Kőrössi P. József: Gáz

Hazaértünk, gyorsan kiderül, hogy a kétszintes ház emeleti szobáiban, ahol a gyermekek alszanak, nincs fűtés, nem kapcsol be a kazán, kurva hideg van, egyetlen fiam, Gazsi még ezen az éjszakán hősi halált fog fagyni, hacsak meg nem váltjuk a téli világot. Telefonálok. Először a faluban keresgélek azok között, akik építettek, javítottak már a házon valamikor. Senki sem vállal maszekolást, aki korábban, mert attól fél – úristen, gáz! – belenyúl, mi meg reggelig megfulladunk, vagy majd két hónap múlva, mert hogy hol itt – ott – a szakszerűség. Ami korábban sem volt, amikor belenyúlt. Telefonszámot azonban kaptam.

Mint egy telefonos gyógyító, mint egy doktor mondja a rokonszenves mesterember, hogy mit mivel, hogy csináljak. Egészen addig, hogy melyik csavarhoz, mekkora csavarhúzóra lesz szükség, hogy hol találom a kazánban csavart, amit előbb balra, hogy nyisson, aztán jobbra, hogy zárjon (vagy fordítva) kell megforgatnom ütközésig, majd lökdösnöm kisebb csavarhúzóval azt a biszbaszt, ami benne van. Darab saját szerszám sem volt a közelben, nem hogy kisfejű, meg nagyfejű, de lassan mégiscsak lett, a szomszéd áthozta, segített, aztán elment.

Ne ijedjek meg folyik majd a víz belőle, de csak akkor, ha nincs nagy baj. ha nem folyik, nagy baj van, mert akkor letapadt a – hogy mondják annak, ami nyáron forgatja a levegőt a szobában, és propellerje van? – na az, mert valami hasonló van ott, csak kicsiben. Ventilátor. Ezt tettük, miután megállapítottam – ezt is csak magamban – hogy Gazsi is egy balfasz, nem esett messze az apjától, a maga filozófusi végzettségével, meg az apja is egy balfasz a semmilyen érdemleges végzettságével. Egy kibaszott drótot nem talál meg, azt mondja, nincs, pedig valamikor, tudom, hogy volt.

Lemegyem a földszinti konyhába, miután várni már nem tudok rá. Áll az ablak előtt, az utcafronti ablakban és bámul kifelé. Akkor még nem esett le a hó, de a meteorológia éppen megígérte. Hát azt várom, mondja.

A rokonszenves Balogh mester megkérdezi, hogy na, most már zúg-e a kazán, mert, ha zúg, működik. Nem zúgott. Hát, ha nem zúg, mondta, akkor én nem tudok segíteni, mert, hogy ő nem javít, csak szerel, de ad egy telefonszámot, a Lőrincét, aki nem csak javít, hanem szerel is.

Hívom Lőrinczet, aki Balog mesterhez hasonlóan rokonszenves, segítőkész. Nem vagyok telefondoktor, mondja, megmondom előre, de megpróbálhatjuk. Elképzelek magamnak egy nagydarab úriembert nyakkendőben, nem fehér köpenyben, nyakkendőben. A hadarását nem kell elképzelnem, mert abból semmit sem értek, de azt mindig, amit Balog mester is elmondott már. Amin túl voltam, azt azonnal megértettem. És a legvégét. Ha zúg, akkor működik, ha nem zúg, akkor hívjon holnap reggel, délután kimehetek, mert szombat van, és munkanap is, hogy basszák meg ismét.

Leraktam a kezemből a nagyfejű, meg a kisfejű csavarhúzót, kiengedtem a fülem és a vállam közül a telefont, néztem a fiamat, a Gazsit, nagy szemekkel. Kezdtem visszafejteni, mi is történt eddig, hangosan, hogy Gazsi is hallja, hátha közbeszól valami okosat, hiszen filozófus, ha még csak tanul is annak, az.

– Rövidzárlatról beszélt.

– Ki?

– Hát a Lőrincz, a második.

– Az mi? – kérdi Gazsi.

– Az az, ami kicsapja a biztosítékot, leveri.

– Minek az nekünk?

– Az áramkört kellene most rövidre zárni ebben a dobozban.

– Termosztát – mondja – nem rövidzárlat.

– Rövidzárlat az is, amit, azzal idézel elő – mondom -, ha két drótot összekötsz. Kiiktatod a kapcsolót, és akkor megtudod, hogy a kapcsoló a hibás-e vagy még mindig valami más, ami miatt nem kapcsol be ez a szar.

– Én ilyenről még nem hallottam.

– Rövidre kell zárni, nekünk ezt a szart.

– Erről se hallottam még.

– Inkább megfagysz, baszki?

– Nem de, ha nem hallottam még a rövidzárlatról, akkor ne nyúljunk hozzá.

Hozzá kezdtem, gondoltam, előbb leveszem a falon függő doboz tetejét. – Ez a termosztát, látod – mondom. – Meg kellene tudni mennyi a volt benne.

Megnézi Gazsi messziről. – Nincs rá írva, mondja.

Ahhoz, hogy rá legyen írva, szét kellene szedni. – Nekilátunk.

– És ha kettőhúsz? – kérdi.

– Na, ezt meg honnan veszed, erről hallottál már, mi?

– Mindenben kettőhúsz van, amire rá van írva – mondja.

– Az – mondom. – Kezdjük a termosztátnál.

Ott kezdjük. Nem sikerül leszerelni a védőlapot, be van ágyazva a falba. Gazsi kezében az útmutató füzetecske. Ez az, amire a szerelő, a Balogh is, meg a Lőrincz felhívta a figyelmet, abból mindent meg lehet tudni.

– Egy lap, egyetlen oldal – mondja Gazsi.

– Az is elég – mondom én -, ha okos.

– Nem okos.

– Miért nem?

– Azt írja: vedd le a védőlapot, akkor hozzájutsz az elemekhez. Jó hír – mondja Gazsiból a filozófus. – Ha elemet kell cserélni, kettőszázhúsz nem lehet benne.

Neki esünk, most már bátran, megint. Na!

– Vegyük le a védőlapot, itt a csavarhúzó – Próbálkozik. – Nem írja, hogy a védőlapot, hogy kell levenni? Csak azt írja, hogy vedd le. – Most én olvasom, nem írja. Nyomogatja, csavargatja, lapítgatja. Átveszem, nyomogatom, csavargatom, lapítgatom.

– Nehogy eltörjön, mert újat kell venni, és előtte éjszaka jön, fagyással.

– Nem törik el, lefeszül, lejön. Le kell jönnie. – nem jön le, letörik.

– Ott az a fütyi – mondja örömmel a szemében – azt kellett volna lefelé nyomni, mielőtt letöröd.

– Semmi baj, mondom, lényeg, hogy nem tört el az egész, csak a fütyi. Okosak ezek a gyártók, flexibilis anyagból készül a doboz – mondom.

– Igen – mondja – tudják, kivel van dolguk.

– Na, ki az elemet.

– Ki az elemeket.

Két vékony kábel bukik elő.

– Ez a kábel? – Gazsi kezében tartja az útmutatót.

– Az.

– Hát nálam az mindig legalább másfél centi vastag és tíz méter hosszú.

– Itt ez a kábel, kösd már össze. – Na, itt lett szükségünk arra a drótra, amit Gazsi nem talált, helyette a havazást várta.

Én megyek a szomszédba drótot kérni, mert másodjára szívességet kérni szégyen.

Besötétedett, zúg a kazán, reggelre befűt mind a két szinten.

– Na, hát akkor így, majd holnap bemegyek a városba, hozok drótot is. Egy ágyban alszunk, van sok paplanunk, fűtünk a cserépkályhában. Jó lesz így?

– Jó! De ne drótot vegyél, hozzál inkább egy új termosztátot.

Reggel nap süt, sehol egy meteorológus, igaz, nem is havazik. Drótot is hozok, visszaadom a kölcsönt, meg termosztátot, és megint szerelünk.

– Hogy hogy, mit, hát megszereltük. – Az anyjával beszél.

– Igen, dehogy fáztam!

– Egy ágyban aludtunk.

– Persze, jó sokat beszélgettünk, ha mondom.