JÓZSEF ATTILA KÖZÖSSÉGI KÖLTŐSZEREPÉNEK SZÜLETÉSE
Ha elfogadjuk azt a klisét, amely szerint József Attila proletárköltő volt, vagy óvatosabban: hogy szocialista költő volt, akkor eleve elvetjük annak a gondját, hogy kiderítsük: mikor és hogyan került kapcsolatba a baloldali munkásmozgalommal, mikor hangolta össze költői világát a marxi ihletésű világképpel. Egy időben az uralkodó narratíva az volt, hogy a költő mintegy spontán belenőtt a szocializmusba […]

EGY SORSFORDÍTÓ ÖNMEGHATÁROZÁSI KÍSÉRLETRŐL
József Attila „Nincsen apám, se anyám” kezdetű, Tiszta szívvel című verse 1925. március 25-én jelent meg a Szeged című – nomen est omen – szegedi napilapban. A vers egyike a költő legtöbbet emlegetett, legnevezetesebb, személyes sorsát is messzemenően befolyásoló költeményeinek. Botránykővé vált, s ugyanakkor hírét s nevét is megalapozta […]

Harminc év után szinte teljes konszenzus van a Nulladik óra kijelölésének elkerülhetetlenségében, függetlenül attól, hogy az – ki ne tudná – nyilvánvalóan utólagos konstrukció. Jó néhány, azt megelőző, fontos nyilvános esemény, különböző tüntetés után Nagy Imre és társainak újratemetése lett – egy másik adódó kifejezést is említve – a D Day. 1989. június 16-a, a Hősök terén, s azt követően az Új Köztemető várostól távoli 301-es parcellájában zajlott le […]

(SZÓCIKK-ESSZÉ)
Gilles Deleuze Nietzschére utaló elhíresült kijelentése, miszerint „A filozófia arra szolgál, hogy kárt okozzon a butaságnak, szégyenletes dologgá tegye a butaságot.”[1] – egyenesen a filozófia célkeresztjébe helyezi a butaságot. Miért is? Mert a butaság tévútra viszi, statikussá és tompává teszi, alibivé és reflektálatlanná silányítja a gondolkodást, s így az észhasználat mesterségeként a filozófia a legilletékesebb a megkárosításában. A butaság esetén ugyanis a gondolkodás érvényessége kérdőjeleződik meg […]

EGY LÖW-EMLÉKBESZÉD
ÖSSZETETT FUNKCIÓJÁRÓL
Szeged nagy rabbijának, Löw Immánuelnek (1854–1944) hosszú élet adatott, s így, egyebek közt, megérte apja halálának 60. évfordulóját is. Ekkor (1935) emlékbeszédet is tartott róla – elődjéről a rabbiszékben (A hatvanadik Jahrzeit). A dolog pikantériája nem az, hogy a fiú az apjáról beszélt, hanem az, hogy Löw Lipót (1811–1875), a zsidók magyarosodásának élharcosa (vö. Oláh 2014), még egy befogadó korszak szereplője és alakítója volt, az emlékbeszéd viszont már egy más karakterű, a kirekesztés jegyeit magánviselő korszakban született meg… – LENGYEL ANDRÁS TANULMÁNYA

Ha valaki csupán Villon egyik legismertebb versét, a Ballada a párizsi nőkről című balladát olvassa el, avagy emlékszik a Franciaországban szállóigévé vált refrénjére: Nincs jobb, mint a párisi csőr!, teljesen téves képe alakul ki a nők szerepéről a költő életében és műveiben. Mint Villon sok más verse, ez is is utólag került a Nagy Testamentumba. Ebben a balladában még nyoma sincs sem a testi örömöket hajhászó, sem a szerelmi csalódás miatt nőgyűlölővé vált, sem a nőt az elmúlás szimbólumának tekintő költőnek […]

FELJUTHAT-E GÉRECZ ATTILA
A PARNASSZUSRA?
1989-ig a magyarországi nyilvánosságban Gérecz Attila neve sem jelenhetett meg. Verseinek rejtegetett példányait senki nem mutatta meg másnak, és még a legközelebbi hozzátartozók sem volt tisztában azzal, hogy Gérecz Attila költő volt. Zrínyi közel száz évet „pihent”, mire az utókor ráismert benne a költőjére. Gérecznél ez talán rövidebb idő lesz, és ha megvalósul, azt elsősorban életben maradt költőtársainak (füveskertiek), másodsorban a Nyugaton élő magyaroknak köszönhetjük […]

GONDOLATOK BARTHA ÁGNES ZOMÁNC-ÖTVÖS-ÉKSZER MŰVÉSZETÉRŐL
A görögök a mű megvalósításának folyamatát is szellemi teljesítménynek tartották, Ferenczy Noémi szerint pedig: „minden mű visszaadja, sugározza azt az érzést, amivel csinálódott.” Nos, Bartha Ágnes munkáiban épp ez az alkotói extázis manifesztálódik. Az önfeledt játék, az anyagok sikeres megszelídítésének öröme ott ragyog minden munkáján. Ám az alkotó tudja: kiváló mesterségbeli tudás kell ahhoz, hogy az álom, a gondolat az anyagban megszólaljon… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

JUHÁSZ FERENC VERSTESTE(I) EGYETEMESSÉG ÉS FORMÁTLANSÁG HATÁRÁN
Juhász Ferencről akarok beszélni, de ez a beszéd akadályoztatva van, kisiklatott és veszélyeztetett. Akadálya maga a verstest, melyet Jean-Luc Nancy nyomán corpusnak nevezek. A Juhász-féle corpus egyik jellegzetessége, hogy mindent el akar maga körül némítani, hiszen maga akar az a Minden lenni, ami egyáltalán mondható. Vagyis az egyetemes corpusról, vagy a corpus egyetemességéről kellene beszélni, mely a beszéd „helyét” egyedül magának tartja fenn. A Juhász-életműnek ez az univerzalitás-vágya jellegzetes – a XVIII. századi humanista titanizmusban gyökerező – modernista esztétikai ideológia, mely az emberi tudás egészét összegyűjthetőnek, rendezhetőnek és megformálhatónak tartja […]

1914-ben Apollinaire-re nehéz idők köszöntenek. Augusztus 10-én, egy képeslapon írja olasz barátjához, Ardengo Soffici-hoz: „Aláírtam kérvényemet, és remélem, augusztus végéig besoroznak.” A hadseregbe való felvételi kérelmének indoklásaként Apollinaire kijelenti, hogy beszél németül, jól ismeri Köln környékét és jól bírja a gyaloglást. Kérvényét elutasítják. Terve később mégis sikerül. 1914. december 4-én megjelenik a nizzai sorozóbizottság előtt, amely alkalmasnak tartja a katonai szolgálatra, és december 6-án a költő megkapja katonakönyvét, amely szerint Nîmes-ben a harmincnyolcadik ezred tüzére lesz.