Sütő Csaba András versei
csodálatos és emlékezetes
miként volna lehető
kikerülni
a köztes csapdát
balanszírozni az ez katasztrófa és
az ez nagyon vagány öcsém között
február van hó mutatóba se
csillagos az ég fölöttem
meghozták a fát
[…]
február
csodálatos és emlékezetes
miként volna lehető
kikerülni
a köztes csapdát
balanszírozni az ez katasztrófa és
az ez nagyon vagány öcsém között
február van hó mutatóba se
csillagos az ég fölöttem
meghozták a fát
két méter akác hasítva
barnáll az udvaron
a szálában elhasadtak
a göbbel élők
és a félig összeragadottak
egy gúlában akadoznak
fogja őket a súly
közükön nedves fűrészpor tapad
a szárazabbja pereg
csorog beáll a szélnek
vizes ez azért csicseregni
ideje se volt kivágták és kész
megy a kályhába
feketén ég izzad a tuskó
a fűtőértékről ennyit
némán homorítanak a konvektorok
este nyolc van
akkor talán fohászkodjunk
akkor talán esünk is neki
ne feledjem a hold is elő
világokból világokba űzötten
jóságos arcomon hűl a vigyor
elered a verítékpatak
akad szétválik a borostán
a textilbe távozik a nagyja
izzad a tököm
február van ritka ez
pala
levelek színén egyensúlyoz, mosdatja a cserepeket, csörömpölés a bádogon, belesimul a hullámpalába. a nép, amely nem ismerte és megtartotta az azbesztet, nem enged háztetőből, ólból, istállóból. komoly, kétszázas szögekkel ad nyomatékot, emeli az ütleget, lesújt. fogatják a gerendához, leceznek, veszettül építenek, meghazudtolnak fizikát, orvostudományt. az utcalámpa fényéből előbontakozik a füstölő itt vakolatszürke, amott tégláig kopott, vörös geometriája. tetejét a meggyfa lombja mellé dugja, cirógatja a bodzát, akácot. tömb és lomb az udvaron. szögletek, hengerek, nedvek és szárazulatok.