ŐSZ HAJÚ, FEKETE MESTEREK
A New York-i Downtownba érkezve, megmagyarázhatatlan vidámság fogott el, dúdolni támadt kedvem, és olyan érzésem volt, mintha nemrégen mentem volna el innen, és most a dolgok rendje szerint visszajöttem. Beültünk egy sárga taxiba, a sofőr orosz zsidó volt, sokat filozofált. A Gramercy Park Hotelben, a tizenötödik emelten kaptunk egy saroklakosztályt, nagy hálószobát és tágas dolgozószobát, nehéz íróasztallal. Örültem, hogy Jutka velem van, ahogy a szobánkba beléptem, abban a megállapításban egyeztem meg Jutkával, hogy a város ma este nekünk igencsak testhezálló. A bárban ősz hajú, fekete mesterek zongoráztak felváltva, csodálatosan. Éjjel keveset aludtam, fizika vidámság tartott a hatalmában. A sötétben világított egy felhőkarcoló üvegsipkája. New York magának való, folyamatosan az, ami, nem akar átalakulni, nem akar kapitalista világvárossá válni, mert már régóta az. Mondják, hogy újabban az európai irodalom kevésbé érdekli, s mindenki már csak a saját csoportjáról, magáról akar olvasni. Feketék a feketékről olyan könyveket, amelyeket feketék írnak. És ugyanez mondható a nőkről, a melegekről, mindenféle csoportról. Megnyugtat a fehérek, feketék, barnák, sárgák nagy tarkasága, megférnek egymással, ha valakit megnézek, rám mosolyog. Németország túl szűkös, mondták nekem tegnapelőtt este németek, és még az országon belül a tartományok is magukra csukódnak, nem kell senki a másik tartományból. Az egérlyuk az egereké. Európában az a kérdés, mennyire akarják az európaiak Európát. Nem nagyon kell nekik a keveredés. Nem lesz-e ördögi a befogadó nagyváros a jámbor vidéki szemében? Fellázad-e ellene a parókializmus? New Yorkban nekem az egyetlensége tetszik, az igazi túl van a pozitív-negatív értékskálán. Ki tudja, hogy jók-e vagy rosszak a hosszú autók és a görkorcsolyás lányok, a fáradt apa, ahogy tolja a gyerekkocsit, és mellette a táncoló pici lányka, akinek a kezét fogja. Az apa lenéz a fehérharisnyás lábacskára és bólogat.
GYŐZ A LEGALKALMASABB
Hajnalodik, lila ég dereng, csörgedezés a fűtőtestben, szaporodik az autómoraj, a közlekedési lámpák piros és fehér fénysora váltakozik az utcán, a felőkarcoló tetején az óra mutatja az időt. Már sehol sem hívnak magukkal az akarások. Kis helyen is sokan tolonganak az elsőbbségért.
Csak vitassátok barátaim, hogy ki milyen népszerű, ki milyen díjakat kap, vagy hogy kit hanyagolnak méltatlanul. Parancsoljatok befáradni a Panteonba. Szűkös helyről kihúzódva fesztelenebb vagy. Itt, New Yorkban, nem meghúzódnod kell, éppenséggel kinyújtózhatsz. Itt leolvadnak rólad a kötelességek és a szorongások. Szemléled az ablakban könyökölve a házak homlokzatának a lépcsőzetes tetejét, és a tűzlétrák hálózatát. Az utcán megbámulod a tűzoltókocsit, rengeteg piros zománc és fényes acélcső. Sárga-fekete egyenruhában áradnak ki belőle a tűzoltók, ácsorognak, azt hallom, valaki ki akart egy ablakból ugrani, de aztán meggondolta magát. A tűzoltók várják, hogy ugrik-e vagy sem, tanakodnak, feszítsék-e ki a ponyvát, a hálót, vagy inkább hagyják-e békésen áramlani a forgalmat, Meghitt esemény itt a nagy dudálás, vijjogás, a szirénázó kivonulás. A nagy és normális kegyetlenség városa, mindenki megmutatja, hogy mit tud, a létért való harcban a legalkalmasabb győz, nem a legjobb, nem a legokosabb, nem a legerősebb, hanem a legalkalmasabb. Egy ablakban sarló-kalapácsos zászló leng, hadd lengjen! Tegnap még kellettél, ma már kimentél a divatból, később talán visszajössz. Szívesen nézed a házak tetején a hatalmas vízhordót, az újgótika homlokzati faragványai kőből vannak, a vízcsapok, csövek vastagok. A technika az ipar hőskorából való, súlyos, vaskos és némileg elöregedett. Egy hatalmas Kelet-Európa, felfokozva, masszív, ócska és meghitt. Fehér, fekete és vörös gúlák, piramissapkák a felhőkarcolók tetején. Az asztali lámpa törzse vastag üvegoszlop, a fűtőtest morog, drabális dolgok kerülnek hevenyészetten egymás mellé, nekik így tetszik, működik, erős.
Konrád György
