04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Nagy Imre: Az átkelés művészete, avagy…
2021.01.19 - tiszatáj

NAGY GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ ÁTKELÉS CÍMŰ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA A SZEGEDI REÖK PALOTÁBAN

Leírták már sokan, sok helyen, hogy a 2020-a esztendő a koronavírus járvány miatt mennyire más életformára és a korábbiaktól különböző társas kapcsolati viszonyokra kényszerítette az embereket, sőt magát az egész emberiséget. A hétköznapi tevékenységeink (iskola, munka, vásárlás) mellett a legnehezebb helyzetbe a kulturális élet területén dolgozók kerültek, hiszen napi tevékenységük és megélhetésük lehetetlenült el egyik napról a másikra és találták magukat légüres térben érdeklődő közönség, hallgatóság vagy tárlatlátogatók híján. Pedig éppen ez a helyzet válthatta/váltotta ki az emberekben azt a felismerést, hogy a kultúra és művészet mennyire fontos lelki tényező a korlátozások időszakában szellemi és lelki egyensúlyunk megőrzésében, valamint ennek az egyensúlynak a fenntartásában. A szegedi REÖK-palota 2020-as évadzáró kiállítása többszörösen is áldozatául esett a járvány okozta bizonytalanságnak. Még a 2019-es esztendő második felében tervezték tető alá hozni Nagy Gábor festőművész életmű kiállítását, amelynek az apropója az volt, hogy abban az évben töltötte be a művész a 70. életévét. Viszont családi okok miatt Nagy Gábor akkor azt kérte, hogy csúsztassák át a kiállítását a következő év tavaszára. Február első napjaiban jelen sorok írója ott lehetett azon a műteremlátogatáson, amelyen a REÖK részéről a kiállítás leendő kurátora, Nátyi Róbert művészettörténész és a szervezésben érintett kollégák felmérhették a készülő kiállítás teljes kép és szoboranyagának szállítási igényeit, egyeztethettek a kiállítás koncepciójáról a művésszel, valamint megegyezhettek a lehetséges menetrendben. A tervezett időpont előtt azonban beütött a koronavírus és a kiállítás létrejötte, lehetséges megrendezése teljesen bizonytalanná vált. Szerencsére a tavaszi hullám enyhe levonulása, majd a nyári időszak oldott állapota reményekre adott okot, s végül hosszú előkészületek után október 10-edikén, a távolságtartási és maszkviselési szabályok betartásával megnyílhatott a kiállítás. A vernisszázsra a Magyar Ede téren, a REÖK-palota bejárata előtt került sor, majd az érdeklődők kötött létszámú csoportokban nézhették meg a kiállítási intézmény két szintjén megrendezett tárlatot. Ezt követően – a járvány második hullámának kibontakozásával és a szigorítások ismételt bevezetése miatt – a kiállítás csupán néhány hétig volt látogatható. Még ebben a szerencsésnek korántsem nevezhető állapotban is, a kiállítás a kulter.hu internetes oldal éves mérlegében elnyerte a 2020-as év harmadik legjobb képzőművészeti kiállítása besorolást, maga mögé utasítva a budapesti Műcsarnok, a debreceni MODEM vagy a budai Várfok Galéria kiállításait.

