Perneczky Géza Post Infinite című kiállításáról

DEÁK CSILLAG
ÉS
KÖLÜS LAJOS

Perneczky Géza (Keszthely, 1936) Széchenyi-díjas (2006) magyar művészettörténész, képzőművész, festő, író, pedagógus. 1962-1965 között a Képzőművészeti Alap Kiadó könyvszerkesztőjeként dolgozott. 1965-1968 között a Magyar Nemzet munkatársaként, 1966-1970 között a Magyar Televízió képzőművészeti műsorainak munkatársaként működött. 1968-1970 között az Élet és Irodalom műkritikusa volt. 1970 óta Kölnben él, gimnáziumi tanár, a Deutsche Welle, majd a Deutschlandfunk rádió külső munkatársa. 1970-1980 között konceptuális munkákat, fotókat, pecsétműveket, kiadványokat készített. 1980-tól szoros kapcsolatba került a nemzetközi mail arttal (levelezésművészet). 1984 óta festőként ismerik (Németországban, Hollandiában, az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon).

Perneczky Géza: Post Infinite

A posta, mint a művészet műfaji kerete. Örök?

2016. 05. 06 – 2016. 07. 09.

Chimera-Project

Budapest VII. Klauzál tér 5.

Deák Csillag: Egy begyűjthető birodalom, avagy Great May Day Parade

Születésnapi ajándék ez a kiállítás, Perneczky nyolcvan, se több, se kevesebb. A végtelen időhöz képest számításba sem veendő idő az övé. Hogy mégis számba vesszük és számon tartjuk, az nem véletlen. Tiszteljük őt, sokan, a jelen lévők és a jelen nem lévők is. Itthon van, de nem itthon él. Otthona Németországban van, és ez nem koncept, de nem is mail-art. Lehetne akár mindkettő, szürreális lenne, tagadnánk a létezőt, és állítanánk a nem létezőt. Volt idő, amikor tagadták, hogy Perneczky létezik, ma nincs olyan, aki megkérdőjelezné létezését. Hogy vannak, akik nem tudnak róla, akik nem ismerik Perneczky Gézát? Előfordul.

A birodalmi határok mindig kétségesek voltak, honnan kezdődnek, hol végződnek. Perneczky birodalma végtelen, határtalan, korlátlan. Sorolhatnám még, hogy ez a birodalom óriás, számtalan, nagyon sok, nagyszámú ismerettel bír. Ezért talán nem véletlen, hogy a kiállítás címe: POST INFINITE (Végtelen posta). Ez nem tautológia, csak annak jelzése, hogy valaki a változó önmagával azonos, egyben elénk tárja önmagát, a mi szerencsénkre, ki volt, kivé lett, és ki ma. A postán keresztül, részlegesen és nem részletesen. Kihagyásokkal, ívekkel, amelyek boltozattá válnak, életművé.

Időutazunk, hiszen a bemutatásra kerülő munkák többsége az 1970-es években készült, találunk közöttük konceptuális munkákat (grafikák, fotográfiák), mail artokat. A Chimera-Project arra törekedett, mi nézők láthassuk Perneczky máig legfontosabb munkáit, amelyek mind formátumukban, mind céljaikban közvetlenül idézik Perneczky tudósító, közvetítő törekvéseit. A kiállítás címe ezen túl a Perneczky munkásságában oly fontos mail art-ra is reflektál, melyek grafikai munkáinak nem csak keletkezéstörténetét, de formátumát is meghatározták.

A kiállítótér nagysága, belső térrendszere nem alkalmas arra, hogy Perneczky szerteágazó életművét egy múzeumi tárlatot imitálva teljességében átfogjon. Válogatást látunk, amely ezzel is utal Perneczky tevékenységének kaleidoszkópszerű sokszínűségére.

A Perneczky által írt, a kiállítás látogatása közben kézbe vehető, a látogatók számára az egyes munkák kontextusát megfogalmazó bevezető, ill. korai konceptuális munkák művész általi újrarendezése egyaránt hangsúlyozza Perneczky többdimenziós művészeti tevékenységét és a fentiekben kifejtett közvetítő szándékot.

Nem véletlen, hogy Perneczky egy nem kizárólagosan üzleti vállalkozás galériájában mutatja be műveit, az origanilitás és egy szabad, szupportív diskurzus jegyében, távolabb a kommerciális logikától. Műveiben magas fokú rendezettséget figyelhetünk meg. Az egész felől tekint a részletek irányába, műveinek belső világa a végtelenbe tágul, kozmoszként is felfoghatom őket. Perneczky szemléletet ad, formál, de nem utasít, a határokat keresi, a kapcsolódás határait. Ilyeneket mond: A művész legyen csak bolond, induljon meg, mint egy bika. Vagy legyenek látomásai, vagy pedig legyen egy száraz, kiszikkadt kétszersült, mint Mondrian, aki már csak protestáns moralizmusokban tud gondolkozni és az egész világot derékszögű formákra felbontva látja. Szóval minden meg van engedve.  (Ezred végi beszélgetés Perneczky Gézával),

A Mail Art mozgalom elsősorban társadalmi jellegű, egyben tekinthetjük szubkultúra-képződménynek is, olyannak, amely alternatívát hordoz. A művészi tevékenységet is úgy értelmezik, hogy az nem más, mint a kreativitás gyakorlása, amely révén gyakorlója szemben áll a fogyasztói mentalitással vagy a stupid kispolgár vegetatív életvitelével. A Mail Art egészére, úgy a Mail Art-berkekben születő bélyegekre is az jellemző, hogy bennük a demokratizmus egyfajta értelmezése jut kifejezésre. “Minden ember művész” – mondta Joseph Beuys, akit az alternatív mozgalmak prófétájukként ismernek el.

