Tante Wilma emlékére
Egy kortynyi kamaszkort és Karintia régi nyarát kínálta a ma mohón felhörpintett kisüveg Almdudler nekem, ez a mesebeli alpesi itóka. Épp egy Alm-béli uzsonnán, egy osztrák tanyaházhoz közeli, békebeli rét kockás terítős asztalánál találkoztam vele először, mindössze tizenhatévesen. Addigra persze már rég Heidi-olvasáson edzett pécsi könyvkukacként jól tudtam, mi fán terem az Alm – egy gyógynövények seregétől illatos, kolompok dallamával, friss házisajttal, bükkfán füstölt sonka ízével átszőtt világ, amely vigaszul fel-feltűnik olykor a hozzám nem igazán illő, s mifelénk ráadásul jócskán védtelen védett kor sokszor nyugtalan álmaiban.
