(KÉT BAKA-MOTÍVUMRA, KNUT HAMSUN LEGENDÁS KÖNYVÉNEK CÍMÉT KÖLCSÖNVÉVE…)
Hiába vágjuk a holdfényt hagymakarikákra: nem nyomja el a rothadásszagot. (A századvég költőihez) S az eszme? Egérfogóban szalonna. (Farkasok órája)
A csapdák ki vannak rakva Ne hívjuk őket így Legyenek csak egérfogók És bennük avas szalonna-csíkok Az egerek mi leszünk Óvatosan járjuk körül a szánalmas eleség et Ha zabálni kezdenénk a vas rácsapódik a nyakunkra De nem halunk meg Az túlságos an méltóságos volna Az eg érfogókba rakott szalonna romlott Tudjuk de egyre nő az éhség bennünk Az éhezés szé düléssel kezdődik Követi a düh Azt meg az apátia Gyülekezünk az egérfogók körül és kifogy a szánkból a nyál Egymásra várunk Egymásra uszít bennünket a reményte lenség Nézünk egymásra sötét en Ellenségesen Pedig csak éhesek vagyunk S ha ennénk is ennyiünknek a néhány csík rom lott szalonna úgysem lenne már elég Engedj közel a lelked hez suttogja valaki De ki nevetik Az örökké zárt ab lakokon keresztül beárad a bűz De lehet hogy a saját bűzünket érezzük Ahogy rot hadunk a kirakott egérfog ók romlott szalonnája körül Ki éheztet ki bennünket Ki nevet a hold arca mögül ki hajolva Valaki a holdfényt karikára vágja Köhög és hány Nincs szánalom bennünk Az em pátiát elnyomja a lelkünk et is elrohasztó éhség Él hetnénk ezek nélkül a cafat szalonnák nélkül is De már meg szoktuk az ízét Amikor még nem romlottat raktak elénk Meg lehet régen is egérfogók tüskéjére tűzve S meglehet minden zabáláskor levágták a fejünk Csak nem vettük észre Mert nem volt fontos mi van fej ünkkel Csak hogy mi van a fejünk ben És még nem féltettük a nyak unkat A holdfényt hagymakarik ákra aki még érzékeny a rothadás szagára Amúgy meg lehet szokni Ha belőlünk jön különösen könnyed ez a szenv edés Kerülgetjük a szalon nát az egérfogóknál És tánc ra perdülünk kínunkban néha S a gyűlöletünk egymással szem ben egyre nő Hiába hogy nem eszik senki A másik éhség ét irigyeljük el A másik éhezése mi elundorít S az egérfogókban felnevet a romlott szalonnacsík Aki tud még emlékezni dagadó pofával őrli a semmit Mert az emlékezetnek nincsen any nyi anyaga mit enni lehet A reménytelenség zabálja fel egyenként a gyermekeit Mind kevesebben vagyunk a mind több egérfogó és a mind több romlott szalonna körül Akár meg is egyezhetnénk döglődés közben Legalább hogy ki első nek a fejét A rothadás-szag egyre elviselhetetlenebb Mozdulnánk de képtelenek vagy unk rá Éhségtől részegen tán torgunk Tudjuk egymást faljuk föl
(Megjelent a Tiszatáj 2020. decemberi számában)
