Autóstoppal a szabadság felé

ZAJTI FERENC FILMJE

HAJNAL GÉZA KRITIKÁJA
„Mi lehet a lengyelországi magyar autóstoppos generációk összekötő eleme, ami a mai napig életük egyik felejthetetlen élménye? Erre a kérdésre keresi a választ az Autóstoppal a szabadság felé című dokumentumfilm, mely interjúk füzére, egy utazás a Tátrától a tengerig a múltban és a jelenben. A film végére pedig nem csak a fenti kérdésre találhatjuk meg a választ, de kirajzolódik egy korszak fénye és árnyéka, a két nép barátságának története.”

Ezzel a felvezető szöveggel invitálták az érdeklődőket a Lengyel Intézet munkatársai a film bemutatására. Elsődleges céljuknak meg is lett az eredménye, annyian gyűltünk össze az Andrássy úti épületben, hogy a mozitermen kívül a kiállítótérben is párhuzamosan kellett vetíteniük a filmet. Zajti Ferenc alkotásáról nem tudok elfogultság nélkül írni, noha a jelenség – magyarországi fiatalok lengyelországi autóstoppolása 1990 előtt – utolsó időszakából vannak csak személyes tapasztalataim. Mégsem lehet véletlen, hogy 1986-ban néhány osztálytársammal elhatároztuk, hogy meghódítjuk Lengyelországot, és az unalomba torkolló óráinkon Lo. feliratú papírokat mutattunk fel egymásnak, mikor a tanerő a tábla felé fordult. Valahonnan tudtuk vagy éreztük, hogy Lengyelországban minden más lesz, mint a mi sajátos magyar barakkunkban. És tényleg másképpen volt! Életre szóló élményekkel tértünk haza már az első út után, hogy aztán több éven keresztül újra nekivágjunk az egészen egyedi ízű kalandnak.

A film sokat sejtető 48 másodperces előzetesében ezek a kulcsszavak hangoznak el: kaland, beavatás, szabadság, világvége, tenger. És nem is akárkiktől: a máig szerethető, magyar értelmiségiek, művészek szájából Tolcsvay Bélától, Bereményi Gézán keresztül Nyakas Szilárdig sorolhatnánk őket. Kedvelt szereplők, átélhető történetek, mi kell ennél több? Ráadásul a gyors, pergő képek, hangulatos sztorizások, szabadságot sugárzó nemzedéki zenei betétek ügyesen kombinálva a fekete-fehér korabeli képekkel mind-mind olyan komfortélményt nyújtottak, hogy a villanyok felgyújtásakor vettem csak észre, hogy az egész játékidőt végig mosolyogtam. Krakkó főterét, Gdansk szökőkútját, vagy a Hell-félszigetet mindig örömmel nézem, s jó ebben ennyi társra lelni a mozi segítségével. (Vö: Gondolj a galambokra Krakkó főterén/Fénykép készül Forte filmre, rajta te meg én. Cseh Tamás-Bereményi Géza: Krakkói vonat) Márta Istvánék hivatalos stoppolós füzete, régi fotóik nézegetése, a kiterített térképek már mind olyanok, amiket a kamaszoknak egyesével el kell magyarázni (ma mindezek helyett ott az okostelefon Alaszkától Észak-Koreáig minden ember zsebében). A stoppolós füzetet nekem is meg kellett értenem, a mi időnkben már nem volt ilyen. (A lengyel autósok között a felvett utassal megtett kilométerek után nyereménytárgyakat sorsoltak ki, például Polski Fiatot a füzetben található szelvények segítségével.) A farmer, a nagy vázas hátizsákok és a hosszú haj alapvető kellékei ennek a világnak, s a végtelen szabadságérzetet a lengyel lányoknál elért sikerek is fokozták a szereplőkben. A nagyszerű film egyik hiányossága talán éppen az, hogy egyetlen hölgy sem akad az interjúalanyok között a magyar stopposokból, pedig a fekete-fehér képeken, filmrészleteken mindig láthatjuk őket. És az „öregfiúk” rendre el is mesélik, hogy ezek a lányok voltak legtöbbször a zálogai a sikeres kocsifogásnak. Az egyetlen női szereplő egy magyar férjet talált lengyel asszony nyújt némi vigaszt. (A másik apró hibája a mozinak, hogy van néhány szereplő, akinek nehezen érthetőek a szavai, de szerencsére ez csak néhány percig áll fenn.)

A csajozáson és a híres lengyel jazz klubokon kívül számos utalás történik a két nép megdönthetetlen barátságára is, a lengyelek odaadó szeretetére, amire a magyarok viszont szeretete volt a természetes válasz. És persze 1956-ra, aminek hatásait az első generációs stoppolók még a zsigereikben érezték a hatvanas években.

Érdekes lett volna egy kicsit tágabb körből válogatott interjúalanyt is meghallgatni, gondolok itt a formálódó ellenzékiek urbánusabb tagjaira, vagy a kevésbé iskolázott régeke képviselőire, ám könnyen lehet, hogy a film feszességét ez szétzilálta volna. Azon is elgondolkodhatunk, mikor ért véget ez a stoppos lengyel kultusz és miért. A rendszerváltozás után jelentősen megcsappant az északra vándorló honfitársain száma, pedig Lengyelország ma is gyönyörű, és a lengyelek ma is szívesen látnak bennünket. Nyilván számos okot magam is fel tudnék sorolni, de a visszaesés nagyobbnak tűnik az észérvekkel alátámasztható indokoknál. Ez a film mindenesetre kedvet csinálhat a két nemzet közötti kapcsolat felmelegítéséhez, nem politikai értelemben, hanem a polgárok szintjén.

A már említett feszességet a film készítői rengeteg vágással érték el, ezért is jó ötlet, hogy az eredeti riportokat könyv formájában is megjelentették a Nap kiadó gondozásában. Néhány korabeli cikket szerkeszettek a kiadvány elejére, általában az autóstoppolásról, vagy a konkrét lengyel élményekről, például a Jövő Mérnökéből. A kötet végén egybegyűjtötték a nyilatkozók rövid életrajzait. s fényképmelléklettel is gazdagították az anyagot.

A vetítés óta gyakrabban dúdolom a már idézet Krakkói vonat sorait: lám csak. hát voltak nekünk szép élményeink…