„…a mese megtalálja a maga rajzolóját”

SZIMONIDESZ
KOVÁCS HAJNALKA
RÁCKEVEI KIÁLLÍTÁSA ELÉ

„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul a saját lelkében olvasni” – fogalmazott az osztrák származású amerikai gyermekpszichológus, Bruno Bettelheim. És valóban! A gyermek a mese révén megtanulja a felhők táncát, meglátja a jót és a rosszat, felismeri, azonosítja, formálja önmagát. A gyermek a mesék által terveket sző és később fonalszerű történetté alakítja át, hogy végül, visszatérve a mesék birodalmából kialakítsa saját énjét. A mese a lét, a létezés elengedhetetlen kelléke.

A mesével ugyanakkor nemcsak a jó lehetőségét mutatjuk meg és próbáljuk megtanítani a gyermeknek, hanem ez az a műfaj, mely megmutatja, feltárja az érzések, döntések, vívódások másik oldalát is: azt, amikor valaki elbukik, rosszat akar, vagy más szabadságára tör. A mese tanít, nevel, emberré formál. A mese az, mely az elvonatkoztatás keskeny útján bevezeti az életbe a gyermeket. Talán ezért is mondja Vekerdy Tamás, hogy: „A mese nem elvezet a valóságtól, mint sokan gondolják, hanem odavezet hozzá, mélyre vezet a lelki valóság tartalmaiban, legyen szó szeretetről és gyűlöletről, életről és halálról, jóról és rosszról, küzdelemről.”

Felelősség mesét, jó mesét olvasni a gyermeknek, de talán még nagyobb lehetőség, ha mi, olvasók is halljuk a mese hangját. Mert a gyermeki szív és lélek nyitottsága még könnyen megérti és befogadja azt, amit a felnőtt már nehezebben, szkeptikusabban kezel. A mese ugyanis nem egyből az elején, vagy mondhatni tálcán kínálja a megoldást, a kacsalábon forgó házat, vagy éppen a királykisasszony kezét, hanem megmutatja, hogy az élet fontos pillanataihoz vezető út legalább annyira megbecsült része kéne, hogy legyen az életnek, mint a végcél elérése. A gyermeknek ugyanis egyértelmű az, amit a 20. századi világirodalom egyik legjelentősebb alakja, Jorge Luis Borges argentin költő, elbeszélő és filozófus így fogalmaz meg: „Nem annyira a titok a fontos, mint a hozzá vezető utak. Azokon az utakon pedig végig kell menni.”

S mivel a cseh irodalom és a mese elvarázsolt világa többször is jó értelemben vett lelki rokonságot mutat egymással, ezért hadd idézzem Milan Kundera gondolatát: „Amíg az emberek képzeletükben még el tudnak látogatni a mesék világába, telve vannak lelki nemességgel, együttérzéssel és költészettel. A mindennapi élet birodalmában, sajnos, inkább óvatosság, bizalmatlanság és gyanakvás jellemzi őket.”

Miért beszélek egy képzőművészeti kiállítás megnyitóján meséről, életről? Azért, mert meggyőződésem, hogy a művésznő, Szimonidesz Kovács Hajnalka jelen tárlaton látható alkotásai pontosan ezeket ötvözik. A művek ugyanis olyan lágyan, majdhogynem selymesen mutatják be az öröm, a vándorlás, az útkeresés, a csüggedés, vagy a magány érzelmi világát, hogy azokon a kényes egyensúly – tudniillik a mese bennünk felépülő és megelevenedő világa és a képi ábrázolás – szimbiózist eredményez.

Szimonidesz Kovács Hajnalka nem elnyomja a mesét, hanem műveivel felerősíti annak tartalmi üzenetét. A mese, vagy az élet esszenciáján vezeti végig képeinek nézőit, így művei a szó jó értelmében véve nemcsak gyönyörködtetnek, hanem bevezetnek minket egy belső, lelki világba. Mint a zene, mely nem látható, nem tapintható, mégis, néha teljes testünket és lelkünket képes átjárni, megtölteni, mozgásba hozni. Szimonidesz alkotásain ehhez hasonló az a nyitott tisztaság, mely a mese üzenetén túlit vizuális tartalomként érezhetővé teszi.

Szimonidesz Kovács Hajnalka alkotásaival a ráckeveiek nem először találkozhatnak. A művésznő számos tárlaton bemutatkozott már, kiállítása volt többek között a Savoyai-kastélyon túl a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban, Székesfehérváron, a badacsonyi Egry József Múzeumban, Dömsödön és Kiskunlacházán is.

A gimnazista éveiben szobrásznak készülő művész festőművész és illusztrátor lett. A Szombathelyi Művészeti Kar vizuális kultúra szakán Tóth Csaba festőművész és Tóth Lívia textilművész voltak mesterei. Tagja az Alkotóművészek Ráckevei Egyesületnek (AMRE), mely szellemi és művészeti csoporttal rendszeresen részt vesz csoportos kiállításokon.

Szimonidesz 2007-ben talált rá a meseillusztrálásra. Kezdetben a Pozsonyi Pagony Kiadó, majd 2010-től a Magyar Gyermekkönyvkiadók Egyesülése által kétévente megrendezésre kerülő nagy sikerű Aranyvackor gyerekirodalmi és illusztrációs pályázatra nevezett. Ennek hatására több kiadó is felfigyelt Szimonidesz alkotásaira. A művésznőnek a Holnap Kiadónál több könyve is megjelent, míg a Scolar Kiadó különdíjban részesítette.

