Olvasás, gondolkodás közben

„Megvizsgáltál engem és ismersz, átlátod ülésemet és felkelésem is, messziről megérted gondolataimat. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár előre tudod, mit akarok.” (139. zsoltár 4.) Amikor tanulmányozunk egy verset vagy festményt, magunk mögött hagyjuk az anyagi világot, belép a közvetített megtapasztalás, a materialitás egy magasabb szintje. A tudat megcselekszi a koherencia lépéseit. A láthatatlan cselekedetbe fordul. Megképződik a közlés nyomán a jelentés. Felmérhetetlen kiszámíthatatlanság ez (Kulcsár Szabó Ernő: Nyelvművészet, a szövegtől a műalkotásig, Irodalomtörténet, 2021. 1.), szép pillanat. Olvasni is csak hit által lehet, mert belül halljuk, amit a szöveg mond.

Ennek a könyvnek is fő kérdése, hogy hozzáférhető-e szavak és exegézis által az életnek az a fajta szegmense, ami voltaképp létezésünk lényege. Az a szeletke a mindennapokból, ami nemcsak retorikai konstrukcióként virágzik, hanem tényleges észlelés. Beleavatkozik a hétköznapjainkba, beavat a szépségeszmény titkaiba. Mert az esztétikum befogadás által él. A festmény, a zene és a textus-opus. Mind egy forrásból csörgedezik. A tiszta ész képződménye.

Leleményesség és ítélőképesség egyszerre mutatkozik meg ebben az írói erudícióban. Alázat és önbecsülés. A műveltség élvező megértése bizony erőt ad a szerzőnek, muníciót a túléléshez. Ahhoz, hogy naponként az élet hidegébe lépjen ki az ember az ágyból, reggel. Legyen ereje belebújni a ruhákba, rítusokba és szituációkba, szerepekbe és pillanatokba. És hagyja lenyugodni minden este a gondok gubancát, holdját, S hagyni: felkelni az örökkévaló álmok Napját. Egy másik (nem más-) világot. (A másik nem a más!)

A dolgok lényegének kutatása, úgymond, magának ama rejtélynek a keresése, ami a megelégedettség forrása az életben, az írásművészet eszköztárával, amivel mégis csak elér valamit az ember. Vass Norbert kötete ezt sugallja., hogy érdemes számba venni, mik azok az értékek, amelyek előreviszik a világot. Ez az elfogulatlan kérdezés-mód, ami a szerző sajátja, ma feltétele a kompetitív (egymást versenyre ösztökélő) irányzatok együttélésének. Ahogy a fülszöveg írója, Csendes Toll, Jász Attila írja, izgalmi állapot ez, ami az olvasóra átárad-átragad.

A három ciklusba rendezett tárcák, publicisztikák és recenziók mindegyike megáll önmagában. Entitások, amelyek beszédes, megjegyzésre érdemes textusok. Végigolvasva, mint egy regényt leginkább a szerző arcképe, lélek-karaktere rajzolódik ki, mint kontextus vízjele. Csak az érdekli a jegyzetírót, ami kicsit alternatív, extrém. (Valamilyen zene minden írás mögött szól.)

Rokonszenves vonása ennek a műértő attitűdnek a visszafogottsága, akárcsak humora, precíz és finom iróniája. Mondhatni bölcsességnek ezt a látásmódot és világképet, fiatalon ez ritka. Honnan van? Talán a fegyelmezett előélet, a szerencsés csillagzat, no meg az isteni adomány, talentum. A sok rock. Az intuíció, a dallamok. Filozófiája van a kontextusnak. Nem andalít, felpörget. S nincs piszkos indulat, se gyűlölet, szereti a témát, a világot a recenzens.

Az ilyen alkotói-elemzői hozzáértés-hozzáállás mutatja meg az irodalmiság és a művészet igaz lényegét. Az eseményt s a művet a befogadó és a szerző együttműködése szólaltatja meg. A kompozíciónak ahhoz, hogy zeneileg, érzékileg valósággá váljék, szüksége van a voltaképp apokrif interpretációra. Mégis túlzás volna, ha az írott zenétől a szó esszenciális értelmében elvitatnánk a szövegjelleget és a kottában semmi egyebet nem látnánk, zenei praxisnak szóló előírást. A zene jelentése – azzal a durva egyszerűsítéssel, amely elhanyagolja az érzelmi karaktereket – olyanként határozható meg, mint a lejegyzett hangok közti viszonyok átfogó egésze. Hangzás, írás, látvány és tipográfia együttvéve. (Imbegriff), amelyekből a hatás összetevődik. (Felhasználva itt Kulcsár Szabó Ernő: Az irodalomtörténet[írás] problémája. Megírható-e egy hozzáférhetetlen „mibenlét” története? című tanulmányát. DAHLHAUS, Musikästhetik című műve alapján. Köln,1967. 23.)

