Aktuális jelentés Csongrádról

A XXIX. PLEIN AIR NEMZETKÖZI ALKOTÓTELEP KIÁLLÍTÁSA ELÉ

Tudjuk, hogy egy művésztelepet elindítani és működtetni nem egyszerű dolog. Munka van vele. Sokba kerül. Akkor mégis miért szeretne Csongrád városa művésztelepet magának – Európa és Magyarország sok más településével együtt? Talán azért, mert csupán a művészet képes időtállóan és hitelesen dokumentálni egy időszakot, egy kort. Hogy a művészet maradéktalanul tiszta, romlatlan és igazmondó lenne? Szó sincs róla. De még mindig ez a legjobb megoldás. Ahogyan a demokrácia, Winston Churchill szerint…

A Plein Air Nemzetközi Alkotótelep nem hagyományok nélkül való kezdeményezés, hisz tudjuk, mennyire hosszú idő óta működik a Csongrádi Művésztelep. A Plein Air Nemzetközi Alkotótelep a művésztelep a művésztelepben elvét követve jött létre. Az 1991-ben indult kezdeményezésnek az az 1975-ben alapított Csongrádi Művésztelep biztosította a kiváló helyszínt és az infrastrukturális keretet, amelynek Aranyi Sándor, Dienes Gábor, Nagy Gábor és Szikora Tamás voltak az alapítói. És még valaki. Az alapító tagok – majd mindannyian – a XX–XXI. századi magyar művészet történetének kanonizált nagyságaivá váltak, de a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársaként örömmel olvastam, hogy a békéscsabai születésű nagymester, Klimó Károly is szerepel a rangos névsorban.

Jogosan tehető fel a kérdés, hogy miért érzi szükségesnek egy települési önkormányzat, hogy művésztelepe legyen? Miért jó, ha mecénása lehet a kortárs művészet effajta fórumának? Az okok a következők lehetnek:

• a művésztelepen születő alkotások kvalitása
• az ott uralkodó gondolatiság és hangulat
• a hozzánk más országokból érkezők viszonyulása a városhoz
• vagy az innen hazavitt művek, gondolatok, érzések, emlékek volta és milyensége

A Plein Air Nemzetközi Alkotótelepet Aranyi Sándor, a fennállásának huszonnyolc éves évfordulóját ünneplő SZÖG-ART Egyesület elnöke hívta életre. A szándékok találkoztak. Csongrád városa úgy döntött, hogy felkarolja a vállalkozást. Tehát a város akart magának jól bejáratott művésztelepén egy vérfrissítő kezdeményezést. Szerencsés módon továbbra sem voltak annak szellemiségével vagy a résztvevők által beszélt alkotói nyelvvel kapcsolatban előre megfogalmazott elvárásai. Mert a Plein Air Nemzetközi Alkotótelep művészeit nem valamilyenfajta azonos szellemi alap vagy egyöntetűen képviselt stílus jellemzi. Sokkal inkább kvalitásbeli egységesség érvényesülését figyelhetjük meg.

A művésztelepek ugyanis kétféle rendező elv szerint működhetnek. Szerveződhetnek az orientáció azonossága szerint. Ilyenkor, ha nem is teljességgel azonos, de nagyjából hasonló gondolati alapot, koncepciót követő alkotók dolgoznak együtt. Ilyen volt az első generációs francia realistákat kinevelő barbizoni iskola vagy a nagybányai művésztelep, amely forradalmi erejű és fellépésű kolóniává növekedett. Ha egészen közeli, Békés megyei példákat szeretnék felhozni, akkor a konstruktív hangvételű geometrikus kifejezésmódot választó egykori Békéscsabai Grafikai Művésztelepet vagy az ebben az esztendőben ötvenedik alkalommal megrendezett Gyulai Művésztelepet kell említenem. Utóbbi az alapítók kritikai realista szemléletét viszi tovább ma is.

A másik művésztelep-szervezési irány jóval egyszerűbb és életszerűbb. Nem a tartalom és/vagy a forma hozza közös nevezőre az alkotókat, hanem a többé-kevésbé azonos művészi színvonal. Az effajta szabadabb elveket követő művésztelepek, mint például a Plein Air Nemzetközi Alkotótelep kiállításai ezért is mutatnak minden esetben igen változatos összképet.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi a hozadéka a művésztelepnek Csongrád számára? Mindenképpen jó tudni, hogy a város és az azt körülölelő egyedi természeti környezet képes magához vonzani akár külföldről is alkotókat, és alkalmas arra, hogy a művészek számára termékenyítő közegként működjön. A tevékenységüket összefoglaló adatbázis információja szerint az eddigi huszonkilenc év huszonkilenc művésztelepén tizenhat nemzet több mint kettőszáz alkotója dolgozott. És ahogyan sorolják, a magyarok mellett eddig argentin, bolgár, dán, francia, holland, indonéz, iraki, lengyel, litván, német, olasz, román, szerb, török és ukrán képzőművészek vettek részt a munkában. A nemzetközi jelleg tehát igen nagy formátumú…

Az alkotók évről évre hagyományosan a szervezőknél hagyják egy alkotásukat. A képanyagot a Szög-Art Művészeti Egyesület felajánlotta, majd át is adta Csongrád Város Önkormányzatának. Az egymást követő művésztelepek során beérkező műtárgyak egy folyamatosan épülő, kvalitásos kollekció létrejöttét ígérték. Egy olyan műgyűjteményét, amely már most felveszi a versenyt bármely kortárs művek gyűjtésére koncentráló magyarországi közgyűjteménnyel.

A művészetről és a műkereskedelemről szóló, már Magyarországon is bemutatott dokumentumfilm, a Nathaniel Kahn által rendezett Senki többet narrátora rákérdez: „Mi a fontosabb? A művészet vagy az élet?” A válasz pedig ekképpen hangzik: „A művészetet mondanám, mert az legalább örökké él.” Sem a hely, sem az idő nem alkalmas, hogy erre a kérdésre egyáltalán keresni próbáljuk a választ. Arra azonban igen, hogy ha a művésztelep évről évre megszülető anyagáról gondolkodunk, ne csupán a jelentőségét tudjuk mindennek, hanem az értékét is.

Most pedig beszéljünk a kiállításról, bár a művek egyenkénti, az összes kiállított alkotásra vonatkozó, minuciózus, minden részletre kiterjedő elemzését nem vállalhatom. De mindig kísérletezem azzal, hogy egy csoportos kiállítás megnyitóján mennyire lehet részletekbe menően fogalmazni. A stílussokféleség, amely a Plein Air Nemzetközi Alkotótelep munkájának jellemzője és védjegye, 2019-ben is megfigyelhető. A régi és az új alkotók – a beszédmód tekintetében – együtt hoznak létre sokszínű kirakóst:

• Vegyes az összkép? Igen.
• Könnyen létrehozható vizuális összhangzat a kiállítás rendezése során? Nem, annyira könnyen nem.
• Kezelhető egységes produktumként az elkészült képanyag? Igen. És, hogy miért? Mert a művésztelep léte és szellemisége közös nevezőre hozza az egy évben készült alkotásokat. De közös nevezőre hozza az évről évre született műveket is.

Van azonban egy másik dolog, amin érdemes lehet együtt elgondolkodnunk. A művésztelepek születésének kétféle forgatókönyve létezik. Az első: egy-egy település vagy magánszemély elgondolkodik azon, hogy szeretne művésztelepet alapítani. A működtetéshez partnereket, azaz alkotókat keres. A másik esetben, és tudjuk, ez a gyakoribb, művészek keresik meg a döntéshozókat a művésztelep létrehozásának szándékával. Felsorolják, mivel járna ez, mennyi befektetés szükséges, és a vállalkozás milyen hozadékkal kecsegtet. Ahogyan a művésztelepek munkájának számtalan pozitívuma, úgy számos buktatója is lehet. A kezdeti időszakban általában a létjogukért, a fennmaradásukért küzdenek, sok el is vérzik közülük. Nincs mit szépíteni, tudjuk, hogy a támogatók olykor teherként élik meg a működésüket. Bizonyos idő elteltével azonban a dolog megítélése megváltozhat. Lépésről lépésre, alkalomról alkalomra lesz a művésztelep egyre elismertebb, megítélése egyre pozitívabb. És, ha minden a legszerencsésebben alakul, a települések már várják a művészek rendszeres időközönkénti érkezését. Eseménnyé válik, hogy elfoglalják a műtermeket, hogy felállítják állványaikat. A munkával töltött időszak lezárultával rendezett kiállítások beszédtémává lesznek. De ahhoz, hogy egy művésztelep ekképpen kivívja a becsületét, kiérdemelje az elismerés legmagasabb fokának számító érdeklődést, a művészeknek nagyon keményen kell dolgozniuk. Kitartóan, hosszan és jól. Lássuk, mit mutat most nekünk a XXIX. Plein Air Nemzetközi Alkotótelep!

Gyarmati Gabriella

(Elhangzott a XXIX. Plein Air Nemzetközi Alkotótelep kiállításának megnyitóján a Nagy Gyula Területi Múzeum Városi Képtárában Orosházán, 2019. október 25-én)