EUFÓRIA
– Egy vonal! Egy vonal sőt, hogy nem két vonal!
A lány arca felragyog. Mellkasa felszabadul, gyomra megnyugszik. Az átlátszó műanyag pohárból a vizeletet a vécébe löttyinti. Gondolkodik, tartsa-e meg a pálcikát a csíkkal. Még egyszer megnézi, nehogy pirosodjon a második vonal. Nem piros, erőtlen rózsaszín, alig látszik. „Elrettentőül” – gondolja. „Inkább a kukába vele, anyám még megtalálja, elszámoltat. Töröljük. Nincs két vonal, soha nem is volt.”
Kora délután a lány a patikából kilépve előbb jobbra indul, a gyalogátjárónál hirtelen megfordul, ellenkező irányba siet. A piacról ballagó nénik csodálkoznak, ennek meg mi baja, fiatal, szép, egészséges, miért lógatja az orrát. Két napja érzi, hogy puffadt, telt, nehézkesen mozog. Mára virradólag szörnyet szült álmában.
Gyerek, kisbaba? Odáig nem ér a fantázia. Klinika, orvos, lekezelő stílusú nővér, abortusz futószalagon. A teste, fiatal, szép teste a futószalagon. Hosszú, feszes combjai széttárva, köztük idegen férfi. „Látni se akarom! Holnap szakítok vele. Előbb elmesélem a hülyének, hogyan telt a hétvégém, micsoda buliból maradt ki. Legyen hálás, hogy megkíméltem. S a jó édesanyját! Ráijeszthettem volna. Minimum.”
Mély tányért vesz elő, zöldséget pucol. Uborka, paradicsom, fejes saláta, néhány kocka sajt. Újra csinos és szép.
„Most pedig, ha ilyen jó napom van, helyrehúzatom a lábam, ami focizás közben kiakadt. Azért az idiótáért még a csapatba is bekönyörögtem magam, hadd lássa, nem olyan fából faragtak, mint a többi nőt, futok és rúgom a labdát, ahogy a fiúk.”
A ruhás szekrény előtt áll. Ha nincs stressz, ismét normális életet élhet. Felöltözik: virágos, pamut rövidnadrág és sárga top, ami szabadon hagyja a barnára sült vállakat. Teniszcipő.
Tükörtől tükörig sétál a lakásban. „Kinek akarsz tetszeni?” – hallja anyja kérdését, amivel kamaszkora óta üldözi. „Senkinek. Mindenkinek, magamnak” – mosolyog a tükörbe. Örül, hogy anyja dolgozik, nincs otthon, nem kérdez.
*
A csontkovács magas, nagydarab férfi. A rendelő előtt cigarettázik. Hangja mély, szemüveget hord. Humoros, bőbeszédű, negyvenes évei közepén.
A lány kerékpárral érkezik. Az utakon gyér forgalom, az iskolakezdésig három hét. Meleg nyárutó, augusztus végi kánikula.
– Szabad? – kérdi a férfi és begurítja a kerékpárt az előtérbe.
Nyitja a rendelő ajtót. Spanyolfal, mögötte masszázságy. A lány lerakja a bukósisakot. A férfi kerüli, féloldalra döntött fejjel vizsgálja.
– Itt fáj – mutat a lány a csípőjére. A kimozdult ízület feszíti az izmokat, már a térde is fáj.
– Nem csodálom, mert nincs a helyén.
A masszőr vékony szivacsot rak a földre. A lány hátrafekszik, a férfi leül, terpeszt nyit. A lány bal lábát fogja, az ágyékának nyomja.
– Csak nehogy tökön rúgj! – nevet, majd nagyot ránt a lábon. Kattan a comb izűlet.
– Ilyet érzel majd a jobbnál is.
A lány bólint. A férfi lába közé fogja a másik teniszcipőt, rándít egyet, lóbálja, lazítja a lány lábát, rándít még egyet. A csatlakozás helyreáll.
– Feküdj hasra – mondja és hajtogatja, forgatja a lányt, amíg minden ízület a helyére kerül. Javasolja, erősítse a hátát, ha sokat ül asztalnál, számítógépnél. – A hasizmod jó. Szeretettel ajánlom a következő hát- és farizomgyakorlatot: hasra fekszel, könyököd és a térded megemeled, úgy maradsz egy egész percig. Csinos kis farod van, csak nem tart eleget.
A lány kiszámolja a pénzt. Nem zúgolódik magában, hogy a masszőr megkéri a kezelés árát. „Ma semmi nem drága” – gondolja. Bukósisak fel, kerékpárra pattan, teker a kedvenc terasza felé. Kertes házak között kanyarog, fülében visszacseng a masszőr: „Ugyan már, honnan akarsz fogyni? Fantasztikus alakod van.”
Fejét magasan emeli, hunyorít, arcán önelégült mosoly. A fiú a múlté. A reggeli szorongás a múlté, a hetek óta feszítő fájdalom a múlté. Hosszan forgatja a dicsérő szavakat, mint jó falatot a szájban. Ilyen hiteles bókot rég nem kapott. Az első fogaskeréken magasabb fokozatra váltja a láncot, hadd dolgozzanak a farizmok.
Az udvarról kihajtó terepjáró belesimul a város lomha, kánikulai ritmusába. Utolsó mozdulatával a lány berántja mindkét féket a kormányon. A fejre csatolt bukósisak átrepül a motorháztetőn, egyenesen a sötétzöld kiskocsi csikorgó kerekei alá. Fiatal, szőke nő ugrik a vezetőülésből, gyalogos alig jár az utcán. Locsolókocsi közeledik, megáll, elzárja a sávot. A forró, nedves aszfaltból különös bűz árad, a sok éven át egyik partról a másikra átszaladó macska papírrá lapított teteme egyszerre támad fel a hőségben.
Tamás Kincső
