Csehy Zoltán: Latens Ady-polémiák
Nekem, ó istenem, mikor lesz
nagy, üveg íróasztalom, alatta
képek, mondjuk Thomas Mann, Ady vagy Dante.
Hogy megdöntsek rajta valakit vagy hagyjam,
hogy meztelenül
felkínálkozzon.
[…]
I.
Mért ez a pontosság, mely követi mondatról
mondatra a test vonalait, és úgy tesz, mintha
nem ismerné az érzékiséget. Pedig dugásra vágyik,
az írás mindig dugásra vágyik, hogy legyen teste, és
átléphess belé, a világába, mely hiteles, sajgóbb,
erotikusabb, és velejéig romlott. És itt kell a fényképezőgép,
a nyelv, előkapni valami sötét helyről, és megvillantani
a valóságot, hogy látsszon, világosan látsszon,
ki tartja, ki vezeti a tollat a körberajzolt test körül.
II.
A verbális katasztrófát levezényelte, a hadihajó
lemerült, robbant minden, és az F tökéletesen
szólalt meg a pohár karimáján, és a nagyherceg
vízbe döglött, a hamvakat meg felnyalta a szél,
és menekültek is voltak, a kórus, igen, kórusnak
muszáj lenni, ebben a reménytelen korban
a kórus a legfontosabb. Bárki átülhet hozzájuk
a mentőcsónakba.
III.
Hogy magyarázzam meg, ezt nem lehet megmagyarázni,
csak van, az emberben egyszer csak ott van,
mint hot dogban a virsli, valami körül is veszi,
valami csatakos, sárga vagy vörös, és kissé kilóg,
idomtalan és gusztustalan, szalvétával kell megfogni.
IV.
És a hold lemegy vagy feljön
egy antik égre, és a Göncölszekér rúdja
is ott van vizuálisan egy antik vers horizontján,
a görög szavakban, melyeket betegesen szeretek,
a görög szavak szépek, elevenek és tiszták,
ünnepi használatra valók, hangos szavalásra,
vedlésre, határtalan hazátlanságra,
a halottak ajkára, akik előtt tárva-nyitva áll
az egész világ.
V.
Nekem, ó istenem, mikor lesz
nagy, üveg íróasztalom, alatta
képek, mondjuk Thomas Mann, Ady vagy Dante.
Hogy megdöntsek rajta valakit vagy hagyjam,
hogy meztelenül
felkínálkozzon. És a lámpát ne lehessen lekapcsolni,
azt kérem még, édes jó istenem,
hogy a lámpát, ne lehessen, ne kelljen,
egyáltalán ne kelljen lekapcsolni.
Megjelent a Tiszatáj 2012/12. számában