Nagy Gábor festőművész olyan nagyszabású kiállítással jelentkezett október elején Szeged művészetértő közönsége előtt, amely a közel öt évtizedet átfogó képzőművészeti pályafutásának – és az egyes műcsoportokban részletesen dokumentálható – változatos alkotói tevékenységének hiteles bemutatója. Azért is lehet – sőt kell – most az életmű korrekt mérlegét megvonni, mert a REÖK két szintjének összes termeit megtöltik a művész alkotásai, azaz több mint háromszáz művet vonultat föl a kiállítás, amelyben az alkotó festményei, grafikái és izgalmas, a műfaji határterületeket feszegető plasztikái is bemutatásra kerülnek. Az anyagot maga a művész állította össze, s nem csak a műtermében található rajzok, festmények és szobrok közül válogatott, hanem azokból a magángyűjteményekből is, ahol munkái több évtizede féltett kincsekként vártak arra az alkalomra, hogy ismét a közönség elé kerüljenek, s a hasonló témájú vagy festésmódú művek között önnön belső erényeiket újra megcsillanthassák. Mint utaltam rá, vannak itt rajzok és grafikák is – s azért kell különbséget tenni e két fogalom között, mert a rajz az egy pillanatnyi benyomás azonnali rögzítésének az eszköze, míg egy komplett grafika ennek a rajzi impressziónak a lenyomatából létrehozott és annak továbbgondolt-továbbvitt, ha kell átdolgozott változata, mely önálló, teljes értékű műalkotás. Nagy Gábor mindkét műfajban most is a mesterszinten megvalósított munkáit vonultatta föl, s legnagyobb mennyiségben is ezekből a rajzokból és grafikákból kerültek a két kiállítási szint koncepciózusan kiválasztott kiállítótermeinek falaira. A következő – darabszámban – legjelentősebb műtárgycsoportot Nagy Gábor festményei adják, melyek pályájának legkorábbi időszakából, az 1970-es évek derekától egészen a legfrissebb – egy-két hónappal ezelőtt befejezett – művekig nyújtanak betekintést egy végtelenül gazdag, de bizonyos témák búvópatakszerű visszatérését mutató életműbe. Ezeken a festményeken azonban ugyanúgy megjelenik a grafikai eszköztár egyik-másik eleme, mint ahogyan Nagy Gábor grafikáin is alkalmaz bizonyos festői megoldásokat. A harmadik műtárgytípus pedig azon háromdimenziós műveinek köre, amelyeket emlegethetnénk akár kisplasztikákként, vagy fali plasztikákként is, bár talán a „faragott kép” elnevezés illene rájuk a legtalálóbban. Már csak azért is, mert ezen munkák mindegyikénél egy fából kimunkált-kifaragott alapra kerülnek motívumként fából, alkalmanként csontból, kőből vagy bronzból készített kiegészítő elemek, s a fa alépítményen vagy az abból kiemelkedő formákon jelennek meg festői megoldások, mintegy festett miniatúraként többlettartalmat biztosítva a komplett műalkotásnak. Ennek a komplex, többműfajú műtípusnak az egyik legalaposabban végigvitt darabja, az a kétajtós – festménymotívumokkal és fém dekorációs elemekkel kombinált – faliszekrény, amely a kiállítás második szintjének egyik záró termébe került, ahol bár a többi műtől szeparáltan, de azok világához abszolút illeszkedően lett belekomponálva a kiállítótér összhatásába.

 

 

Apropó összhatás és rendezés: a kiállítás kurátora és rendezője Nátyi Róbert művészettörténész, a REÖK-palota művészeti vezetője volt, aki a kiállító művésszel többször konzultálva, s az ő elképzelései szerint válogatta át és rendezte meg a több mint háromszáz műből álló kollekciót úgy, hogy Nagy Gábornak csak minimális esetben kellett a művek csoportosításán vagy egymásmellettiségén változtatni. Összességében elmondható, hogy egy nagyon laza – szinte látens – időrendben kerültek a termek falaira a művek, és ahol az egyes műtípusok vagy toposzok igényelték, ott gazdagabb merítéssel vonultatta föl a rendező az adott témát (például: Fűkatedrálisok, Tájcsapdák, Tájmetszetek) annak érdekében, hogy a látogató teljesebb vagy összetettebb képet alkothasson az életmű belső mozgatórugóiról.

Nagy Gábor 1949-ben született Budapesten. Képzőművészeti tanulmányait 1963 és 1967 között az ún. „kisképzőben”, azaz a Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban kezdte, majd érettségi után elsőre felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Itt mesterei Sarkantyú Simon, Vaszkó Erzsébet és Barcsay Jenő festőművészek voltak. 1973-ban, a főiskola elvégzése után felajánlották neki a tanársegédi állást, s az 1973/74-es tanévtől egészen 2011-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola (majd Egyetem) tanáraként művésznemzedékek egész sorát oktatta a rajzolás és festés rejtelmeire. 1986-tól kinevezték docensnek, s ugyanettől az évtől önálló festőosztályt vezetett, majd 1991-től a festőtanszék vezetője lett. Önálló alkotói pályájának elején, 1975 és 1978 között Derkovits-ösztöndíjas volt, 1980-ban pedig Munkácsy-díjjal tüntették ki.

