Alan Dugan (1923–2003) brooklyni születésű amerikai költő. Már első, 1961-es kötetével National Book Award és Pulitzer díjas. Hét verseskötet szerzője.
Börtönének
(PRISON SONG)
Fodrozódik a bőr a testemen, mint hold udvarolta víz, szökésre biztat. Hol találhat hasonló, meztelen állatot, mint amelyet most gyűlölten védelmez? Egyszer elmondta, mi történik odakint, ki támad, ki simogat, és hogy a levegő táplál-e vagy megfagyaszt. Sötétre ébredek, éjszaka, a tudatlanság formátlan óceánján, a gyümölcs tán visszamar és felhorzsol a víz, mint a kő. Irigység ez: ismerős szerszámok és fegyverzet után nézek, amelyek jobban támogatják érdekeimet. Na, hagyjuk, töröljük el a nyomokat vagy húzzunk el: mindazonáltal a pokol hüvelye átdöfte sötétségemet, amelyet la-zán rám szabtak, mint a test-gyűlölő szentek kínzó ingét: miféle árulók munkálkodnak arcomon, mily útmutatást csempésznek át dörzsölt őrein! Bár még éjjel is bebörtönöz öngerjesztő hazugságaival, hallgatásaival, a börtön maga épít színpadot, börtöndalokat énekel, és tűzijátékkal dicséri a házilag készült napot.
Címtelen vers
(UNTITLED POEM)
A pompás királylepkék parancsa: reppenjetek, basszátok meg: csináljatok hernyókat, Náluk ez a közösülés egyetlen formája, Egy darabig figyeltem egy párt, de meguntam: nézni más szerelmeskedését szigorúan a biológusokra és a kukkolókra tartozik. Amikor végre különváltak az eksztázis kimerítő aktusa után egyből más irányba reppentek tova a szellőben ehető virágokat keresve. Amennyiben az egyikük megmenekül a fecskéktől, melyek bekapják a bogarat, de a szárnyakat tökéletesen érintetlenül hagyják, és ó azok több ezer mérföldet repülnek déli irányba erős északi szelek hátán.
Téli vihar
(WINTER GALE)
A ház vén eresztékei megroppantak a viharban, de a ház tartotta magát a kandallókémény körül. A kutyád fenyőfája a budival együtt elrepült. Remélem, senki nincs abban a repülő koporsóban, mert ha igen, akkor elárasztja a szar a környéket és lesz még ingyen temetés is amin egy fenyőfa lesz a gyásznép. Legtörékenyebb ablakom feladta és darabokra törve csatlakozott a szertartáshoz, lélegzetvételem imádságai is vele tartottak. Milyen véres bélgörcs.
Sztentór és gyász
(STENTOR AND MOURNING)
A vasárnap nyugodt volt és szellős, bár a dombháti tüzérség határt szabott élvezetének. Pár baka a pálmafára erősítette bádogtükrét, és megborotválkozott sisakját használva tálnak, melyben valószínűleg sok víz nem lesz hétfő éjjel, ezen filóztam elnyújtózva kissé a félelem álmos hasmenésében, a katonák vajon miért fosnak a számonkéréstől jobban, mint egy várható csonkítástól. Én megesküdtem, hogy egyszer, majd e fontos háború után, bátran lemondok az engedetlenségről. Mindazonáltal, a kapitány focista hangja, erőszakos, mint egy mitteszer és gombásodás a lábon, azt parancsolja a közjog nevében, poroszosan pletykás, vagy fegyelmezetten mosolygó, hasonlóan Hérához, amikor összekalapálta a görögöket, akik a hajóiknál bömböltek: Sztentór hangján kiáltott, és azok újra harcba álltak, nem Helénáért és szuvenírért, még isten kegyéért sem, csak mert ez volt a jó görög ítélet. Most tehát, a túlélő péntek után, a béke e szűk hétvégéjén hallom, hogy egy haver biztonságáért harcolunk, vagy hogy megbosszuljuk halálát, bár véleményem az, hogy mindent összevetve, titokban mindannyian kényeztetjük a félelmet államaink erejétől: néhány fegyveresünk ismeretlen, akár a támadó Patroklosz is lehet vagy a duzzogó Akhilleusz, saját félelmünk ellen harcolunk minden általunk bevethető módon, vagy megtámadjuk a köz dombját egy bizonyítható korai halálért a nemzet égisze alatt.
Megjegyzés:
A tenger felőrli a dolgokat
(NOTE: THE SEA GRINDS THINGS UP)
Ez történik most miközben e szavak megjelennek előtted vagy meghallod őket. Laposan megcsap egy hullám. Víz fut fel a partra, aztán pörög és csúszik vissza, tengeri habtaréjt hagy hátra, hínárt és kagylót. Azt gondolod: Ki kell törnöm ebből az iszonyú körforgásból, de az óceán nem enged: egyre csak áthatol a gondolaton, egy hullám megtörik, vízének egy része felfut a strandra és vissza ismét. Tajtékzó taréjt és csontvázszerű szemetet hagy hátra. Azt gondolod: Ki kell törnöm az élet és a halál e körforgásából: de az óceán nem enged: simán áthalad a gondolaton. Hullám törik meg a homokon, víz repül a partra és pörög le, vissza, sziszeg és valamilyen taréjt hagy hátra, távozik. Azt gondolod: El kell tűnnöm az élet körforgásából, aztán a halál körforgásából, és úgy kell tovább mennem, mint ahogy a tenger áramlik e körforgásban az utolsó szó után, de ez nem az utolsó szó, kivéve ha arra gondolsz, hogy ez a körforgás a tenger folyamatos leltára. Ne feledd: ez csupán egy tenger egy tengerparton egy bolygón egy naprendszerben egy galaxisban. Ezután kitágul a skála, tehát ez nem az utolsó szó, és senki nem beszél vissza. Ez egy magányos szituáció.
GYUKICS GÁBOR fordításai
