Poborai Örs versei

full stop

rendben vagyunk.

maradhatunk.

ott maradhatunk.

mi volt az, amit mondtál?

mit szerettél volna?

mi volt amit mondani próbáltál?

nem nézel szembe önmagaddal,

nem látsz,

még mindig nem vagy önmagad,

nem akarsz,

még mindig nem tudod ki vagy.

mondd el a gyerekednek

először majd neki áruld el,

hazudtál magadnak.

nem rémisztgetek,

rossz napok is jöhetnek,

rosszabb napok is jöhetnek,

messzire dobd,

a mobil csengés,

mobil rezgés

mobil vibrálás.

szórakozol velem,

itt szórakoztok körülöttem,

tudni akarom.

egyedül indultok.

fuss,

úgy ahogy mindenki a városban.

én már nem rémisztgetek.

nincs több történet.

kiko

a legsötétebn lefelé

keresztül az ajtón,

a fekete fekete,

mit tettél?

és a nevemen szólít,

de minden út egyforma

azt gondoltam ezt mind tudod,

mert láttad már ezelőtt,

elfelejtettem az összes tanulságot,

hamis útmutatásról álmodom.

nem hiszek neked többé.

mit tettél?

mond el a titkod

úgy éreztem ezeket már ismerem,

ösvényeket, majd valami furcsaságokat,

törtést az égen,

és ahogy a kéz lenyúl,

mind a rémálmok ma jöttek

és úgy tűnik maradni szeretnének.

a hang új, a szem új,

ez egy új csillag.

olyan mint az igazság.

sokat tudsz, visszautasítod a beszédet,

úgy érzem ember vagy.

örülök, hogy eljöttél,

hogy emlékszel még.

törött utolsó darabja,

a jelen.

nem létezik.

nem vagyok itt.

nem itt vagyok.

utazás

mindig futok.

látom ahogy elválunk.

olyan nehéz összpontosítanom.

ideiglenes. fogd és vigyük.

a távolság most nem határoz meg.

zűrzavar, ezt értem,

ez kell nekem.

milyen különbözőek vagyunk,

mégis honnan ismerjük egymást?

élet ebben a gyűrűben,

most a legjobb vagyok,

hogy újra kitaláljam,

precizitás, kis ütközésekkel.

csak könnyedén.

egy reggel egy történet egy asszonyról egy falon

pontosan arra emlékeztet kik vagyunk.

–

mihinek, lucának, dicsinek, nikolának

üldözöm anton-t.

az idő.

most elkaphatlak.

elég. hirtelen.

a képzelet.

a sötét. a sajátod.

ne próbálkozz. csak vessz el.

ideje indulni.

már jönnek.

mitől is féltünk? inkább féltem.

a lépéseid. furcsák.

és én,

emlékszem egy emberre,

aki nagyon messze volt.

nem lehet igazad. őt ismerem.

valahonnan.

nagyon régről.

arrébb, arrébb, arrébb csúszok.

ez olyan jó. olyan csodás.

megtaláltok majd a kijáratnál.

minden szavad megittam.

elcseréltem a lényegem, a tiédre.

és mégis megértem,

te szebb vagy, és józanabb.

tovább futok.

megyek.

futok.

talán a kijáratig.

ne fogjatok, ha zuhanok se.

szebb vagyok, és józanabb.

a szavak csak folynak.

rajutunk. át.

keresztül.

el.