Önálló alkotói pályája kezdetén Nagy Gáborra is – mint nemzedékének oly sok tagjára – döntő és meghatározó befolyással hatott Kondor Béla munkássága és alkotásainak formabontó jellege. Kondor művészeti felfogása, egyéni világa, sajátos látásmódja az 1960-as évek művészetszemléletével nem volt összeegyeztethető és ezért is lehetett akkora hatással az őt követő képzőművész nemzedék tagjaira. Ugyanakkor elbeszélő, a múlt nagy tradícióihoz kapcsolódó művészete nem volt köthető az akkor ismert avantgárd irányzatokhoz sem, ezért is lehetett annyira meglepő a kortársak számára. Művészete sohasem vált archaikussá vagy eklektikussá, ugyanakkor stílust és egyéni mitológiát teremtett, amely öntörvényű volt, mégis sokan kerültek hatása alá. Az 1970-es évek elején Nagy Gábor – Dienes Gáborral, Szemethy Imrével, Banga Ferenccel vagy Szabó Tamással – egyike volt azoknak a fiatal művészeknek, akik a Kondor-i életmű tanulságait feldolgozva és továbbgondolva kezdték önálló alkotói pályájukat alakítani. Nagy Gábor munkásságának első évtizedében újraértelmezte a Kondor által is használt és alkalmazott egyetemes szimbólumokat, jelképeket és motívumokat – például a szárny, vagy az angyal motívumát, esetenként a triptichon formát – így keresve választ saját korának fojtogató kérdéseire.

 

 

Kondor művészetének hatása mellett volt azonban egy másik – az egész Nagy Gábor-i életműre hosszú távon kiható – élmény is, s ezt a több évtizeden keresztül folyamatosan ható vizuális impulzus-összeséget egyetlen szóval tudjuk meghatározni: Csongrád. Történt ugyanis, hogy 1975-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola két másik festőtanárával – Klimó Károllyal és Dienes Gáborral – valamint Szikora Tamás és Aranyi Sándor festőművészekkel létrehozták a Csongrádi Művésztelepet, amely évtizedeken keresztül a Képzőművészeti Főiskola nyári művésztelepeként is működött. Ennek köszönhetően Nagy Gábor nyaranta legalább egy hónapot Csongrádon töltött, folyamatosan vizuális jegyzeteket készítve a látott élményekről, emberekről, emberi szituációkról és a táji élményekről, s ezek a vizuális jegyzetek folyamatosan – mintegy búvópatak-szerűen – meg-megújulva jelentek meg festményein az elmúlt évtizedekben. Például, a Tisza-gáti motívumok folyamatos permutációját lehet látni az egyes műveken, amely téma végigvonul az összes kiállítási teremben kiállított munkákon. Arra is egyértelmű bizonyítékot találhatunk ezeken a festményeken, hogy milyen erőteljes benyomások érték Nagy Gábort ebben a városban, amely egész életére kiható módon biztosított – az emberi kapcsolatokon túl – festői motívumokat munkásságához. A Csongrádhoz köthető, Csongrádon született vagy Csongrád által inspirált művek általában fekvő formátumú festmények vagy grafikák, hiszen az alföldi táj tágasság-téresség élménye teljesen törvényszerűen diktálja ezt a formátumot. Az alföldi tájak vagy táji motívumok mellett van azonban egy másik nagyon fontos inspirációs forrás, ez pedig a csongrádi emberekkel való kapcsolata, ismeretsége, alkalmanként barátsága, mely hosszú távon határozta meg műveinek hangulatát. A csongrádi nők és férfiak, illetve az őróluk készült vázlatrajzok, arctanulmányok és portrék hangsúlyosan szerepelnek a kiállításban. Több olyan ciklust is láthatunk itt, amelyeken a közvetlen benyomások, vagy az elsődleges benyomásokat innovatív módon feldolgozó alkotói munka alapján fogalmazódtak meg ezek a portrék, illetve portrésorozatok, s előképeiket vagy párhuzamaikat Mednyánszky László csavargóportréiban, vagy az alföldi művészet egy másik óriásának, Tóth Menyhértnek a miskei emberekről készült portréiban mutathatjuk ki. Ilyen előzmények után tudjuk kijelölni a Nagy Gábor által készített csongrádi portrésorozatok, az „elfelejtett portrék” darabjainak a helyét a huszadik, illetve a huszonegyedik századi magyar képzőművészet történetében.