A Stamp International Secret, 1980 sorozat a bélyegformát használja fel, többnyire kommunikatív célra. Hogy néztek ki például az én pecsételő eszközeim? Megpróbáltam mindenféle apró formá­tu­mú sem­mi­ségeket össze­gyűjteni, és azok­ból nyéllel ellátott pecséte­ket csi­nál­ni. Így például csorba nadrág­gomb­ból, járdán talált sza­ru-fésű pontsorozatot nyomó fogaiból, vagy az elképesztően ki­csinyke, de annál veszélyesebb, és domborított felirattal is ellátott tüsszen­tő­por-kap­szu­lákból készí­tet­tem pe­csé­teket, de a sörös­üve­gek fogazott peremű kupak­jából meg a gyümölcslevet tar­tal­mazó palack­ok szöveges domborítású fedeléből is nagyon hatásos pecsételő eszközöket lehetett elő­állí­tani. Határ­eset­ként pedig – és lehet, hogy ez lett a 20. szá­zad legkisebb graf­i­kája! – egy szeg fejé­ből, és rögtön melléje a hegyé­ből sikerült igazi, pe­csé­te­lésre is alkalmas munkaeszközt csinál­nom. Az ilyen sehová be nem sorol­ható alkal­ma­tosságokból állt össze aztán a fenti kiad­vány címé­ben is idé­zett „little objects” gyűjtemény (Perneczky Géza: Soft Geometry).

A Stamp International Secret, 1980 sorozat képei ironikusak, fehér lenyomatai fehér papíron nem bélyegek, ugyanúgy (gumi) pecsétek, mint a többi hasonló munkáknál. Akár fehér bélyegek is lehetnének a fehér papíron, a láthatatlanság, a titok jegyében. A titok szó 8 különböző nyelven (magyar, angol, német, spanyol, orosz, arab, héber, kínai) fordul elő. Perneczky olyan bélyegzőt használt, amelynek segítségével láthatatlan bélyegeket nyomtathatott a fehér papírra. Könyvecske alakjában is kiadta a sorozatot, és egy másolatot elküldte az érintett országok vezetőinek. Ketten köszönték meg a küldeményt: Spanyolország királya és az amerikai elnök, Ronald Reagen.

Perneczky ironikusan fogalmazta meg, hogy ma nem sokat várhatunk a művészeti előrejelzésektől, az viszont biztos, hogy időjárás mindig lesz. Látott művei koreszméktől szabadítottak fel sokunkat, az értelmet rehabilitálták, az értelem erényét. Hogy érzelem és értelem összekapcsolható, sőt elválaszthatatlanok egymástól, megbomlott egyensúlyukat helyre kell billenteni. Kultúrtörténeti utalásokra és szellemtörténeti összefüggésekre irányítja figyelmünket a kiállítás. Miként is látható és láthatjuk a hely szellemét Perneczky műveiben. Valamit szétszerelünk, és valamit ismét összerakunk. Az alkotóval.

Kölüs Lajos: Az énekes madarak csiripelése

_{Mottó:
Én most már megmaradok utópisztikus
gondolkodású embernek, akinek az utolsó utópiája
az, hogy nincsen utópia.
(Perneczky Géza)}

Attól, hogy felnéztem az égre, még nem lettem csillagász – tartja a népi mondás. Perneczky Géza is sokszor felnézhetett a csillagos égre, gyerekkorában, felnőttkorában. Ő sem lett csillagász. Nem lett virtuális művész sem. Ma megint egy hisztérikus rohanás megy az elektronikus és digitális médiák felé, borzasztó káros és borzasztó hebrencs dolog. Már hallani sem tudom azt, hogy virtuális művészet, virtuális valóság és így tovább, mert rosszul leszek. (Ezred végi beszélgetés Perneczky Gézával). Tevékenységét nem lengi körül a tévedhetetlenség mítosza. Hogy mégis ikonnak tekintem, a szabadság ikonjának, tehessen bármit – szabadon, az nem véletlen. Gesztusai, szokásai a másik emberhez kötik, de még inkább a művészeti felfogások sokszínűségéhez, a tárgyiassághoz, a minőséghez, kevésbé a piachoz és az árhoz. Az utóbbi kettő a középszerűt is magasba emelheti.

