Birtalan Ferenc: A szürke

eszterházy-kockás mellényes öltönyömet

ezerkilencszázhatvanhárom tavaszán vettem

a rákóczi úti férfi divatáru boltban

volt gavallérsarkú barna cipőm

és elmaradhatatlanul hétköznapra is nyakkendő

az úr nem csak vasárnap úr mondta jóska

anyu szerint is annak kellett volna születnem

amit később úgy interpretáltam

tévesen használta a feltételes módot

akkoriban volt divatos a gumis nyakkendő

amiről hamar lemondtam miután józsi meghúzva

visszapattintotta a nyakamra

adott egy rendeset és megtanított a kötésre

ami elfelejthetetlen mint az úszás a biciklizés

horváthék kertvégénél készült a kép

látszik az ajtó ami mögött rég

horváth bácsi asztalos műhelye volt

állunk anyuval maradék három fiú

mosolyogva mind

jóska kívül hordós rövid ujjú ingben

anyu és laci feketében

azon a nyáron mentünk erdélybe

jóska nem jött a család a munka miatt

meg különben is erdélyben született

nem úgy mint laci meg én a pestiek

koraeste

kőrispatak főutcáján jöttek a legelőről a bihalak

karda dénesék kapujában álltunk

rémülten figyeltem a nagy fekete állatokat

egyikük a csordából kiválva felém tartott

hátráltam de fordult a kapun be utánam

tanácsosnak láttam a deszkapalánkra fölugorni

nyakkendősen öltönyösen

akkor szakadt el a nadrágom

valamennyire helyrehozta egy műstoppoló

de mint a karambolos autó új már soha nem lett

a bivaly kardáéké volt

az itatóhoz fordult a kapu mögé a jámbor

én a városi ficsúr nem érdekeltem

este a kocsma hátsó falábas verandáján ültünk

petrólámpafénynél

alattunk csordogált a küsmöd időtlen útra

halkan szólt az ének

kesernyésen mint a deckapálinka

mint a cujka 

(Megjelent a Tiszatáj 2015/5. számában)