A Csongrádi Művésztelep, illetve a Magyar Képzőművészeti Egyetem nyári művésztelepe kapcsán beszélni kell arról is, hogy Nagy Gábor az alkotói-művészeti tevékenysége mellett folyamatosan végzett és végez jelenleg is művészetoktatói tevékenységet. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1973 és 2011 között tanított, majd ezt követően is aktív maradt mint művésztanár, mert nyugdíjba vonulása után feleségével, Nádas Alexandra festő- és grafikusművésszel saját művészeti iskolát indítottak. Ezen a ponton feltehetjük magunknak azt a kérdést, hogy vajon milyen művésztanár Nagy Gábor? Jelen sorok írója látta őt néhány művésztelepen – Mezőtúron, Miszlán – értékelés vagy korrektúra közben. Egyértelműen látszott, hogy úgy próbálja egyes tanítványait a helyes útra terelni, vagy eligazítani őket műveik tanulságait kiértékelve, hogy saját útjukat bizonytalan lépteik ellenére megtalálják. Nagy Gábor az az ideális tanár, aki úgy tudja a tanítványait vezetni vagy rávezetni az egyes tanítványok műveiből kikövetkeztethető egyéni alkotói megoldások kínálta helyes útra, hogy ugyanakkor hagyja érvényesülni tanítványai inherens, belső személyiségjegyeit és nem kívánja uralni sem a hallgatói munkáinak a stílusát, sem azok alkotói módszerét. Ritka az ilyen tanár, aki nem akarja döntő módon befolyásolni vagy a hatása alá vonni a tanítványait, aki nem epigonokat, hanem önnön értékeikkel tisztában lévő autonóm alkotói személyiségeket akar nevelni.

 

 

Nagy Gábor a csongrádi művészteleppel kialakult szakmai szálak révén került kapcsolatba Darmstadt városával, illetve a Darmstadt-i művészteleppel, s mivel a német művésztelep „kihelyezett nyári tagozatot” működtetett a dél-franciaországi Mirabel-ben, így jutott el Nagy Gábor Provence-ba, s ott is ebbe a varázsos hegyi városkába. Az életmű szempontjából azonban ez a látszólag átlagos esemény döntő hatású volt abban az értelemben, – hiszen utaltam rá hogy a fekvő formátumú kompozíciók voltak a jellemzőek csongrádi kötődésű műveire – hogy a csongrádi művek után, a mirabeli élmények hatására megjelenik Nagy Gábor munkásságában az álló formátumú, nagy léptékben megoldott művek sora, legyen az akár festmény, akár grafika. Azonban nem csak ez a fajta, a képformátumban bekövetkezett váltás jellemző a 2000-es évek első felének időszakára, illetve a Mirabelben vagy Provence más tájain készült (vagy inspirálódott) műveire. Ekkor fedezi fel a szintkülönbségeket mutató tájban azokat a „tájsebeket” – Nagy Gábor találmánya ez a kifejezés – amelyek rávilágítanak arra az időmélységre, amely egy-egy megnyílt sziklafalon vagy annak oldalában látható, legyen az akár természetes képződmény, akár az emberi tevékenység révén létrejött hasadék, azaz valódi seb a természetes tájban. Ezeknek a tájsebeknek a révén több tízmillió éves időmélységekbe tudunk betekinteni, mikor például egy, a pleisztocén korszakból származó kőzetfalnak a formáival ismerkedik. A másik érdekes aspektus a provanszi képek kapcsán, hogy a kiállításban legalább három olyan művet lehet látni, amelynek a témája és fő motívuma, valamint a címe is a ’bazalt’, az egyik legkeményebb kőzetfajta, s ezzel Nagy Gábor a kőnek, mint a legmaradandóbb szubsztanciának a tulajdonságait idézi meg s így az időtlenséget és a természet örökkévalóságát emeli be képeinek tartalmi üzenetei közé.

Egy másik alkotástípusa ugyancsak az idődimenzió kérdését boncolgatja: ezek azok a háromdimenziós művek, amelyek legtöbbje az Időtégla címet viseli. Az egyik, elsőként ebben a gondolatmenetben elkészített műve szintén Mirabelhez köthető, mert a háromdimenziós plasztika magját egy olyan több száz éves fa elem adja, melyet egy romos mirabeli házból hozott el, ahol az gerenda vagy ajtófélfa lehetett, amelyet körbeépített más-más időpontokban kivágott, és különböző színű vagy faktúrájú fák darabjaival. Ezzel a koncepciózus művészi aktusával ismét az elmúlás és az emberi tevékenység, az elmúlás és a nyomhagyás örök konfliktusának problematikáját emeli munkája központi gondolatává.

