Nem mi tudunk

Bacsó Béla 70

Mindvégig úton vagyunk.
Bölcsességet tökéletesek között
Szólunk. S kiálljuk a zavart.
Vannak a talánynak is axiómái.
Amik megelevenítik a szépséget.
A képtelenségek keltik életre
A képességet. Az adottság is alakulóban van.
Nem kész. Színre vitt anyagiság.
Időből kimetszett alanyiság.
Titkos affinitások.
Kibújnak a szavak rostjai közül.
És a lehelet jázminként testesül meg
A könyvlapok között. szív bőségéből
Szól a száj. A szellem ömlik ki
A felhőből éjszaka. Ajtó a szövegbe.
Kiszökik a gondolkodás a szabadba.
Utána pattan egy szelíd labda.
Majd a bárány. Végül a macska.
Nem mi tudunk, hanem az évek.
A szóközök. A bútorok, a székek.
A szobák és teremtett beszédek.
S az újdonság a manna erénye.
Megszánom az otthontalan létet.
A szolidaritás metapoétikaként éltet.
Nem mi beszélünk, az elv.
Nem mi hiszünk. Nem mi tartjuk be
A parancsolatot. Valaki segít.
Az érző hiány. Az adott.