tiszatáj | 2019. február 1.

Arc

MAŁGORZATA SZUMOWSKA FILMJE
A lengyel rendezőnő első három műve, a Boldog ember, az Ő és a 33 jelenet az életből a lengyel film metafizikus-moralizáló vonalat folytatta. A magyar keresztségben Szex felsőfokon címet kapott filmje nem példázatszerű, valamiféle ironikus realizmus jellemző rá. A Test aztán újra visszakanyarodik a spiritualista irányzathoz, de alapvetően gondolja újra képviselőinek eredményeit. Az Arc mintha Szumowska eddigi életművének hangvételeit egyesítené, egyszerre valósítaná meg mindazt, amit a rendezőnő immár nyolc egész estés munkájában képvisel… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

MAŁGORZATA SZUMOWSKA FILMJE

A lengyel rendezőnő harmadik filmjéről számolunk be ezeken a hasábokon: 2013-ban készült Az Ő nevében, majd 2015-ben a Test.

Małgorzata Szumowska első három műve, a Boldog ember (2000), az Ő (2004) és a 33 jelenet az életből (2008) a lengyel film Krzysztof Zanussi és Krzysztof Kieślowski nevével jelzett metafizikus-moralizáló vonalat folytatta. A magyar keresztségben Szex felsőfokon (2011) címet kapott filmjével Kieślowskihoz hasonlóan kilépett a francia és a nemzetközi színtérre – ez utóbbi munkája nem példázatszerű, valamiféle ironikus realizmus jellemző rá. A Test aztán újra visszakanyarodik a spiritualista irányzathoz, de alapvetően gondolja újra képviselőinek eredményeit.

Az Arc (2018) mintha Szumowska eddigi életművének hangvételeit egyesítené, egyszerre valósítaná meg mindazt, amit a rendezőnő immár nyolc egész estés munkájában képvisel (a részben Marokkóban készült All inclusive című dokumentarista fikciót később láthatjuk). Az Arc alapjában véve erős társadalomrajzot megvalósító szociofilm, amennyiben a lengyel közeg aprólékos tablóját adja. A társadalmi panorámára a főszereplő különleges és megrázó pályafutása nyújt lehetőséget: az építőmunkásként dolgozó fiatal fiú feje egy munkahelyi balesetben súlyosan megsérül – ami a film szerint Lengyelországban egyedülálló arcbeültetés után történik vele, az valóságos hősköltemény a szó eredeti és kifordított értelmében egyaránt. A fiú baleset előtti környezete valóságos esettanulmányok segítségével rajzolódik ki, és egyáltalán nem tanulságok nélkül való az, ahogy a vidéki társadalom megjelenik: a fiú az őszinte, kőkemény rock, a rendes barátnő és a becsületes kétkezi munka háromszögében éli az életét. Balesete utáni odüsszeája során a lengyel egészségügy, a szociális gondozó hálózat, és egyáltalán, a lengyel világ tágas tereit járja be, itt teljesedik ki a film valamiféle nagyrealista portrévá. Csak részben van igazuk azoknak, akik Szumowskát túlságosan borúlátónak gondolják, hiszen azért vannak, akik a nyomorékká volt Jacek mellé állnak a filmben – ilyen egy darabig a barátnője, és folyamatosan ilyen a testvére. A film azt a sokkot követi végig, ami egy hétköznapi szürkeséghez szokott közösséget éri akkor, ha az egyik tagja egyszer csak a szó minden jelentésében kizuhan a védőhálóból.

Jól látszik, hogy innentől nem tartható a dokumentarista hangnem, amely mégiscsak aprólékos környezetrajzot, ábrázolásbeli kiegyensúlyozottságot és a velejáró távolságtartást követeli meg. A fiú sorsa ugyanis különleges, testi elcsúfulása és lelki pokoljárása nem hétköznapi, hiszen „elveszti az arcát”, de elsősorban fizikai valójában. Ha viszont a főszereplő és vele a film átlép a soha nem volt, a bizarr, a meghökkentő színtereire, akkor a részletező realizmus mellett szerepet kap két további ábrázolásmód, ez pedig a szatíra és a parabola.

Ha az elsőt nézzük: önmagában magában hordozza a szatirikus megmutatás lehetőségeit, ha a szereplő kalandjai túlmutatnak a hétköznapi tapasztalaton. Két példa, ami ezt mutatja, jellemző módon mind a kettő Jacek történetének hitelesnek tűnő része, és ilyenként mindkettő szigorúan a valóságban gyökerezik. Az első: Jacekhez bejelentkezik egy magát reklámszakembernek mondó alak, aki ráadásul afféle nemesnek gondolt műfajban utazik, úgynevezett társadalmi reklámban, fogyatékosokat állít szpotjai középpontjába az elfogadás és a széles társadalmi egyenlőségeszme jegyében („egy lépés a teljes élet felé” – idézi fel egy munkája jelszavát, amely a lábukat elvesztő embereket karolta fel). Egy pillanat alatt látszik, és ezt a film vitriolos éleslátással csinálja meg, hogy a vállalkozás mögött valami simli van – Jacek és a családja jó érzékkel utasítja vissza a marketinges nagyszerű ajánlatát. És a másik: Jaceknak afféle fogyatékosügyi bizottság elé kell állnia, amelynek összevont szemöldökű, tisztességben megkopaszodott tagjai teljes értékű munkára alkalmasnak találják. Jacek a szakvélemény kihirdetésének végén a nadrágja letolásával jelzi a véleményét. Láthatjuk tehát, hogy az Arc meséjének belső logikája törvényszerűen rohan a dolgok elrajzolása, fonák módon történő bemutatása, azaz a szatíra felé. Hogy a társadalomkritikának ez a módja az anyagban van, vagy mindezt a film hozza elő, nehéz megmondani.

A film már-már dühödt bírálóinak a legnagyobb baja az Arc példabeszédszerűségével volt – a film ugyanis erősen parabolisztikus. Gondoljunk bele: ha Szumowska munkáját valóságfilmként nézzük, akkor el kell fogadnunk, hogy a lengyel társadalomban részvétlenség uralkodik, ha viszont – ahogy a film is teszi – elemeljük a dolgot a hétköznapoktól, akkor finoman megrajzolt tantörténetet kapunk – de az eredmény sajnos ugyanaz. A tapasztalásokban gyökerező szinten korrupt papot, babonás falut és minden másságtól irtózó családi összejövetelt látunk, a parabola viszont a jellegénél fogva tanulságos mesét mutat. Miről is szól a mese folyamán és persze a végén megjelenő tanulság? Megintcsak a kitaszítottságról és az egymás iránti legkülönbözőbb türelmetlenségekről. Egy ilyen dühös, elkötelezett és szenvedélyes filmnek a szerkezetében, valamennyi beszédtónusában és minden szándékában ott van a túlzás. De nem lesz jobb nekünk, ha mindezt tudomásul vesszük.

Szíjártó Imre

Arc (Twarz) – lengyel film (2018)

Rendezte: Małgorzata Szumowska. Forgatókönyv: Małgorzata Szumowska, Michał Englert. Producer: Jacek Drosio, Michał Englert, Małgorzata Szumowska. Zene: Adam Walicki. Vágó: Jacek Drosio.

Szereplők: Mateusz Kościukiewicz (Jacek), Agnieszka Podsiadlik (Jacek testvére), Małgorzata Gorol (Dagmara), Roman Gancarczyk (pap), Anna Tomaszewska (Jacek anyja).