 

 

A Provence-i táj élménye, a hegyek és völgyek változatossága, a térmélység és a légperspektíva csak itt megismerhető varázsa váltotta ki munkásságában a madártávlati élmény megörökítésének igényét, s ettől az időponttól jelenik meg munkásságában az álló formátumú – hosszú, keskeny képfelületű – fűkatedrálisokban, tájcsapdákban vagy tájmetszetekben, illetve tájsebekben megragadható vizuális élmény. A tájmetszet tematikában született műveken az indusztrializáció különböző fokozatait és annak relikviáit is megörökítette, s ezekkel a motívumokkal Nagy Gábor munkái a természeti környezetünk iránti felelősségünkre is felhívják a figyelmet.

Ennek az álló formátumú képfelületnek egy másik aspektusát is felfedezhetjük az életműben, még ha nem is annyira direkten, mint a provanszi kompozíciókon. Ezek Nagy Gábor toszkán tájábrázolásaiban érhetők tetten, leginkább a toszkániai városkák reneszánsz lakótornyainak a motívumaiban jeleníti meg és használja ezt a motívumot, éppúgy, mint ahogyan a ’tájmetszet’ vagy ’fűkatedrális’ tematikájú műveken láttuk. Ezekből az itáliai utakon készült munkákból jelen kiállításban keveset lehet látni, de egyik-másik érzékeny rajza a második szint grafikákat felvonultató termében ehhez a tájélményhez köthető.

A háromdimenziós tárgyak, avagy a „faragott képek” létrejöttének körülményeiből nem hallgathatjuk el azt a tényt, amelyet Nagy Gábor maga is hangsúlyozni szokott, nevezetesen, hogy nagyapja – aki szíjgyártó és lószerszámkészítő mester volt – tanította meg őt a szerszámok megbecsülésére és a kézműves munka tiszteletére. Ez a családból hozott komoly örökség az, amely az ő alkotói tevékenységére is rányomja a bélyegét. Aki járt Nagy Gábor műtermében, az jól tudja, hogy az asztalon gondosan egymás mellé rendezve, szinte katonás rendben vannak előkészítve a rajzeszközök – tollak, ceruzák és ecsetek. Tudja jól, melyikért hova kell nyúlni, s azzal is tisztában van, hogy amikor bármelyiket is kézbe veszi, azt rendben, munkára alkalmas állapotban találja, s készséggel dolgozhat vele a rendkívül érzékeny vonalakon és a finom, fátyolszerű felületeken. Plasztikus tárgyain is minden esetben megjelennek a festészeti és grafikai technikák, s ezeken a műveken érhető tetten leginkább az a képzőművészeti problematika, mely Nagy Gábort szinte a kezdetektől foglalkoztatja, jelesül az, hogyan alkalmazható az absztrakció és a látványszerűség együttesen egyetlen műalkotáson belül. Ennek a két (a szakmai írásokban és műkritikai megszólalásokban egymással szembeállított) fogalomnak lehetséges-e a megbékítése egyetlen alkotáson belül, illetve, hogy létezik-e az alkalmazásaiknak határterülete, avagy másképpen fogalmazva, lehetséges-e az absztrakció és a látványszerűség összeházasítása egyetlen kép vagy faragott kép felületén belül. Megerősíthetjük a művészt hitében, hogy az absztrakt látásmód és a látványszerű ábrázolás harmonikus együttessé áll össze minden művében.

