Rövid jegyzet Béri Géza három verséhez
Az itt megjelenő versek közös– az ön- és valóságreprezentáció alakzatait tekintve – talán a kommunista diktatúra végtelen önkényességéből, uralmi helyzetéből következő alávetettség, szélsőséges kontroll és sebezhetőség tudatának, az önálló mozgástér reménytelenségé-nek és a szembenállás morális megkérdőjelezhetetlenségének aspektusából kiindulva hozhatók leginkább összefüggésbe egymással.
Béri Géza 1933-ban február 3-án, Budapesten született Béri Géza és Sárközy Margit gyermekeként, édesanyja egyedül nevelte a szülők 1936-ban bekövetkezett válásától kezdve. 1943-tól a budai Toldy Ferenc Gimnázium tanulója, de 1951-ben eltanácsolta az intézmény „ellenséges magatartása miatt”. 1943-ben belépett a Mária-Kongregációba, amelyet 1950-ben megszüntettek. Ezután is politikai, vallási, irodalmi érdeklődésű társaságok tagja volt.
A Solárszky Sándor és társai perben életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki rá. 1953–56 között a váci börtönben tartották fogva, ahol csatlakozott a magukat Füveskertieknek ne-vező költők köréhez, melynek tagjai Tóth Bálint (1929–2017), Kecskési Tollas Tibor (1920–1997), Kárpáti Kamil (1929–), Gérecz Attila (1929–1956), Szathmáry György (1928–1990) titkokban több verses antológiát (Füveskertet) állítottak össze.
Béri 1956-ban július 22-én szabadult, ekkortól a Hungária Vegyiműveknél dolgozott. A forradalom után korábbi büntetése letöltésére nem kellett ismét börtönbe vonulnia. Mint Tüskés Tibornak küldött 1964-es levelében írta: „engem életfogytiglanra ítéltek el. 1956 júliusában az általános felülvizsgálatok során jöttem haza. A hátralévő időt elengedték, de a re-habilitációmra talán csak most kerül sor.” Az ítéletet 1990-ben semmisítette meg a Katonai Bíróság. A szabadságharc alatti (vélt vagy valós) tevékenysége miatt azonban 1960 júniusában F-dossziét nyitottak rá az állambiztonsági szervek, majd 1964-ben alapnyilvántartásba helyezték. Figyelő dossziéját csak több mint egy évvel öngyilkossága után zárták le.
Magyarországon a 70-es években jelentek meg írásai az Élet és Irodalomban, Napjaink-ban, az Új Írásban, valamint különböző antológiákban (Versmondók könyve 1971, 1975, Külvárosi jeladás 1973, a Szép versek 1980).
Bár Béri-kötet jelent már meg a Stádiumnál, de a művek nagy része továbbra is kiadatlan volt mindeddig. A szerzői hagyatékban fennmaradt, ifj. Béri Géza által összesített teljes költői életmű idén jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában Scheibner Tamás tanulmányával.
Gilgames katonája
Fürtös, szőke fején, szárnyas sisakján énekelt a fény, izmos és ifjú isten volt, ítélt és rontott tornyokat, parazsas szájáról tanulták mind a férfiak a derűt, büszkeséget, s azt, hogy édes a halál. Mikor agyaggolyókkal teleszőtt tigrisfogó hálót vetettek rá, hogy vergődött! – Iszonyú üvöltése túlharsogta a testét tovahurcoló paripák hőkölő nyerítését. Vérzett, s dőlt száján a hab. Béklyóba verték, csuklóján, bokáin komor vaspánt. Aztán a hószín köntösű papok kegyetlen kése. Úgy férfiatlanították meg, mint a gödölyét. Az áldozókő tüze sercegett, keserű füst szállt. Ma már elcsendesült a lelke, él, szelíden hízik, a vezér sátránál türelmesen guggol a porban, lakomakor gömbölyödő ülepét ütemre riszálja, és puha, fehér öklével a csörgődobot döngeti.
Gyónás
Gyónom és beismerő vallomást teszek, hogy a fennálló isteni-emberi törvényt tudva és akarva áthágtam, megszegtem. Bűneim elkövetésekor a szándék mély és egyszersmind világos volt bennem. Tudtam, hogy tetteim büntetendők. Nem csodálkozom, nem tiltakozom tehát a súlyos és aránytalan ideigtartó-örök büntetésen, tudomásul veszem, mert a dolgok természetéből egyértelműen következik. Mentségemre felhozzam-e, hogy nincs isten, s az emberi törvény az elnyomás formája? Felesleges. Örülni akarok annak, ami jó, és mérhetetlenül kívánom a szabadságot. Alkatilag visszaeső bűnöző vagyok.
Rend
A térbeli helyváltoztatásra rendszeresített eszközök időben történő mozgását aprólékosan meghatározzák és lajstromokban közzéteszik, így bárki tudhatja, mikor s merre mehet a meghatározott közökre felbontott távolságokon, s a díjszabást is kifüggesztik. Hasonló nyomtatványok szabályozzák a lét emberi mozgásait, kalkulusok követik serdülését, víznyomásos bizonylat igazolja kenyérkereső tevékenységét, számontartják életének kicsi, még kisebb és egészen jelentéktelen történéseit, mert részese és tagja az emberiségnek, hiszen csecsemőkorában a himlőoltás páros, örökké látható pecsétjével magáénak bélyegezte a Rend. Három és félmilliárd adat zsúfolódik a szigor kataszterében, de kell, kell, mert elmozdulna a föld, ha nem lenne telekkönyvi nyilvántartás, s mire jutnánk, ha az épületsorok közötti kikövezett mezsgyét helyenként ki nem vernék fényesfejű párhuzamos szögsorokkal, vagy meg nem csíkoznák keresztbe mésszel. Saroktól sarokig ki kell jelölni az utat a Rend s a bölcsesség jegyében, mely mindent elrendez nász és gyász között, így bejelentési kötelezettséggel szabályozza a nemek közti érintkezést, hogy ki kivel hál, s meddig, mert ha megunja, erről is bélyeges papíron kap elismerést, sőt a lét, vagy nem-lét esetét perdöntően intézni jogosult bizottságok hatásköre a jövő. Rend, rendelet, perrendtartás, szabály, szabályzat, előírás, utasítás, végzés, véghatározat, – felsorolhatatlan tömegben hajtják a csordát, vigyázva a tilos útra, vetésre, – és túl ezen, belül a félelem, s a hagyomány sok ezredéve. Ezért – mindezt mérlegelve, – én is elrendelem, oly szigorúan, miként ha kisbíró dobolná, avagy plakátokon fakulna, hogy mindenki, m i n d e n k i, M I N D E N K I tudja meg: a nagy dolgok rendetlenek, az ember naggyá a Rend ellenére lehet, ha szembeszáll, és alakít, ha változni mer, – s így néha teremt. Nagy emberek törvénye ez, – mi, a kicsik, az átlag, mit tehetnénk? tovább keresgélünk az apró lázadások örömeiben, lopás a szomszéd fáján, vagy felnőttként a szabálytalan nászt kívánjuk, – mind, mind atomnyi forradalom, a nagy, igaz ujjongás keresése, – ezért nézem melegedő szívvel azt, aki átlósan megy át az úttesten, habár tudja, számonkérik tőle. A fentieket elrendelem mégis, hogy könnyebben viseljük józan öltözékű életünket, és alkalomadtán túlságosan azon se döbbenjünk meg, ha a körzeti orvos a sztetoszkóp helyett a bélyegzőt nyomja betege hátára, mert a patikusnak úgyis mindegy.
