04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Új karigazgató a szegedi színházban
2020.02.03 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
FLÓRIÁN GERGELLYEL

Összes őse Erdélyből ki származik. Sőt – ahogy mondja –, nagyszülei közül senki sem született Kolozsvártól nyugatra. Ő két testvérével együtt Budapesten látta meg a napvilágot, ugyanakkor sohasem érezte magát budapestinek. Színész édesapját, Flórián Antalt követve laktak Kaposváron, Békéscsabán, Kecskeméten is. Iskoláit Szegeden járta, itt szerzett karvezetés diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Néhány sikertelen zeneakadémiai felvételi után gondolt egy nagyot, és visszatért ősei földjére: a Kolozsvári Zeneakadémiára. Pár hét alatt kellett megtanulnia románul, pedig addig csak pár szót tudott a gyerekkori, utcai focimeccsekről. Soha nem bánta meg a döntését. Flórián Gergely öt éve a Szegedi Nemzeti Színház vezénylő korrepetitora. Január 1-től – elődjének nyugdíjba vonulása miatt – karigazgatónak nevezték ki.

– Eleinte hegedülni tanultam a zeneiskolában, nem túl nagy lelkesedéssel. A hangszer iránti lagymatag érdeklődésemet némileg fellendítette, amikor dédanyám előhúzta a szekrényből, és nekem ajándékozta dédapám hegedűjét. Két beírás van benne. „Javította Bruckner Nándor, Budapest, 1892.” Mellette, egy halványabban olvasható címkén, a készítő neve: Jacob Stainer. Ez az osztrák hegedűkészítő mester úgy tudom, Stradivari-kortárs volt. Stainer hegedűit tudomásom szerint egyébként épp a XIX. század végi Budapesten előszeretettel hamisították, ezzel együtt elképzelhető, hogy ez a hangszer tényleg eredeti, mindenesetre egészen különleges hangja van. Jó tíz éve elővettem, megpróbáltam ismét játszani rajta. Ekkor jöttem rá, hogy a hegedű az a hangszer, amely legjobban egyesül azzal, aki játszik rajta, részévé válik a testednek. Igazán sajnálom, hogy annak idején nem gyakoroltam többet.

– Igen, mert akkor például vezényelhetnél bécsi újévi koncertet és hegedülhetnél.

– Valamiért sosem volt ilyen gondolatom: talán mert bár a hangszerjáték és a vezénylés is fizikai függőség, de két, egymástól egészen különböző függőség. Szerintem sokkal jobb külön-külön kiélvezni őket.

– Végül a vezénylést választottad.

– Kolozsváron államvizsgáztam, a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmester szakán. Államvizsga-előadásomon Mozart Zaide című operáját vezényeltem, Szabó Emese rendezésében, a régi magyar Nemzeti Színház épületében, amely ma Román Nemzeti Opera. A csilláron is lógtak, hatalmas sikert aratott az előadás. Két héttel később hazajöttem – ekkoriban Budapesten laktunk a szüleimmel –, és vártam a jól megérdemelt felkéréseket a világhírű zenekaroktól. Nem nagyon jöttek… Volt egy-egy koncertem Nagyváradon, Marosvásárhelyen, de valahogy mégsem akart elindulni a nagyívű karrier. Mivel muszáj volt a saját lábamra állni, munkát kerestem, bármilyet, ahol el tudok helyezkedni, egy kitétellel: tanítani nem akartam, mert úgy éreztem, hogy ahhoz olyan típusú elhivatottság kell, ami bennem nincs meg, és nem lenne becsületes a gyerekekkel szemben, ha úgy csinálnám, hogy nem érzem a magaménak. Ott kezdtem el tehát dolgozni, ahol zeneakadémiai és karvezető diplomával, összeköttetések nélkül el lehetett helyezkedni Budapesten: az egyik gyorsétteremláncnál hamburgert árultam. Innen a biztosítási szakmába kerültem. Később voltam személyi asszisztens, ügyfélszolgálatos, pályázatíró, munkanélküli, kórista a Vígszínházban, és talicskáztam sittet a felsőgödi krikettpályán. A pénzt, amit kerestem, karmesterkurzusokra költöttem, de szerencsére dirigálhattam is időnként: Zalaegerszegen, a botosani filharmóniában, a kolozsvári Mozart-fesztiválon, esküvőn, misén, sőt, az Operettszínházban is volt szerencsém pár Csókos asszony-előadást vezényelni.

– Hogy kerültél Szegedre?

– Több év kihagyás után kerestem valakit, aki megnéz, meghallgat, és segít karbantartani a vezénylésemet. Édesapám 2009-ben visszakerült a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ő kérte meg Pál Tamást, hogy hallgasson meg és tanítson. Sokkal-sokkal többet kaptam végül, mint amire álmomban is számítottam volna: régóta keresett, beavatott mesteremre találtam, az általam valaha ismert legigazibb karmester személyében: ezt az egyik legnagyobb kegynek tartom az élettől. Aztán, amikor úgy alakult, hogy kollégám és barátom, Rákai András Miskolcra szerződött, Gyüdi Sándor igazgatótól és Pál Tamástól bizalmat kaptam, a színházhoz szerződtettek korrepetitornak. Nem kis kockázatot vállaltak ezzel, hiszen korábban nem volt ilyen típusú tapasztalatom, és soha nem voltam igazán jó zongorista.

– Mi a dolga egy korrepetitornak?

– A színházban ő tanítja be az énekszólamokat. Operát, operettet, musicalt. Zongora mellett, kottával, szobában. Az én elképzelésem szerint a korrepetitor dolga olyan szintre hozni az énekest, hogy a karmesternek már ne a szereptudással kelljen bajlódnia, csak a zenei megformálással. Nekem az a feladatom, hogy az első próbára a darab minden egyes szólistája tudja, hogy mi a teendője, hol, mit, kivel és hogyan énekel, és hogy fog szólni a zenekar alatta. Vannak speciális, általam irigyelt korrepetitorok, akik például nagyon jól beszélnek olaszul, németül vagy franciául, ők az idegen nyelvi kiejtést tanítják. És olyanok is vannak, akik értenek az énekléshez és technikai tanácsokat is tudnak adni. Én mindkettőben erősen fejlődésre szorulok, de igyekszem.

– … de ha román operát mutatna be a színház eredeti nyelven, számíthatnának rád. A korrepetitornak nagy szerepe van a zenei megformálás kialakításában is.

– Igen, ebben én a karmesteri hátteremmel mindig is igyekeztem állást foglalni, és szólista kollégáim ezért általában hálásak is szoktak lenni. Időnként találkozom azzal a szemlélettel, amely teljesen a karmester vagy a rendező kezébe adja a szerep megformálásának felelősségét. Szerintem kifejezetten fontos, hogy egy szólista zenei megformálása, a szerepről alkotott véleménye már a szereptanulás korai szakaszában valamilyen elképzelést tükrözzön. Lehet – sőt biztos – hogy ezt majd a rendező vagy a karmester át fogja állítani, de akkor is, ha a korrepetitori szobában megszületik egy erős kiindulópont, attól a végeredmény csak gazdagabb, elmélyültebb lesz. Másrészt, bizonyos szempontból zárt repertoárt játszunk, ami azt jelenti, hogy korrepetitorként többször is találkozunk egy-egy művel. Amikor a harmadik énekesnővel tanulom be ugyanazt szerepet, már pontosan tudom, hogy ezt vagy azt a részt sokat kell gyakorolni, vagy éppen könnyebben fog menni, mire kell figyelni, hogyan könnyebb megtanulni.

 

A karigazgató kedvencei

Kedvenc étel: A magyar konyha levesekben verhetetlen, imádom a jó leveseket.

Kedvenc ital: valójában nincs ilyen, mindent nagyon szeretek a jó teáktól a jó konyakig.

Kedvenc zeneszerző: zenei téren minden-, de tényleg mindenevő vagyok. Egy időben rockzenéltem – az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul – és sokat foglalkoztat mostanában a szintetizátorok világa, az elektronikus zene is. Lehet, hogy némelyekben megbotránkoztatást kelt, de van rá példa, hogy Tannhäuser kapróbáról Depeche Mode tribute-koncertre vagy a Rockklubba rohanok le, de olyan is előfordul, hogy éjjel kettőkor Stockhausen-felvételek után kutatok az interneten. Ha mégis választani kell: Mozart mindig, ő nagyon messzire el tudja vinni az embert. Wagner is nagy kedvenc. Legutóbbi élményem pedig Rachmaninov A holtak szigete című szimfonikus költeménye

Kedvenc karmester: Carlos Kleiber, Furtwängler és Celibidache. Ők hárman el tudtak jutni, és el tudnak juttatni az érzékelés határain túlra. A kortársak közül biztosan a személyes viszonyunk miatt is, de Pál Tamás jut eszembe. Nemcsak magyarországi, de nemzetközi szinten is. Ahogy ő dolgozik, gondolkodik, beszél a zenéről: számomra AZ a karmesterség.

Kedvenc opera: Amikor a Trisztánt először végighallgattam a Szabó Ervin Könyvtárban, utána fél órát kellett sétálnom a Múzeum körúton, hogy olyan állapotba kerüljek, hogy újra emberekkel tudjak beszélni. De nagyon betalálnak a korai Verdi-operák, talán jobban is mint például az Aida. Ott mindig van valami titok. Ott van Azucena Máglyaáriája A trubadúrban, nincs benne semmi különös: egy e-moll harmónia szól umcacca kísérettel és némi dallamkörülírással, – aztán mégis, amint elkezdődik, az ember azonnal látja a lobogó máglyát maga előtt.

