Puskás Dániel: Kimaradok egy dobásból
Kimaradok egy dobásból.
(Egyszer neked, egyszer nekem…)
Anyum most dob éppen:
hatost dobott, s lépeget a lila bábuval,
minden lépést számolva s odakoccintva
a táblához.
[…]
Kimaradok egy dobásból.
(Egyszer neked, egyszer nekem…)
Anyum most dob éppen:
hatost dobott, s lépeget a lila bábuval,
minden lépést számolva s odakoccintva
a táblához.
Mint akit kiszakítottak az örök körforgásból
néhány évtizedre,
úgy néztem, hogy dob
nővérem, majd nővérem után apum.
Néztem, ahogy lépegetnek vagy tolják a bábut.
Láttam, a szomszédban is ég még a villany,
ők is valamiféle társast játszottak,
meg a másik sarkon lakó család,
akiknek csak anyumék tudják a nevét.
Ők is ugyanakkor dobták a kockát,
ugyanakkor lépegettek tolva vagy kocogtatva,
s aki kimaradt a dobásból,
az nézte ezt az egészet.
Mint a kirakós darabja,
melyről senki se tudja, hova passzol,
hisz olyan sok van még belőle
(van vagy néhány milliárd),
s még a fele sincs kész az egésznek.
Csak rakosgatják,
hol ide, hol oda,
de nem passzol sehova,
s a sok nyomdosástól itt-ott már le is jött
a sarkán a papír.
Aztán oldalba bök valaki,
hogy én jövök megint.
Megrázom kezemben a kockát,
s zümmögve repül ki, mint a cserebogár.
Arrébb tolom a bábut.
Aztán anyum dob,
s a lila bábuval kocogtatva számolja a hatot.
Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában