12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
11.25.
| Sajtó és ideológia a hatvanas években >>>
11.24.
| Duda Éva Társulat EGYPERCESEK >>>
11.23.
| Művészeti mozifilmek a fotelből >>>
11.06.
| Tamási Áron ma >>>
11.10.
| A Duda Éva Társulat novemberi programjai >>>
NAPI TANDORI

11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>
10.09.
| Sziveri János költőre emlékeztek a Kertész Imre Intézetben >>>
10.05.
| Elhunyt Böndör Pál költő, dramaturg >>>

Csala Károly Vencel, Géczi János, Nagy Izabella, Petőcz András versei
Izer Janka, Kontra Ferenc prózája
Amper Műhely (fiatal költők versei)
Arany Zsuzsanna, Szajbély Mihály tanulmánya
Minden megvan? – Ottlik Géza emlékére (Györe Balázs, Hernádi Mária, Szilasi László, Thimár Attila írásai)
175 éve született Lechner Ödön

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Új karigazgató a szegedi színházban
2020.02.03 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
FLÓRIÁN GERGELLYEL

Összes őse Erdélyből ki származik. Sőt – ahogy mondja –, nagyszülei közül senki sem született Kolozsvártól nyugatra. Ő két testvérével együtt Budapesten látta meg a napvilágot, ugyanakkor sohasem érezte magát budapestinek. Színész édesapját, Flórián Antalt követve laktak Kaposváron, Békéscsabán, Kecskeméten is. Iskoláit Szegeden járta, itt szerzett karvezetés diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Néhány sikertelen zeneakadémiai felvételi után gondolt egy nagyot, és visszatért ősei földjére: a Kolozsvári Zeneakadémiára. Pár hét alatt kellett megtanulnia románul, pedig addig csak pár szót tudott a gyerekkori, utcai focimeccsekről. Soha nem bánta meg a döntését. Flórián Gergely öt éve a Szegedi Nemzeti Színház vezénylő korrepetitora. Január 1-től – elődjének nyugdíjba vonulása miatt – karigazgatónak nevezték ki.

– Eleinte hegedülni tanultam a zeneiskolában, nem túl nagy lelkesedéssel. A hangszer iránti lagymatag érdeklődésemet némileg fellendítette, amikor dédanyám előhúzta a szekrényből, és nekem ajándékozta dédapám hegedűjét. Két beírás van benne. „Javította Bruckner Nándor, Budapest, 1892.” Mellette, egy halványabban olvasható címkén, a készítő neve: Jacob Stainer. Ez az osztrák hegedűkészítő mester úgy tudom, Stradivari-kortárs volt. Stainer hegedűit tudomásom szerint egyébként épp a XIX. század végi Budapesten előszeretettel hamisították, ezzel együtt elképzelhető, hogy ez a hangszer tényleg eredeti, mindenesetre egészen különleges hangja van. Jó tíz éve elővettem, megpróbáltam ismét játszani rajta. Ekkor jöttem rá, hogy a hegedű az a hangszer, amely legjobban egyesül azzal, aki játszik rajta, részévé válik a testednek. Igazán sajnálom, hogy annak idején nem gyakoroltam többet.

– Igen, mert akkor például vezényelhetnél bécsi újévi koncertet és hegedülhetnél.

– Valamiért sosem volt ilyen gondolatom: talán mert bár a hangszerjáték és a vezénylés is fizikai függőség, de két, egymástól egészen különböző függőség. Szerintem sokkal jobb külön-külön kiélvezni őket.

– Végül a vezénylést választottad.