Kedvenc énekes: A férfiak közül talán Beniamino Gigli, és az az iskola, amelynek ő az egyik utolsó képviselője. A nők között sok kedvenc van Callastól Flagstadig. Előfordult, hogy házibuliban reggel 4-kor már szívesen elengedtem volna a társaságot, föltettem nekik tehát Izolda szerelmi halálát Waltraud Meierrel, amint pöttyös otthonkában énekli, Zubin Mehta csodálatos dirigálásával. Nagy-nagy csönd lett utána…

 

– A korrepetitorok szoktak vezényelni is. Te meg onnan jöttél, ebből van diplomád.

– Szegedi működésem kezdetén a színház vezetése részéről meglehetősen nagyvonalú, a színházi szakmában ritka gesztust kaptam: az eredetileg Gyüdi Sándorra és Pál Tamásra kiírt Donizetti-opera, a Farsangi kalamajka dirigálásával debütáltam. Tíz előadást engedtek elvezényelni, rögtön az idekerülésem után. Azóta vezényelhettem Alföldi Róbert Varázsfuvoláját, Toronykői Attila Parázsfuvolácskáját, az Evitát, valamint a Bál a Savoybant, a Szaffit. Mindegyik produkció valamiért nagyon közel áll hozzám.

– Most viszont új feladatkört kaptál: január 1-jétől te vagy a színház karigazgatója. De hát ebből is van diplomád.

– Én tulajdonképpen a szegedi kórusmozgalomból indultam el, két igazi óriás, Erdős János és Dr. Mihálka György szárnyai alatt. Az első vezénylési mozdulatokat Erdős tanár úr tanította nekem, akinek a keze alatt az Ifjú Zenebarátok Kórusában énekeltem, Mihálka tanár úr pedig az első mesterem volt a főiskolán. Ekkoriban volt szerencsém a Gyüdi Sándor vezette Vaszy kórussal is fellépni párszor. Kolozsvári karmesteri tanulmányaim alatt is megmaradt a kapcsolatom a kórusmuzsikával: barátaimmal kamarakórust alakítottunk, akikkel őrült vállalkozásba fogtunk: megtanultuk Palestrina Énekek éneke című motettaciklusát, koncerten előadtuk és CD-re vettük mind a 29 darabot. Ezt két év felkészülés előzte meg, az utolsó fél évben minden nap próbáltunk. Mai fejjel ez persze mérhetetlen időpazarlásnak tűnik, de akkor mindannyian rengeteget tanultunk belőle.

– A szegedi színház kórusát ismerted. Milyen állapotban vetted át a kart? És milyen törekvéseid vannak?

– Ha az elődöm, Kovács Kornélia működése alatt született kritikákat, internetes hozzászólásokat végigböngésszük, sokszor fogjuk azt a véleményt találni, hogy a szegedi az egyik, ha nem a legjobb színházi énekkar Magyarországon. Én ezt többször, személyesen is hallottam rendezők szájából. Talán nem kell ilyen túlzó kijelentésekre ragadtatnunk magunkat, mindenesetre nagy drukk van bennem, hogy megfeleljek annak az elvárásnak, amelyet ennek az énekkarnak a múltja, jelene támaszt. Kapásból tudok például tíz olyan nevet felsorolni az kórusból, akik kiválóan alkalmasak nagy főszerepek éneklésére, rendszeresen kapnak is ilyen feladatokat, és ezekkel komoly sikereket is aratnak. Ezen kívül érzek most egy, talán a szokásosnál is nagyobb lendületet a társulatban, amit annak tulajdonítok be, hogy az elmúlt évben sok fiatal, lelkes kolléga került hozzánk. Kinevezésemkor Barnák László főigazgató ennek a lendületnek a fenntartására, erősítésére bátorított, és én magam is ezt tartom az egyik legfontosabb karigazgatói feladatnak: közösséget építeni, a zenébe, színházba vetett hitet táplálni.

– Feladat az van… Most épp a Tannhäuserre készültök, ami nem éppen repertoárdarab és óriási kórusfeladat…

– Egy hónapja dolgozunk rajta – elképesztő mű! A színház énekkara a színházi szezon kellős közepén rengeteg produkcióban, rengeteg előadást játszik, komoly kihívás emellett megtanulni ezt a hatalmas és nehéz darabot. Nem titok, sokat kínlódunk vele, de éppen a napokban kezdem érezni, és látni a szemekben, hogy talán átlendültünk a holtponton, és kezdünk ráérezni az ízére. Már nem kell az intonációval meg a hangzásarányokkal órákat foglalkozunk, hanem tudjuk élvezni a zenét. Márpedig, amit ez a zene ad, az valami egészen rendkívüli, és mondhatom, olyan pillanatokat élünk meg már a karteremben, ami minden fáradtságot megér. A híres Zarándokkórust általában próba végére szoktam hagyni, mert utána már nagyon nehéz bármibe is belekezdeni, olyan hatása van: libabőrös lesz tőle az ember, és óhatatlanul magadba nézel kicsit… Úgy is tekintek rá, mint valamifajta ajándékra, a jól végzett munka után. És látom a kollégáim szemében, hogy ez a zene akarva-akaratlanul megérinti őket is.

Márok Tamás

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán


Címke: , , , ,
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő