04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

„A fotográfus a képeivel tud állást foglalni”
2018.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSSZEL

Láttam róla egy videót. Éppen egy táncost fotózott, egy mozdulatot idézett vissza neki saját testével: „csináld ezt még egyszer, hogy rögzíthessem!”. Látszott, hogy a mozgás művészete a zsigereiben van. Tizenhét évig volt a Honvéd Táncegyüttes tagja, később a táncfotózás nagymestere lett, a hetvenes években fotóriporterként dolgozott a Búvár című lapnál, ahová a természet szeretete vezérelte. Az aktfotózás elhíresült művésze és nemzetközi diaporáma fesztiválok díjazottja. Sok évig volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Budapesten a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény ötletét, létrehozását neki is köszönheti a szakma. Tudását másokkal is megosztja, fotográfus szabadiskolát működtet, itthon és külföldön, workshopokon ismerteti meg az érdeklődőkkel a fényképezés esztétikai és technikai törvényszerűséget. Számos róla és általa írt könyv, album reprezentálja sokszínű életművét. Filozofikus, humanista, a világért aggódó művész, aki más műfajú alkotókkal is szívesen dolgozik együtt. Több mint kétszáz kiállításon szerepelt eddig alkotásaival s közel ugyanennyi díjat nyert hazai és nemzetközi bemutatókon, fesztiválokon. Budapesten él, de folyamatosan járja az országot, a világot és fényképez, fényképez, fényképez.

Eifert Jánossal főként a belülről vezérelt fotográfusságról, egy ma már klasszikusnak számító művészeti ágról, annak lehetőségeiről beszélgettünk.

– Azt nyilatkozta valahol, hogy a fotóművész a valóság és a képzelet határán táncol. Hogyan is történik ez?

– Korábban én is elfogadtam, hogy a fotóművészet a pillanat művészete. Ez annyiban igaz, hogy amikor a fényképezőgép exponáló gombját lenyomjuk, akkor a másodperc töredéke alatt jelenik meg a kép, egy bizonyos érzékelő felületen, de hogy az ember a gombot a megfelelő pillanatban tudja lenyomni, ahhoz évek, évtizedek, vagy egy egész élet tapasztalata szükséges. Olyan élményanyag, ami szinte készteti az embert, hogy a fényképezőgépével valami fontosat, érdekeset mondjon mások számára. És emiatt én az előbb említett megállapítást úgy módosítottam, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is.

– És a képzelet miként társulhat a gondolkodáshoz?

– Az utóbbi évtizedben sok lehetőségem adódott más műfajú alkotókkal is együttműködni. Mondjuk például El Kazovszkijjal dolgozva bátorságot és biztatást kaptam, hogy merjek a képzeletemre hagyatkozni, a saját eszközeimet használni. Ha egy fotóriporter az újságjának készítendő képbe a képzeletével belenyúlna, akkor azt mondanák rá, hogy nem hiteles az ábrázolása. Nos, hát én éppen így teszek. Több évtizede művelem a riportfotó műfaját is, de amiket most csinálok, az valamiféle kreatív fotográfia. Azt, hogy a fotóművész a valóság és a képzelet határán táncol, éppen a képeimmel tudom igazolni. A kertész keze című fotómhoz a teremtő, alkotó ember képzete is társul. Fontos, hogy a fotós ne csak a pillanatot tudja hitelesen ábrázolni, hanem az előzményekre és a következményekre is utaljon, s ilyenkor a képzelet kezd el dolgozni. Hiszen az ember beleérez a múltba, átérez valamit a jövőről is, és igyekszik azt is a képbe formálni.

Mintha magát a termőföldet, sőt az egész Földet féltette volna már a hetvenes években. A kertész keze című emblematikus kép széles jelentéstartalmához, maga az élet járult hozzá?

– Ennél a fotónál ez szó szerint igaz, hiszen 1978-ban készült egy riport kapcsán, és most is aktuális, ma is a kiállításaim meghatározó alapja. Kis adalék a történethez, hogy akkoriban a magyarországi zöldekhez tartozónak tekintettek engem. Nem véletlen, hogy a Búvár folyóiratnál kötöttem ki és tíz éven át dolgoztam ott. Kaphattam volna fotóriporteri állást elegánsabb lapoknál, például a Film Színház Muzsikánál, de tudatosan választottam a Búvárt, mert már akkor is a környezetvédelem elkötelezettje voltam.

– Ha ránézünk egy műalkotásra, azonnal el tudjuk helyezni abban a korban, amelyben született. A fotós szemlélete változik az idők során?

– Igen. A kertész keze például nagyon fontos kép, de most eszembe se jutna, már úgy nézni a világot, mint akkor, mikor ez a kép készült. Furcsa is lenne. A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk, a kettő nem esik egybe. Amit látunk, ahhoz mindig hozzátesszük tapasztalatunkat, élményeinket. Abban benne vannak a gyerekkorban olvasott könyvek, a látott filmek és az emberek, akiktől megtudtunk valamit. Természetes célja a fotósnak, hogy a képe már az első pillantásra megragadja a nézőt, de az még fontosabb lehet, hogy pár másodperc múltán fölfedezhető legyen az, hogy a kép üzenetének egy második, harmadik esetleg további több síkja is van, s ezek hordozzák az igazi mondanivalót. A fotográfust, ha valamilyen élmény éri, az őt valamiféle állásfoglalásra is készteti. A mondanivalóját, értékítéletét, lesújtó véleményét vagy a dologhoz való pozitív melléállását képekben mondja el. A fotográfus a képeivel tud állást foglalni, de azzal is, ha nem fényképez le valamit. Tudatos lehet, hogy mikor, kit, vagy mit nem hajlandó fotografálni.

– A szabályokat fel kell rúgni, azt tanítja a hallgatóinak. Ezt csak akkor tegye meg egy fotós, ha már profi, és tudja, hogy miért érdemes kilépni a fotózás klasszikus törvényeiből? Vannak képei, amiken nagyon is tetten érhetők a klasszikus aranymetszés kompozíciós szabályai. Alapszabályok azért fontosak, vagy nem?

– Természetesen nem akárhogy megy ez a felrúgás. Ha Rembrandt Éjjeli őrjárat című képét vizsgálgatjuk és tetten érjük rajta az aranymetszés szabályát, tudnunk kell, hogy ezt a matematikai képletben kifejeződő arányt a művész nem feltétlen tudatosan kereste. Az ilyen zseniális műveket a festő ösztönösen komponálja. Amikor fényképezek, nekem se jut eszembe, hogy azért billenjek egy kicsit balra, mert akkor jobban eltalálok egy arányt. Az ember ott van az élet közepén és próbál egy olyan pontot keresni, ahonnan legjobban képes megfogalmazni a mondanivalóját. A fotósban működik a tudás és a tudatosság is. Tudja, hogy milyen trükkök, szabályok léteznek, ha mondjuk, ki akar emelni valamit a képen a környezetéből, de ennél sokkal fontosabb, hogy maga a kép hasson a nézőre. Ha csak esztétikai, technikai eszközökkel operálunk, félő, hogy éppen az a mondanivaló vész el, amit ki akartunk fejezni. Amikor olyan helyzetben vagyok, hogy ott egy lehetőség előttem, de a szabályokat nem tudom érvényesíteni, akkor fölrúgom azokat. És ha úgy tetszik, kitalálok egy új szabályt, esetleg ráérzek egy új szabály megalkotására alkalmas esztétikai törvényszerűségre.

– Az aktfotózás művészetét világszínvonalon műveli. Van-e ennek ahhoz köze, hogy Ön táncművész is, és az emberi test természetét jól ismeri?

– Tapasztalatból tudom, hogy a táncos teste olyan, mint egy hangszer. A táncművész a mozdulat, a gesztus, az arcjátékok segítségével fejezi ki a koreográfus által megfogalmazott gondolatokat, érzéseket. Az aktmodell is egy előadóművész, akitől nem csak beállított pózokat, gépies tartásokat várunk, hanem azt is, hogy a testével sugározzon felénk valamit. Hogy érthetőbb legyek: számomra az aktfotográfia több mint fiatal szép meztelen lányok ábrázolása, az akt nem témája, hanem egyik formája a fotóművészetnek.

– A szépség, ha túlcsordul, veszélyes is lehet. Hogyan szabad bánni vele?

– Ha esztétikai szempontból nézzük, a szépséget nem csak a 18 éves szépségkirálynő hordozza. A kertész körme alatt feketéllő föld is lehet szép. Nem az ápolatlanságot juttatja a néző eszébe, hanem azt, hogy ez a kéz dolgozik, teremt, alkot. A kép ereje, nem a szépelgő stílusban megfogalmazott előadásmódban van. Nem szépelegni kell, hanem valamit bizonyos megvilágításban kiemelve láttatni.

– A tömegkultúrában mindig vannak divatok, hogyan tekint ezekre a fotográfus?

– A fotográfia világában a divatot a reklám műfaja hordozza leginkább. Ennek legfőbb dolga egy adott terméket sikeressé tenni, olyan vizuális megoldásokkal bemutatni, hogy az föltétlenül megfogja a nézőt. A reklámfotók, -filmek és -grafikák készítői nagyszerű szakemberek, művészek is lehetnek, akik a pénzért a legzseniálisabb felismeréssel tudják kiválasztani azokat az eszközöket, stílusokat, amikkel megragadják a néző figyelmét. Ez lehet minőségi is, lehet avantgárd, haladó szellemű, de lehet persze ócska trükközés is, kutya, macska gyerek szerepeltetése a képeken.

A fotózásban ma mi a trendi?

– Számomra iskolapéldák Rembrandt képei, ahol a festő Saskiával ábrázolja magát, vagy Van Gogh fantasztikus önarcképei. Ma a szelfizés hasonló igényt elégít ki. Akik önmagukat fényképezik, azok számára sok izgalmas dolog kerülhet előtérbe, főként az önismeret lehetősége. Megfigyeltem a tanítványaimat, akik sokat szelfiznek, azok egyre jobban megismerik magukat, és egy idő után egyre kevesebb képet készítenek önmagukról, inkább a másik ember irányába fordulnak. Minden divatnak van valamilyen hozadéka.

Költőkkel, Turczi Istvánnal, Viola Szandrával is jelent meg közös kötete, szívesen társul a szavak művészeivel?

– Ők kerestek meg engem, és ezt örömmel vettem. A kritikusaim, a fotóhoz értő szakemberek azt mondják, hogy a képeim egy része a költészettel rokonítható. Ezek nem regények, nem novellák, nem riportok, hanem versek. Jelképekkel, metaforákkal dolgozom. S bármilyen furcsa, a képeknek is vannak belső rímeik, kompozíciós elemzések során ezek tetten érhetők.

– A zene is szerepet játszik alkotásaiban, mi késztette arra, hogy a diaporáma műfajába is belekóstoljon?

– Úgy vélem, a zene a legfontosabb művészet, ami az emberhez tartozik. A zenéhez már akkor volt közöm, mikor a fotózáshoz még egyáltalán nem. Gyerekkoromban a hódmezővásárhelyi zeneiskolában fuvolázni tanultam. A diaporámázás felé nagyon prózai okok miatt indultam. Számos alkalommal hívtak hazai és nemzetközi fesztiválok zsűrijébe, és bosszantott, hogy nagyon sokan tehetségtelenül nyúltak zenéhez és a képhez. Kíváncsi voltam: ez ilyen nehéz dolog lenne? A zene a mozgás és a kép is bennem élt, úgy gondoltam, ez egy új lehetőség, amiben a három dolog egyesülhet. Kipróbáltam és magam is meglepődtem, mikor az első munkám (amit egy amerikai utazásomról készítettem, Hardrocks címmel, Vilpert Imre zenei szerkesztő hangmontázsával) a Hamburgi Nemzetközi Diaporáma Fesztiválon a zsűri fődíját és a közönség díját is elnyerte. Ezt követően a világ különböző tájain kaptam elismeréseket és rengeteg meghívást is. Voltam többek között Párizsban, bemutatkozhattam az Egyesült Királyságban, ahol komoly turnét szerveztek számomra, mint egy valódi sztárt úgy utaztattak repülővel, vonattal, hajóval körbe az országban. Londonban, Belfastban Newcastle-ban, teltházas bemutatóim voltak. Ez visszajelzés volt, hogy nem volt fölösleges a sok munka, érdemes volt komolyan venni ezt a műfajt is.

Élete nyitott könyv a világ számára, naponta tesz föl privát képeket is a Facebookra, mi motiválja ebben?

Ezek a képek nem csak rólam szólnak, hanem arról, hogy bizonyos eseményeknek részese lehettem. Ezek a felvételek legtöbbször másokat örökítenek meg, én csak keretet adok a történéseknek, mert úgy gondolom, hogy a legártatlanabb témáról szóló fotónak is lehet jelentősége. De valószínű, az is oka lehet a netre való feltöltéseknek, hogy kevés a publikációs lehetőség. Nincs komolyan szerkesztett újság, amibe jó fotóriportokat lehetne készíteni.

Tud e a világra nem fotós szemmel tekinteni?

– Van az eszköz, és van az ember, aki él a világban és reflektál annak történéseire, és ha fontos számára, hogy a gondolatait mások felé is közvetítse, akkor fest, rajzol, szobrot farag vagy fényképez. S felelőssége támad amiatt, hogy az embereket kézen fogja és egy másik világba vezeti.

Pacsika Emília

 


Címke: , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő