A FORDÍTÓ
Augusztus. Hétfő délelőtt. A főtéri fordító iroda ajtaján papír: zárva ettől eddig. A nő körültekint, érdeklődik. Címeket kap, referenciapontokat. Ki a „Lidó bár mellett”, ki „az Olt utcában, a rendelővel szemben” tud hivatalos tolmácsot. A nő keres, telefonál. Nem jut előbbre. Végül célba vesz egy menő közjegyzői irodát, hátha ott fordítanak is.
Meleg, az előtér zsúfolásig tele. De a váróterem falán egész lista: olasz–román, angol–román, német–angol–román, francia–angol–román, spanyol–angol–román–magyar. Címek, telefonszámok. Közeli utcanevet választ, gyalogosan közlekedik.
Az egyirányú utca neves iskolába és a törvényszékbe torkollik. A keresett cím az utca vége felé, ahol rendes hétköznapokon alig találni parkolóhelyet. Állatorvos, kisbolt a túloldalon. Csend és meleg. A kisváros kánikula idején egy fokozatot lassul.
A márványlépcső szűk előtérbe vezet, a bal oldalon faburkolatú kapusszoba, egyik kisablak az utcára néz, másik az érkezőt kémleli. Idős, ősz hajú, szemüveges néni bent.
A nő nem lassít, két oldalra nyíló folyosóra érkezik. A négyes szoba a tolmácsiroda, de a fehér ajtó zárva, kintről a zárban a kulcs. Személyes, gazdag kulcscsomó, német és francia zászló színei a kulcstartón. Román, német, angol, francia.
– Elnézést, a fordítóiroda nyitva? – fordul a kapusablakhoz.
– Igen, Klári kilépett a boltba, érkeznie kell.
– Lila ruhában? – tekint ki a nő az üvegajtón. A márványlépcsőn hatvanas, feketére festett asszony barna arcú fiatalemberrel, fiatal nővel lépked felfelé, kifli, aludt tej a kezében.
– Igen, pontosan.
Vissza a folyosóra, az ajtó előtt várakozik, amíg a lila ruhás tolmácsasszony elköszön a fiatal pártól.
– Jó napot kívánok. Miben segíthetek? – fordítja el a zárban a kulcsot.
– Jó napot kívánok. Az ajtón nem írja, de tetszik fordítani magyarra is?
– Persze, magyarra is fordítok. Jöjjön.
A szoba világos, az ablakban orchidea. Kétoldalt polcok, szótárak, akták. Mindenfelé papírok. Fehér asztal, számítógép, nyomtató rajta, irattartó, az unoka fényképe álló keretben. Két A/4-es lapnyi üres hely, nem több. A fordítóasszony középmagas termetű, csípőben szélesedő, haja nyakközépig érő, fekete, homlokon egyenes vonalú, befelé szárított bretonnal. A lila ruhán gallér, nyakba akaasztva vajszínű zsinór, amin a szemüveg lóg. A dioptriák megbolondítják a ruha apró mintáját. A tízórait az íróasztalra teszi.
– Egy adóhivatali igazolást kellene lefordítani román-angolról magyarra, mivel az NKA-nál nem tudnak angolul – mondja a nő.
– Ne haragudjon, de miért is kellene tudniuk? Miért kellene mindenkinek angolul beszélni? Miért az angol a világnyelv? Csak mert leigázták a fél világot? Miért nem a magyar világnyelv?
– A legtöbb információ angolul hozzáférhető…
– Na, és? Minek annyi információ? Így is túl sok, az ember már azt se tudja, kinek higgyen. Aztán ezzel az internettel végképp megbolondult a világ.
– Mi naponta használjuk…
– Ott a sok online szótár, fordítóprogram. Egyik pontatlanabb a másiknál. Nézzen körül – mutat a kétoldali polcokra – a mai napig a jól bevált, hagyományos szótárakból dolgozom. Én azt mondom, mindenki végezze a saját dolgát, beszélje a saját nyelvét. Milyen dolog az, hogy mindenkinek kötelező tudni angolul? Nagyon jól lehet élni anélkül is. Azt hiszi, az angolok beszélnek más nyelvet az övéken kívül? Dehogy beszélnek. Akkor nekünk miért kellene tudni az övéket?
– Szóval, szükségem lenne egy hivatalos fordításra, egy oldal az egész.
– Lássuk – emeli orrára a szemüveget. – Igen. Mikorra kell? Tudja, mit mondanék legszívesebben? Szerdára biztosan meglesz.
– Mikor jöhetek?
– Tíztől egyig jöhet.
– Jó. A borítót hagyjam? – áll a nő az üres műanyagdossziéval a kezében, a zsúfolt asztalra pillant.
– Ne – inti a lila ruhás.
– Van itt elég minden, igaz? – mosolyog a nő kifelé menet.
– Van elég – bólint a fordító asszony.
– Akkor szerdán.
– Viszont látásra!
– Sikerült? – kérdi kifelé a kapus néni.
– Sikerült.
– Na, jó. Jöjjön máskor is.
– Szerdán, akkorra lesz kész.
– Ó, Klárikára mindig lehet számítani.
– Úgy tűnik. Viszont látásra! – feleli a nő és kilép az augusztusi kánikulába. A test nem észlel különbséget a benti és a kinti hőmérséklet között. Csak a nap süt vakítóan.
Tamás Kincső
