Csak Goethe nincs a nézőtéren

KORSZERŰEN
AZ ÖRÖK ÉRVÉNYŰ FAUST
A KATONA SZÍNPADÁN

Már szinte mindent megírtak a Katona József Színházban két estén játszott Faust-előadásról. Sikerre vinni a világirodalom egyik legösszetettebb gondolati művét nagy bátorságra vall. A csillagok szerencsés konstellációja tehette, hogy Schilling Árpád rendező és Márton László fordító, mindkettő nagy tehetséggel és színpadi affinitással, olyan produkciót hozott létre, ami nagyot szól a legigényesebb kulturális közegben is.

Hatalmas robajjal szétdől a színpadon a könyvtorony, amiről hamar kiderül, hogy kötegelt irattartók, nem is könyvek és az első sorban ülve már mondja is Faust végső elkeseredett mondatait Máthé Gábor. Schilling Árpád rendezése térileg is bevon minket nézőket: ez nem elmúlt századok tudós megkeseredettsége, ez a mi világunk. Velünk történik, a mi kiábrándultságunkról szól. Gitta is a nézőtéren. A kórus is az ajtóból szól, a fiúk kara is ledobálja közénk a használhatatlan tudás kötegeit. Székely B. Miklós dobozos sört is a nézőtéren tölti korsóba Faust számára. Csak Goethe nincs a nézőtéren, vagy lehet, hogy tévedek? És Márton László mondatai is morajló nevetésre késztetik a nézőket, mikor valami nagyon aktuálisan ismert napi megfogalmazás kerül elő. Különben is él a jelenetekben Márton nagyon sajátos humora, hihetetlen képessége, hogy a helyzethez illő nyelvi-gondolati megoldásokat hozzon elő.

Máthé Gábor filozofikus Faustjának legnagyobb erénye az első részben (az első napon), természetisége, amellett, hogy tudós-tanár-mester, őszinte és csak a természet vált ki belőle szimpatikus nagyon emberi rajongást. Mellette Kulka Mefisztója zseniálisan mesterkélt, mórikálós, manipulatív. Kulka lubickol a nagyon neki való szerepben. Kutyából megtestesülő ördögi lénye a nyílt színen ölt – bohócruháját levetve – rikító kék öltönyt, piros zoknival, ha már a patás láb nem jelenhet meg. Gátlástalan személyisége, újgazdag „ízlésű” megjelenése ismerős a nézők számára.

Két előadás, egy mű…

A második napon egy hajdan szép időket megélő, mostanra lerobbant műteremlakás zsúfolt díszlete a színpadon. Remek díszlet, teret ad halálnak (Helena és Faust fia hal meg az üvegtetőn majd Faust halála), a női karnak, Faust emelkedik a dobogón császárrá, de hely marad Haumann zseniális elmélkedő-horgászó Tálész alakításra is.

Bár a szünetben tartott rövid közvélemény kutatásban egyedül maradtam a véleményemmel, engem Nádas Péter NDK-beli lakásleírására emlékeztetett a díszlet, lerobbantságában is praktikus megoldásaival.

Mozgalmasabb, intellektuálisan és drámaiságában is zsúfoltabb a második rész, kapkodjuk a fejünket, töprengünk egy-egy mondaton. Még hosszú napokig kell majd értelmezni. Az érett Goethe már szinte mindent tud. Leginkább Bodnár Erika Helena alakítása hozta számomra ezt a „mindent tudást”. Kulka Mefisztója ugyanolyan lenyűgöző, mint az első részben, Máthé Gábor itt nagyobb teret kap, hogy Faust összetettségét színesebb eszközökkel mutassa be. Bán János nagyon jó a színpadon is.

A Margitot játszó nagyon fiatal színésznő ebben a részben halványabb, de valószínű ebben rendezői tudatosság van.

Nem lehet hallgatni Monori Lili újfent lenyűgöző eszköztelen, de annál hatásosabb megjelenéséről, majdnem mindig ugyanabban a bakancsos loncsos-lompos takarítónői jelmezben, akár a Föld szelleme, akár a kivégző halál maga.

Nekem Székely B. Miklós dobozos sörös megjelenései (szintén különböző alakokban) is nagyon megnyerőek voltak. Ágh Márton jelmezei (egyben ő a díszlettervező is) nagyon simán idomulnak a darab koncepciójába.

Nézzék meg a kétestés Faustot, nagyon erőteljes élményben lesz részük.

Fürth Éva

[nggallery id=552]

Fotók: Tábori András és Nagy Zágon