ALMASZÜRET Miféle fa lombja alól hátrálnánk, és gyümölcsétől igazán a lelkünk legtávolabb? Bent valami hit-írta-keltette különös érzés miatt, de mi az? Eshet, zuhanhat, ami valós vagy képzetes forgó tér; hely, ám nem kapu – billeghet s bukhat sorról sorra: világra másik világ, lentről lentebbi lélek-szintre esik csak alább: révedve, gunyorosan, fölénnyel, sírva-ordítva, fájdalmasan, akár röhögve, isten kertjében ama almafa, isten óvó intése mellől mindig, ha bármiféle történelembe hátrál, abban termés-tétje mind csak alacsonyul, revesedik, gyökeréig szárad, recseg, és aztán kidől. DERENG Dereng, amint fakanállal a kezedben, fűszereknek vezényelsz, a lábasokban az ételek szimfóniája valamit kiad, a konyha-héj kagylója ízek gyöngyét érleli – De görbül, egyre csak görbül a tér, elhalványul és újra előtűnik – te talán, ha jól megdörzsölöd a szemeid, tisztán fogsz látni, s mindenben rendet tehetsz, mindenben igazad lehet. Dereng a konyha, aztán az illatos, megvetett ágy, étel, ital, ölelés, azt hittem, ezek a dolgok végtelenbe ásott fundamentumai, meg egy üzenet, majd érkezem, efelől kétségeid se legyenek - - - Dereng. S az, hogy dereng, mi egyéb, mint a hátrálás szerpentinje, örvény, illúziókba történő átgyöngyözés. Te egy test-unióért olyan lazán elárultad lélek-szövetségünket! Most üzenem: már nem is vagyok. S ebbe – rajtam kívül – senki nem fog belerengeni; hanem ahonnan jövök, az a semmilyen jövőre át nem cserélhető kurta álom-élet, és én ott, a talányok talányának kellős közepén, akkor volt utoljára egy udvar a világ, mintha fejszevas tükrében igazgatnám frizurám, szobádba, elég satnya fazont, vajon beengedsz-e, láttam, hogy látod, tudom a választ, s láttam, hogy látod, örülök és reszketek. KETTŐS KÖNYVELÉS Emlékedben, mondjuk: ha krónikus hazugságaid hosszú sorát nézem, tespedt, egynapos kis igazságok, ahogy visszasüppednek a múltba, dohos téglafalak közé, mint élősködők csonkjai, adósság és hitel, megfestem megbánásaimat, és törlöm, mindig más-más jelentéssel; - - - a régi igyekezet, a barátság: tartozik, és követel, kettős könyvelés, kölcsönök – talányos páncélkassza az ifjúságunk? mennyi minden bukott meg, mert megbuktunk mindannyiszor, bábszínházas előadásodhoz készülődve; óidei hamisságok formulájául kis himnuszokat hálával hoznom hasztalan volna, a szoba zárva, a rövid boldogság is ¬– egy régi sztori színes üressége: ez burkolna körbe? s kaparjam a seholból, míg beletörik körmöm, közös sérelmeink? – hátha meghasad feleslege, és simára nyesődik a történet? s a lányka ábrándok-balzsamozta arca megszólal a bűntudat miatt, „egy bíztató éjről mesélt” „igen, de ugye értetted? – nem kezdünk újabb életrajzba, így zárta végül”.
