04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

A háttérmunka arcai (II. rész)
2018.08.14 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS OLÁH DÓRIVAL
A MALOMFESZTIVÁLRÓL

Egy fesztiválon rengeteg múlik a külső dizájnelemek, installáció kivitelezésén, az apró részleteken. Azon, milyen hangulatot árasztanak, akár a fodrozódó díszek, akár az olyan praktikus tárgyak, mint egy útjelző tábla vagy lámpabura. A Malomfesztivál 16-án csütörtökön kezdődik, a szépítő táborban viszont már tempóznak az ujjak a dekorok összerakásán. Arról, hogyan érdemes az anyagokat újrahasznosítani, Oláh Dórival, a Malomfesztivál egyik szervezőjével beszélgettünk a helyszínen, Oromon.

– Mióta tartozol a Malomfesztivál szervezői közé? Hogy kezdődött a közös munka?

– Van egy másik, középiskolásoknak szóló művészeti rendezvény, ahová a társaságunk minden évben kimegy, és öt éve, április utolsó hétvégéjén megjelentek a srácok, és azt mondta nekem a Tomi: van egy ötletünk. És: Akarsz-e plakátot rajzolni? Mondtam, hogy hát persze, miért ne akarnék. Rá körülbelül egy hónapra kifejtették, hogy lenne itt egy fesztivál.

Tudni kell, hogy akkoriban már nem volt meg a Nyári Ifjúsági Játékok, az egy zentai fesztivál, ami gyűjtőpontja volt a vajdasági magyarságnak. Évek óta nem működött talán. Közösségkovácsoló, „játékok határok nélkül” típusú dolog volt, este koncertekkel, aztán átment egy zenei rendezvénybe, és meg is halt. Ezért mi is olyat akartunk, ami több mint zenei rendezvény, de ami bárkinek szimpatikus lehet. Nem egy művésztelepet akartunk építeni.

Nagyjából egy hónap alatt összeállt az első fesztivál programja. Akkor egy színpadunk volt, arra pályázat lett kiírva, és az oromi emberek építették meg. Ezzel ugye munkát tudtunk adni a falunak, nekünk is jó volt, meg a falu minden rendezvényén ez a színpad van használatban, szóval ez egy folyamatosan működő dolog.

 

 

Megvolt az első fesztivál, ami inkább egy nagyon nagy házibuli volt. A haverok, meg a haverok haverjai. Következő évben, sőt már a rendezvény közben kialakult az új helyszín, amikor a dj srácok átcuccoltak az akácosba az egyik hajnal, mert ott kell fel a nap. Jött, hogy legyen itt is egy színpad. Talán harmadik évben jött be a népzenei sátor, teljes programmal, nem csak egy-egy zenekar vagy táncház volt benne. Zajlott délutántól hajnalig, mert mindig ott bírják legtovább a zenészek.

Aztán tavaly új színpadunk nem is lett, de idén meg kettő is. Ez, hogy bővítjük a fesztivált azért van, mert annyira bővül a közönségünk, hogy öt év alatt 500-tól 5000 főig jutunk, vagy legalább is ez a limitünk. Muszáj volt a jegyek számát korlátozni, mert akkora lehet az érdeklődés, amit ez a terület nem tud felvenni. Arra akarunk építeni, hogy legyen egy közösségünk, ami időben be tudja vonni a barátait, ismerőseit, bárkit, nehogy tömegrendezvénnyé váljon.

 

 

– Mit javasolnál azok számára, aki mostanában hallottak először a fesztiválról?

– Azt tudjuk ajánlani, hogy érkezzenek meg kapunyitásra, szerda délután 16 órakor, amikor nyit a jegyvásárló pultunk, és akkor biztos, hogy be tudnak jutni. Még vannak olyan jegyeink, amik a fesztivál kezdetekor kerülnek eladásra, de hogy meddig, azt nem tudjuk. Péntek este már valószínűleg nem fogunk tudni bérletet adni.

De aki először jön, az még úgyse tudja, mivel áll szemben. Nincs más ilyen rendezvény, főleg nem Magyarországon. Valahol a világon biztos van. Eddig mindig azt kaptuk vissza, akár budapesti ismerősöktől, akár teljesen random emberektől, hogy itt valami máshogy működik. És talán mindannyian abban látjuk ezt a másságot, hogy mi közösséget építünk az egyszerű fesztiválozókból is. Vagy épül ez magától valahogy, mert tavaly volt bent négyezer plusz valahányszáz ember, és nem volt szemét a fesztiválon. Azt láttad, hogy mennek, söröznek a fiatalok, de ha valaki észreveszi, hogy le lett dobva egy cigis doboz, felkapja és kidobja.

Mindenki vigyáz a fesztiválra. Annyi önkéntesünk van, annyira erősen ezt kommunikáljuk kifelé – az építés, a dekor, a szervezés, a kiszolgáló személyzet, a parkoló-felügyelet, itt minden önkéntes alapon működik. Szerintem ez látszik kifelé, érezhető, és az önkéntesség belemosódik a fesztivál három napjába. Sikerült elérnünk – bár nem tudnám megmondani, melyik volt az a pont, amelyikkel elértük –, hogy mindenki érezze egy kicsit magáénak a dolgot. Ezért működhet ez így.

 

 

– Milyen feladatok testálódnak rád a fesztivál megvalósításakor?

– Én ugye egy plakát megrajzolására lettem felkérve az első évben. Utána kérdezték, ha már szépen rajzolok, nem akarok-e egy nappal hamarabb lejönni, valamit csinálni? Szedtünk napraforgót, vázákba tettük, vesszőből fontunk asztaldíszeket, szalmabálából csináltunk asztalt meg székeket, ez volt az első fesztivál dekorja. Következő évben már volt talán 8-10 önkéntes, aki jelentkezett, hogy segít. Elkezdtünk gyűjteni ruhákat, lepedőket, hozzánk bárki hozhat bármit, mert fel tudjuk használni.

Talán én vagyok annak a vezetője, aki kitalálja, hogy a kapott dolgokból mit csináljunk és hogyan.

– Van egy erős ráérzésed, hogy milyen hangulatot akarsz megfogni az egyes programterületeken?

– Abszolút. Mindegyik színpadunk tematikus. Nem teljesen elkülöníthető egyik a másiktól, de megvan, hogy az kisszínpadunk egy alternatívabb vonalat képvisel, a nagyszínpadon a fellépők hozzáállásban, zeneileg is mást visznek, a chillsátor pedig az, ami mindig a legdekorosabb, legkellemesebb és legkényelmesebb hely. Ennek indiai, hippi-fesztivál hangulata lesz. A népzenei színpad természetesen ilyen slingelt, kapott anyagokból készül, falvédő, csizma, kalap. Persze a kapott anyag korlát, de a kreativitás mindenen túl tud tenni.

Idén bekerült a medence mellé a napközben is játszó, baZen elektronikus zenei színpad, ennek a dekorja szörfdeszka és kukoricalevél-füzér lesz, mintha, nem is tudom, a Copacabana beachen lennél. A falusi medence mellett egy egészen californiai, caribi hangulatú színpad – teljesen abszurd.

Nekünk nincsen pálmafánk, nekünk kukoricánk van, amennyit csak akar az ember. Ez itt végig kukoricás. Mi ebből oldjuk meg.

– Honnan és mennyi dekoranyagot tudtok beszerezni?

– Kapunk szövödéből olyanokat, ami nekik már hulladékanyag, de mi még száz párnát le tudunk gyártani belőle. És gyönyörű anyagok. Megtömjük szalmával, mert abból is annyi van itt, amennyit akarunk, és máris vannak ülőhelyeink. Az emberek is hoznak jó pár zsáknyi anyagot.

 

 

– Az önkéntesek foglalkoznak hobbiként vagy hivatásszerűen varrással, dizájnnal, képzőművészettel?

Nem kikötés. Csak annyit szoktam kérni – ami az önkéntesség alapja –: hogyha vállalod, hogy jössz, és szeretnéd csinálni, akkor csináld is. Mindenki máshonnan érkezik, és szerintem jelenleg senki nincs lent, aki képzőművészetet tanul. Tegnap derült ki Erikáról, aki két éve jár hozzánk dekorozni, hogy ő varrónő. Eddig ezt nem tudtuk. Ő hagyott és segített más embereket megtanulni varrni a varrógépen.

Amúgy nem nehezek a feladatok, amiket el kell végezni. Most például botokat kell összekötözni, lámpabura lesz belőle. Ha elsőre nem is sikerül, majd másodszorra, vagy segítséget kérsz, csapatként működsz, mert ennek van értelme. Ettől lesz ez közösség, nem attól, hogy szakmunkásokat válogatunk be. Tavaly volt két lány, akik csinálgatták, csinálgatták, aztán mondták, hogy ők akarnak egy padot készíteni, átmehetnének-e a fiúgárdába? Mondom, persze, nincs külön fiú- meg lánygárda, van átjárás, bár a fiúk kötözgetni valahogy nem annyira akarnak.

 

 

– A csapattal együtt találjátok ki a dekorelemeket, vagy van előre egy benyomásod a hozott anyagokkal kapcsolatban?

– Ez úgy néz ki, hogy azért már télen elkezdek gondolkozni, hogy mi legyen idén pluszban, Pinterest-et és egyéb internetes segédoldalakat böngészek, vadászok, és azon gondolkodok, hogy lehet kapunk ilyet, az jó lesz, de lehet nem – mindig kell egy B opció. Tegnap az Erik hozott két égősort, megkért minket, hogy valami burát csináljunk rá, mert a kempingbe megy, ne legyen olyan erős a fénye. Elkezdtünk gondolkodni, hogy használjunk-e fel műanyag palackokat, vagy a textilekből készüljön. Ma jött az ötlet, hogy csináljuk botokból, merthogy még úgyis szanaszét elvannak szórva, aztán Erik mondta, hogy: na, hoztam ehhez valami jót. Egy másik anyagot, amivel körbehúztuk őket, és kész.

Tehát nem nagyon kell stresszelni azon, hogy mondjuk nekünk kéne hidegen hengerelt drótszál, hogy abból könnyen hajlíthassunk szép, kerek formájú és stabil lampiont. Nem erre megyünk rá. Nálunk tényleg minden arról szól, hogy kézműves, hogy újrahasznosított, hogy emberek építik. Semminek nem kell tökéletesnek lennie. Legalább is a dekorosoknál, az építőácsok munkája komolyabb, nagyobb a felelősség. Nem mindegy, hogy egy lámpabura nem sikerül tökéletesen, vagy leszakad-e a tető. (Nevetés.)

De tényleg, már az ötletelés során arra próbáljuk fektetni a hangsúlyt, hogy legyen minden újrahasznosított. Legyen az, hogy feldolgozzuk, akár az általunk termelt hulladékot, akár az előre begyűjtötteket. Édesanyám egész évben gyűjtötte a kávéfedő fóliákat, mondta, milyen jól néz ki, majd biztosan felhasználjátok a Malomfesztiválon. Abból is lesz lámpabura – aranyszínű, fényvisszaverős. Úgyhogy bármiből lehet csinálni bármit.

Ha egészen új dolog jön be, amire én nem is gondoltam, és van rá anyag, akkor azt szoktam mondani, hogy mindenféleképpen valósuljon meg.

– Hányan szépítetek ebben az évben?

– Úgy tudom, 22-en leszünk. Nem egy időben, mert azért vannak váltások. Most előkészítjük a dolgokat, amiket, mikor már állnak a helyszínek, fel tudunk pakolni.

 

 

– Készítetek táblákat is. Azokat milyen nyelven szoktátok kiírni?

– Ez mindig egy nagy probléma. Mert ugye a térség jellemzően magyarok lakta, de nem akarunk elzárkózni semmi elől. A fesztivál is erről szól. Hogy nyissuk meg a határokat minden téren. Szerintem most még spanyol nyelvű tábláink is vannak, mert a spanyol lányok a szépítőtáborban ráírták kedves üzeneteiket néhány táblára. De a magyart, angolt és szerbet használjuk a legtöbbet. Az angol menekülőút a magyar és szerb között. Ha még ezután is lenne gond, még mindig le lehet rajzolni. Ami sürgős és fontos lehet, az a térképen is rajzzal szerepel.

Idén elneveztük az összes színpadunkat, nem kell nagyszínpad, velika bina, meg main stage külön elnevezés, hanem lett például egy Bitang nagystédzsünk – tavaly bitang jó fesztivál voltunk –: a Bitang valahol itt van, ő egy hatalmas komondor.

 

 

– Minden évben van egy állatotok a plakáton. Az idei kecske hogy jött?

– Igen, és általában mindig mást mondok ezekre a kérdésekre. Igazából az első fesztivál úgy indul, hogy csirke volt a totemállat, de nem volt ennyire hangsúlyos, mint az utóbbi években. Rájöttünk, hogy mindenki annyira szereti a csirkét – volt, aki magára is tetováltatta. Azóta is használjuk. Meg ugye minden plakáton rajta vannak az előző év állatai. Elmesélem, hogy honnan jöttek az eddigiek, hátha közben eszembe jut valami a kecskére.

A csirke egyértelmű a falusi helyzetből, jó állat. A következő évben a Pannon-tenger bálnája szerepelt a képen, ezt nagyon elrontottuk, mert végig szakadt az eső, tehát megpróbálta a Pannon-tenger elhozni magát a fesztiválra. (Nevetés.) Ezzel nem nyúltam jó felé. Rákövetkező évben egy hatalmas napot és egy majmot rajzoltam, és azóta minden évben csak napos dolgok szerepelnek a plakáton. A majom meg onnan jött, hogy Malomfesztivál – Majomfesztivál. Ha nem mi lőjük el, márpedig ez egy jó asszociáció, akkor lehet, hogy valaki más, és pejoratív értelemben fogja ellenünk felhasználni. A következő évben a Bitang volt a fesztiválkutya, akit addigra már mindenki ismert és tudott hova kötni. Elég jól is néz ki ez az állat.

Idén meg a kecske. Én szerettem volna visszatérni egy olyan állathoz, ami falusi. De mindenkinek van egy képe a kecskéről, az valahogy többet hordoz magában, mint egy szimpla tejtermelő állat. Mindezt úgy akartam megoldani a plakáton, hogy legyen ez egy ilyen mitológiai lény, népmeseszerű karakter, ezért ez egy egyszarvú kecske lett, unikornis-kecske. Hallottam mástól, hogy ez egy sárkány, vagy egy kakas. Én ennek örülök: mindenki mást lát bele. Le lehetne ezt rajzolni úgy is, hogy egyértelmű legyen, csak annak nincs értelme. Az nem vicces, az nem érdekes. Mi ennyivel is többet akarunk adni.

Szutorisz Szabolcs

Fotó: Ács Péter

MALOMFESZTIVÁL 2018 >>>

A háttérmunka arcai (I. rész) >>>


Címke: , , , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő