Tiszatájonline | 2018. november 3.

A feldolgozás expanziója

BESZÁMOLÓ A HAJNÓCZY-KONFERENCIÁRÓL (1.)
Október 18-án került megrendezésre a Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely által szervezett Perzsia Szegedre jön elnevezésű Hajnóczy-konferencia. A rendezvény programlistájának sűrűsége a korpuszt érintő vizsgálódások széles spektrumú témaválasztásával párosult, egyszerre mélyítve és bővítve ezzel az elmúlt évtized kutatásait. – SZUTORISZ SZABOLCS BESZÁMOLÓJA

BESZÁMOLÓ A HAJNÓCZY-KONFERENCIÁRÓL (1.)

Október 18-án került megrendezésre a Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely által szervezett Perzsia Szegedre jön elnevezésű Hajnóczy-konferencia. A rendezvény programlistájának sűrűsége a korpuszt érintő vizsgálódások széles spektrumú témaválasztásával párosult, egyszerre mélyítve és bővítve ezzel az elmúlt évtized kutatásait.

A Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely délelőtti mesterkurzusát követően, melyen a Cserjés Katalin vezetésével hagyatékot gondozó hallgatók kutatási eredményeit hallgathatták meg az érdeklődők, az előadók Nagy Tamás jogszociológusról, a Műhely váratlanul elhunyt vezető kutatójáról emlékeztek meg munkásságának és éppen megjelenő kötetének – Egy arkangyal viszontagságai (jog, irodalom és intertextualitás Hajnóczy Péter műveiben. Gondolat, 2018 – bemutatásával.

Reményi József Tamás és Németh Gábor, az említett szekció első felszólalói Nagy Tamás kutatói érdemeinek kihangsúlyozásával járták körbe, hogy a szerző – mint a 4-es számú hagyatéki doboz gazdája – milyen szellemi értelemmel rekonstruálta az anyagot. Elhangzott tőlük, hogy Nagy Tamás, aki képzettségéből adódóan a jog felől közelítette meg az irodalmat, és többek között a jogi nyelvek poétikai eszközként való felhasználásának módozatait kutatta a Hajnóczy-korpuszban, analitikus eljárásaival és érzéki befogadókészségével olyan intertextuális hálóba tudta kötni az általa tárgyalt darabokat, olyan mániákus rendszerességgel volt képes kimutatni a Hajnóczy szövegeket hátterező kafkai szorongás elemeit, és a beszédtér Kleistnél tapasztalható ellenőrzöttségét, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az életmű – különösen a Jelentések a süllyesztőből – kapcsán a jogtalanság kérdésköreiről, vagy jogi nyelvek szerepéről nyílhasson diszkurzus a Hajnóczy-kutatásban.

Második volt a sorban Falusi Márton, aki amellett, hogy egy Nagy Tamás emlékére írott versét is felolvasta, az elhunyt tanítványaként ejtett szót Nagy jogot és irodalmat ötvöző kutatásairól. Tóth F. Péter, harmadikként, Hajnóczy Balázs Béla Stúdióhoz való kötődéséről, illetve a korpuszban található forgatókönyv-darabok sorsáról adott elő. Beszámolójából megtudhattuk, munkáját erősen megnehezítette a tény, hogy a BBS archívuma – amely papíralapú – jelenleg nincs meg, ugyanakkor sikerült egy interjúrészletre rátalálnia, melyből kiviláglik, hogy Hajnóczy filmrendezői ambíciói egy egyszerre „szuperrealista és szuperszürreális” megjelenítésmód felé konvergáltak volna. Tóth F. később hozzátette, a társadalmi problémákra groteszk érzékenységgel reagáló műveknek, illetve a hagyatékban fellelhető filmterveknek a vizsgálatából arra is következtethetünk: ha mégsem az említett vonalon, úgy egy szociológiai, dokumentarista irányon tudott volna még belépni Hajnóczy a BBS kötelékei közé, és általában véve: a filmezésbe.

A szekció utolsó előadójaként Kötél Emőke A bajnok című „filmvázlat”/hagyatéki töredék vizsgálatának beemelésével a Hajnóczy filmforgatókönyvek sajátosságairól beszélt. Mint elmondta, ezek közé sorolhatjuk például a mozdulatok leírásának Hajnóczy narrációjára oly jellemző részletezettségét, az avantgárd hagyományokra visszatekintő montázstechnika alkalmazását a mozaikszerű képiség eseteiben, valamint a redukáltságot, amely feszes szöveghalmazokat eredményez.

A csend is redukció –

hangsúlyozta ki Kötél, majd hozzátette, ennek a kompromisszummentes tömörítésnek köszönhető, hogy a Hajnóczy szövegek igen hamar robbanásponthoz jutnak.

A délutáni program második felét Szkárosi Endre performatív bemutatója nyitotta. Előadásából kiderült, szerinte Hajnóczy nyelvkezelése műfajilag egy transzcendens írásmódot takar, amelyben ugyanúgy helye van a szertartásosságnak, ahogy a zenei kitéréseknek, az erős vizualitásnak és a filmes gondolkodásmódnak is, az pedig Hajnóczy tágas érdeklődésének tudható be, hogy prózai munkássága során minden könyvével radikálisan túl tudott lépni az előzőn. Elárulta továbbá: Hajnóczy experimentális szövegalakítási technikáitól a nyolcvanas években működő alkotói nyelvek is megerősítést kaptak, ezek az impulzusok pedig az ő művészetét sem hagyták érintetlenül. Ennek mintegy bizonyítékaként elő is adta A kopt nők című novella általa meghúzott verzióját, segítségül hívva performanszához a színpad deszkáit, melyeken felolvasása közben ritmikusan dübögött.

Szkárosi Endrét Németh Gábor váltotta, akinek témája ezúttal – a műsorból kimásolva – a következő volt: „Neoavantgárd vonások a Hajnóczy-prózában, ill. a vizualitás folyamatos expanziója az írott anyagban, így a hagyatékban is.” Németh, miközben a korszakból hozott filmalkotások példáján keresztül igyekezett utat találni a Hajnóczy-féle forgatókönyvek szándékaihoz, figyelmeztetett, mindezt nem azért teszi, mert Hajnóczynál a filmvázlatok valóban kudarcot vallanak, hanem azért, mert ezekből a kudarcokból, természetüknél fogva, nem lehet komoly következtetéseket levonni. Szerinte Hajnóczynál – Erdély Miklóshoz hasonlóan – „a létezés szívét megérinteni”-gesztus fedezhető fel, amikor a túlfokozott képiség eszközeihez és a polifonikus struktúrák felé nyúlkál.

Ezt követően a Hajnóczy művekből készült adaptációk anomáliáira hívta a figyelmet Németh. Mint mondta, különösen a dialógusokkal vannak gondban a színészek, hiszen Hajnóczy mondatai mindig egy-egy világegészet mutatnak fel. A másik probléma ezeknél a párbeszédes részeknél a megjelenítés, az arc ugyanis hitelteleníti a szöveget.

Baj van, ha látjuk a szájat, ami a szavakat kimondja.

A konferencia késő délutáni hajrájában Nemes Z. Márió „Szónikus maszk” című zajköltészeti performanszának felvételét hallgathatta meg a közönség. Az ehhez tartozó kommentárt – a szerző hiányában – Cserjés Katalin olvasta fel. Ebben Nemes Z. a következőképp fogalmazott: „Legelőször a „Hajrák” munkacímet akartam adni ennek a munkának, mert megbabonázott Hajnóczy bizarr szószörnye, melyet nagyon jellemzőnek éreztem az író testfelfogására. Ugyanakkor a Jézus menyasszonyának olvasgatása közben újra lenyűgözött az a preparációs leírás, melyet teljesen unikálisnak tartok a magyar irodalomban. […] Ennek szellemében a hangperformansz maga is preparáció, a szöveganyag újradarabolása, montírozása és torzító „kikészítése”. Egy olyan remix, ahol a hang elevensége viszi színre az ember maradványegzisztenciáját, a test emlékezetét, mely a természet és technológia közti senkiföldjén szólal meg. Ugyanakkor ez az emlékezet halottidézés is egyszersmind, egy szónikus halotti maszk.”

A hanganyag befogadásáról természetesen csak szubjektív nyilatkozatot tehet a beszámoló szerzője, azt talán mégis leírható, hogy a konferencia tagjai mély csendben hallgatták végig az eleinte fémes, üzemi géphangok repetícióját kiaknázó bevezetőt, majd az egymás után többször is elismételt, rövid, preparációt taglaló Hajnóczy-részletet. A részlet hangperformanszba dolgozásának jellegzetessége volt, hogy minden egyes felolvasásszakasz eltérő hanghordozással nyúlt a szöveghez, mintha ezekkel az újabb és újabb beszédkísérletekkel a preparáció munkafolyamatának helyzetbehozásán, eleven megszólaltatásán dolgozna az amúgy kitaszított, önmagában sutyorgó hang. Annál is inkább, hiszen jól hallhatóan egyszer sem sikerült a szertartásrendhez tartozó szólam befejezése: a recsegő, Anonymus-felvételeket idéző felmondás, amely a jövőből vagy a Nemzetközi Űrállomásról is érkezhetett volna – természetesen azzal a céllal, hogy útmutatásával megmentse az emberiség bőrét – mindannyiszor megszakadt, eltorzult, interferencia áldozata lett. Végérvényben olyan benyomást keltett, mintha egy sűrű, párás közegen törne át a hang, amely így – akár akarja, akár nem – a nyomás absztrakt képzetével társult. Németh Gábor meglátására visszautalva pedig kijelenthetjük: talán jobb is, hogy nem láthattuk a szájat, amely ezeket a szavakat kimondta.

Szutorisz Szabolcs

  

Fotó: Csenki Nikolett/ Czeglédi Viola

Borítókép: Révész Róbert