A Szimonidesz illusztrálta mesekönyvek írói többek között Bodor Attila, Borsa Kata, Bálint Ágnes vagy Krúdy Gyula is megtalálható. E kötetek nemcsak varázslatos utazásokra hívják az olvasót és a gyermekeket, hanem az illusztrációk segítik is a befogadást. És itt álljunk is meg egy pillanatra. Bár Szimonidesz Kovács Hajnalka önmagát festőművésznek és illusztrátornak mondja, melyből előbbi alkotásai most nem láthatók, de olajképei ismeretében méltán állítható; utóbbival, az illusztrátor megnevezéssel viszont vitatkoznék. Mert amíg igaz, ahogy a Magyar értelmező kéziszótár is fogalmaz: „az illusztráció: nyomtatott művet díszítő, ill. kiegészítő, szemléltető (szövegközi) kép, ábra” – a jelen alkotásokat nézve korántsem az illusztráció jut eszembe, sokkal inkább a bevezetés, a bemutatás, a közel hozás kifejezések. Egy világot le lehet írni, pontosan meg lehet fogalmazni. Ilyen művekkel sokszor találkozunk. Szimonidesz Kovács Hajnalka akvarelljei abban különböznek, hogy a mesékhez készült alkotások nem leíróak, sokkal inkább sugallóak. Szimonidesz nem megmondja, didaktikusan elmagyarázza a mesét, vagy csak vizuális nyelvre fordítja azt, hanem a történet mögött megbúvót, a mese, az esemény lelkét érezteti a nézővel.

Ez az, ami megkülönbözteti őt a klasszikusan mondott illusztrátortól és olyan kimagasló művészek sorába helyezi alkotói útját, mint amilyen például Réber László, Kállai Nagy Krisztina, Szegedi Katalin vagy Reich Károly.

Hálásak lehetünk a Keve Galériának, az Árpád Múzeumnak és Fodor Piroskának, hogy ez a tárlat létrejött. Nemcsak azért örülhetünk, hogy a történelmet közel hozó falak között újabb színvonalas tárlat nyílik, hanem azért is, mert Szimonidesz Kovács Hajnalka alkotásainak köszönhetően új közönséget is hívnak a galériába. Manapság, amikor a múzeumi látogatottság a fiatalok között – és sajnálatosan az idősebb nemzedék körében is – nagyon alacsony, akkor a Keve Galéria – mondhatni – fogja magát, és szívvel-lélekkel megtöltött, gyermekeknek, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt töltekezést és együttlétet biztosító kulturális élményt nyújt.

Míg Weöres Sándor a Rongyszőnyeg egyik lapján úgy fogalmaz hogy „Kinn a világ / sötét és világos, / benn a világ / egyszerre világos is, sötét is”, addig Vekerdy Tamás ezt mondja valahol: „a mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára”. Vallom, hogy bár a fogékonyság és nyitottság miatt ez valóban elsősorban a gyermekeknél van így, de nemcsak a gyermekekre igaz. Ezért kortól függetlenül bátran éljünk a mesék nevelő világában (is). Szimonidesz Kovács Hajnalka ehhez segít minket hozzá.

Amennyiben körbenézünk, a hátsó nagyteremben megelevenedik előttünk Háry János és az Átváltozások. Találkozhatunk Krúdy lelket gyönyörködtető világával vagy a Varázsfuvola lapjaival. A bejáratnál Bálint Ágnes Lepke az írógépen és Bodor Attila A ló, aki édességet tüsszentett kötetinek képsorai köszöntenek, míg a kisteremben a Csendkirály alkotásai jelennek meg.

A lapokat, alkotásokat nézve érezhetjük a Duna tapintható valóját. Másutt kalandos történetek által mesés vidékek, a minket körülvevő állatok és növények szépsége rajzolódik ki. A művek segítségével megelevenedik előttünk az az idő, amikor még tündérek jártak a világon, és egy jó tündérnek, Aranyesőnek, eszébe jutott, hogy ő a gyermekek álmát fogja meglesni, és mindazokat a kívánságokat teljesíti, amiket a gyerekek álmukban kívánnak.

A Csendkirály lapjain találkozhatunk a kirekesztés fenyegetettségével, avval a kérdéssel, hogy mit teszünk a diszkrimináció ellen és a reménnyel. Másutt felfigyelhetünk a környezet értékére, arra, hogy felelősek vagyunk a minket körülvevő világért. Összességében rádöbbenhetünk, hogy minden lap egy mese része. A történetek összessége korokat, tereket, örömöket és dilemmákat bemutató voltuk által kívül-belül átjárja az embert, minket.

Szimonidesz Kovács Hajnalka egy tavaly vele készült interjúban így fogalmazott: „Abból lesz kerek egész, ha a mese megtalálja a maga rajzolóját.” A most látható tárlat bizonyítja, hogy ez így van. Most már csak az a kérdés, hogy mi, nézők megtaláljuk-e a saját mesénket, az ahhoz készült gondolatrajzot, és élünk-e a mese és a kép felhőkön átívelő, szabadságot és gondolatot hordozó erejével. Ma, amikor legtöbbször a mese nélküli világ szürkeségével találkozhatunk, Szimonidesz művei révén lehetőséget kapunk arra, hogy levetkőzzük azt és teret adjunk bensőnk gyermeki énjének, mely a mesében nemcsak történetet, hanem egy egész világot lát.

A kiállítást Gyökössy Endre lelkipásztor, pszichológus gondolatával nyitom meg: „Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.”

Galambos Ádám

_{(Elhangzott a kiállítás megnyitóján, Ráckevén, 2016. szeptember 9-én)}