Art Capital

DEÁK CSILLAG
ÉS
KÖLÜS LAJOS

Art Capital – Szentendre, különböző helyszíneken

A programsorozat 09.07 – 09.24.-ig tart, egyes kiállítások még októberben, néhány novemberig is látható.

Deák Csillag: Kulcsra nyitott főváros

Szentendrén, az idei ArtCapital(1) kiállítás sorozaton a tavalyi idő témából most a térbe lépünk, és vándorolunk. Otthon és otthontalanság a hívószava az idei fesztiválnak. 18 kiállítás, performanszok, koncertek, felolvasások, filmvetítések, tárlatvezetések híres művészekkel. Az összművészet ünnepe ez, amely több héten keresztül tart. Beszámolni a sok eseményről a teljesség igényével, lehetetlen. Csak kiragadni tudok egy-egy kis szeletet.

Még mielőtt a kiállítóterekhez, múzeumokhoz érkeznénk, egy pillanatra megpihenhetünk a Bizottság-Ligetben, Borbás Péter és Szentes Annamária interaktív installációjának retro enteriőrjében. Nyugalmunkat nem az élelmiszerekkel feltölthető és kiüríthető bevásárlókocsi zavarja meg, hanem Szabó Ottó Eltévedt űrhajósa, aki mint egy óriási, mesebeli, páncélos lovag bolyong, nem találja otthonát. Talán már a planétánk se létezik, vagy úgy megváltozott, annyira tönkretettük, hogy nem ismer rá? A Művészetmalomban, a MIG21 kiállítás megnyitóján a címet olvasva bevillan a MiG21, kis i betűvel írva, a Szovjetunióban az 50-es években felderítésre kifejlesztett vadászgép neve, melyre bombát is lehetett szerelni. Kiterjesztett madártávlatból nézünk földünkre, és hangsebességnél gyorsabban száguldva, akár pusztítani is képesek lennénk? A MIG21 kiállítás nem vadászgépről szól, nem fenyeget bombázással, de értelmezhetjük felderítésként, a migráció jelenségével szembesít különféle művészi eszközökkel, változó szemszögekből, és vet fel újabb kérdéseket az otthon és otthontalanság kontextusában.

Ha nem vagyunk migránsok, akkor is folyamatosan úton vagyunk. Erről az úton levésről is szól a kiállítás, nagyon erős impulzusokkal. Néha nem csak szól, de kiált, ordít, mint akit élve nyúznak meg. Megdöbbentő installációt láthatunk Ján Macko Ember 1 a Bőr sorozatból. Mint egy földre terített, szőnyegként használt medvebőr, úgy fekszünk megnyúzva a földön. Levadászva. Sokan kényelmesen leheverednek a kandalló elé, vagy falra függesztve szobájuk díszeként csodálják az állatbőröket, trófeákat, mintha magasabb rendűek lennének ez által. Most emberbőrünkre megy a játék, járhatunk is rajta, de senki se meri megtenni. …kiterítenek úgyis, hallom József Attila Hexameterét. Nem lehet felejteni a látványt, ennyire a szó szoros értelmében plasztikusan (organikus latex) nem láttuk bőrünket bemutatva, mintha biológia órára hoznák be szeszben tárolt „porhüvelyünket”. Nincs vér és mégis sokkolóbb a hatás, mint egy csontvázé.

Tovább vándorolunk a kiállításon. Úton vagyunk, Kerouac legendás papírtekercse itt végtelen Möbius szalaggá válik, a történetnek nincs vége. Herlinde Koelbl Olaszország Catania című képén sötétbőrű férfi csillogó, arany palástban. Mezítláb áll a vörös mobilvécék előtt, talán most mentették ki a szicíliai partoknál. Nem a háromkirályok egyike, az arany öltözet, amit összefog magán, izoterm takaró, ami megakadályozza a kihűlést, baleseteknél, égési sérüléseknél és sokkos állapotnál. Elsősorban elsősegélynyújtásnál használatos. Nem aranyozza be a menekült sorsát, csak pillanatnyi szusszanást biztosít, első segélyt. Tekintetében bizonytalanság, nem tudni, mikor jut meleg ruhához, hajlékhoz, vagy esetleg mikor ruházzák meg. A férfi alakját háttal álló, fedetlen vállú nő figurája ellenpontozza, nyár van és jó idő. Mégis borzongató a kép.

Ennél még sokkolóbb a művész Célpontok fotósorozata. A kiképzőosztagok katonáinak céltáblái illusztrálják, hogyan látják, illetve hogyan láttatják az ellenséget a különböző országokban, milyen képekre célozva tanulnak célba lőni, majd aztán ölni is. Egyik képen, nem nehéz kitalálni hol, fehér, szőke nő a célpont. Festessem hajamat feketére? A többi kép se megnyugtató, ott sem körökre lőnek, és ez sokat elmond mostani világunkról. Rejtettebb összefüggéseket is észrevehetünk, ha néha hátrébb lépünk. Ha Raša Todisijević Köszönöm című képsorozatát kellő távolságból nézzük, meglátjuk a horogkeresztet.

Van, ahol a néző bevonása, az idegenség, otthontalanság érzésének bár részleges átélése a cél, hogyan érezheti magát egy migráns, körbevéve szögesdrót kerítéssel, ahol van esetleg valami személyes tárgy, egyébként cement padló, ha többen vannak, csak a puszta betonra ülhetnek le, körbe ismert piktogramok eltorzított verziói díszítik a kerítést, figyelmeztetnek, mit kell és mit nem szabad tenni. Tárgyainkat, melyek az otthont is jelentik, azok már nincsenek velünk és nem is lesznek soha. Amikor sok évvel ezelőtt ideiglenesen új helyre költöztem, egy egyébként szépen berendezett lakásba, a párom, aki akkor még külföldön lakott, kérdezte, mit hozzon magával, én azt írtam neki: hozz egy könyvet, egy képet és egy CD-t zenével.

Hol vagyunk otthon, vidéken, vagy városban? Bukta Imre tyúkjai immár celebek lettek, megjárták Budapestet, és a Godot Galériában nem csak 10 percig voltak híresek. Átvészelték az utazásokat Mezőszemere és Budapest között, és most Szentendrén, a magyarországi képzőművészet fővárosában, a Kovács Margit Múzeum udvarán kapirgálnak. Itt is a szürke, többemeletes panelsiló vár rájuk, melyek most Mezőszemerei Ikertornyok néven futnak, nem a tyúkok, hanem a tornyok, mert azokat is mozgatja, vándorlásra indítja, lebontja, és újraépíti Bukta. Itt nem a szomszéd füve zöldebb, igazi füvet csipegetnek a tyúkok, igaz, ez majdnem fast food, mert fűtéglából áll, ami mégse mű, inkább instant. Jönnek, mennek a tyúkok, hol kint, hol bent. Hol a kakas, kérdem a szervezőktől. Kakas nincs. Trendi tyúkok ezek, szinglik és mégis tojnak, főleg ránk, látogatókra, megszokták a figyelmet és mi nem szabadulunk a rossz érzéstől, hogyan kerül a műbeton kolosszusba a szárnyas, és hiába hajol itt a két torony közé zöld ág, az építmény idegen elemként magasodik az égbe. Groteszk a látvány és nem szükséges robbantani, így is szárnyaszegett.

Regős Anna Összkomfort című installációja – a Lét-szekvenciák című kiállításon -ötvözi az otthont és az otthontalanságot, elidegenült világunkat mutatja fel, mint egy kitüntetést, selyempárnára helyezi a számítógép alkatrészt. A technika eluralja életünket, a szatén párnára applikált számítógép panel nem szelíden álomra hajtja fejét, hanem az embert helyettesíti, a kapcsolatokat gépiesíti, és kizárja az intimitást. Az installáció része a falon függő hatalmas fekete-fehér fotó, a számítógép panel „önarcképe” ráerősít a mondanivalóra. Z Žarko Bašeski Dávid szobra átértelmezés (MIG21), szintén mai, digitális világunkról ad hírt. A fiatal fiú egyik kezében, a parittya lövedékeként, idegszálakon lógó hatalmas szemgolyót tart, mint egy lámpást, győzedelmes arckifejezéssel, mindent látok, láthatok, legyőztem a távolságot, másik kezében a számítógép egér. Virtuális lét, és otthon.  Regős István Világ végén című festménye nem virtuális, inkább álomszerű vízióban mutatja meg az otthonkeresést. Hatalmas Hold vezeti útján a magányos lovast a rózsaszínű talajon, kilovagol a világból, a valóságból, világgá megy, csak a Hold világít, de hol van a világ vége?

efZámbó István szerint, Mindenki másképp forog a sírjában, mi is forgunk, kapkodjuk a fejünket, mekkora élet van, forgatag látható a festményen, a halottak a helyükön, lent a földben próbálnak mocorogni, gúzsba kötötten, hogy a piramisban vannak e múmiák, nem tudni, de a végtelen Möbius szalagon, dupla szálú DNS, lebegnek a kis házak, templomok. Örökségünk. Lehet, ezek is a sírba hullnak. Az efZámbós motívum, a piros pöttyös labda kipukkadt, elveszítette kerekségét, egyre laposodik, nem leli helyét a mozdulatlanságban, így nem forog majd sírjában sem.

Az otthon kérdése felveti annak ellenkezőjét, az otthontalanságét, vagy akár a hajléktalanság kérdését is. Nagy ötlet a kiállításon hajléktalanból lett művész nagyszerű alkotásait bemutatni (Az utca hangjai), aki fordított utat járt be, a hajléktalanságból 13 év után sikeres, nemzetközileg elismert művésszé vált. Bakos Tamás ösztönös zseniként rajzolja a képeket, a figurákat, teremt atmoszférikus világot, önportrét, vágyat és szellemi arcot. A képek lenyűgözőek, meglátni, az őstehetség hogyan nyert utat a legmostohább körülmények ellenére, sok munka, folyamatos festés, rajzolás által. Hulladék anyagokat felhasználva 3000 képet festett hajléktalan állapotában is. Nem közép-európai álom, inkább mese, de igaz.

Heim Péter Sziget című installációja bezártság és nyitottság is. Kulcsok az élethez, a kapcsolatokhoz, ne csak zárjunk, találjunk kulcsokat, egymáshoz. A japán művész, Chiharu Shiota tavaly Szentendrén is látható nagysikerű Emlékeső installációjának továbbgondolása, a megmaradt kulcsokból készített szobor a Barcsay Múzeum udvarán látható. A több ezer  kulcs egy fémkeretes négyzetben felfüggesztve lóg. Mintha a világ legnagyobb szállodájában a recepciónál függő kulcsokat látnánk, sűrű szövevényként, bármelyiket leemelhetnénk és akkor talán szobát kapnánk. A fémváz tetején fém háromszög, ez is felfüggeszthető, de piramisra is utalhat. Királyok temetkezési helye, a kulcsok már a múlté, ásnunk kellene? Minden felfüggeszthető? Szállásunk szállodává vált, elszállt az otthonunk? Egy szálloda bármennyire is jól berendezett, sose lehet otthon.

Most, hogy Magyarország képzőművészeti fővárosa az ArtCapital(1) idei eseménysorozatával Szentendrén otthonra, hajlékra talált, ez a kulcsos installáció már nem egy sziget szimbóluma, hanem az otthon megtalálásának a reménye. Reméljük, hogy még számtalan ajtót nyitnak a világra Szentendrén, várjuk a 2018-as fesztivált, az ArtCapital (2) eseményeit.

Kölüs Lajos: Telihold fényében

Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki
meghallgat, valaki megvigasztal.
(Szabó Magda)

Az idei ArtCapital(1) – a 2016-os ArtCapital a nulladik volt – szerkezete rugalmas és átfogó, pókhálószerű, nem is venni észre, és mindjárt olyan hálóban és hálózatban találjuk magunkat, hogy nem tudunk belőle szabadulni, újra és újra végig járjuk a termeket, emlékezetünkbe véssük egy-egy mű látványát. Az Art Capital(1) nem mindig marad az otthon és az otthontalanság körében, mer laza lenni, és eltérni a választott tematikától.

