Éjszakai montázs

BESZÁMOLÓ A HAJNÓCZY-KONFERECIÁRÓL (2.)

A Perzsia Szegedre jön elnevezésű Hajnóczy-konferencia záróprogramja október 18-án, este 7-kor, a Régi Zsinagógában vette kezdetét. Két művészeti alkotás volt megtekinthető, közös pontjuk pedig az volt – Hajnóczy szövegeinek alkalmazásán túl –, hogy a szerző műveit sajátosan, az adott művészeti terület keretin túllépve dolgozták fel.

Rácz Lőrinc belsőépítészt és fénytervezőt A parancs című kisregény ihlette meg. A történet egy irodától a szállásig tartó utat ír le, amit képek, víziók és hangok kísérnek. Különlegessége, hogy minden fekete. Ezt használva kiindulásként Rácz egy installációt hozott létre, amit szintén a fent említett három elem határoz meg,  ugyanakkor annak bemutatásakor kihangsúlyozta, nem ragaszkodott a Hajnóczy által teremtett világhoz, inkább a saját montázsát alkotta meg.

Mindez még kint, a Zsinagóga előtt hangzott el, ugyanis a belső térben, a Fekete fény a sötétben címhez hűen mindent elsötétítettek. Az alkotó elmondta, az emberi szem sajátosságait is figyelembe vette az installáció létrehozásakor, éppen ezért a teljes sötétségben adaptációs időre is szükség van, hogy minden láthatóvá váljon.

A térbe lépve, és egy rövid folyosót követve tábla fogadta az érdeklődőt: „Én vagyok az új Megváltó! Csak négy parancsom van, nem tíz.” „Én vagyok az Alkotó! Csak négy parancsom van, nem tíz.” – állt a megvilágított kőtáblamimézisen. Balra lépve egy kötelet kellett keresni, abba kapaszkodva lehetett biztonságosan végigmenni a kiállításon, ami mégsem volt teljesen fekete: képek vetültek a falra, egymást váltották tájfotók, testek, rajzolt jógamozdulatok. Közben olaszul egy, vélhetően Hajnóczy-szöveg szólt. Tovább haladva egy kicsi szökőkút – talán mozgásra – bekapcsolt, egy belülről kéken megvilágított gömb forgott benne. Még pár lépés – és vége is volt. Kevés időt töltöttünk bent, lendületesebb volt a kíváncsiság a kelleténél, páran tervezték is, még egyszer bemennek, hogy mindent lássanak.

Kis szünetet követően vette kezdetét a DoN’t Eat Group A halál kilovagolt Perzsiából című műve. A 2017-ben bemutatott, azonos című színdarabból forgatott filmet Sőrés Zsolt élőzenéje kísérte. Egy intermediális mű tárult a nézők elé: a színdarab ki nem számítható módon helyenként megtört, és végtelenített jelenetdarabok játszódtak le újra és újra, miközben a hangsáv menetelt az eredeti útján, monológok, olykor dialógok formájában. Hasonló törés ment végbe, amikor illozórikus, rémálomszerű mozgóképek épültek fel a vásznon, hogy Sőrés széttorzított zenéjére rezonálva szétessenek.

Azok számára, akik nem olvasták a darab és film – darabfilm – alapját adó, azonos című művet, groteszk, szinte érthetetlen lehetett ez a megvalósítás, még a kiépülő történet ellenére is. Ebben segítséget nyújthatott az est záróprogramja, ahol Jánossy Lajos az alkotókkal, Szenteczki Zita rendezővel, Lévai Viola előadóval, Juhász András intermédia-művésszel, Sőrés Zsolt zeneszerzővel, Diák István díszlettervezővel, illetve Rácz Lőrinccel beszélgettet.

Mint kiderült, Szenteczki számára A Halál kilovagolt Perzsiából egy olyan mű, ami már gimnazista korában megfogta, és amit már korábban is szeretett volna adaptálni. Juhász Andrással való közös munkája, a DoN’t Eat Group és az intermédia-művész saját fejlesztésű „hegesztőprojektora” hozta meg a lehetőséget számára. A találmány képek vetítésére képes, így egy metafora a fizikai és szellemi munka közötti átmenetre, ami Szenteczki szerint ott ér össze Hajnóczyval, hogy

adott egy ember, aki munkások között értelmiségi, az értelmiségiek között pedig munkás.

Ezen felül fontos elemet képez a loopolás, ami pedig a regényben megjelenő, folytonos emlékezést képezi le, illetve a függőséget is.

Juhász és Diák beszéltek a technikai és filmes oldalról: Sőréssel már korábban is kísérleteztek loopolással, illetve filmtechnika adaptálásával színpadra, így amikor felmerült a Hajnóczy-darab filmadaptációjának lehetősége, már voltak ötleteik a koncepcióra nézve. Két kamerát használtak a felvételhez: az egyik a látomások miatt alkalmazott fix kamera, minden mást egyetlen mozgóval, és boommal oldottak meg. Ahogy a rögzítés is élesben, az ősbemutató alkalmával történt, úgy a vágás is – a kiemelt, loopolt anyag pillanatokkal később a vetítőről volt visszanézhető.

Sőrés elmondta, hogy a létrehozás során senki sem hagyományos módon szerette volna adaptálni a művet, ő maga is kreatív alapanyagként tekint rá, amiből dolgozhat a vetítés során. Ehhez csatlakozott Szenteczki a látomásokat felhozva példaként, ugyanis, mint mondta, a szövegeket eldobva, saját inspirációikat használták fel azoknál a jeleneteknél. Lévai szintén a látomásokra helyezte a hangsúlyt, ugyanis az elkészült szövegkönyv elolvasása után asszociációkat hoztak létre, amiket a színpadra alkalmazás után újabb asszociációk követtek, míg nem létrejött a végleges forma.

Jánossy Ráczhoz fordulva kérdezte meg, hogy mint szintén Hajnóczyból inspirálódó alkotónak, milyen benyomásai voltak a látottakkal kapcsolatban. Rácz nagy kontrasztot fedezett fel a két feldolgozás között, teljesen másképp valósították meg a két művet: ő kevés effektet és objektumot használt fel, míg a film alkotói masszív, sokrétegű anyagot hoztak létre. A kevésre reflektálva Jánossy szerint a Fekete fény a sötétben kontextus nélkül maradt, arra volt kíváncsi, mennyire szándékos ez a megvalósítás. Rácz kísérletként tekint installációjára, hogy A parancsban számára létrejött sötétséget mennyire tudja megjeleníteni és hogyan. Két, a novellában megjelenő vonalat szeretett volna megjeleníteni vizuálisan: a tájleírásokat, illetve az ezoterikát. Ezeket a közvetlen környezetében fellelhető tárgyakkal oldotta meg, megerősítve az installáció bemutatásán elhangzott „saját montázs”-elképzelést. Mint kiderült, a háttérzajként szolgáló felolvasás szintén egy tudatos eltávolítás volt a műtől: egy meditatív szöveg volt hallható olaszul.

A filmre visszakanyarodva a közönség soraiból Szkárosi a szöveggel kapcsolatban fogalmazta meg kérdését, ugyanis érezhetően nagyon hozzá lett nyúlva, de közben egy nagyon erős dramaturgiát fedezett fel. Szenteczki felvázolta a többkörös munkafolyamatot: először kihúzták azokat a részeket, amikre szövegszinten nem volt szükség. Azután Bíró Bencével, az előadás dramaturgjával és Juhász Andrással többször leültek, hogy a még megmaradt szövegeket, amik képpel megmutathatóak, szintén kihúzzák. Majd a vitás pontokat is – mint a számára fontos kórházi jelenet, a Krisztina-anya szál – átbeszélték, meghagyták vagy rövidítették. Helyenként olyan módosítást is alkalmaztak, például a feleség karakterével, aminek a segítségével keretet adtak az általuk létrehozott műnek.

A beszélgetést követően Szkárosi Endre a konferencia főszervezőjének, Cserjés Katalinnak kért egy loopolt köszönömöt, ezzel mintegy le is zárva a Hajnóczy napot.

Földesi Csenge

Fotó: Révész Róbert

Beszámoló a Hajnóczy-konferenciáról (1.) >>>