint református felekezetű diák, hamar tagja lett annak a Bethlen Gábor Körnek, amelyet Buday György akkortájt újított meg s tett az értelmiségi fiatalság nagy orientációváltásának egyik legfontosabb, kezdeményező szervezetévé. Hogy a kör az úgynevezett agrársettlement mozgalom melegágyává válhatott, majd kivajúdhatta magából a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát […], neki komoly szerepe volt. Nem szokás tudni, de tény, a parasztság nehéz élete felé forduló kör egyik intézményi előképét, az Újpesti Szociális Telepet, amellyel már Szegedre kerülése előtt kapcsolatban állott, ő ismertette meg igazán Budayékkal. S ő volt az is, aki (Tomori Violával) rendszeresen kijárt Tápéra, hogy az agrársettlement elveihez igazodva, valamit ténylegesen is enyhítsen a nehézsorsú emberek életén” (Lengyel 1996). A Bethlen Gábor Körnek 1932 októberében elnökhelyettese is lett; ekkor tartották azt a tisztújító gyűlést, amelyen a leköszönő elnök, Buday György helyett egy másik Művkoll-tagot, Ádám Lászlót választották meg (Dm 1932, SzúN 1932). Ez a vezetőségváltás közvetve a Művkollra is kihatott, mivel Buday tevékenysége ezután – bár örökös tiszteletbeli tagságot kapott – nem a körben, hanem a Művészeti Kollégiumban összpontosult (Lengyel 1990b: 277.). És ez döntő fontosságú változás volt a Művkoll történetében. A Kollégiumon belül pedig amellett, hogy aktívan részt vett a falukutató munkában, olyan fontos – el nem hanyagolható, de említést alig kapó – háttérmunkát is végzett, mint hogy előfizetőket gyűjtött a Művkoll kiadásában megjelent kiadványokra (Baróti 1977: 431.), segített ezek postázásában (Lengyel 1990c:394.), vagy részt vállalt a Dudaron megrendezett nemzetközi „falukutató” konferencia, az ún. dudari „falutanulmányozás” szervezésében (Lengyel 1990d:468.).

1933-ban ment férjhez Kalmár László (1905–1976) matematikushoz; ő a levél másik címzettje, „Évácska Apja”, „Laci”. Kalmár a Somogy megyei Alsó-Bogát pusztán született, középiskolai tanulmányait – kitűnő érettségivel – Budapesten végezte. A budapesti egyetem matematika-fizika szakos hallgatója volt, 1927 májusában szerzett középiskolai tanári oklevelet, júniusban pedig  egyetemi bölcsészdoktori szigorlatot tett matematikából (melléktárgya az elméleti és kísérleti fizika volt). Ezt követően rövid ideig kutató laboratóriumi fizikusként dolgozott, majd 1927 szeptemberében Szegedre került, az elméleti fizikus tanszékre tanársegédnek. 1938-ban egyetemi adjunktus volt, Riesz Frigyes tanszékén. Itt 1944-ig (a német megszállásig) taníthatott, akkor megfosztották állásától. Hódmezővásárhelyre, Szegedre, Algyőre és Fehértóra vezényelték munkaszolgálatot teljesíteni – kubikus, vasútépítő és cserepező munkát végzett –, később, amikor a munkaszolgálatos századot elindították nyugat felé, egy bajtársával Baján megszökött, és visszatért Szegedre. A háború után – 1945-től – ismét taníthatott. 1947-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Az 50-es évek végétől bontakoztak ki kutatásai a számítástechnika területén, 1963-ban indította be a szegedi egyetemen a programtervező matematikus képzést, a hazai számítástechnika egyik megteremtőjeként tartják számon. Munkássága elismeréseként 1949-ben az MTA levelező tagjává választotta, 1950-ben Kossuth-díjat kapott, 1961-ben az Akadémia rendes tagja lett. 1975-ben Állami díjban részesült, majd postumus megkapta a Computer Pioneer Avard tekintélyes nemzetközi kitüntetést. (Vö.: Kalmárium.)

Kalmár László és Árvay Erzsébet 1938 februárjában

Négy gyermekük született, elsőként Éva, akinek születése alkalmából Radnóti a levelet írta.