A MIG21 kulcskiállítás (MűvészetMalom), kivetül a többi kiállításra is. Vándorkiállítás Mariborból, részlete az eredetinek, miként látják idegenben az otthon és otthontalanság kérdéskörét. Az otthon sohasem a nyilvánosságnak szól, az mindig intim és zárt hely és tér. Aleksandra Kostić Aphroid, 2016 fotója parafrázis, egy ismeretlen francia festő XVI. századból való művét fordítja át mai kontextusba: a szlovén énekesnőt, Aphra Teslát látjuk, szolárium-szemüvegben, muszlim fejfedővel, két alakban is. A nyugati kultúra és múlt változik, nem mindig szándékaink szerint. A mű szembesítés a jelennel és a lehetséges jövővel. Az AES+F csoport didaktikusan ugyan, de Kostićhoz hasonlóan, a világ legismertebb tárgyait változtatja meg, vallási jelképekkel látja el. Érdemes felfigyelni a képek keletkezésének dátumára, Cassandrai jóslat lenne? Futurisztikus látomás Marko Jakše Mérgező mennyasszonya, 1998-2000 alkotása, amely a helyi konfliktusok embert pusztító világát eleveníti meg. Mladen Stilinović selyemre kézzel írt szövegét is olvashatjuk a falon, Úgy hallom, a halálról van szó, 1977. A kiállítás többi alkotása kontrasztjaként is felfoghatjuk ezt a művet, a személyes tér végtelenbe tágulását, a kihullást az időből. A művész a kiállítás megnyitása előtt hunyt el. Žarko Bašeski Szembenézés, 2016 műve sarokba forduló, guggoló, fejét védekezésként két tenyérrel átfogó élethű emberi alakot formáz. A figura meztelen háta és talpa egyszerre utal a kiszolgáltatottságra és az önmagát megítélő ember kétségbeesett gesztusára. Az AES+F tud eredeti is lenni, Inverso Mundus című videó installációjának képi világa Narniát juttatta eszembe, ahová át lehet lépni a Földről. Narniában az állatok tudnak beszélni, mitikus lények és ott köztudottan létezik varázslat. Az Inverso Mundusban is varázslat történik, a gazdagok helyét a szegények foglalják el, akik később pénzzel segítik a volt gazdagokat.

Jože Slaček – Naključje 7 Történetmesélő platform-ja, 2014-2016 installáció, a Mariborban élő bevándorlók hétköznapi történeteit dolgozza fel. Srdjan Živulović Befejezetlen történet, 2015 című fotója a végtelen vonulást ábrázolja, amely ma oly sok ember mindennapi, kilátástalan sorsa. A mű tüköreffektusa megkettőzi, túlvilágivá és égivé formálja az emberi lépéseket, ezzel megidézi Szergej Eisenstein képi világát is, amely sokszor a montázsra, az egymás mellé állításra épül. Oleg Kulik, az egyik legismertebb orosz kortárs művész és aktivista, kör alakú művei utalnak a földgolyóra, az emberi magzatra, a születésre, a sejtosztódásra, a klónozásra, a tenyészetre, a sziámiságra, az öröklődésre, a kafkai átváltozásra. Lolita vs. Alice, 1999-2000 című fotója a lélek belső, kettős és rejtett világát tükrözi, és ezzel az ember horizontját térképezi fel. Lolita a tudatalatti végtelen mélységébe merül, Alice a gyermeki naiv és bölcs jelentését hordozza.

