Egyesekben annyi a morál maximuma, hogy rémlik, mintha valahol hallottak volna e fogalomról.
*
A nagy igazmondók rendkívüli módon szeretik saját, gyümölcsöző mondataikat, mint ahogy a nagy hazugok szeretik azokat, akiket elkápráztatnak – vagyis legelsősorban önmagukat.
*
Néha el-elnézem: a temető sírkövein az eltávozottak mennyiféle nagyszerűségére utal egy-egy véset. A legjobb férj, a legodaadóbb feleség, a leghűségesebb testvér, a legcsodálatosabb gyermek. Honnan ezek a makulátlan lények? Vagy csupán a szokás másoktól eltanult szavai a kőlapokon? Mert túl a temető kerítésén, a hétköznapokban egyre kevésbé találom a tökéletességnek akár negyed ekkora tömegét.
*
Aki a szerelemben elveszti gondolatait, elveszti méltóságát is.
*
Szenvedélyes, viharzó szerelmet vagyunk képesek színlelni azok iránt, akik nap mint nap kivételes türelemmel hallgatják, amint csakis magunkról, egyedülálló erényeinkről hazudozunk.
*
Azok az emberek, akik alig-alig hallatják a hangjukat, ha éppen róluk van szó, hallgatásukkal gyakorta ők árulják el magukról a legtöbbet. A fülsiketítő csend időnként fantasztikus gyónással azonos.
*
(A virágok lélektanából) A csakis élni és szerelmeskedni vágyó nőket az égvilágon semmi más nem érdekli, mint az élet és a szerelem. Mit kellene ezen magyarázni? Nincs ebben semmi meglepő. Sőt: alig-alig akad a világon más egyéb, ami ennél természetesebb lenne.
*
A tapasztalatlan, félig-meddig gyermeki életkorú szerelmesek akaratlanul is becsapják magukat, mert nagy érzelmükben mindent elfelejtenek; mindent, amit már tudtak. Később, a megszokás éveiben azzal fokozzák önámításukat, hogy majd csak eszükbe jut valami – valami, amiről még fogalmuk sem volt.
*
Csak óvatosan a szerelemben is: amit nem tudsz biztosan a másikról, azzal kapcsolatban ne képzelegj, mert amit elképzelsz, arról esetleg előbb-utóbb kiderül, hogy maga a valóság.
*
Minden jóban megtalálni a legjobbat: alighanem ez az élet lényege. Ilyen módon tehát, nagylelkűségünk csúcspontján el kell ismernünk: a nők jelentik az élet lényegét. Ezt senki az égvilágon nem gondolja olyan komolyan, mint a nők és én.
*
A magyarázkodás a szerelemben olyan velünk járó, hűséges szörny, amely vétkeinket, hibáinkat, bűneinket egyaránt megpróbálja legyőzni, de amely a legkisebb lelkifurdalással szemben is alulmarad.
*
Nincs fiatal nő, aki ne Isten ámulatra méltó műalkotása lenne. Az idősebbek nem különben, ők Isten klasszicizmusa.
*
Egy régi tanúságtevés, magukat lélegző kirakatbábuvá degradáló kortársaink számára bizonyára alig-alig érthető szavak: pedig mennyire aktuális Lois de Manou: „A nő ajka, a fiatal lány keble, a gyermek imája, az áldozati füst mindig tiszta.” Az igazán tragikus az, hogy az ember mennyi erőt pazarolt el arra, hogy ez a mára kiben-kiben lelkifurdalást okozó mondat érvényét veszítse.
*
Minden mai lélektan ugyanoda lyukad ki, hogy tudniillik e tanok legmélyén az új világ emberének ugyanaz a patetikus nyomorúsága munkál: koldulás a szeretetért.
*
Igaz volna, hogy a csalódás nihilizmusát csakis a hülyeségig menően fékezhetetlen szeretettel lehet feloldani? Fogas kérdés.
*
Őszintén együtt érzek a némákkal, bőven elég kimondani egyetlen szót ahhoz, hogy hatalmasat tévedjünk.
*
Amennyiben a gyermekes képzet valóra válnék, hogy az ember kivételes nagylelkűségre képes minden más ember iránt, nem lenne szükség történelemre.