Kalmár László nemzetközileg elismert tudós lett, azonban Árvay Erzsébet „egész életét különös paradoxon lengte át. Valamennyi egykori Szegedi Fiatal közül talán ő volt a legkevésbé előtérben (s így a legkevésbé ismert), de alighanem ő volt e fontos csoportosulás egyik legegyenesebb, legtisztább, legerősebb emberi tartású tagja. Kemény, tiszta jellem, s empatikus, érzékeny lélek. Egykori társai közül utóbb egyeseket az ambíció, a hiúság vagy más emberi gyarlóság olyan helyzetekbe sorolt, amelyekből nem lehetett folttalanul kikerülni. Ő feladatát mindig ellátva, de tudatosan háttérben maradva, tisztán maradt e kísértésektől” (Lengyel 1996).

S habár egyik túlélője volt a világháborúnak – amelyben a Kollégium több tagja is odaveszett –, később mégsem írt visszaemlékezést. Visszaemlékező tanúként azonban számos értékes szóbeli közlésével (Csaplár Ferenc és Lengyel András vonatkozó írásaiban), valamint fontos – a Kollégium életével kapcsolatos – dokumentumok megőrzőjeként sokat köszönhet neki az irodalomtörténet; az ő jóvoltából került nyilvánosságra például Radnóti Miklós Mese a szomorú fűzfáról című Tápén ihletett meséjének géppel írt kézirata (Csaplár: 50.), illetve most a fentebb közölt levél és verskézirat.

*

A levélben küldött Himnusz a békéről Radnóti ismertebb verseinek egyike. Első közlése – mint a datálásnál már szó esett róla – a Pesti Napló 1938. március 6-i számában volt, a 35. oldalon. Ezután bekerült az ugyanebben az évben megjelent Meredek út című kötetbe (50–51.), helyet kapott a költő válogatásában kiadott reprezentatív gyűjteményében, a  Válogatott versekben (1940, 51–52.), sőt egy évvel később egy – a kortársi költészetet bemutató – antológiában is szerepelt (Mai magyar költők. Szerk.: Vajthó László. Bp., 1941. 136.). Radnóti nem túl gyakori nyilvános szereplései közt is elhangzott egyszer: maga a költő jegyezte fel naplójába 1938. augusztus 3-án, hogy nem sokkal a vers első megjelenése után, „nyár elején felkapaszkodtam egy dobogóra és békehimnuszt szavaltam egy irodalmi társaság előadóestjén” (Radnóti: 21.).

Radnóti monográfusa, Ferencz Győző a himnikus költeményt Babits nagy, első világháborús békeverséhez, a Húsvét előtthöz hasonlítja: „A vers nem csupán témájában kapcsolódik Babits verséhez, hanem tonalitásában is. A himnikus emelkedettség itt érzelmi felfokozottságot is jelent: Radnóti más verseihez képest szokatlanul sok felkiáltójelet és kérdőjelet használt. A vers a második világháború kitörése előtt már a háború utáni békét várja. A kettős várakozás feszültsége, amely az elkerülhetetlen háborút megelőzi, és amellyel a még be sem következett tragédia utáni békében reménykedik, eksztázissá fokozódik, de Radnóti nagy fegyelemmel fojtja vissza a hangjából feltörő zokogást – továbbfokozva ezzel a vers feszültségét” (Ferencz: 416.).

A köszöntőlevélbe másolt vers szövege azonban – bár javítás nélküli tisztázat – nem teljesen egyezik meg a nyomtatásban megjelent változattal. Ugyanakkor eltér egy másik korábban készült tisztázattól is, amelyben Radnóti még két helyen változtatott az első versszakon (Baróti 1959: 138.), így a vers keletkezéstörténetének egy eddig ismeretlen szakasza vizsgálható általa.

A negyedik szakasz utolsó sora ugyanis itt még így hangzik:

leheld be gyönge fáidat meleggel,

a nem sokkal később megjelent közlésben viszont már ez áll:

leheld be zúzos fáidat meleggel,

Bár a változtatást elsősorban a két jelző stilisztikai különbsége (a lágy gyöngye helyett a keményebb, fagyos zúzos) indokolta, emellett feltételezhetően egy ennél „egyszerűbb” stilisztikai probléma felismerése is: a következő versszakban szintén szerepel a gyönge szó:

s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háborúk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.

Radnóti a szóismétlés kiiktatásával tehát duplán változtatott a vers ezen részén, és a rá jellemző rendhagyó jelzőhasználattal (zúzos) erőteljesebbé is tette a vers képiségét.

Emellett még az utolsó előtti sor ékezése változott meg a keletkezéstörténet során: a kéziraton még rövid szókezdő magánhangzóval szerepelt kétszer is az így szó („Igy lesz-e? Igy!”), és ezt az ortográfiát tartotta meg Pesti Napló közlése is; viszont kötetbe kerülésekor Radnóti már hosszú magánhangzókra cserélte őket.

A levélről is – melyet Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni (Fifi) is aláírt –  kell külön szólni, bár nagyrészt önmagáért beszél. A levél két alaptémája a gratuláció és az a háború előtti békevágy, amelyre Ferencz Győző is utalt versértelmezésében. Két utalására azonban érdemes részletesen kitérni.

Elsőként arra, hogy Radnóti benne egy olyan verséről beszél, amelyet nem ismerünk. Bölcsődal című (vagy akár hasonló témájú) költemény nincs az életműben Mindenesetre jellemző alkotáslélektani vonás, hogy szándékában állt egy konkrét, ún. alkalomra írott verset küldeni (írni), de „kiszámíthatatlan” Múzsája ebben megakadályozta és mást csikart ki belőle. Meglehet azonban, hogy az Akadémia Kézirattárában őrzött kéziratos hagyatékban fönnmaradtak a tervezett Bölcsődal vázlatai, esetleg töredékei.

Emellett külön érdekes az, hogy Radnóti 1938 nyarán tervezett Szegedre menni. Ez a  hónapokkal korábban bejelentett szándék valós lehetett, s nemcsak a gesztus íratta vele. Viszont hogy a látogatás megvalósult-e, nem tudni. Radnóti június–júliusban nem vezette naplóját (augusztusban is csak ritkán írt bele), és a szegedi helytörténeti kutatás sem tud az esetleges útról – a várossal való kapcsolattörténetének kronológiája nem szerepelteti (Péter: 251.) –, a levél megírása után legközelebb 1939. február 5-én járt a városban, Sík Sándor ötvenedik születésnapján megünnepelni (ez volt az utolsó szegedi útja). Viszont mégsem lehetetlen, hogy 1938 nyarán valóban meglátogatta a Kalmár családot. Egy újabb levél, feljegyzés vagy ekkor Szegeden keltezett dedikáció akár bebizonyíthatja ezt is.

Felhasznált irodalom

Baróti 1959: Radnóti Miklós. 1909–1944. Szerk.: Baróti Dezső. Bp., 1959. –– Baróti 1977: Baróti Dezső: Kortárs útlevelére. Bp. 1977. –– Bíró-Balogh: Bíró-Balogh Tamás: Radnóti Miklós dedikációi. In: Irodalom- és művészettörténeti tanulmányok 5. Szerk.: Lengyel András. Szeged, 2010. 38–116. –– Csaplár: Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Bp., 1967. –– Dm 1932: Tisztújító a Bethlen Gábor-Körben. Délmagyarország, 1932. okt. 16. 9. 7. –– Ferencz: Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Bp., 2005. –– Kalmárium:  Kalmárium I-II. Kalmár László levelezése magyar matematikusokkal. Szerk.: Szabó Péter Gábor. Szeged, 2005, 2008. Utóbbi kötetben Kalmár Lászlóról szóló előadások és visszaemlékezések is helyet kaptak. –– Lengyel 1990a: Lengyel András: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának néhány sajátosságáról. In: Uő.: Törésvonalak. Bp., 1990. 209–216. –– Lengyel 1990b: Lengyel András: Erdei Ferenc és a Szegedi fiatalok. In: Törésvonalak, 254–297. –– Lengyel 1990c: Lengyel András: Egy későliberális ideológiakritikus. Vázlat Gáspár Zoltánról. In: Törésvonalak, 375–446. –– Lengyel 1990d: Lengyel András: A Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozása. In: Törésvonalak, 447–491. – Lengyel 1996: Lengyel András: Két koporsó. Búcsú dr. Buday Margittól – Árvay Erzsébet halálára. Szeged, 1996. ápr. 42–43. –– Radnóti: Radnóti Miklós: Napló. Sajtó alá rend.: Radnóti Miklósné. Bp., 1989. –– SzÚN 1932: A Bethlen Gábor Kör új vezetősége. Szegedi Új Nemzedék, 1932. okt. 16. 9.

A fotók forrásai:

Radnóti Miklós dedikációi, a levél kézirata, a Kalmár házaspár portréja: Kalmár Évától kapott másolatok. – Radnóti Miklós és felesége: Uo., 135 sz.

Bíró-Balogh Tamás