A Bomlasztó képzelet című kiállítás (Robert Runták-gyűjtemény, MűvészetMalom) szándéka szerint ablakot nyit ott, ahol egykor falak álltak. Caroline Walker Őrjárat I., 2013 című műve az otthon ideiglenességéről, az alvó ember nyugtalanságáról szól, nem lehet biztonságban. Az Art Capital(1) emblematikus műve a Falon kapaszkodó fiú, 2012. Jonathan Wateridge egyszerű eszközökkel, mindenki számára érthetően ragadja meg a gyermeki kíváncsiság és a gyermeki magány pillanatát, börtönszerűségét. (Szentendre épületeinek világával rokon az alkotás terének geometrikussága.) Daniel Pitin Séta, 2013 című műve az ellenpontot képviseli, a szabadság zavarát, elesettségét, otthontalanságát és riasztó voltát. Mircea Suciu Sorban, 2011 ceruzarajza katonák tömegére fókuszál, a felbomlott rendre, az első világháború idejéből. Magamban összekapcsolom az alkotást Srdjan Živulović Befejezetlen történetével. Áthallás ez, átlátás. Mindkét alkotás a pillanatról szól, az emberi sorsok tragikumáról. Craig Wylie Kelepce, 2014 alkotásában a hajléktalanságra utal ugyan, de felvetődik, hogy miként is lehet az ember becsomagolásra váró lény. Küldhető, feladható, eltüntethető tárgy. Címzett ismeretlen. Az üresség, a kilátástalanság terében látható az emberi test, akiről nem tudunk semmit, ugyanakkor a szánalom mellett a kíváncsiság érzetét kelti fel a nézőben. Alexander Tinei Ülő nő, 2012 festményén a meztelen női testet kék erek futják be. Nemesi vér, a márvány kék erezete, az idő metaforikus jelzése számos asszociációt indít el a nézőben.

Servan Savu Ceci n’est pas un tableau, 2015 műve az otthonosság, az otthon melegének érzetét kelti bennem, ha ez az otthon lapos, tákolt, sufniszerű is. Savu Magritte híres művét (Ez nem egy pipa, Ceci n’est pas une pipe) parafrazálta. Savu a színekkel játszik, így lopja a néző szívébe saját otthonának emlékét. Haruko Maeda Neverland 2, 2014 alkotása lehetne maga a paradicsom is. A zsúfolt kép középpontjába helyezett kitörő vulkán azonban mást sejtet. Az idilli világnak, otthonnak vége. Martin Eder Telihold/Nyaralás, 2015 festménye zsírfényes meztelen emberi (női) hátat, feneket mutat. Az alak áll, csípőre tett kézzel. Magabiztosság sugárzik a figura tartásából, az öröklét pillanata. Tilo Baumgärtel eye fcuk, 2011 műve csak látszólag meseszerű, inkább borzongató, a gyermekprostitúció világába viszi a néző tekintetét. A tragikus jeleneteket oldja a szándékos betűcsere (fuck), ami egyben a festő szemére is ironikus utalás. Diszlexiás? Szücs Attila Lány vörösben, 2012 műve szembesítés a múlttal, a halottak emlékével, az árvasággal. A kép vörösében ott a szégyen pírja, amit még a gyermek nem érthet, fel nem foghat, csak idővel. És ez az idő most van, a néző tekintetében születik meg. Veres Szabolcs Háromlábú nő-je, 2015 korunk ellentmondásos nőideálját állítja célkeresztbe. Álljon több lábon, szüljön, családjáról gondoskodó jó anya és szerető feleség legyen, és ne adja fel karrierjét. (A háromlábú “nőstényszörny” Szicília emblémája, görög örökség. Nem csak a jelen, olykor a múlt is groteszk.)

Szabó Zsuzsanna foghíjhiányos tűzfalait a Barcsay Múzeumban sárga fonállal köti össze, összefűzi a kontúrokat, térelválasztókat, tömböt teremt, egységet. Majd a videóján továbbköti az emlékeket, kilátásokat, és a kötőgépen visszafejt egy kötött ruhát, mintha egy filmet visszafelé forgatnánk. Hugyecsek Balázs és Rizmayer Péter Meteor és apró katasztrófák, 2017 című installációja a Czóbel Múzeumban egyfajta pikantériával is bír, hiszen az alkotásban Czóbel egyik műve is megidéztetik. A tüzes meteor így itt a művész belső, felfokozott, lángoló világának metaforájává lesz, szembeállítva ezzel az ember természetben jelenlévő pusztító, romboló tevékenységét. Az egész kiállítás a természet és az emberi természet kapcsolatát, titokzatosságát, az ember metafizikus világát hangsúlyozza.

Az Aranykapu című kiállítás (Ámos Imre – Anna Margit Múzeum) Szentendre otthonosságát, nyitottságát mutatja be, mintegy rímelve a MIG21-re és a Bomlasztó képzelet című kiállításra, a művészet otthonkeresésének és megtalálásának, megőrzésének sajátosságára fókuszál. A Trafik Kör installációját emelném ki, amely egy hagyományos rönkfalat felhasználva variálható térstruktúrát eredményezett. Ez a struktúra máshol is létrehozható a lakókörnyezet kreatív élettereként, mindennapjaink részévé válva.

A Lét-szekvenciák című kiállítás (Vajda Lajos Múzeum) a tradícióra épül (Korniss Dezső 1925-ben született csendélete az alap kiindulópont), a külső és belső világ tárgyaira, motívumaira. Provokatív, élhető és elfogadott élethelyzeteket mutat be, ellentmondásaival együtt. Kovács László Putu Társaság jele (Rómeó és Júlia a konyhában), 2000 című műve két ember összetartozását szimbolizálja, a lángot, a tűzet, ezzel az otthon melegét. feLugossy László Dharmaszobaetalon, 2017 című műve kirí Barcsay, Vajda Lajos, Szántó Piroska, Deim Pál ismert alkotásai közül. Két Buddha szobor fölött a végtelen spirális köre, céltáblaként nézek rá. Ki talál bele, a közepébe. Ismételten utalhatok arra, hogy az egész Art Capital a művek párbeszédéről szól, a változásról, az emberi gondolkodás átalakulásáról, a befogadásról, az elfogadásról, az idegenség érzetéről, a be nem látható jövőről.

Tolnai Ottó szeriális művei (Ferenczy Múzeum) jelzések, pálcikaszerűek, mozdulatfázisokkal, a természeti motívumok organikus megjelenítésével. Hiányok és kiegészítések, olyan pillanatok, amelyeket az elmélyedések, kikapcsolódások, átváltások nyomán érez, alkot az ember. Párhuzamos lét, pihekönnyűséggel, a pitypang bóbitájának lebegésével. Csak látszólag eltékozolt idő.

Bakos Tamás mellett François Fiedler a másik meglepetés (Hazatért művek, Ferenczy Múzeum). A lírai absztrakt festmények olajfoltjai a biológiai membránok élő, fluiditást mutató, dinamikus struktúráját, a membránalkotó molekulák rotációját, elmozdulását juttatják eszembe. Ismételten nézve az alkotásokat, mintha vízesést látnék és zaját hallanám. Fiedler szubjektív expressziója, szabad asszociációja az, ami pszichéjének vászonra kivetítését eredményezi, és azt a sajátos egyedi alkotói technikát, ami nála térhez vezet, valamint a szín és a textúra energikus és izgalmas új kapcsolatához. Kedveli a kaparót, kést, vakolókanalat, köveket, homokot. A festményeinek textúrája szoborszerű, többrétegű, reliefszerű.

Egy kicsit kozmopoliták, világvándorok is szeretnénk lenni, mint a matematikus Erdős Pál, aki ideje nagy részét szállodákban és repülőgépeken töltötte, nem volt saját otthona (lakóhelye), és mégis otthon érezte magát a világban, New Yorktól Tokióig. Neve volt, megbecsülték, és számítottak rá és a tudására. Az Art Capital(1) a lábunkra is számít a gondolatok, érzések mellett. Performansz, tárlatvezetés, koncert, irodalmi est, filmvetítés és előadás sorozata követte eddig és követi még egymást. Kortárs és tradíció összművészeti kalandját élhetjük át a képzőművészet fővárosában.