Tiszatájonline | 2021. július 23.

67. Vásárhelyi Őszi Tárlat

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Jó és örömteli érzés ismételten jelen lenni a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (VOT67). Tombol a nyár, idővel belefutunk az őszbe. Időzavar, a pandémia miatt. Jövőre tolódik a VOT68. Egyidőben vagyunk, vagy inkább párhuzamos időkben élünk?

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

67. Vásárhelyi Őszi Tárlat
2020. 11. 22 – 2021. 03. 28.
Meghosszabbítva 2021.08.29-ig.
Alföldi Galéria
6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.
A tárlat kurátorai és rendezői: Dr. Pogány Gábor és Képiró Ágnes

 

Abafáy-Deák Csillag: Egyidőben lenni

Soha sietősen,
emlékezve mindenre, ami van,
lenni egyidőben
amennyien vagyunk, annyian,
soha sietősen.

(Szőllősi Zoltán: Lenni) 

Czigándi Varga Sándor: VízszintJó és örömteli érzés ismételten jelen lenni a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (VOT67). Tombol a nyár, idővel belefutunk az őszbe. Időzavar, a pandémia miatt. Jövőre tolódik a VOT68. Egyidőben vagyunk, vagy inkább párhuzamos időkben élünk?

154 művész 214 alkotása látható a kiállításon. A tárlat 148 oldalas, kétnyelvű katalógus előszavában Nátyi Róbert művészettörténész ekképpen fogalmaz: „Összegzésképpen az ez évi műegyüttes karakterében eltér a néhány évvel ezelőttiektől. Fokozatosan átalakul a kiállítások alkotóközössége is. Az évente megújuló hajtásokat hozó Vásárhelyi Őszi Tárlat idén is […] érdekfeszítő látlelet jelenkori képzőművészeti törekvéseinkről, ahol a kultúrakedvelő város jóvoltából esztendőszám adnak találkát képzőművészeink a feltörekvő fiataloktól a középgeneráció elismert, tekintélyes szereplőin és a szakma »kanonizált« nagyságain át.

Megjelenik a popkultura, a képernyő, a vetítés. Egy szobor is tükröt tart a kezében (Czinder Antal, A tükrös lány), világít, mint egy mobil, átírva a tradicionális képzettársítást (Citadella, New York, Szabadság-szobor). Tv képernyő, video, mobil köti le időnket, a függőségig vezet az információ- és adathasználat, új benyomások és asszociációk keresése, egyfajta élet habzsolás ez, nem akarunk semmiről lemaradni, a folytonos jelenlét csapdájába kerülünk, nincs kiút belőle. Az internet világa beszűrődik a kiállítás terébe, a digitális gondolkodásmódot nem lehet kizárni napjaink kortárs képzőművészetéből. Az organikusan létrejött, az alkotás során megszületett vagy beigazolódott gondolatokkal rendelkező munkák dominálnak ugyan, de a konceptuális elképzelések jegyeit hordozó alkotások is jelen vannak.

A VOT továbbra is ember-központú világot képvisel, de a szürreális és absztrakt alkotások növekvő száma jelzi az új hozzáállásokat. A zsűri teret is adott az új törekvéseknek. Vető Orsolya Lia Biophilia (16PDL) c. műve az absztrakt és figurális festészet határvonalán helyezhető el, a digitális korra reflektál, popartos szemlélettel. Képterét teljesen elborító természeti formák uralják. Ezek a gesztusok a tudatalattiból és/vagy az animizmusból, az állatiból táplálkozó tettek. Révész Anna Triptichon III. c. alkotása a szentséget (Assissi Szent Ferencet, az állatok védőszentjét), a szűzies és múlandó szépséget, ártatlanságot írja át, idézi meg. Képeit aprólékosan készíti egy vékony ecsettel. Messziről a kis részleteket nem is lehet észrevenni. A festményeket közelről érdemes nézni, az igazi élmény akkor teljesedik ki igazán. Czigándi Varga Sándor Vízszint c. organikus büsztje egy vízi tündér felbukkanó arcát mutatja. Nem halotti arc, bár a maszk lehetne az is. Az alkotás a megélt formatapasztalatok rendjét követi, a világ által már megteremtett s annak rejtett darabjaiból építkezik, létrehozva egy közlékeny és természetes művészetet.  Jagicza Patrícia Linda Letekint ránk c. szimbolikus alkotása is a maszkot jeleníti meg, egy élő arc mellett, az élet körforgására, a női létre utal. Az eredet és a másolat, az egyén szabadságának ősi mítoszát, misztériumát dolgozza fel.  Nem hegyről tekint le, a női fej a posztamensből áll ki, mintha lefejezték volna. A szolgálólány meséje című sorozatban szlogenként hangzik el a megszokott köszönés: „Letekint Ránk!”. A szolgáló lány meséje c. regényt a hétköznapi elnyomásról Margaret Atwood írta, 1985-ben.