– Kolozsváron államvizsgáztam, a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmester szakán. Államvizsga-előadásomon Mozart Zaide című operáját vezényeltem, Szabó Emese rendezésében, a régi magyar Nemzeti Színház épületében, amely ma Román Nemzeti Opera. A csilláron is lógtak, hatalmas sikert aratott az előadás. Két héttel később hazajöttem – ekkoriban Budapesten laktunk a szüleimmel –, és vártam a jól megérdemelt felkéréseket a világhírű zenekaroktól. Nem nagyon jöttek… Volt egy-egy koncertem Nagyváradon, Marosvásárhelyen, de valahogy mégsem akart elindulni a nagyívű karrier. Mivel muszáj volt a saját lábamra állni, munkát kerestem, bármilyet, ahol el tudok helyezkedni, egy kitétellel: tanítani nem akartam, mert úgy éreztem, hogy ahhoz olyan típusú elhivatottság kell, ami bennem nincs meg, és nem lenne becsületes a gyerekekkel szemben, ha úgy csinálnám, hogy nem érzem a magaménak. Ott kezdtem el tehát dolgozni, ahol zeneakadémiai és karvezető diplomával, összeköttetések nélkül el lehetett helyezkedni Budapesten: az egyik gyorsétteremláncnál hamburgert árultam. Innen a biztosítási szakmába kerültem. Később voltam személyi asszisztens, ügyfélszolgálatos, pályázatíró, munkanélküli, kórista a Vígszínházban, és talicskáztam sittet a felsőgödi krikettpályán. A pénzt, amit kerestem, karmesterkurzusokra költöttem, de szerencsére dirigálhattam is időnként: Zalaegerszegen, a botosani filharmóniában, a kolozsvári Mozart-fesztiválon, esküvőn, misén, sőt, az Operettszínházban is volt szerencsém pár Csókos asszony-előadást vezényelni.

– Hogy kerültél Szegedre?

– Több év kihagyás után kerestem valakit, aki megnéz, meghallgat, és segít karbantartani a vezénylésemet. Édesapám 2009-ben visszakerült a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ő kérte meg Pál Tamást, hogy hallgasson meg és tanítson. Sokkal-sokkal többet kaptam végül, mint amire álmomban is számítottam volna: régóta keresett, beavatott mesteremre találtam, az általam valaha ismert legigazibb karmester személyében: ezt az egyik legnagyobb kegynek tartom az élettől. Aztán, amikor úgy alakult, hogy kollégám és barátom, Rákai András Miskolcra szerződött, Gyüdi Sándor igazgatótól és Pál Tamástól bizalmat kaptam, a színházhoz szerződtettek korrepetitornak. Nem kis kockázatot vállaltak ezzel, hiszen korábban nem volt ilyen típusú tapasztalatom, és soha nem voltam igazán jó zongorista.

– Mi a dolga egy korrepetitornak?

– A színházban ő tanítja be az énekszólamokat. Operát, operettet, musicalt. Zongora mellett, kottával, szobában. Az én elképzelésem szerint a korrepetitor dolga olyan szintre hozni az énekest, hogy a karmesternek már ne a szereptudással kelljen bajlódnia, csak a zenei megformálással. Nekem az a feladatom, hogy az első próbára a darab minden egyes szólistája tudja, hogy mi a teendője, hol, mit, kivel és hogyan énekel, és hogy fog szólni a zenekar alatta. Vannak speciális, általam irigyelt korrepetitorok, akik például nagyon jól beszélnek olaszul, németül vagy franciául, ők az idegen nyelvi kiejtést tanítják. És olyanok is vannak, akik értenek az énekléshez és technikai tanácsokat is tudnak adni. Én mindkettőben erősen fejlődésre szorulok, de igyekszem.

– … de ha román operát mutatna be a színház eredeti nyelven, számíthatnának rád. A korrepetitornak nagy szerepe van a zenei megformálás kialakításában is.

– Igen, ebben én a karmesteri hátteremmel mindig is igyekeztem állást foglalni, és szólista kollégáim ezért általában hálásak is szoktak lenni. Időnként találkozom azzal a szemlélettel, amely teljesen a karmester vagy a rendező kezébe adja a szerep megformálásának felelősségét. Szerintem kifejezetten fontos, hogy egy szólista zenei megformálása, a szerepről alkotott véleménye már a szereptanulás korai szakaszában valamilyen elképzelést tükrözzön. Lehet – sőt biztos – hogy ezt majd a rendező vagy a karmester át fogja állítani, de akkor is, ha a korrepetitori szobában megszületik egy erős kiindulópont, attól a végeredmény csak gazdagabb, elmélyültebb lesz. Másrészt, bizonyos szempontból zárt repertoárt játszunk, ami azt jelenti, hogy korrepetitorként többször is találkozunk egy-egy művel. Amikor a harmadik énekesnővel tanulom be ugyanazt szerepet, már pontosan tudom, hogy ezt vagy azt a részt sokat kell gyakorolni, vagy éppen könnyebben fog menni, mire kell figyelni, hogyan könnyebb megtanulni.