Ezt történeti szempontból használja-, s aknázza ki a Hallgat-kötet. Engedi megszólalni a dolgokat a maguk természete szerint. Amit hozzátesz, belelát, az organikus, unikális. És erősíti a hatást. Az önmagára felöltözött felelősség nemcsak az utólagosság helyzetéből adódó hatástörténeti belátások fokozott érvényesítésének kötelezettségét rója rá, hanem az új tapasztalatok megosztását, kihirdetését is. A három cikluscím máris mutatja a körök szekvencia-szerű oktáv-tipográfiáját. Tájolóval vaksötétben. Land Art. Újra csak csend.

Amikor a Király Farkas által tervezett, szép könyvet a kezébe veszi az olvasó, legelőször a képek jegyzékét futja át. Máris megkedveli a tomust. Ilyeneket találni a korpuszban, amikről tehát szó van a könyvben: Rudolf Hervé: Rock Café. Horror Pista:Futurista invázió. Banksy: Lány és szív alakú lufi, stencil. Bátai Sándor: Ősforma. Pinczés József: Randihely. Részegh Botond: Éjbeomlás. (Fej) Ennyit a kötet képzőművészeti tematikájáról. Jó ízlése van Vass Norbertnek.

De irodalmi erudíciója, ambíciója sem kevésbé színvonalas. Nézzük, kikről írt?  Kollár-Klemencz László, ezen ismertetés szerzőjének kedvence, Charles Bukowski, Michel Houellebecq, Bereményi Géza, Szilasi László, Neil Gaiman, Sopotnik Zoltán, Daniel Banulescu. dr. Máriás. Vasile Ernu. Dimitri Verhulst. Szóval, széles spektrumú esztétika, etika és összhangzattan. Bizonyítja a metamodern tételt, mely szerint a mű üzen, de a lényege tulajdonított, keletkezett entitás, nem mi magunk gyártottuk, adta a nyelv, a logosz.

„Mert hát lehetséges éppenséggel az is, hogy – amint Kosztolányi tintákkal – Pinczés színes luftballonokkal álmodik. Képein nem kell soká keresnünk a néma-szürkéket, szomorú-violákat, de nem hiányoznak vásznairól a halványkékek sem. Olyan ködképárnyalatokra hasonlítanak ezek a kolorit-tünemények, amik ébredéskor ragadnak az elmébe. Azokkal a színszitálmányokkal vethetők össze, amiket nem szárít fel a hajnali napfény. A festés elvégre – Neil Gaimannel szólva, aki az írásról mondja ugyanezt – álomban való repülés.” (Iránytű nélkül a dimenzióingoványban. Pinczés József: Emlékkomposztáló című kiállításáról.)

A performativitás égisze alatt a mnemotechnika összeszövődik a nem-kronologikus temporalitással. A kommentár be van ágyazva a kanonizáló olvasat legmélyebb bugyraiba. Szép munka.

„A bizalmatlanság olyan ragály, amivel minden lakóját megfertőzi a diktatúra. Az általános gyanakvás bármilyen rendszert túlél. „Felelőtlenségre van szükség” – ismételgeti magának a bujdosó disszidens, de hogy is merne, miként is tudna felelőtlen lenni? A magával hozott túlélési rutin ellen nincs orvosság.” (Félelem, ami a lelkekben áttelelt. Norman Manea:Odú. Fordította: Koszta Gabriella)

A tetszőleges értékelés távol áll az ismertetések írójától, már csak azért is, mert maga is kitűnő író. A hagyomány benne munkálkodó kérdései artikulálódnak imígyen, kiábrázolván a lét struktúramozzanatait. Innovatív eredetiség tanúi vagyunk. A zenéről való „hallgatás” intim metaforaként férkőzik hétköznapjaink kérges réseibe.

Kántor Zsolt

Ambroo Book

Győr, 2016

150 oldal, 2000 Ft