Játékos, ötletes, absztraktságában is konkrét mű Krausz Dániel Csaba Reggeli Bréma után c. alkotása. Valami élre áll, élre görög, egyensúlyozva, harmóniát keltve, a világ nem lehet más, csak ilyen, sorsközösségben. A Grimm testvérek által feldolgozott középkori történetből tudjuk,  hogy négy fölöslegessé vált állat –  egy szamár, egy kutya, egy macska és egy kakas – felkerekedik, hogy a városba költözzön és muzsikusnak álljon. Bréma egyik terén, szoborba öntve, mint a mesében: A szamár hátán áll a kutya, arra macska, tetejébe a kakas. Bréma után megéheztünk.

A VOT csoportos kiállítás, a kurátorok által elrendezett, csoportosított művek körvonalazzák a magyar művészet sajátos karakterét és nemzetközi pozícióját, és számos művészgeneráció vizuális gondolkodásmódjába, diskurzusába nyújt betekintést. A kiállítás hagyományaihoz híven a tárlaton idén is a táblaképek dominálnak: 126 festményt, valamint 40 grafikát, 40 plasztikát, 6 egyéb kategóriájú és 2 multimédiás alkotást láthatunk.

A művészek többsége visszatérő alkotó, ez a VOT67-nek ad egyfajta folytonosságot, megbízhatóságot, stabilitást. A felismerhetőség a műveket beválogatók ízlését is hordozza, a kiválasztást, a befogadást. Őrzik, a hagyományt, igaz, kevés olyan alkotó van, aki ötven évvel ezelőtt is jelen volt a VOT-on. Közéjük tartozik Hézső Ferenc (Távoltartás, Karantén), aki a pandémiát feldolgozó műveivel reflektál a jelenünk valóságára, ill. Szurcsik János (Legelő lovak), Fülöp Erzsébet (Az élet „novembere”). A VOT világa radikálisan átalakult az elmúlt harminc évben. Ha jelen is vannak a városhoz kötődő alkotók, nem a hely szelleme donimál, hanem a Magyarországon megjelenő kortárs tendenciákat képviselő művészek és művek.

Krajcsovics Éva fényreprezentációja klasszikus modellt követ, a minimalizmust, a láthatatlanságig gyengíti, megszűri a fényt, a fény anyagtalanságát hangsúlyozva teremti meg műveinek sejtelmes, titokzatos atmoszféráját. Basa Anikó térinstallációja is fényt használja, az átláthatóságot, az áttűnést, a jelenlét megfoghatatlanságát.

A VOT67-en is találkozunk a táblaképek reneszánszával. László Dániel, Cseke Szilárd, Kéri László, Kéri Imre, Stefanovits Péter, Fehér László, Bukta Imre, Czene Márta. Műveikben egyaránt megjelenik a közösség iránti felelősség, a szociális elkötelezettség, a racionális humanizmus és az emancipáció szándéka. Az idei tárlat számos műve érinti a történelmet, a vallási kérdéseket, az ember lelki állapotát, kihez és mihez forduljon, hogyan teremtse meg kapcsolatát önmagával és a világgal. Látjuk a szabadságkísérleteket, de a rutint is. Csukott szemmel is látunk. Czene Márta biztosan – Önarckép csukott szemmel. Idősíkokban ragadja meg a történetet, a belső látást, a lélek belső villanását, hogy vagyok, aki vagyok. Az önteremtés, az önfelismerés erejét és vágyát láthatjuk a képen. Bukta Imre  Elsőáldozók II. c. alkotása már-már egy archaikus, letűnt világot hoz. Élővé, maivá avat egy kort, egy időszakot, anélkül, hogy a giccsessé válna. Valami, ami sosem volt, ami sosem létezett, csak a népszínművekben meg nagyapáink-nagyanyáink sóhajtásaiban. Fehér László  Önarckép kerek tükörben c. művének fekete-fehér világa szarkasztikusan eltér Bukta világától, mindkét mű emlékezés és szembenézés. Fehér ironikusan kitakarja, amit lát, a mindent megörökítő zoomolás jelenségét öngúnnyal illeti. Csapdába estünk, a kép-más csapdájába.

A portré a VOT67 erős vonulata. A figura, mint térszervező, emberközpontú jelenség majd minden teremben megtalálható. Fehér László képein létszimbólumként van jelen a figura. Rózsa Luca Sára (1990) Feloldódva c. alkotásán megjelenő figura teste szétesik, láthatatlanná válik. Kurucz István András M. Á. portréja, T. L. portréja, T. Cs. portréja klasszikus értékrendet képvisel. Nagy Gábor Mezei emlékmű c. művén égbe emelkedik a kucsmás alak. Egy parasztember, aki lábai közé fogja a tengelynek látszó üres gurtnit. Már nincs lova, szekere sem, ideje volt, hogy mennybe szálljon. Empatikus művek, megtalálni bennük az embert, az alkotó személyiségrétegeit.

A tájkép, a természeti kép szintén erős vonulatot képez a VOT évenkénti tárlatain. Pataki Tibor Vízélmény I., III. c. alkotása a zöld sást, nádas csendjét, hajnali békéjét őrzi, a partközeliséget, amely beleolvad vízbe, eggyé forrasztva a vizet a földdel, az éggel. Czigándy Varga Sándor Vízszint c. büsztje is zöld, zölddé vált, eggyé lett a vízzel. Vizilényt látunk, halottat, akinek a halotti maszkja zöld. Vitárius Nikoletta Életutak I-II., Garamvölgyi Béla Farkas-verem, Madár-látta I., Szőlők, dombok III., Pethő Anikó Páris patak völgye részlet, Madaras László Sziget (Táj).

Magén István Város folyóval c. képén a város mint dzsungel jelenik meg. A folyó még kanyarulataival összeköti az épületeket, amelyek szintén hullámzanak, kötöttségük, szilárdságuk szűnik meg, mintha valamiféle földrengés rázná meg a várost, a labirintust, vagy özönvíz törne be a város falai közé. Szabó Ábel Piac c. műve bepillantást enged az üres városi térbe, az elhagyott világba, ahol a rend széthullóban, viszonylagos, a modern gépjármű jelzi, az élet nem halt ki, de itt már nem az építésről szól a világ, hanem a használatról és a haszonról. Papageorgiu Andrea Tudsz neki örülni? I-IV. c. képsorozata az otthon világát, az otthonosságot éri tetten, a helyet, ahová tartozunk vagy szeretnénk tartozni. Távolról sem idegen mű Ilona Keserű Ilona  Megoldhatatlan – Utókép 7. c. alkotása. A lángot őrzi, a születés helyét, kapuját. Játékosan frivol mű, az erotika határán innen és túl mutat. A megtermékenyítés pillanatát látjuk?

A VOT sosem lesz underground kiállítóhely, de számos mű jelenléte igazolja, változnak az idők, zárványmentesen. Fontos a folytonosság. Tenk László, Hézső Ferenc, Szurcsik János, Kotormán Norbert, Nagy Attila, Erdős Péter, Fülöp Erzsébet a helyi festészet, szobrászat reprezentánsaként van jelen.

A VOT megőrizte nyitottságát a világra, és ismételten utat talált a hagyományokat felvállaló nemzeti érzés és a közös érdekek között.

 

Kölüs Lajos: Színek és formák változó ritmusában

Kéri László: HintaDerűs borzalom fog el a Bögöly láttán. Fehér is, táltos is. Ki nem látta Jankovich Marcell Fehérlófia (1981), avantgárd képivilágú, absztrakt geometrikus formákra és körkörös, mandalaszerű kompozíciókra épülő filmjét? A mesét, amelyben kozmikus-természeti archetípusok jelennek meg, folyamatos átváltozásban, tobzódó színekben.

