Tavaszváró

Az öreg paraszt játékos kedvében van. Madárijesztőket „alkot”. Vagy inkább csak installációt… Unokája még párbeszédet is ír hozzá. Gyakran hangzik el hasonló itt a dűlőben. Szomszéd Józsi például átnézett az egyik nap egy pohár borra. Hozott egy kis süteményt. Az asszony remek cukrász, rendelésre is szokott sütni, nagyon finom tortákat. Kérdezte férjét, mi van kint a tanyán, a szomszédokkal „Megvannak…” – mondta Józsi.” Láttam két bottal sétálni az asszonyt a földúton…” „No, akkor vigyél nekik egy kis édességet.” Jók az emberek.

Lassan tavaszodik. Alig van eső. Mi lesz a terméssel? Sok úgy sincs, de legalább a családnak egy kis gyümölcs, ha lenne. Szorgalmasan ültetgeti a fákat, bokrokat. Egyszer majd kicsit lombosabb lesz ez a puszta terület. Hozott néhány tűlevelű fenyőt ide vagy 25 éve. Most már hatalmas fává cseperedtek, egy kis szigetet alkotnak. De a lombos fák lassan fejlődnek. Nagyon kevés a csapadék, és forrók a nyarak. Szinte elsivatagosodik a táj. Az emberek meg a politika szekértáboraival vannak elfoglalva. Marják egymást, ahelyett, hogy közösen gondolkodnánk, hogyan lehetne megállítani ezt a drámai folyamatot. Évszázada lesz lassan, hogy a Duna–Tisza-csatornáról gondolkodnak. Ide volt tervezve, Csongrád fölé a torkolata. Jó nagy tározók kellenének. Milyen jó is lenne, ha komoly csatorna-hálózattal lehetne öntözni… Most, hogy a járvány meg a háború felértékeli az itthoni termelést, talán lendületet kap. De sajnos nagyon sok pénz kellene hozzá, s nagylelkű adományokra nemigen számíthatunk.

Szép, virágos a tanya környezete. Sok vesződség a nem télálló növények felszedése ősszel, kiültetése tavasszal. Jó, hogy a tulipán, nárcisz, jácint áttelel, csak a sok muskátlit, kardvirágot, kánnát kell újra telepíteni. A pincéből fel kell cipelni a sok pozsgás növényt is. Meddig bírja… Már a 83.-at töltötte. Minek csinálja, kérdezhetné az ember. Hát azért, „hogy a tanya barátságosb légyen”. Persze, ez csak játék.

Szinte minden virághagymának története van. Ezt a sütőasszonytól kapta. Azt a harmadik szomszédtól. A kis rózsát névnapra, a hortenziát a felesége születésnapjára. Amazt egy rokontól. A sok jácint, nárcisz régi tavaszokat idéz fel. Édesanyja házát, ahol a kert hasonlóval volt tele. Húsvétkor mindig nagy csokrot kaptak, amikor a családdal lementek hozzá meglátogatni. Most ők készítenek csokrot a fiataloknak, hogy hazavigyék, amikor lejönnek.

Mindent, amit lehet, házilag csinálnak. Először is, a hagyományos ételeket. Keménytarhonya, halkrumpli leves. Maradék zsírokból szappant főznek. Hogy micsoda gyönyörűen fehérítő szappan lesz belőle, senki nem hinné. Százszor jobb, mint a szintetikus szerek. A kertben rengeteg gyógyfű nő. Ebből teáznak, az egész család rajong ezekért a Tata-teákért. Citromfű tea, fodormenta tea! Lekvár, befőtt. A baracklekvár a sztár, de nagyszerű a szilvalekvár is. Besztercei szilva! És a birsalmasajt! Bodzaszörp! Gyümölcspálinka, finom vörösbor! Mind minőségi, házi! Saját kisütésű disznózsír, kertben szedett vöröshagymával. Cukkini, tök, sütőtök. Sóska, spenót. Minden elrakva gondosan a mélyhűtőbe. Mert igen, természetesen, a modern technika vívmányai is kellenek. Az internet behozza a világot a képernyőn, a hűtőszekrények meg jól szolgálják a zöldség-gyümölcs tárolását. És azért rejlik benne egy kis rántott csirkemell is… Meg dobozokban a pörköltek, amelyeket egyszerre szoktak megfőzni, és lefagyasztva, apránként használnak fel. A házban gázfűtés van. Kombinálják a régit az újjal. Abban az ágyban alszanak, amit nagyanyjuktól örököltek. Több mint száz évesek. Mások által kiszuperált bútorokat újrahúzatnak a helyi kárpitossal. Ezeken a heverőkön alszik a nagy család, ha nyaranta, vagy nagy ünnepek alkalmával lejön. Mindenkinek jut fekhely…

A tanya lakói az ideszegődött kóbor cicák, talált kis kutyákból lett a házőrzők is. Rituáléja van a napnak. Reggel egy kör Pamacs kutyával, aztán a cicák megetetése. Este meg a vacsorakör. Mert kissé féltékenyek a régebben és újabban idekerült jószágok, vigyázni kell köztük a békességre. A maradékokat a sünik szokták megenni. A jó múltkorában egészen közel fialtak meg a bejárathoz. Három kicsinyük volt. Van persze, hogy más kóbor állat is betéved a portára éjjelente. Hát, hadd egye meg, amit talál.

A legfontosabb azonban a lelki kapcsolat. A „Citadelle.” Életünk várának építése, amelyben az ünnepek adják a tornyokat, bástyákat. Karácsony, húsvét, búcsúk. A keresztény ünnepkör foglalja keretbe az évet. Télen a betlehemezés, húsvétkor a Nagyhét szertartásai. És a világi része: a locsolkodás. Régebben sokfelé jártak a baráti körben. Jó beszélgetések, jó falatok kóstolása. Bálok is voltak szervezve a gyerekeknek, locsolóbálok. A fiúknak kellett húzni egy cédulán egy szép archaikus verset, s azt elmondani. A lányok meg a maguk készítette tojásokat adták nekik. Aztán jött a vidám zene, játék, tánc. Sajnos, most már csak az emléke van meg. Fel lehetne talán támasztani, ha valakiben volna szervező-erő… Egy szép vers most is az eszébe jut: 

„Föltámadt jézus, mondják az írások
Vízöntő hétfőre buzognak források…
Eljöttem hozzátok, ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek e szép növendékre

Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben
Nem virágzik nekünk szépet jövendőben
 Virágozzék szépet, ékes virágokat,
S nyerjen az egekben fényes koronákat!
Szabad-e locsolni?”

Csak végre valóban megjönne a megváltó tavasz! Lenne végre béke a világban, s múlna el ez a hosszan tartó járvány! Az öreg paraszt nagyot sóhajt. Talán megérjük…

Botos Kata