De Gaulle és Malraux barátságáról a legkevesebb, ami elmondható, hogy meglepő. Származásuk és neveltetésük szöges ellentéte egymásnak. A tábornok és az akkor már neves író először 1945. július 18-án találkozott Párizsban, a Hadügyminisztérium épületében. Két mítosz: a szabad Franciaország kormányának elnöke és a két világháború közötti antifasiszta író ült egymással szemben. A tábornok minden bevezetés nélkül ezt mondta Malraux-nak: „először a múlt”…

A HALÁL A KÖZÉPKOR IRODALMÁBAN ÉS FESTÉSZETÉBEN
A haláltánc műfaja a középkorban a pusztító pestis- és kolerajárványok idején terjedt el, ábrázolása pedig egyházi épületeken, templomok, temetők falain látható. A középkori Párizs legnagyobb és legismertebb temetője a Cimetière des Innocents volt. A sírkert legjelentősebb dísze a Danse Macabre volt, egy tizenöt képből álló sorozat, amelyet 1424-ben festettek a temető belső falára. A képek a XV. századi egyházi és világi feudális társadalmat mutatják be […]

BARTÓK IMRE JERIKÓ ÉPÜL CÍMŰ REGÉNYÉRŐL 
Az elmúlt években kevés olyan szöveget olvastam, amelyre annyira igaz lett volna, mint Bartók Imre Jerikó épül című regényére, hogy újra és újra (minden újabb olvasói nekifutás esetében) meg kell tanulni olvasni ezt a könyvet, hasonlóan ahhoz, amire Rilke gondolt a modern képzőművészettel való találkozása alkalmával, amikor azt mondta, meg kell tanulni látni […]

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

JÓZSEF ATTILA KÖZÖSSÉGI KÖLTŐSZEREPÉNEK SZÜLETÉSE
Ha elfogadjuk azt a klisét, amely szerint József Attila proletárköltő volt, vagy óvatosabban: hogy szocialista költő volt, akkor eleve elvetjük annak a gondját, hogy kiderítsük: mikor és hogyan került kapcsolatba a baloldali munkásmozgalommal, mikor hangolta össze költői világát a marxi ihletésű világképpel. Egy időben az uralkodó narratíva az volt, hogy a költő mintegy spontán belenőtt a szocializmusba […]

EGY SORSFORDÍTÓ ÖNMEGHATÁROZÁSI KÍSÉRLETRŐL
József Attila „Nincsen apám, se anyám” kezdetű, Tiszta szívvel című verse 1925. március 25-én jelent meg a Szeged című – nomen est omen – szegedi napilapban. A vers egyike a költő legtöbbet emlegetett, legnevezetesebb, személyes sorsát is messzemenően befolyásoló költeményeinek. Botránykővé vált, s ugyanakkor hírét s nevét is megalapozta […]

Harminc év után szinte teljes konszenzus van a Nulladik óra kijelölésének elkerülhetetlenségében, függetlenül attól, hogy az – ki ne tudná – nyilvánvalóan utólagos konstrukció. Jó néhány, azt megelőző, fontos nyilvános esemény, különböző tüntetés után Nagy Imre és társainak újratemetése lett – egy másik adódó kifejezést is említve – a D Day. 1989. június 16-a, a Hősök terén, s azt követően az Új Köztemető várostól távoli 301-es parcellájában zajlott le […]

(SZÓCIKK-ESSZÉ)
Gilles Deleuze Nietzschére utaló elhíresült kijelentése, miszerint „A filozófia arra szolgál, hogy kárt okozzon a butaságnak, szégyenletes dologgá tegye a butaságot.”[1] – egyenesen a filozófia célkeresztjébe helyezi a butaságot. Miért is? Mert a butaság tévútra viszi, statikussá és tompává teszi, alibivé és reflektálatlanná silányítja a gondolkodást, s így az észhasználat mesterségeként a filozófia a legilletékesebb a megkárosításában. A butaság esetén ugyanis a gondolkodás érvényessége kérdőjeleződik meg […]

EGY LÖW-EMLÉKBESZÉD
ÖSSZETETT FUNKCIÓJÁRÓL
Szeged nagy rabbijának, Löw Immánuelnek (1854–1944) hosszú élet adatott, s így, egyebek közt, megérte apja halálának 60. évfordulóját is. Ekkor (1935) emlékbeszédet is tartott róla – elődjéről a rabbiszékben (A hatvanadik Jahrzeit). A dolog pikantériája nem az, hogy a fiú az apjáról beszélt, hanem az, hogy Löw Lipót (1811–1875), a zsidók magyarosodásának élharcosa (vö. Oláh 2014), még egy befogadó korszak szereplője és alakítója volt, az emlékbeszéd viszont már egy más karakterű, a kirekesztés jegyeit magánviselő korszakban született meg… – LENGYEL ANDRÁS TANULMÁNYA

Ha valaki csupán Villon egyik legismertebb versét, a Ballada a párizsi nőkről című balladát olvassa el, avagy emlékszik a Franciaországban szállóigévé vált refrénjére: Nincs jobb, mint a párisi csőr!, teljesen téves képe alakul ki a nők szerepéről a költő életében és műveiben. Mint Villon sok más verse, ez is is utólag került a Nagy Testamentumba. Ebben a balladában még nyoma sincs sem a testi örömöket hajhászó, sem a szerelmi csalódás miatt nőgyűlölővé vált, sem a nőt az elmúlás szimbólumának tekintő költőnek […]