A VOT67 kiállítás középpontjában egy fehér ló áll (Kotormán Norbert: Bögöly), méretarányos, a falhoz támaszkodik, posztamensként és mélydomborműként, sőt ironikus alkotásként is értelmezhető. Bögöly csípi, állja, nem rúgja fel farát, nem ágaskodik, nem nyargal. Tűr. Farka felkötve, azzal még egy legyet sem tudna elhessenteni. Árpád fehér lovát látjuk, az áldozati lovat? Néma a ló, csak az idő nyerít, egyszerre ott lenni mindenhol, Árpád korában, a Kincsem parkban. A változás vastörvénye az úr, oldja és köti kezünket, képzeletünket. Összefog és összemos dolgokat, jelenségeket. A mintha világában élünk. Minden ellovan. Ha minden ellovan, akkor minden megtörténhetik. (Hubay Miklós – Talán a lényeg).

Nézem Kéri László Hinta c. művét. Nem lehet kiszállni, csak repülni. Repülve meghalni és élni. Idő előtt elmúlni vétek:/ Elkárhozok, mert meghalok,/ Szűzi harcok, ifjú dühök/ Most kellenétek./ Ady Endre: Idő előtt elmúlni). Dréher János Lefelé szabadon, lelépni a falvédőről, vagy örök időkre ottmaradni. Mint a Blaha Lujza téren a volt Skála Áruház, az épület régi arca látható, az eltüntetett. Dréher nem tüntet el semmit, csak figyelmeztet, miként is simulunk bele a tárgyi világba, környezetünkbe.

Regős István Róma c. alkotása folyosót nyit és zár a múltba, az ötvenes évek világát felidézve, benne a vasalatlan beton kupolájú, kétezer éves Pantheont. Regős a színek és formák finom hangsúlyával a néző figyelmét a dóm homlokzatán lévő feliratra irányítja: M·AGRIPPA·L·F·COS·TERTIVM·FECIT. Vajon ugyanez a tisztelet őrzi majd mai építményeink építtetőinek nevét is?

Kósa János korabeli munkája, a Jövőkép makett c. képe a művészettörténet világába vezeti tekintetünket, mesét és mítoszt kapcsol össze. A festményen a historizmus bécsi sztárművészének, Hans Makartnak az egyik nőalakja bukkan fel, aki nem Catalina Cornarónak, hanem egy szovjet hordozórakéta makettjének hódol. Mintha Erich Anton Paul von Däniken őskori űrhajósa hagyta volna ránk a makettet. Nem idegen látogattak meg minket, hanem nagyon is földi lények. Hiszünk a mesékben, hiszünk a mítoszokban.

És hiszünk a techné (a technikai tudás) erejében, gazdagságában és egyediségében, a kultúrákon átívelő örökségében. Kő Pál Táltos c. szobra parányi alkotás, Kotormán Bögöly c. szobrához képest. Kő Pál szobra közelebb visz Jankovich Marcell Fehérlófiához, talán a mozgás, a suhanás pillanata miatt. Itt nem kell kinagyítani a bögölycsípést, a suhanás szemmel látható, magával ragadja a nézőt. Hozhatunk ellenpéldát is. Paráda Zoltán Kép-Más III. c. műve az üresség, a titokzatosság rejtélye és test-maszkja. Mintha mindig valamilyen szerepet játszanánk, mintha mindennap más és más színpadon lépnénk fel. Rodin Gondolkodója alakul át üres testté, szimbolikusan szellemé, olyan teher nyomja a vállát, görbíti meg a gerincét, a látvány Dali Elfolyt idő c. képét is eszünkbe juttatja.

Szabó Menyhért Ad Astra I-III. c. művei is szokatlan formavilágú, anyagú és színű arcokat tesznek láthatóvá. A tökéletesség imitációi, az adott gumiarc a jelen nem lévő eredetinek a „másolata”,  megtévesztő módon hasonlít magára a dologra. Szabó Tamás Maculadegeneráció I-III. c. műveiben is a torzulás jelenik meg, visszafogottan, a kitekintés óvatosságával, szem a lélek tükre közmondás igazságával.  Virágos fej c. büsztjét édesanyja megtalált hímzései ispirálták, és vált a mű a ráismerés, a megtapasztalt egylényegűség, az ősi és állati gesztusok, minták titokzatos tárgyává.

Lőrincz Tamás ironikus alkotása (Villa d’Este) a pénzben mérhető és elérhetetlen világot juttatja eszembe. A Villa d’Este egy 16. századi villa Tivoliban, Róma közelében, az UNESCO világörökség része. Hallom Liszt zongoraművét, amely a villa szökőkútjának gyöngyöző, vidám csobogását idézi fel. Révész Anna Triptichon III. c. műve Éva almáját és Ádám férfiasságára utaló jellel jelzi, az angyalarcú lány már rég nem nyuszi, nagyon is beavatott.

Stefanovits Péter  ZarándoklatElvágyódás c. műve akár reflektálhatna is a Kép-Másra, megadni magunkat titokzatos vágyunknak, és utazni, eltűnni a fekete lyukba, egy örvénylő világba, üstükösként, de a kép ironikus szelleméhez inkább a piros gyufafej illik, amely nem a fején fog tüzet, hanem csóvaként, a gyufafej szárán. Hangulatában a Szélcsend (Cseke Szilárd) is elvágyódás, megtorpanás, erőgyűjtés pillanata. Elmerülés önmagunkban, gondolatainkban. Ahogy rég az impresszionisták tették, a tengerhez menekültek, ahol aztán nem igen volt szélcsend. Szurcsik József Tájkép lángoló ufóval c. alkotása a rendkívüli pillanatot ragadja meg, a felszínt, a csodát, alig figyelünk a valódi tájra. Szatirikusak és távolságtartó alkotások, miként Lóránt János Demeter Értékpapír és Marosi Kata Édesapám válasza II. c. alkotása is. Utóbbin a maszk a szemet is eltakarja. Az értékpapír jogot testesít meg, árfolyama, öröksége átírja a családi viszonyokat, kapcsolatokat is. Czene Márta Anya c. portréja egyszerűségével ragad meg, a tükörben megjelenő „másolat” rögzíti a figura belső lelki világát, helyesebben a tükör által tárul fel, cáfolva a tükör által homályosan bibliai tételt. A portrék közé tartozik Végvári Gergely műve (For Sale. Brand New Eillies. Overused. VII.) is. A  meghökkentő címhasználat szöges ellentétben áll a festmény képi világával, az úszó nővel, a ködbe vesző fekete sziluettel. Mindkettő eladó, mindkettő túlhasznált?

A geometrikus absztrakt számtalan formában van jelen a tárlaton. Nádas Alexandra Hordozható kert II-IV. – Üvegház, Kondor Attila Sub specie temporis, F. Balogh Erzsébet Fényhordozó I., Pataki Luca Labirintus, Kala Bence Cím nélkül II.  Szimbolikus idő- és forma-attitűdöket látunk. Mintha az érzékelnénk, hogy az idő hol itthagy engem (Apollinaire), vagy éppen lassan elszivárog (József Attila).

Ezek az absztrakt alkotások az idő irreverzibilitására nyitják rá szemünket, az ember által az időben tapasztalt változások visszafordíthatatlanságára. A dolgok egyszeriségének, a folytonos változásnak a tapasztalata rögzül bennük. Kosztolányi Halotti Beszéd című verse jut eszembe: Nem élt belőle több, és most sem él,/ s mint fán se nő egyforma két levél,/ a nagy időn se lesz hozzá hasonló.// … a múltba’ sem és a gazdag jövőben/ akárki megszülethet már, csak ő nem./

A fiatal nemzedék, az ún. Y generáció (1989 után születettek) új kánonépítő műtárgy együttesére is figyelni érdemes. Világlátusuk összetett, és egyfajta puritanizmus jellemzi, a kánontól eltérő egyedi utat választanak, melynek során efemer, a szellemi szabadságot tükröző kifejezésformákat keresnek. Hol fragmentumokat, titokzatos, primitív jeleket látunk (Kele Bence), hol az öröm, a rekreáció, a kutatás, a kísérletezés, a teremtés titokzatossága, melankóliája kerül előtérbe (Tayler Patrick Nicholas, Sztanó Zsuzsanna, Paráda Zoltán, Pataki Luca, Vető Orsolya Lia, Révész Anna, Krausz Dániel Csaba).

Jelen van a rekonstrukció, az emlékezés és emlékeztetés aktusa, amellyel önmagára és a világ egy-egy jelenségére reflektál az alkotó (Végh Júlia, Debreczeni Fanni, Szabó Franciska, Mányoki Ádám). Néhányan az árnyék és fény atmoszférikus, érzéki, a bizonyosságot, az örök megmaradást kétségbe vonó kapcsolatát a formák, elnyúló színsávok hangsúlyozásával vizsgálják (Kármán Dániel Márk, Kecső Endre, Kárándi Mónika).

Pataki Luca absztrakt vonalritmusa a rejtély, a holtak parttalan, láthatatlan és elérhetetlen világába viszi tekintetünket, egyben Thészeusz és Ariadné szimbolikus történetét is megidézi. Az idő- és tér görbületének vonalritmusára, az elődök, a reneszánsz mesterek freskóinak színvilágára épül. Gresa Márton Torus c. ironikus művén mintha életünk belefolyna az űrbe, a fekete lyukba, másrészt a világ felfedezésére is utal, a térképek születésére, a reneszánszra, amikor a világ tájai kitárultak a felfedezők előtt. Az íróniát abban látom, hogy egy stadion sziluettjére is gondolhatunk a mű láttán. Rózsa Luca Sára (Feloldódva) látszatra olyan képi világot teremt, amelyben az emberi test (testkép) elvesztette szilárdságát. Az élet spirituális központját keresi, ahol nem tudja elkülöníti magát az élet mélységeitől. Szabó Franciska LáthatóságNetflix I-II. c. műve a modern rabszolgaságot, korunk kiszolgáltatottságát juttatja eszembe. Chaplin esetlen embere még fut a futószalag mellett, kezében csavarhúzóval, de mindig lemarad egy-egy ütemmel, míg Szabó Franciska alkotásán a mozdulatlanság, az egyarcúság, az egyenruha válik az ember bőrévé, egyfajta bilogként.

A VOT67-nek nincs vezérmotívuma – tematikája –, a szabadon beadott műtárgy-együttesből részben a zsűri válogatásának, részben a kurátoroknak köszönhetően rendhagyó, markáns, a közép-európai hovatartozást (a szellemi hagyományt, a művészet felelősségét) vállaló, kifejező vizuális világ állt össze. Időbeli folytonosságában, a folyamatos jelennel dialógust teremtő szemléletében, a táblaképek favorizálásában áll, amelyet az új és visszatérő művészek identitása tesz progresszívvé  és karakterisztikussá.

A VOT lokális, de nem marginalizált jelenség, mindig is jellemezte egyfajta távolság a centrumtól, ám az egyenrangúságra törekvő lokalitásában az univerzalizmus sem hiányzik, sőt a kiállításokban évről évre a mikro és makró nézőpontok rugalmas változatosságát, szimbiózisát figyelhetjük meg.

A VOT67 erőssége, hogy az új értékeken nyugvó, társadalmi változásokra korszerűen, progresszíven reagáló művészetet támogatja és képviseli az alapjaiban átalakuló világban, elkerüli a kirekesztést, az elhallgatást, a negatív emlékezetet, a belterjességet, a különböző értékrendek artikulációjával az eltérő művészet-fogalmak és kánonok „békés egymás mellett élését” képviseli. Vállalja, hogy a figuratív festészetet, szobrászatot állítja a centrumába, ám a többi művészeti ágak markáns jelenléte a sokkal inkább a dialogikus nyitottságból eredeztethető.

 

 Bukta Imre: Elsőáldozók II. Czene Márta: Önarckép csukott szemmel Czigándi Varga Sándor: Vízszint Cseke Szilárd: Szélcsend Dréher János: Lefelé szabadon Gresa Márton: Torus Jáger Margit: Fenyőfák Kéri László: Hinta Keserű Ilona: Utókép 7. Kósa János: Jövőkép makett Kő Pál: Táltos Papageorgiu Andrea: Tudsz neki örülni 1 Paráda Zoltán: Kép Más III Pataki Tibor: Vízélmény III. Regős István: Róma Stefanovits Péter: Zarándoklat - elvágyódás Szabó Ábel: Piac Szabó Franciska: Láthatóság Netflix II. Szurcsik József: Tájkép lángoló ufóval