Ennél hátborzongatóbb antológiasorozat nem lesz már idén

Áradoztam én már korábban a kortárs horror egyik legkiemelkedőbb alkotójáról, Mike Flanaganről, de biztos vagyok benne, hogy például a Ryan Murphy és Brad Falchuk-féle American Horror Story (és American Horror Stories, a szintén antológiaverzió) is sokakban adta vissza reményt, miszerint napjainkban a horror fejlődése az idő előrehaladtával mégsem csak a stílustalan, mélységeket nélkülöző slasher filmekben követhető nyomon. Ide sorolható még talán a Disney+-on futó Just Beyond is, ám ez inkább a fiatalabb korosztálynak szól. Ráadásul ezek a friss darabok mind streaming platformra készültek, amely aspektus talán elsőre sokakban még mindig azt a benyomást keltheti, hogy színvonalban közelében sincsenek a nagyvászonra álmodott, egész estés filmeknek. Távolabb nem is állhatnánk az igazságtól.

A streaming platformok horror mestereihez most csatlakozott egy igazán nagy mester, Guillermo del Toro, akit jóformán minden horror és/vagy thriller kedvelő néző ismer már. Amikor szárnyra kapott a hír, hogy egy a már említettekhez hasonló sorozatban fog dolgozni – mintegy meglepetés gyanánt tökéletesen időzített premierrel az idei Halloween-re a Netflixen – izgatott várakozás vette kezdetét. Forgatókönyvíró társaival nyolc történetet gyűjtött össze és mindhez páratlan tehetségű rendezőt alkalmazott. Láthatjuk többek között David Prior, Keith Thomas, Ana Lily Amirpour és Vincenzo Natali munkáját is.

A rendező nem ismeretlen a sorozatgyártás terén, négy szériában is közreműködött, ezek közül a legmaradandóbb talán a szintén Netflixen látható Varázslók: Arcadia meséi című animációs sorozat. A rendező azonban az olyan egész estés filmjeiről híres inkább, mint A faun labirintusa, amely húsbavágó realizmussal ábrázolt egy alapvetően átlagosnak tűnő coming of age fantasy-be oltott spanyol polgárháborús történetet vagy A víz érintése című érzékenyen romantikus hidegháborús fantasy-thrillere. Legújabb filmje a Rémálmok sikátora Bradley Cooper, Rooney Mara és Cate Blanchett főszereplésével pedig, bár a nézőknél kevésbé érte el azt a hatást, amelyet del Toro szeretett volna – dacára annak hogy film noir műfaja miatt a rendezőnek ez gyakorlatilag szerelemprojektje volt – élvezetesen elvont karakterábrázolásai az A-listás színészekből képes volt még újabb színeket előhívni.

A Rémségek tára inkább a már bevezetőben is említett antológia formulára fókuszál, amely kifejezetten jól áll del Toro munkásságát figyelembe véve, ráadásul a rendező az 1960-as években futó Twilight Zone Rod Serlingjét, az 1990-es évektől a 2000-es évekig vetített Fact or Fiction Jonathan Frakes-féle teátrálisan sejtelmes narrátorát de még a felejthetetlen Tales of the Unexpected híres rezignált Roald Dahl-ját is sajátos módon idézi meg. Hozzájuk hasonlóan ő maga vezeti fel minden epizód elején az adott rész történéseit, de mint egy vérbeli narrátor ő is épp csak annyit fed fel a cselekményből, amely teaser-ként szolgálhat, a többi részéhez bizony meg kell nézni az epizódokat. Őszinte leszek, aki ismeri Guillermo del Toro életművét és alapvetően nyitott a horrorfilmekre, még annak is megpróbáltatás lesz végignézni a sorozatot, nemcsak a horror elemek a mesterre jellemző olykor gyomorforgató eltúlzása és abszurditása miatt, hanem mert az epizódok többrétegű mondanivalója, szociális érzékenysége és sokszor szívszaggató konklúziói önmagukban is hordoznak annyi drámai elemet, amelynek befogadásához és feldolgozásához megfelelő nyitottság szükséges. 

Ha ez a nyitottság adott, akkor viszont a sorozat kétséget kizáróan szórakoztató és hátborzongatóan élvezetes. Kiszámíthatatlan és sokkolóan meglepő fordulatok tömkelege garantált és mivel a színészválasztás mindig is del Toro erőssége volt, a Rémségek tára elhozza nekünk többek között David Hewlett, Ben Barnes, Essie Davis, F. Murray Abraham, Crispin Glover, Rupert Grint, Andrew Lincoln és Steve Agee karrierjük egyik legjobb alakításait is. Ami szerintem a legérdekesebb, hogy sokakat közülük alig vagy egyáltalán nem láttunk még horrorfilmben, így üdítő új oldalukat tudják megmutatni a nem is akármilyen forgatókönyveknek köszönhetően. Érződik, hogy del Toro és executive munkatársai szíve-lelke benne van a projektben, de a színészek is előszeretettel fürdőznek többdimenziós karaktereikben. Vannak benne persze a műfajra jellemző jumpscare-ek, elnyújtott, plasztikus ábrázolású vérengzés, de sokkal inkább kísérőelemei ezek a nagyobb formátumú, letaglózó végkifejleteknek, amelyek az epizódok végén tűpontosan elvarrnak minden szálat. A történetek szándékosan széles skálán mozognak mind időben, mind térben, mind pedig karakterábrázolásban és roppant esztétikus az összes rész díszlete, kosztümje és atmoszférája. A cgi-ra sem lehet panasz, leginkább a túlvilági lények, vagy abszurd emberi alakok és deformáció kapcsán használják, de egy-két természeti effekt is egészen a helyére került általa és egyetlen színész alakítását sem szorítja háttérbe. 

Szubjektíven – de akár objektíven is – nagyon ajánlom megtekintésre a Temetői patkányokat, amely a karma időtlen hatalmáról szól, vagy a Pickman modellje című epizódot, amely a képzőművészet kedvelőinek parádés eseményeket tartogat, hovatovább Dorian Gray flaschbackjeink lesznek és Thomas Reid vagy John Locke tanulmányait is visszaidézik az érzékelés és észlelés filozófiája kapcsán. Vagy ott van A morajlás, amely tökéletesen prezentálja, sőt bizonyos módon továbbgondolja a ház szerepét, mint a horrorfilmek (és könyvek) egyik legtöbbet használt motívumát, legyen akár helyszíne a sokkoló történéseknek vagy elvont értelmezésben aktív – térbeli cselekvésében persze többnyire passzív – szereplője a végkifejletnek.

A Rémségek tára akár szolgálhat bevezetésként is Guillermo del Toro világába. Ha valakinek újszerűen hat a neve, bátran ajánlható mintegy feltérképezni az életművet, aki viszont mondjuk a bevezetőben már említett műfajilag és formátumában azonos sorozatok kapcsán ismerkedett meg először magával a fontos társadalmi jelenségeket abszurd módon vizsgáló horror válfajával, azoknak előfordulhat, hogy nem fog sok újat mutatni a Netflix új darabja, del Toro ide vagy oda.

Mindazonáltal nagyon tudom ajánlani, mert egyik rész sem egyforma, ugyanakkor az összes valamilyen módon érezhetően magán hordozza a stílusát. Még mindig inkább érdemes olyan horrorfilmet vagy sorozatot nézni, ahol a mondanivaló nem sikkad el, sőt jobban elgondolkoztat, mint azt elsőre hittük volna, és ezek feltérképezéséhez bármelyik Guillermo del Toro alkotás megfelelő választás lesz.

Tóth Emese