A Mi Urunk nem urizált; szart a korabeli polgári erkölcsökre. Kedvelte a társas összejöveteleket és a bort, aztán mindenféle gyanús elemekkel, kurvákkal és vámszedőkkel lógott, és vándorolt, mint egy hippi.
*
A Bilbao-effektus, miszerint egyetlen igazán jól eltalált, ikonikus épület megsokszorozza az adott városra vonatkozó vizuális hivatkozásokat, és nem mellesleg az odautazók számát, így önmagában nem áll. Bilbaóban Gehry Guggenheimjével párhuzamosan tucatnyi építmény készült úgynevezett sztárépítészek tervei nyomán, Calatrava repterétől és Zubizuri-hídjától a Norman Foster tervezte metróállomásokon át az egykori belvárosi rozsdaövezet toronyházaiig. Meglátásom szerint inkább egyfajta nyitott kortársi szemléletre volna itt érdemes hivatkozni, aminek a döntéshozók szintjén nem igazán van nyoma az ábrándozó Magyarországon.
*
Gyakran érzem hiányát prózaírás közben egy lényegesen gazdagabb igeidő-rendszernek. Épp azért, mert volt, különös, hogy a huszadik század folyamán teljesen kiveszett a beszélt és az írott magyar nyelvből is a múlt árnyaltabb időbeli kifejezése.
*
Egy kiszáradt forrás közelebbi helye után érdeklődöm. Leteszem barátom elé a pontatlan túratérképet. Lajos minden ösvényt és csapást ismer a környéken. Nézi, aztán egy naiv, önkéntelen mozdulattal elfordítja a konyhaasztalon a térképfüzetet, hogy a rajta jelölt észak egybeessen a valós északkal.
*
Esett az éjjel, és a fölcsapódó föld összepöttyözte a nárciszok sápadt szirmait.
*
Amikor előzőleg rögzített ritmikus vagy folyamatszerű zajokból, elektromos és akusztikus gitáros motívumokból, énekfoszlányokból dalokat keverek ki a számítógépen, nem gondolok magunkra, bár utólag gyakran érzem nagyon személyesnek a diktafonnal készült MP3-as felvételekből összevágott végeredményt. Babakocsi nyikorgása a hólepte közben. A diófákat zúgató szél beleliheg a mikrofonba. A visszhangos szurdokban kiszáradt, fiatal csertölgyet csépelek egy vastag bottal. Zihálva menetelek dombnak fölfelé a régi kocsiút hóból kilátszó peremén a lányommal. A legutóbb Szegeden arra ébredtem rá, hogy a zajok tágas tartományának épp a tágasságára és esetenkénti finomságukra tesz hosszabb távon érzéketlenné a nagyvárosi zaj. Az én technóm bukolikus, feltétlenül az, ott is, ahol igazán zajos és torz.
*
Szeged rendkívüli akusztikájú város. Egyrészt teljesen sík, másrészt a közepén ott a rezonátorként működő lassú, széles víztükör, amire tölcsérszerű nyílásokkal csatlakozik rá a körutas-sugárutas utcaszerkezet. Ha fülelek, a Szent István térre néző erkélyen sokszor hallom a város túlvégéről a vonatokat a szétszálazhatatlan utcazajban. Szétszálazni-, újrafonnivaló utcazajban.
*
Idén is kizöldellt a henyei református templom toronysisakján nőtt bodzabokor.
*
Leülök késő délután a karosszékbe a kopasz diófák alá egy pohár borral. Megállt szemközt a napkorong a Fekete-hegy erdős taréjában. Mintha egy tágas szobában ülnék, ahová besüt a nap az ablakon.
*
Amilyen szükségszerű, épp annyira radikális fordulat a trecento és a korai quattrocento festészetében, hogy a görög aranyhátteret eltörölték; alkonyi égbolt koratavasszal.
*
Európa egyik legsugárzóbb erőtere a firenzei Ufficiben a három Maestà-táblakép terme. Cimabue, Duccio és Giotto főoltárra készült szűz istenasszonya ül itt a trónján gyermekével. Jó volna sok időt eltölteni ebben a teremben, legalább annyit, amennyit a British Museumban az Elgin-márványok között tébláboltam.
Lanczkor Gábor
