S van-e hatalmasabb a gondolatnál? – kérdezi Babits. Persze: nincs. És nincs az embernek semmi olyan testi-lelki oldala-része, eleme, tagja, magából eredt érzése, ami annyira tudna fájni, mint néha egy-egy gondolat. S milyen furcsa! Nincs az a gondolat, amelyet ne lehetne megszokni, még ha később össze is töri az embert.
*
E helyütt illik tömören vallani. Hogy mást ne mondjak, például arról: most éppen mi jár a fejemben. Majdhogynem maradéktalanul annak az ellenkezője, ami az úgynevezett valóságban az életről, nem kevés illúzió, álság árán, próbálja elhitetni, hogy tényleg élet.
*
Mi is a rossz házasság? Alighanem az, amelyben egyik fél sokkal inkább – és szolgálatszerűen – csak teljesít, mintsem teljesedne. Az életrajzok e ponton el-elhomályosuló szellemében szólva: úgy látszik, előbb-utóbb mindenki életében eljön az idő, amikor a nap, csakis a napszállták története.
*
Ha valamikor is létezett egyáltalán, sőt: létezik csakugyan valódi, igazán nagy szerelem, örömei, szenvedélyei bár elmúlhatnak, az őszinte érzelem egykori nyomai – a maguk igazolásául – megmaradnak hanghordozásunk, beszédünk árnyalataiban, ahogyan csöndjeinkben is.
*
Hogyan is állunk szeretteink és hozzátartozóink szünet nélküli (és természetesen csakis szemtől-szembeni) dicsérgetésével? A tárgyilagosságnak valóban semmi helye itt? Sekélyes szóáradat, primitív hazudozás az egész, gondolom. Amíg csak azt látom, hogy a rokonszenvtől az szeretetig, oda és vissza, sőt: a nyíltság és az álnokság közötti vékony vonalon muszáj bekötött szemmel járni. De muszáj-e valóban?
*
Mennyi, de mennyi szenvedélyre és gyönyörre szomjas ember! S milyen könnyen hajlandónak mutatkoznak arra, hogy heteket, akár éveket ölelkezzenek át.. Csupán azért, hogy önmagukat tegyék boldoggá a szenvedélyben – ők a szív álcázott bűnözői. (Jaj, csak néha ne volna olyan édes és unszoló a bűn!)
*
Az ösztönök öröme főképpen az, hogy önként lemondtunk valamennyi emberi specifikumról. S az a gondolatok és gondolkodás nélküli szenvedély ragad el bennünket, ami immár az állattan – ne tessék félni e szótól – illetékessége alá tartozik. Más szóval: vannak helyzetek, amikor muszáj tudomásul venni, hogy hús-vér lények, ösztön szerinti létezők vagyunk; s okoskodásainknak sincs mindig mindenre kiterjedően igaza. Más kérdés, hogy a csupán tenyésző létezés önmagában semmiféle magasabb dologra nem sarkall.
*
Akinek igazi énjét régestelen-régen felfalta már a folytonos önámítás és hazudozás, attól még látszó, érinthető, beszélő, cselekvő lény maradhat – ez gyakorlati kérdés. Sőt, csaknem ámulandó állapot: ő az az ember, aki bármikor képes megkettőzni magát.
*
Az a mérhetetlen ostobaság, hogy a magyarázkodás könnyít a hazugságon, úgyszólván ugyanarról a tőről fakad, mint az a másik képtelenség, hogy saját immoralitásában ki-ki saját erkölcsének lámpása.
*
Írók, filozófusok, égi megbízottak, orákulumok és vajákosok; annyi megszállott figura kereste az élet értelmét. Annyi nagy kérdés kapcsán várták a mindent átható világosságot. És többségük csontig ázott a sötétségtől. Ráadásul elfelejtettek élni. Igazán csak azok éltek, akik örömmel vették a nap természetes fényét, az esőt, a szelet, és minden talányra és saját bajukra, kárpótlásképpen, kiváltképp örömmel fogadták a tömegből egy nő rájuk villanó, csodálatos mosolyát.
*
A hazugságnak gyávaság a lelke.
*
Attól a pillanattól, amikor a fiatalok lemondanak az öregekről; a tanácsaikról, a bölcsességükről, a tudásukról, a tapasztalataikról, a véleményükről – elkezdődik saját szegényes öregedésük.
*
Aki igazi szerelmet fakaszt bennem maga iránt, az nyilvánvalóbb, ezerszerte hitelesebb tanúsítványt ad a létezésemről, mint a személyi okmányaim.
*
Ne legyenek botor kétségeink: alig-alig akad kivétel: az a szív, amely feltűnő sietséggel kész az esküre, ha úgy alakul, kész az esküszegésre is.
*
Az elválás a túlságosan felforrósult belső érzések robbanásának hamuja. Kívülről nézve: madártest, szárny nélkül.
*
A szív világában két nap osztozik az égen: a szereteté és a gyűlöleté. Ki-ki annak a sugaraiban fürdik, amely neki egy haza otthonos fényét ígéri.
*
Létezésünk hitelesítői egyedül azok, akik képesek szennyezetlen szerelmet fakasztani. Ők az igazi gazdagok: bármikor többet adnak, mint amennyit kérnek. Különleges rangjuk lényege az, hogy a megfelelő időben képesek mindig megfelelően elegyíteni a szerelmet a szeretettel.
*
Lázadás és belenyugvás. Ezek, a hasznos és haszontalan elkárhozás fogalmai, bizonyos értelemben egy társadalom alapjai is. De az emberi nagyság mértéke is ezeken áll vagy bukik; hogy a lázadás jogát igényli-e, vagy a belenyugvás kényszerét fogadja el.
