Balogh Gyula: Lőj, Doki!

A Móricz 2016 alrovatunkban a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj idei nyerteseinek pályamunkáit közöljük.

Balogh Gyula 2016-ban végzett a SZTE-BTK Magyar nyelv és irodalom szakán, szintén ez év tavaszán nyerte el a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat. A szépirodalom és irodalomtörténet mellett aktívan foglalkozik rendezvényszervezéssel és számos alkalommal találkozhatunk vele a Huckleberry Guys blues zenekar énekes-gitárosaként is.

A fáskamra ajtófélfájára lógatott nyulat a Tata egy hegyes szalonnázókéssel percek alatt kibontotta a bőréből, majd a gyerekek szórakozására a trágya fölött kiszúrta a hólyagot. Nézd, hogy hugyozik a nyúl! A Backeréknél a kölkök már egész kicsi korukban kitanulták a tenyésztés és a vágás fortélyait. Bár mindent nem lehetett, olykor engedték őket is segíteni. A vetésnél használt sorjelölő madzag kifeszítésére szolgált az a fehérre meszelt rövid akácfa karó, mely ilyenkor kiváló taglónak is bizonyult. Az állatot elsőként a trágyához kellett vinni, a vér miatt, hogy ne mocskoljon, a földre tenni, a fülénél fogva a fejét előrebillenteni, aztán pukk, és lehetett is vágni a torkukat.

A hús megtisztogatását követően még egy dolog volt hátra, a bőrt a négy lábnál, szőrével a fal fele kifeszíteni. Kissé száradni hagyni, miközben a darazsak lerágják a bársonyos belső hártyán ragadt apróbb hájakat. Ha a bunda éppen megmaradt, az így kikészített, úgynevezett bőrnyúlért cserébe kedvezmény járt a kalaposnál.

Egy-egy ünnep alkalmával, ha a család szépen összejött, akár három nyúl is elfogyott. Tepsiben, zsírral. Hozzá lilakáposzta, krumpli, rizs, aztán a kutyák behabzsolták a csontokat.

Most szeptemberben mesélte az idősebb Backer gyerek, hogyan írta felül a kollégiumi élet az otthon szerzett, magabiztos tenyésztői tapasztalatokat.

*

A cseresznye már lehullott, a kajszi épp érett csak – kezdte –, mikor a kolostorkertbe hajnalban lehordták a székeket. Lelkigyakorlat volt aznap, mindenki egy-egy fa alatt üldögélve recitálta a rá kiszabott passzusokat. A néhány órás áhítatos csendet nem sokkal kilenc után, egy Verdit éneklő társaság törte meg, mintegy előszeleként annak, hogy a puskával megérkezünk.

Muszáj volt a Dokinak segítenem, azt mondta, egyedül nem tudna végezni vele. Hát menjünk, mondtam, valahogy majd csak megoldásra jutunk. A Dokinak többféle lőfegyvere volt. Íjak, flóbert, ilyen-olyan légpuska és néhány szódásüvegből eszkábált szögbelövő, amelyhez hasonlót állítólag a Napóleonék használtak a nagy háború alatt. Ezeket a Napóleon-puskákat biciklipumpával kellett fölfújni, majd mikor a nyomás ideális volt, mint a szikvizet, kiengedni. Megfelelő közelségből a kilőtt százas szög nemhogy mondjuk egy konzervdobozt, de a pozdorjaajtót is át tudta ütni. Kimentünk hát a kertbe, a lelkigyakorlók közé, és az egyébként igen ócska ketrecek mellett megbeszéltük a ránk váró tennivalót.

Különleges hely ez a mi kollégiumkertünk, a kolostor udvara. Akár otthon, a tanyán, szabadon járnak benne a baromfiak, a konyhakertet komótosan dézsmálhatják a kiengedett házinyulak, középen kút áll, körülötte egymás után érnek be a különböző fák gyümölcsei.

Persze főleg a Doki érdeme e pezsgő közélet, ő művel kertet, épít ólat és tart állatot, de így az övé a baj is, ha valamelyik elszökik, vagy éppen megbetegedett.

Az otthoni tenyészetünket is a szúnyog vitte el, az terjeszti az otromba kórt, mely végül a kertünkbe is betüremkedett. A fertőzést elsőként az egyetlen anyanyúl kapta meg, s márpedig ahol a myxomatózis felüti a fejét, ott azonnal életbe lép a rendelet: mihamarabb leölni, s ketrecestül elhamvasztani.

A Doki ragaszkodott a puskához, mondván, az kíméletesebb az állattal is, meg hát elvágni a nyakát, az azért mégiscsak rideg! Azt mondta, ilyen célra a Napóleonokat nem szereti használni, mert azok félre hordanak. Egyszer egy patkányt talált el vele pontatlanul, mire az a szekrény mögé futott, s míg kiszenvedett, hallani lehetett, ahogyan a fogával csikorgatja a szájpadlásába fúródott szöget. Egy modernebb kivitelezésű légpuska tehát mindenesetre biztosabb megoldásnak ígérkezett. Rövid tanácskozás után téptem némi kákicsot, amit a nyúl elé tettem, hogy lefoglaljam vele. Aztán az öklömnél nem sokkal nagyobb csemetéket, akik szerencséjükre épp akkor hagyták el a csecset, a szomszéd ketrec tetejére pakoltuk át.

A kertben jelenlévők közül többen felfigyeltek az eseményekre, s felhagyva a fohászkodással kényelmetlenül fészkelődni, forgolódni kezdtek. Én igyekeztem a folyton szétszaladó kisnyulakra koncentrálni, rágnivalót tettem eléjük, a Doki pedig nagylevegőt vett, töltött, tüzelt. A kelésekkel tarkított, taknyában fuldokló nyúl, aki addig szinte mozdulatlanul várta a ravasz kattanását, dermedten bámult előre, majd a következő pillanatban csatt!, és az oldalára borult.

A kisnyulak mit sem észlelve az eseményekből folytatták az elébük tett finomságok elfogyasztását, s számunkra is elérkezhettek volna a megnyugvás pillanatai, ám az anya nemhogy egyből elpusztult volna, hanem mint a disznó, elkezdett visítani. Otthon, mikor ezt a velőtrázó hangot utoljára hallottam, menyét vitt el kisnyulat, az ólból egyenest, míg nyitva volt az ajtó, a takarítás alatt. Az idegeim, mint a fújó macska hátán a szőr meredtek az égnek.

Tölts már Doki, a kurva életbe, lőj már! A golyó tehát kissé félretrafált, de a Doki keze meg úgy remegett, hogy az első újratöltésre szánt lövedék rögtön a fűbe esett. Újabb másodpercek teltek el, s a nyúl csak sikított. Mikor már épp lapátért indultam volna, hogy agyonvágjam szerencsétlent, jött az újabb csattanás, majd a csend.

Körülnéztünk, a kert teljesen kiürült, elmentek a szent emberek. Az összeszedett száraz gazból, gallyakból szinte szó nélkül raktunk tüzet, s arra dobtuk rá a tetemet. Tudod, a nyáron a kertészkedésbe is besegítettem. Fűnyírás, vagy metszeni. Aztán így bennfentesként sok mindent lehetett.

Balogh Gyula fesménye