 

A karigazgató kedvencei

Kedvenc étel: A magyar konyha levesekben verhetetlen, imádom a jó leveseket.

Kedvenc ital: valójában nincs ilyen, mindent nagyon szeretek a jó teáktól a jó konyakig.

Kedvenc zeneszerző: zenei téren minden-, de tényleg mindenevő vagyok. Egy időben rockzenéltem – az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul – és sokat foglalkoztat mostanában a szintetizátorok világa, az elektronikus zene is. Lehet, hogy némelyekben megbotránkoztatást kelt, de van rá példa, hogy Tannhäuser kapróbáról Depeche Mode tribute-koncertre vagy a Rockklubba rohanok le, de olyan is előfordul, hogy éjjel kettőkor Stockhausen-felvételek után kutatok az interneten. Ha mégis választani kell: Mozart mindig, ő nagyon messzire el tudja vinni az embert. Wagner is nagy kedvenc. Legutóbbi élményem pedig Rachmaninov A holtak szigete című szimfonikus költeménye

Kedvenc karmester: Carlos Kleiber, Furtwängler és Celibidache. Ők hárman el tudtak jutni, és el tudnak juttatni az érzékelés határain túlra. A kortársak közül biztosan a személyes viszonyunk miatt is, de Pál Tamás jut eszembe. Nemcsak magyarországi, de nemzetközi szinten is. Ahogy ő dolgozik, gondolkodik, beszél a zenéről: számomra AZ a karmesterség.

Kedvenc opera: Amikor a Trisztánt először végighallgattam a Szabó Ervin Könyvtárban, utána fél órát kellett sétálnom a Múzeum körúton, hogy olyan állapotba kerüljek, hogy újra emberekkel tudjak beszélni. De nagyon betalálnak a korai Verdi-operák, talán jobban is mint például az Aida. Ott mindig van valami titok. Ott van Azucena Máglyaáriája A trubadúrban, nincs benne semmi különös: egy e-moll harmónia szól umcacca kísérettel és némi dallamkörülírással, – aztán mégis, amint elkezdődik, az ember azonnal látja a lobogó máglyát maga előtt.

Kedvenc énekes: A férfiak közül talán Beniamino Gigli, és az az iskola, amelynek ő az egyik utolsó képviselője. A nők között sok kedvenc van Callastól Flagstadig. Előfordult, hogy házibuliban reggel 4-kor már szívesen elengedtem volna a társaságot, föltettem nekik tehát Izolda szerelmi halálát Waltraud Meierrel, amint pöttyös otthonkában énekli, Zubin Mehta csodálatos dirigálásával. Nagy-nagy csönd lett utána…

 

– A korrepetitorok szoktak vezényelni is. Te meg onnan jöttél, ebből van diplomád.

– Szegedi működésem kezdetén a színház vezetése részéről meglehetősen nagyvonalú, a színházi szakmában ritka gesztust kaptam: az eredetileg Gyüdi Sándorra és Pál Tamásra kiírt Donizetti-opera, a Farsangi kalamajka dirigálásával debütáltam. Tíz előadást engedtek elvezényelni, rögtön az idekerülésem után. Azóta vezényelhettem Alföldi Róbert Varázsfuvoláját, Toronykői Attila Parázsfuvolácskáját, az Evitát, valamint a Bál a Savoybant, a Szaffit. Mindegyik produkció valamiért nagyon közel áll hozzám.

– Most viszont új feladatkört kaptál: január 1-jétől te vagy a színház karigazgatója. De hát ebből is van diplomád.

– Én tulajdonképpen a szegedi kórusmozgalomból indultam el, két igazi óriás, Erdős János és Dr. Mihálka György szárnyai alatt. Az első vezénylési mozdulatokat Erdős tanár úr tanította nekem, akinek a keze alatt az Ifjú Zenebarátok Kórusában énekeltem, Mihálka tanár úr pedig az első mesterem volt a főiskolán. Ekkoriban volt szerencsém a Gyüdi Sándor vezette Vaszy kórussal is fellépni párszor. Kolozsvári karmesteri tanulmányaim alatt is megmaradt a kapcsolatom a kórusmuzsikával: barátaimmal kamarakórust alakítottunk, akikkel őrült vállalkozásba fogtunk: megtanultuk Palestrina Énekek éneke című motettaciklusát, koncerten előadtuk és CD-re vettük mind a 29 darabot. Ezt két év felkészülés előzte meg, az utolsó fél évben minden nap próbáltunk. Mai fejjel ez persze mérhetetlen időpazarlásnak tűnik, de akkor mindannyian rengeteget tanultunk belőle.

– A szegedi színház kórusát ismerted. Milyen állapotban vetted át a kart? És milyen törekvéseid vannak?

– Ha az elődöm, Kovács Kornélia működése alatt született kritikákat, internetes hozzászólásokat végigböngésszük, sokszor fogjuk azt a véleményt találni, hogy a szegedi az egyik, ha nem a legjobb színházi énekkar Magyarországon. Én ezt többször, személyesen is hallottam rendezők szájából. Talán nem kell ilyen túlzó kijelentésekre ragadtatnunk magunkat, mindenesetre nagy drukk van bennem, hogy megfeleljek annak az elvárásnak, amelyet ennek az énekkarnak a múltja, jelene támaszt. Kapásból tudok például tíz olyan nevet felsorolni az kórusból, akik kiválóan alkalmasak nagy főszerepek éneklésére, rendszeresen kapnak is ilyen feladatokat, és ezekkel komoly sikereket is aratnak. Ezen kívül érzek most egy, talán a szokásosnál is nagyobb lendületet a társulatban, amit annak tulajdonítok be, hogy az elmúlt évben sok fiatal, lelkes kolléga került hozzánk. Kinevezésemkor Barnák László főigazgató ennek a lendületnek a fenntartására, erősítésére bátorított, és én magam is ezt tartom az egyik legfontosabb karigazgatói feladatnak: közösséget építeni, a zenébe, színházba vetett hitet táplálni.

– Feladat az van… Most épp a Tannhäuserre készültök, ami nem éppen repertoárdarab és óriási kórusfeladat…

– Egy hónapja dolgozunk rajta – elképesztő mű! A színház énekkara a színházi szezon kellős közepén rengeteg produkcióban, rengeteg előadást játszik, komoly kihívás emellett megtanulni ezt a hatalmas és nehéz darabot. Nem titok, sokat kínlódunk vele, de éppen a napokban kezdem érezni, és látni a szemekben, hogy talán átlendültünk a holtponton, és kezdünk ráérezni az ízére. Már nem kell az intonációval meg a hangzásarányokkal órákat foglalkozunk, hanem tudjuk élvezni a zenét. Márpedig, amit ez a zene ad, az valami egészen rendkívüli, és mondhatom, olyan pillanatokat élünk meg már a karteremben, ami minden fáradtságot megér. A híres Zarándokkórust általában próba végére szoktam hagyni, mert utána már nagyon nehéz bármibe is belekezdeni, olyan hatása van: libabőrös lesz tőle az ember, és óhatatlanul magadba nézel kicsit… Úgy is tekintek rá, mint valamifajta ajándékra, a jól végzett munka után. És látom a kollégáim szemében, hogy ez a zene akarva-akaratlanul megérinti őket is.

Márok Tamás

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán


Címke: , , , ,
2020.11.24 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÁL SÁNDOR ATTILÁVAL
A Törzsasztal Műhely – kihasználva az utolsó lehetőségek egyikét – november elején tartotta az év utolsó személyesen látogatható műhelyét és kötetbemutatóját a Jazz Kocsmában. Az irodalmi sorozat vendége ezúttal Pál Sándor Attila volt, akivel Bíró-Balogh Tamás beszélgetett. A szerzővel az esemény után készítettünk interjút Balladáskönyv című kötetéről… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.24 - tiszatáj

FUSS
Nehéz spoiler nélkül beszélni Aneesh Chaganty előző filmje, a Keresés legnagyobb csavarjáról, ugyanis e fordulat rögtön új munkájának origóját képezi. Második thrillerének premisszája az ottani tettes archetípusával, illetve, ha még konkrétabbak szeretnénk lenni, a látszólagos gyermeki támogatás, sőt, túlzott szeretet, majd az ebből fakadó burokban élés dilemmakörével indít… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.24 - tiszatáj

GÁSPÁR ANNA PRIVÁT TÁRSADALOMTÖRTÉNETE
Gáspár Anna, foglalkozását tekintve építészmérnök, szerényen fogalmazta meg a feladatát, amikor Naspolya címmel megírta családi emlékkönyvét. „Ezt a könyvet nektek, leszármazottaknak írjuk. Eljött az ideje, úgy gondoltuk, hogy összeszedegessük morzsánként a magunk és a megmaradt, emlékezni képes rokonaink ismereteit”… – LENCSÉS GYULA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.20 - tiszatáj

KINEK A HÁZA?
Háttérben suhanó rémalak, későn megforduló, gyanútlan karakterek, fény-árnyék játék, ritkásan világított terek. Jó ideig csupán primitív hatáskeltő mechanizmusokkal operál Remi Weekes Kinek a háza? című horrorja. Szerencsére nem is tévedhetnénk nagyobbat: a rendező Netflixen startolt kísértettörténete, pontosabban szellemházas horrorja ugyanis végül előnyt kovácsol a hiányosságaiból, jócskán túllendülve a sablonok eszköztárán… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.19 - tiszatáj

NÁTYI RÓBERT MONOGRÁFIÁJA ENDRE BÉLÁRÓL
Pazar kiállítású kötettel emlékezett meg Endre Béláról, az alföldi iskola egyik legnagyobb hatású festőművészéről Nátyi Róbert művészettörténész. A könyv a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum kiadásában jelent meg, Endre Béla Tündérmesék koloritja című 2018-as gyűjteményes kiállításához kapcsolódva… – ANNUS GÁBOR AJÁNLÓJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.17 - tiszatáj

A következő dolog, amire emlékszem, hogy anyu feltekeri a rádiót, hogy ne halljam, mennyire zokog.
Hülyeség volt. Hallottam. Közvetlenül mögötte ültem a kocsiban, és nagyon hangosan sírt. Ami azt illeti, apu is. Egyszerre sírt és vezetett. Én őszintén nem tudtam, vajon sírok-e, de úgy véltem, valószínűleg igen. Amúgy is úgy tűnt, hogy kellene. Szóval megérintettem az arcom, de kiderült, hogy száraz. Egyáltalán nem sírtam… – NÁDOR ZSÓFIA FORDÍTÁSA

Tovább olvasom >>>
2020.11.16 - tiszatáj

ANDRÉ FERENC: SZÓTAGADÓ 
Mielőtt érdemi mondandómba kezdenék, meg kell említenem: nem veri ki nálam a biztosítékot, hogy Esterházy Péter és Kis Grófo karöltve szolgáltatnak mottót soraikkal egy és ugyanazon vershez, ugyan már, az ilyesmi távol áll tőlem, meg van egy olyan sanda gyanúm, hogy efféle magaskultúra-populáris kultúra „határsértésen” már szinte senki sem háborodik fel… – NAGY MÁRTA JÚLIA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.15 - tiszatáj

HANTAI SIMON FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA AZ YBL BUDAI KREATÍV HÁZBAN
Hantai Simon festőművész munkáinak válogatását mutatja be az Ybl Budai Kreatív Ház. A Kálmán Makláry Fine Arts galéria segítségével létrejött tárlaton a mester alkotói pályájának különböző korszakaiból láthatunk műveket, amelyek megválaszolják azt a fontos kérdést, hogy Hantai művészetében miként jutott el a szürrealizmustól az absztrakción át egészen a pliage, vagyis a hajtogatás technikájáig… – TAKÁTS FÁBIÁN BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő