Tiszatájonline | 2020. augusztus 3.

Reflexív gondolkodásmódok

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA

A biológiában használt geotaxis, egy sejtnek vagy mikroorganizmusnak a gravitáció által meghatározott mozgása kifejezi a föld, a hely, az anyag felé való irányultságot. A (konkrét fizikai) határok felé való elmozdulást (Bernáth) vagy éppen a nézőpontok ki- és elmozdítását (Csizik).

Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni.

A kiállított művek – mint ahogyan az alkotók korábbi sorozatai is – a legmesszebbmenőkig önreflektívek: a vizualitásról gondolkodnak a vizualitás eszközeivel. A szó legszorosabb értelmében metaképek, a modernizmus festészeti hagyományának kutatása nem témaként jelenik meg, hanem a kép felületén történik: a képfelület az a hely, ahol a hagyományvizsgálat zajlik, miközben a médium, a felhasznált anyag jelentős szerepet vállal a folyamatban.

Bernáth és Csizik jól tudják, hogy az aktuális absztrakció a lehetőségek bővítéséről szól. Olyan utakat keresnek és felvetéseket fogalmaznak meg, melyek a jelenünkkel kapcsolatosak. Valós időben reflektálnak, aktuális felvetésekre, témákra, jelenségekre. Új médiumokat, technikákat emelnek be vagy az eddigieket értelmezik újra. Bernáth Dániel nonfiguratív festészete mélyen beágyazott a háború utáni festészet lírai absztraktnak nevezhető irányába. A felnyitott, meghasadt, megbontott, összeillesztett képfelület – tehát nem csupán a megfestett formák – módosulnak a kép hagyományos tárgyi dimenzióihoz képest. A kép elvont és konkrét fizikai határai „esnek szét” annak érdekében, hogy Bernáth a táblakép, a „képtárgy” státusáról gondolkodjon. A képalkotási rendszerek vizsgálata során az érdekes számára, ahol „véget ér” a fizikai kép: az organikus-rusztikus szerkezetek, a nyers, csupán enyvezett vászon és a snájdolt, szélfestett, szintetikus színek találkozási pontjai válnak jelentésessé.

Csizik Balázs azokat az elemeket és anyagokat használja fel természetes környezetbe helyezett „modelljeiben”, amelyek az urbánus létezés alapelemei. A kultúra szövetét érintő vizsgálódásai során ráadásul a posztmodern ember és látvány elidegenítettségét helyezi előtérbe, mely elidegenítettség a romantikus emberkép sajátja is volt és amelyet Caspar David Friedrich a tájjal való találkozásával egyesített. Synesthesia című sorozatának egyes darabjain a magányos emberi figura – Caspar David Friedrich Rückenfigurjához hasonlóan – az önszemlélés helyzeteit teremti meg, a tájhoz (környezethez) való viszony kérdésességére hívja fel a figyelmet. Az egyes lakóépületek monolit tömbjét Csizik manuális és digitális eszközökkel hozza létre, a metál baryt technológiának köszönhetően különböző szögből szemlélve az más látványt nyújt és a térérzet módosulását eredményezi, a nézőt helyzetváltoztatásra készteti.

Mindkettejük képzőművészetét tehát egyfajta reflexív gondolkodásmód kalibrálja, egyfelől a hétköznapok összetetten bonyolult tárgyaiból kiolvasható, színtiszta, lepárolt vizualitás, másrészről pedig a festészet önmagára utaló kérdésfelvetései izgatják őket. Gyakorlat és elmélet egymásbagyúrása nem idegen tőlük. Ezen kiterjedések világának elősorban a vizualitása vonzza őket, hiszen ezen területeknek rengeteg olyan fragmentuma van, ami jól megragadható és a képi világukba integrálható. Túl vannak már azon, hogy belássák, hogy mindez elhozta a képiség krízisét, az oly gyakran emlegetett képinflációt, melynek következményeként az olyan hagyományos képzőművészeti műfajok pozíciója, mint pl. a festészet ismét megkérdőjeleződött. Képzőművészetük tehát számos kihívással foglalkozik vagy legalábbis próbál azokkal lépést tartani.

Igor Split

Bernáth Dániel és Csizik Balázs: Geotaxis

Molnár Ani Galéria, Budapest

2020. július 16 – 2020. október 10.