Perneczky a poszt-fluxus mail-art művelője, képviselője, főszereplője is, másképpen a kapcsolat művésze (Correspondence Art). Egyes teoretikusok korunk népművészetének nevezik a mail-artot….Iskolázottságtól, területi hovatartozástól, életkortól és hivatalos státustól függetlenül a postán keresztül bárki közölheti esztétikai, politikai és művészeti hitvallását, illetve a legegyszerűbb eszközökkel konkrét személyhez vagy személyekhez szóló műveket hozhat létre. (Sebők Zoltán: Az új művészet fogalomtára, Orpheusz Kiadó, 1996)

Nyolc formát vizsgál, szavakkal azonosítja, szavakkal párosítja őket, ezt egy piros körrel jelzi minden egyes formánál (Részlet a Stamping Bird Twittering sorozatból, 1980). Rendszerezés, elkülönítés és osztályozás. A különbözőség feltárása, a megnevezése. Ez egyben kiemelés is, sőt, rámutatás, valami azonos önmagával. A madarakat hangjuk azonosítja. Maga Perneczky így ír a sorozatáról:… különböző mintájú gumi­lapok­ból, például mintázott felületű cipőtalpból és sarok­ból, vagy mintázatos gumipadlóból, és a bol­tok­ban feltalálható egyéb gumileme­zek­ből kivá­gott alak­zatok szol­gál­tak a pecsétek alapanyagául, s csak az volt fontos, hogy raszteres, pettyes, vagy vala­milyen vonalas mustrára épülő min­tázatuk le­gye­n. Ezekből vágtam ki aztán olyan formákat, hogy a belőlük készült pecsétek lenyomatai az éne­kes­madarak csiri­pelését utánozhassák – nem nehéz elképzelni, hogy legkönnyebb volt a kakukk hang­ját két egymást ke­resz­tező kurta impulzussal vissza­adni. A madarak énekének az akusztikai meg­szó­lal­ta­tá­sa persze nem volt megoldható, de hogy mégis megkönnyítsem valamennyire a pecséteket la­poz­gató érdeklődök dol­gát, a „Bird Twit­te­ring” kiadványba beemelt egyik oldalon valamennyi így megidézett madár képe látható volt. ((Perneczky Géza: Soft Geometry).

A koncept jegyében Perneczky buborékot fúj, el- és felszálló üzenet (post-infinite-05), nem biztos, hogy célba ér, az sem, hogy célba fog tartani. Idő előtt szétpukkad, megszűnik. Az idő és a szándék viszonylagosságát, egy eszköz játékosságát, korlátozottságát láthatjuk. Perneczky képsorozata másról is szól. Arról a formáról, amely tükröztet, maga lesz tükörré, ill. a gömbök összekapaszkodnak, különös formává alakulnak, mint az osztódó sejtek, amikor már kivehető a csecsemő alakja. Egy játékos mozdulatot a végtelen felé nyit ki, sőt magát az életet formázza meg segítségével.

Négyzetrácsra helyez egy kört, amelyet megszakít, a megszakított vonal végére háromszöget helyez, amelyekben egy-egy szó áll: no és on (post-infinite-07), yes és no (reframed-02). Szembe fut a két háromszög, a folytonosság kérdőjeleződik meg, maga a végtelenség (az Omega jelét is formázza az alkotás), a folytonos felületből szembeállás és befogadás lesz egyszerre, egy ellentétpár. Mintha az atommagot vizsgálná, amelyben a protonok taszítják egymást, az atommag mégis stabil marad. Az elektromos taszítást a magerő kompenzálja. Perneczky egyensúlyi helyzetet teremt, se előre, se hátra. Valami, ellentmondása ellenére stabil marad. Az élet, mint szétválaszthatatlan egység és redukció jelenik meg. Percneczky jelekre bont, jelekkel formálja meg a gondolatot, a nőt és a férfit, a pozitívet és a negatívat. A Holdtat és a Napot, a sötétséget és a világosságot.    

A Yes – No Strategy, 1972 (post-infinite-08, 3 silver print photographies, each signed and dated assembled & framed by the artist) művét nézve, gyerekkorom jut eszembe, tépjük az akác szárán ülő levelét, szeretsz, nem szeretsz. Tépjük, szórjuk, páros és páratlan, a végső levél dönt. A jó és a rossz viszonyát látjuk, sőt, a bábost, aki zsinóron váltakozóan tolja előre az egyiket, engedi süllyedni, emelkedni a másikat. Perneczky művei kapcsán fogalmazódik meg: … a szép passzív élvezete átadta a helyét a rácsodálkozás és a felismerés bonyolultabb örömének: a művek megalkotását ugyanis a néző fejezte be azzal, hogy intellektuális világának és érzelmi elkötelezettségeinek a nyelvére fordította le az eléje tárt szűkszavú jeleket. (http://karton.hu/hu/art/kiallitasok/perneczky-geza-yes-no-muveszet).

A kiállításon szembesülünk a művekkel, mint a jelenben létezőkkel és a művek múltjával, nehéz elválasztani egymástól a kettőt. Szimbolikusnak tekintem, hogy most a néző is pecsétel, láthatatlanul. Üzenetet fogalmaz meg magában, és mint Ben Vautier, a néző is olyan levelezőlapot küld el, amelynek mindkét oldalán más és más címzett és cím szerepel. De „A postás választása” helyett a következő szöveg áll: „A néző választása”.