„Más költők?”

A versek formája, képi világa, szókincse, allúziói felidézik a költő-előd életművét. Új József Attila-verseket írni nem példa nélkül való vállalkozás – gondoljunk akár a Már nem sajog, József Attila legszebb öregkori verseire, Zalán Tibor dünnyögés, félhangokra című kötetére vagy Parti Nagy Lajos Notesz címen közreadott szövegeire – így a kötet nem újszerűsége révén tart számot a figyelemre. A szerző életművében sem ez az első átirat-kötet. A Vörös István gép vándorévei című kötet Weöres-átiratai, a Százötven zsoltár című kötet zsoltárátültetései és más klasszikus versek, gyermekversek, dalszövegek átdolgozásai is előkészítették ezt az irodalmi találkozást.

A Nem ti kussoltok tematizálja tartalom és forma viszonyának örök kérdését. Az átiratok a forma felsőbbségét hirdetik, ugyanakkor tartalom és forma elidegeníthetőségének lehetőségére is rákérdeznek. Így lehet, hogy a kötet nyitó versében, A túlvilág dúdolásában, amely A kozmosz éneke című József Attila-vers átirata, nemcsak egy szonettkoszorú szerepel mesterszonettel, hanem egy ráadás „árnyék-szonett” is, amely a szonettek első terzinájának első soraiból áll elő. Ugyanakkor ez az árnyék-szonett spontán módon egymás mellé illesztett sorok benyomását kelti. A tartalmi koherencia hiánya, megsértése felhívja a figyelmet az eredeti mű erejére. Az átiratok ismerős ismeretlensége, a József Attila-i költészettől sok esetben idegen képek, poétikai megoldások intencionálják, hogy az olvasó az átiratokat az eredeti versekkel összevesse.

A múltnak ilyen meglepetésszerű felbukkanásaival minden korban számolni kell: a „pillanatok köhögve elvonulnak, / ez itt egy szanatórium, / kúrára mennek, nem pedig elmúlnak, / és visszatérnek egyszer, úgy bizony” (A szerelem dühe és józansága), „Ahogy a múltban annyiszor szokott, / az élete most elrendeltetett” (Egy kis tudat), „nem tudni, tegnapról vagy holnapról maradt” (Belvárosi tény). Az eredetszövegekkel való találkozás pillanatnyi tudatállapotként jelenik meg a kötetben, melynek során spontán József Attila-sorok születnek: „Egy sámli árnyán ül szinem, / az arcom sápatag marad, / a félelmem kivetítem, / és testet ölt egy pillanat.” (Két tudat). A kötetben artikulált spontaneitás annak az illúziónak a része, amelynek hatására a kötet olvasója úgy érezheti, közvetlenebb kapcsolatba kerülhet a József Attila-versekkel. Ezt a hatást erősíti a Vörös-átiratok befogadásának, recepciójának közös kiindulópontja, amely az átiratokat az aktualizáció kérdéskörébe utalja, értelmezését adva annak az eljárásnak, amelynek során a Százötven zsoltár című kötetben a pásztorból villanypásztor, a Nem ti kussoltok című kötetben a telefonoztam helyett fészbukon mit posztoltam lesz. A markánsan XXI. századi szókészlet használata a fülszövegek és a recepció sugallatával ellentétben azonban nem a jakobsoni értelemben vett intralingvális fordítás esete, nem az érthetőbbé tételt szolgálja. A kötet versei nem is klasszikus értelemben vett parafrázisok. Nem tétjük, hogy bármilyen tekintetben versenyre keljenek az eredeti művekkel, ebben áll pillanatnyiságuk gesztusa: „Most egy kis vázlatot / tettem eléd” (Európa köldökén), „Mikor éjjel kihúny az agy, / akkor jönnek ilyen szavak” (A szerelem dühe és józansága). Ehelyett erős elvárástörlő mechanizmust működtetnek. A József Attila-versek formáját, sok esetben rímeit, stiláris jegyeit, fogalomkészletét is megtartva az átiratok regisztert váltanak, az örökkévalóságnak szóló, egyetemességet kifejező sorok, képek helyébe köznapi jelentések lépnek, amelyek demisztifikálják, vulgarizálják a József Attila-költemények képeit, tartalmait: „Ki mint SMS önnön mobiljától”; „A lét szunyál” (A szerelem dühe és józansága), „Mint egy tányér rossz kutyakaja, / mit méregdrágán vettek” (Lakópark). Ez az eljárás sokszor provokatív, fölforgató, ugyanakkor ebben áll sajátossága is. A Tizedmásodperc a név kimondása előtt című vers a mély gyászt megjelenítő költeményt, a Meghalt Juhász Gyula című József Attila-verset ülteti át egy másik, köznapi regiszterbe, nyers szenvtelenséggel szólalva meg, bagatellizálva a halált: „A legizgalmasabb hír mások halála”. Az ehhez hasonló, a kötetet jellemző köznapiasító eljárások dicstelenítik az eredeti műveket, és egyúttal előkészítik a terepet a Vörös István költészetét meghatározó kép- és gondolatvilág köteteken átívelő mozgásainak, gazdag utalásrendszerének. A kötet megidézi többek között Pilinszkyt, Babitsot, Füst Milánt, Goethét, Rilkét, Nietzschét, megjelennek életrajzi vonatkozású utalások (Bakonymérő az 1964. szeptember 20. című versben), valamint fontos szerep jut Fellini 8 és ½ című filmes ars poeticájának is: a kötet beszélője úgy halad végig a sorokon, mint a film szerzői válságban lévő főszereplője a játékidőn, akit a múltjából felbukkanó alakok, eszmék, érdekek mintegy dróton rángatnak, miközben el kellene készítenie a filmet.

Az ezúttal József Attila-hangon gondolkodó és verselő Vörös István legújabb kötetével tovább gyarapította átirat-köteteinek sorát. A forma hatalmáról árulkodik, hogy még a Vörös István-féle szétszóródó tartalmakkal telített József Attila-átiratok is milyen elevenen idézik meg a költő-elődöt: „mert füledben marad a ritmus, / mi mindig visszaszól, / s benned ötöl-hatol.” (Belvárosi tény)

Káldy Sára

(Megjelent a Tiszatáj 2022. szeptemberi számában)

Scolar Kiadó

Budapest, 2021

152 oldal, 2475 Ft