Alberto Bertoni 1955-ben született Modenában. A bolognai egyetemen tanít modern és kortárs olasz irodalmat. Sok jelentős, modern olasz irodalommal foglalkozó könyv és tanulmány szerzője, többek közt A szimbolistáktól a huszadik századig – Az olasz szabadvers eredete című kötet írója (Dai simbolisti al Novecento – Le origini del verso libero italiano, il Mulino, Bologna, 1995). Kisebb versesfüzetek után 1996-ban jelent meg első kötete Időszaki levelek (Lettere stagionali, Book Editore, Castel Maggiore, 1996) címmel, azóta számos verseskönyvet adott még ki. Fontos 2014-ben megjelent Átkelések (Traversate, Società Editrice Fiorentina, Firenze, 2014) című könyve. Legutóbbi kötete A megtalált nyelv címmel jelent meg (La lingua ritrovata – Storia di mio padre e del suo Alzheimer, Marietti, Bologna, 2020.
Az Alzheimer-emlékek verseiből
(Ricordi di Alzheimer, Book Editore, Ro, 2008)
Látom ahogy apámmal egykorúak tájékozódnak, írnak, utaznak, ő jóformán sehogy sem fehér lapokkal teli eseménytár élő visszhang, mely kis időn belül hatszor-hétszer megismétel egy mondatot engem meg közben úgy imád hogy több szeretetet álmodni sem lehetne Én azt hiszem, hogy ő a költő én meg fotójának néma levéltárosa: műhelyben áll Ferrari mellett, átizzadt olajfoltos munkásruhában
SZÉNÁSI FERENC fordítása
A Búcsúzóul verseiből
(Per prendere congedo, Poesie 2014–2018)
Forró déli órán
(Mezzogiorno di fuoco)
A derűs tájkép szélein szótlan alakok várakoznak Emberek akikről nem tudom milyen korúak hová valók kifélék S amíg kalandok híján töredezetten fehér fodorként gyűlik föl ami lebeg a kert pedig merő csoportos tai chi én a senki férfiak és nők hallgatag ismeretlen arcát figyelem s a kissé sötétebb s tagoltabb árnyakat a falon amelyen eukaliptusz kúszik fölfelé míg csak delelőjéről alább nem száll a nap s a gyász súrolta fényben meg nem pihennek egy valahol másutt levelei
SZÉNÁSI FERENC fordítása
Metamorfózis
(Metamorfosi)
Első dolgom, amit teszek, mikor már mind a ketten fák leszünk, hogy rólad megfeledkezem, nem kell ehhez pszichoanalízis, de whisky sem. Nem, el tudlak majd felejteni, miközben legkószább, kuszább, lázas leveleimet adományozom az ágakon ülő verébhadaknak, s – meglátod – el tudlak felejteni, ahogy el is felejtettem már a nagy, atlanti légáramokat, a tenger összehúzódását, ernyedését, hat óránként a víztömeg vagy enged vagy feszül, így minden nap négy alkalommal hátrál s előretör. Én és te, arcunk, mint ráncos kéreg; barlangok, horpadások, s a sötét legmélyebb gyökérzete, én és te kitűnően meséljük majd egymásnak, hogyan lehettünk tűrőképesség és lemondás nagyjából egészséges hordozói. Így mind a ketten egyformák leszünk; két fűzfavessző, egy madár két szárnya, örökké emlékezhetünk egymásra.
KERBER BALÁZS fordítása
(Megjelent a Tiszatáj 2021. szeptemberi számában)
Fotó: Dino Ignani / fondazionecesarepavese.it
