Kollódium misztikum

Gálos László kiállításai:*
Experimenta 34/715, Jánossy Képtár, Balassagyarmat, 2022. 08. 04 – 09. 03.
Kollódium-archívum – A negyedik év, ArtBázis Összművészeti Műhely, Budapest, 08. 22 – 09. 04.

Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
És a dráma mindig, mindig csak tragédia. 
(József Attila: Minden rendű emberi dolgokhoz – részlet).

Terápia. 

Analóg, archaikus afrodiziákumok kipárolgása: kémikus és organikus közegek csapódnak ki a módszeresség, megszállottság és a tudattalan találkozása által: az ön-feltáró és újraélesztő kísérletek jegyében.

Lila-leples latens rianás: Leila, Lilith a Spiritual Szuszpenzió panzióban: ráng-ráááng, rituális labor, vitus, in-vitus, el-vitus: macabre-chemical befolyások, rángások, árnyas bel-foszlányok, raszter, redő, meta-konvektor és karmikus meteor… Más: áss, áss, áthatott hason-más! Amott fém-bordás elfojtás…

Allegro alteregó, analóg alter-gnóm, báb, iker-rém, duplexum látomás, belső(séges) rémcafat-kifröccsentő ball(ad)isztikus boncolások… Analitikus rítusok! 

A táncos a sötétben nem (csak) egy film! A táncos a sötétben visszatérő démon (is). Sőt! Hatványozódó ős-massza, feslő, újra formálódó, foszló / képző amorf jelenlét… Fekete leplek mögötti szurok-lények tapadnak (elmezugokból kizuhanva) tükör-foncsorra, üveglencsékre, szurokból kimászva, éter- és kámfor-gőzben rezegve…

Anamnézis, elpárolgó dark-poézis.

A sötétkamra hajnalban ébred, megrázkódik s inogva-szédelegve elindul az át-láphatatlan ingoványok felé… Belőle (vérlúgos és sav-gőzös gyomrából) sejtelmek szivárognak, percegő neszek, kép-gondolat másodpercek (mindegyik nedves sóktól, oldatoktól serceg), áttetsző képzelet-csápok is cuppognak halkan s hallgatagon kilöttyen néhány folyékony (f)elfojtás is…

Bevonatok, kivonatok.

Egzakt ébredésekkel felruházottsejtések és obskúrus homály-fellegek keverednek… A laboratóriumból kivezető folyosó sötét, rémesen kátrányos, varangy-nyirkos, sercegő vörös izzóktól fény-kent, penészes falakkal elegy termeken át, háromnegyed-homályon (fény-horpadásokon) át: újabb sötétkamrába vezet, ahol rituális színház kísérletei, monodrámái és bonctani performance-darabjai zajlanak… 

– – –

Intermezzo.

Gálos Lászlót idézve: A fotózás nem a pillanat művészete. Minden egyes képnek hordoznia kell valamit abból, amit pillanatról-pillanatra élve nem tapasztalhatunk meg. Különben fölösleges egyetlen másodpercet is elvesztegetni rá. A nedves kollódium, mint képalkotó technika és alkotói módszer, eredendően magában hordozza azt a melankóliát, ami létünk értelmetlenségének és az enyészet elkerülhetetlenségének tudatosulásával és elfogadásával jár.

Kollódium-archívum.

Gálos Lászlót alkotóként a szubjektum és az objektív valóság viszonya foglalkoztatja. Az érzékelés és a megismerés határait feszegetve 2015 óta szinte kizárólag nedves kollódiummal dolgozik. Azóta tizenhárom egyéni kiállítás mellett több, mint hetven csoportos kiállításon mutatta be munkáit itthon, Belorussziában, Hollandiában, Litvániában, Mexikóban, Olaszországban, Spanyolországban és az USA-ban.

– – –

Oda-vissza csatolás.

Utópisztikus képzetek helyett: szinte végtelenített, időket oldó, helyszín-konkrétumokat semmisítő neuro-intrikus / méltán misztikus vetítések ismétlődnek. A legbenső helyben-futások aktjai hónapokon át önreflexív mozgásban vannak. Egy-egy egyszemélyes színház művésznői, akik öntükreik videó-felvételeinek, mozgás-sorainak sokszorosai, majd egyetlen kép-térbe fotózott kinyilatkozásai… 

A leíró meztelenül, tükör-padlón fekve: éppen Hajas Tibor Öndivatbemutató kisfilmjét nézi újra és újra egy tükör-plafonba zárt, mikroszkópos tele-vízión…

Sugárzááás. 

Vizuális szemcsék deviáns és indirekt zörejei lepik el a latens közlések (érthetetlen, csökkentett tartalmát) redudendumát, át, át, át… Közvetítés. A fojtogató hínárok közül, az iszamós tetszhalottságból, a mocsár-maszk kábulatból újjászülető médium tonális suttogást észlel, a tónusok, a feketedés értékei elhatalmasodnak…  

Szférák bőr-hártyái repedeznek, infrát és port permeteznek, atmoszférikus néma-zaj, csönd-szennyeződés zivatar…

A kérdőjel-képek (belső kiáltás által) felkiáltóvá merevednek, majd plasztikus elhajlásokkal, absztrakt görnyedés-ívelésekkel: embrionális pózokba, ön-ölelő, rejtekadó formákba fordulnak: résnyire nyitott burkok, burkolt corpusok, halmozottan érzékeny záró-jel halmazok…

A határok oldódnak, sajátosan képlékeny túlélések hívódnak elő: valósuló valótlanságok, éltető hívások, elhívások… 

Glossza. 

Nagy Zopán

* A leíró, e szöveg közléséig Gálos László kiállításait nem látta, a félálom-bekezdések konkrétan nem kapcsolódnak a tárlatok anyagához, mindinkább: intuitív belátások, definiálhatatlan átérzések által jöttek létre!