 

 

Az életmű kiállítás megtekintése után minden látogató konstatálhatja egy viszonylag új keletű képi motívum megjelenését és gyakori ismétlődését, melyet főleg a második szint termeiben kiállított műveken lehet felfedezni. Erről az új képi motívumról a honlapján a következőképpen nyilatkozik Nagy Gábor: „Az utóbbi évek […] motívumai között […] megjelent egy tárgyias elem, a ’bárány’, amely vágyaim szerint, de történetileg is a tisztaság, az őszinteség, a szeretet és az áldozatvállalás nemes tartalmának hordozója.” A bárány, illetve kifejlett formájában a kos, számtalan ősi kultúrában fontos szerepet játszott. Az ókori Egyiptomban Hnum és Amon istenségeket ábrázolták kosfejű alakokként, Indiában pedig a védikus időszakban Indrát ábrázolták kosfejjel vagy kosszarvakkal, az ókori görögöknél pedig a bárány az újjászületés szimbóluma volt. A bárányt olyan sok (pogány) kultúrában használták áldozati állatként, hogy a fokozatosan erősödő keresztény egyház 692-ben a konstantinápolyi zsinaton kimondta: Krisztust nem lehet a nap és hold között álló bárányként ábrázolni, hanem csakis emberi mivoltában örökíthető meg. Általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy a Nagy Gábor munkáin megjelenő bárányok a szelídség, az ártatlanság, és a tisztaság szimbólumaiként értelmezhetőek. Kifejlett állatként a kos alakjában jelenik meg, s tudjuk hogy a Kos, az állatövi jegyek kezdő jegye, amely az ókorban a tavaszponton kelt, s ezért tartják a kost ma is az újjászületés és az újrakezdés általános szimbólumának.

A magyar nyelv varázsos leíró, képes jellege is megerősíti Nagy Gábor bárány értelmezését, s ennek igazolására legyen elég csak a „kezes bárány” vagy az „áldozati bárány” kifejezéseket felemlegetnünk.

Ugyanakkor a kifejlett, felnőtt példányt viszont birkának hívjuk, amely nem minden esetben jelent hízelgő, avagy dicsérő minőséget. A „követi mint a birka” kifejezés pedig a valamit vagy valakit vakon követő ember vagy emberek megnevezése a köznyelven. Egyik képén olyan átkelés előtti állapotban lévő csónakot vagy ladikot látunk megfestve, amelyben egy csapat birkát látunk – aktuális társadalmi-politikai konnotációkat is kelthet bennünk ez a műve.

A jelen kiállításnak a címe Átkelés. Ha átkelünk valamin, legyen az egy folyó, egy híd, vagy akár csak egy ajtó illetve kapu, akkor az egyik minőségből átjutunk egy következő, másik minőségbe. A profánból átléphetünk a megszenteltbe, vagy átvitt értelemben akár a tudatosság egy magasabb fokára is kerülhetünk. Nagy Gábor képein azt látjuk, hogy számára az átkelés mindig egy vízfelületen való átkelést jelent – lehet az átkelő egy biciklit toló ember vagy asszony, aki az átkelésre, azaz a kompra vár, s lehet az egy-egy bárány vagy egy kisebb birkanyáj. A vízfelület azonban a legtöbb esetben sötét és fenyegető minőségként jelenik meg az átkelésre várakozó előtt Nagy Gábor vásznain. A sötét vízfelület pedig analóg kapcsolatba hozható a rémisztő és rideg éjszakai égbolttal – egymás tükröződéseiként tételeződnek hagyományos kultúrák tanításaiban. Kihívást jelent minden átkelés, hiszen nem tudhatjuk mi vár reánk az út során, illetve mibe lesz részünk, ha megérkeztünk. Ennek a gondolatmenetnek a lezárásaként feltehetjük azt a kérdést, hogy milyen átkelésre csábít bennünket Nagy Gábor? Kijelenthetjük, hogy aki átlépi a REÖK-palota kapujának küszöbét, innen a Magyar Ede tér profán teréből átjut a kiállítótermekbe, ahol a Nagy Gábor festményei, grafikái és plasztikái által teremtett megszentelt tér fogadja, azaz a hétköznapi valóságból átkelt a képzőművész megszentelt univerzumába. S amikor körülnézett, s végignézte a kiállított művek teljes sorát, akkor hozzám hasonlóan Nagy Gábor egyik kedvenc mondásával minősíthetik a helyzetet. Toszkániai barangolásaink során ugyanis, egy-egy lenyűgöző hangulatos kisváros főterén állva, vagy egy majorság tájba illő organikus látványában gyönyörködve sokszor hallottam Gábortól: – Ez a mi világunk! – Most, erre a mondásra reflektálva, itt a művek között körültekintve csak annyit tudok mondani: – Tanár Úr! Ez a mi világunk is!

 

 


Címke: , , , , ,
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő