A laptopom háttérképéről hetek óta egy kislány mosolyog rám. Lazán feje köré kerített fekete burkája mögött fülbevaló csillan. 11 éves, makulátlan, mint József Attila kislányai, szeme szénparázs. Lövés dördül, a parancsot teljesítő taliban harcos néhány méterről fejbe lövi ezt a lánykát, ezt az arcot. Az iskolából tartott hazafelé, ahová nem szabadna járnia, mert a radikális muzulmánok tiltják a lányok tanulását. A szent iratok szerintük a lányoknak és nőknek egészen más szerepet szánnak, nem a tanulásét. Ám ez a csöppke lány, társaival, szülei által támogatva és féltve magániskolába jár. Mert tanulni kell, mert a tudás életet ment, mert a tudás szabadságot ad, mert az iskolában jó, a pastu világ kinyílik, a nyomor feledhető, az utcák messzire futnak, túl a határokon, s rajtuk iskolások sétálnak nevetve.
A golyó nem ölte meg a mindenre elszánt gyermeket. Ellenkezőleg, a terrorista pisztolylövése strartlövéssé vált. Hirtelen szerveződött a nemzetközi összefogás, s a kicsi az otthoni elsősegély ellátást követően már Londonban ébredt, megműtve, túlélésre segítve, ítélve. Első szavával iskolai füzeteit kérte apjától, hogy a kórházban ne teljék hiába az idő. A brit kormányfő saját keretéből vállalta a műtét és a gyógykezelés költségeit. Néhány hónap múlva már a plasztikai műtét nyomai sem látszanak rajta annyira, amikor szüleivel újra hazafelé autózhat, a poros, köves pakisztáni főúton. Első útjuk az iskolába vezet, a szétlőtt, feldúlt tantermekbe. Szerencsére a szélsőségesek által rakott tűz, amely mindent felégetni hivatott volna ellobbant, így a tankönyvek épségben várhatják a nebulókat. Folytatni akarják. Az iskola újra megnyitott, a kislány körül nemzeti és nemzetközi mozgalom szerveződött. A tanulás jogáért – mindenki számára, de főképpen a lányok és nők számára.
Malala, merthogy így hívják a lányt, Malala Yousafzai, akit a média oktatási aktivistaként titulál, már az ENSZ-ben is tartott beszédet, s akit néhány napja Nemzetközi Béke Díjjal tüntettek ki.
Nézem a háttérképet, holnap kezdődik az újabb félév az iskolákban. Sok-sok ezer gyerkőc, sokféle érzéssel és gondolattal árad be a sulikba. Talán tudják, bár a facebook nem írja, hogy baj van az iskolákkal, az egész oktatásüggyel, a tankönyvellátással, a pedagógus bérekkel, mindennel, még velük is, akik csonka családban élnek, akik nem tudnak olyanok lenni, mint kellene a ki tudja kimindenki számára, a szülőktől, az új apukától, egészen a parlamenti bácsikig és nénikig. Nos nekik mosolyog és hozzájuk szól Malala: tanulni akarok, mindenáron. Mert a tankönyv, a kockás füzet és a ceruza minden hatalomnál nagyobb hatalom.
Irígységgel, szememből könnyeket morzsolva hallgatom Malalát. Irigylem hitét és elszántságát.
Köszönöm Neked, kisleány! Átkeretezted számomra ezt az évkezdést. Találkozunk a tanteremben!
Máté-Tóth András
