A telefon
A szolgáltató kilenctől nyitva. A kis parkon keresztül kacskaringós, kövezett sétány szalad a főútnak, a kereszteződésben a munkapont. Az ajtó előtt csempézett terasz, a teraszon kötött mellényben nyolcvanas, réveteg tekintetű bácsi, nejlonzacskóval a kezében. Tartása egyenes, a hétfő reggelben elzúgó forgalmat figyeli. Balján középmagas, bajuszos férfi, ötven fölötti. Szívja a cigarettát, rutinos mozdulattal peccenti a hamut a tálcára. Augusztus eleje, a hőmérséklet még elviselhető.
A járdaszegélyt alig érintve sárga Opel parkol, fiatal nő ugrik ki belőle, indul a lapos, üvegajtós épületnek. A helyiség téglalap alakú, kassza a bejárati ajtóval szemben, három-négy személy áll sorba. Jobbról két tárgyalóasztal, a kassza felőlinél román, fekete hajú, középkorú nő ingben, szoknyában, rövidnadrágos fiatalemberrel beszélget.
Mire a nő az első asztalig ér, a kasszától hirtelen idős, szőkére festett, kontyos néni kanyarodik elé, belép a széken ülő fiatalember és a nő közé, kezében számla, fizetési bizonylat. Alaposan végigméri az érkezőt. A nő hátrább húzódik, inti: csak tessék. Az két asztal között oszlop, fél vállal nekidőlve várakozik. Zajlik az egyeztetés, milyen tévé, melyik csatornák, mennyibe kerül. Az ügyfélszolgálatos türelmesen kérdez és válaszol, közben fénymásol, iratokat rendez.
– Ne haragudjon – szól a dohányos románul a várakozó nőhöz. – Már sorba álltam, csak épp kiléptem egy cigarettára. Apósom telefonját intézem – mutat a háta mögé. A fal mellett három szék, egyiken előre dőlve ül a bácsi.
– Tessék – inti a nő. Egy lépés hátra. Eltelik tíz perc, még mindig ül a piros mezes fiatalember a tárgyalószéken. Az idős, kontyos hölgy a derekát tapogatja.
A fiatalember aláír, majd távozik, a néni lerogy a székre. Ekkorra környékezi az asztalt egy türelmetlen, kopasz, román férfi. A cigarettás a széktámlára támaszkodik, a néni balján a kopasz. A bácsi közelebb araszol a nejlonzacskóval. Micsoda rajongótábor, gondolja a nő az oszlopnak támaszkodva. Halkan beszélnek, a néni megpihen, feloldódik. Távoztakor elköszön. A cigarettás férfi második széket kerít, leülteti a bácsit.
– Most adja ide, apu – szólal meg magyarul.
Az ügyfélszolgálatos nőnek románul mondja, az apósa telefonkészüléke felmondta a szolgálatot, cserélnék ki.
A bácsi előkotorja a fekete asztali telefont.
A nő bólogat, áram alá helyezi, füléhez emeli a kagylót.
A készüléknek semmi baja. A bácsi háromszor rossz PIN kódot ütött be, a kártya leblokkolt, most kéri a PUK kódot, magyarázza.
– Mi a baj? – kérdi az öreg.
– A telefonkészülék nincs elromolva. Maga nyomott rossz gombot.
De, mert nem lehet rajta beszélni, erősködik az öreg. Cseréljék ki, ők adták, a szerződésben úgy áll, szervizelik is.
A dohányos a nőhöz fordul, tolmácsolja a kérést.
– Az a baj, hogy csak javított készüléket tudunk adni, újat nem. De a településen, ahová a szerződés szól, nemrég újították a vezetékes hálózatot, átfogó kampány volt. Nem járt önöknél a társaság ügynöke? Sokkal kényelmesebb lenne az úrnak a vezetékes telefon, mint ez a komplikált, műholdas.
A férfi tolmácsol. A bácsi rázza a fejét, nála nem járt senki. Nem akar új szerződést, nem akar semmit, csak új telefonkészüléket, mert ez nem jó.
A nő újra elmagyarázza, valahányszor lemerül, áramba helyezéskor PIN kódot kér. A dohányos tanácstalan. Az fekete nő kissé hátradőlve igazít a haján. Fél perc huzavona. Végül javasolja, írjanak felhatalmazást, amennyiben a probléma ismétlődik, a vő eljárhasson az ügyben. A nő tesz egy utolsó kísérletet:
– Biztosan nem akar áttérni vezetékes telefonra?
A férfi is tesz egy utolsó kísérletet. A bácsi immár dühösen rázza a fejét. Háta mögött fel-alá jár a kopasz.
– Akkor aláírunk mindketten egy papírt – magyarázza az öregnek tagoltan a dohányos, – hogy ezentúl én intézzem, ha gond van. A készülék jó, semmi baja.
A bácsi feldúlt arccal ellenkezik. Márpedig ő nem tudott telefonálni. Világoskék szemét az ügyfélszolgálatos nőre szegezi.
– Értse meg, apu, a telefonnak semmi baja – emeli a hangját a vő.
– De akkor miért nem tudtalak hívni?
– Mert rossz kódot ütött be, leblokkolt a kártya.
A bácsi legyint. A kopasz férfi lecövekel a bácsi széke mögött.
– Szerintem írják a készülék fölé nagy betűkkel a PIN kódot – szól, – a tata ne tévessze el ezentúl. Ennyi az egész.
A dohányos felpillant a kopaszra, elnézést kérőn mosolyog.
– Kérem az ívet – fordul az ügyfélszolgálatoshoz.
A fekete hajú nő nyújtja a papírt, a férfi felé fordítja, közelebb hajol, mutatja, hová mit írjon.
– És arra kérném önöket, mivel annyian várakoznak, amíg kitölti az adatokat, legyenek szívesek átülni a szomszéd asztalhoz – int a bejárat felőli, üres asztalra. – Tessék – emeli tekintetét a várakozó nőre.
Tamás Kincső
