01.31.
| Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter >>>
01.21.
| Pintér Bélával és Gálvölgyi Jánossal indítja az új évet a MASZK >>>
01.11.
| Barboncás Társulat – wonder full avagy NÓRA Csodaországban >>>
01.08.
| Bethlen Téri Színház – Az utolsó tűzijáték >>>
01.04.
| Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál >>>
01.04.
| MAMŰ – Invitation Kettős rendszer / Double system >>>
01.02.
| Pannon Filharmonikusok – Exkluzív hagyomány >>>
12.27.
| Belső Horizont a Négyszoba Galériában >>>
12.19.
| Szabadkai Városi Könyvtár – Sándor Zoltán: A gonosz átváltozása >>>
12.18.
| Jazz Kocsma – Hartay Csaba Rajongók voltunk című prózakötetének bemutatója >>>
12.14.
| Bäck Manci fényűzése a REÖK-ben >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>
12.17.
| Ötször szép a Queen! >>>
12.11.
| Világok Találkozása a Bem moziban: Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat >>>
12.11.
| Igazi könyvritkaságot adott ki az Akadémia a Szent Koronáról >>>
12.07.
| Lackfi-est Halason >>>
12.06.
| Elsöprő többséggel állt ki az MTA Közgyűlése az elnök mellett, és kéri a kutatóhálózat pénzét a minisztertől >>>
12.04.
| Pozsonyban díjazták a Virágvölgyet >>>
12.03.
| Az operák királynője készül a Szegedi Szabadtérire >>>
11.29.
| Új fénybe állítják a magángyűjtemények a kommunista korszak kutatását >>>
11.29.
| Átadták az idei Kortárs-díjakat >>>
11.22.
| Kulka János Szegeden játszik a nyáron >>>

Európai elsőkönyvesek
(Csutak Gabi, Jan Kristoffer Dale, Ivana Djilas, Weronika Gogola, Matěj Hořava, Giorgos Panagi, Matteo Trevisani)

Krešimir Bagić, Bozsik Péter, Kóbor Adriána, Nagy Dániel, Szőllősy Balázs, Tornai József versei

Klajkó Dániel beszélgetése Kemény Istvánnal

Farkas Zsolt, Lőrincz Csongor, tanulmánya

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

A zsarnokság bel canto formája
2014.10.09 - tiszatáj

VERDI MACBETHJÉNEK ŐSVÁLTOZATA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN

Nemcsak a könyveknek, de a színdaraboknak is megvan a maguk sorsa. Szegeden például Verdi Macbethjének. Az ember persze kénytelen belegondolkodni: kivételesen szerencsés, hogy életében immár a második nagyszerű produkciónak tapsolhat, avagy egyszerűen csak öregszik.

1986-ban Oberfrank Géza és Kerényi Miklós vezérletével jött létre kitűnő előadás, a főszerepekben Misura Zsuzsa és Németh József tündököltek, s még Banquóként is Gregor Józsefet hallgathattuk. Az 1987-es Operafesztivál pecsétet is ütött rá, amikor szinte minden létező díját megnyerte. A Magyra Televízió felvételt készített a produkcióról, amelyet a minap újra megnéztem. Számtalan erénye közül ma kettő tűnik ki igazán: a két főszerep teljes megoldása, és a rendezés zenedrámai világossága.

Talán azért is szembeötlő ez így visszanézve, mert az egyik vonatkozás ma is maradéktalanul teljesül, a másik viszont felemásan. Mielőtt belefeledkeznénk az elemezésbe, szögezzük le: nem Shakespeare, hanem Verdi Macbethjéről van szó. Az ő skót hadvezére kevésbé elszánt gyilkos, mint az eredeti dráma hőse. Már a legelső pillanattól, a jóslat meghallgatása után tele van kétséggel, s végig szüksége van felesége támogatására, inspirációjára. Az opera különös gondot fordít kétségeinek, önvádjának, bűntudatának ábrázolására, az elszánt tömeggyilkos csak a jellem egyik árnyalata, amely ráadásul csak ritkán villan elő. Különösen föltűnő ez az eredeti, 1847-es változatban, amelyet most választott a színház. Macbethnek ebben van egy elszánt, lendületes strettája a második boszorkányjelenet után (az átdolgozott változatban itt a Ladyvel közösen esküdöznek Banquo megölésére), korábban pedig ő maga ötli ki, hogy Banquót el kell tenni láb alól, ám sokkal több a kétségekkel teli pillanata. Nagy áriájában a hős magát siratja, a legvégén pedig a halálra sebzetten hatalmas erejű ariosóban búcsúztatja a szerző. Szinte megbocsát a zsarnoknak.

Az 1865-ös változat nagy problémája, hogy a finálé megoldatlan. Macduff és Malcolm lelkes szabadsághimnuszt énekel a teljes kórussal. Észszerű megoldás, csak épp zenedrámailag értelmezhetetlen. Egyik főhősünk ekkor már rég halott, a másik zenei jelentéktelenségben hunyt el valahol a színfalak mögött. Az opera nem szereti azt a Shakespeare által kedvelt darabbefejezést, hogy a megoldást újonnan jött, mellékalakok hozzák. Nem véletlen, hogy Macbeth halálát vissza szokták húzni a későbbi változatba. Így tettek 1986-ban Szegeden is. Ha a Ladyt hosszú, együttérző áriában búcsúztatja a szerző, érthetetlen, hogy másik nyom nélkül eltűnik a darabból, sorsa zeneileg bevégezetlen.

Galgózy Judit rendezése a történetnek a lágyabb felfogását követi. A szín üdezöld, szó szerint harcmező. A látványvilág végig következetes, nagyjából kortárs világot idéz, és konzekvens a történések lassú tempója is. Pontos érzékkel tapint rá a dráma lassú hömpölygésű, mélyen átérzett, zsarnokságot és terrort inkább belülről átélő és elemző válfajára. Itt lágy, sima tőrdöféssel ölnek. A rendezőnő a vért csak jelképként használja, attól a kínos momentumtól, hogy az egy emberből folyik ki gyilkolás által – megkímél bennünket.

A nyitóképben műanyag fóliába öltözött nők takarítják el a háború áldozatait. Ám zavaró, hogy nem tudjuk, kik is voltaképpen a vészbanyák. Szanitéc hullatakarítók semmiképpen nem lehetnek. Banquónak csábítóan az ölébe ülnek, miközben a szöveg azt mondja: „Nőnek néznélek benneteket, ha nem lenne szakállatok.” Megértjük, hogy a második boszorkányjelenet első jelenése („Óvakodj Macdufftől!”) Banquo. Logikus, hogy a második biztatása („Néked asszonyszülötte nem árthat!”) a Lady hangján szólal meg. Ám hogy utána nagyszabású házibuli kerekedik, ahol mindketten ott is maradnak, az különös. Fölcsillan a szemünk, amikora Lady terhes pocakkal jelenik meg, ám miután megszül, (halott csecsemőjét lábánál lógatva vonszolja) nagy hasa megmarad. Teljes fejünkben a zűrzavar. Juhász Katalin elvont tere jól működik, ám kissé bosszantó, hogy a jobbról-balról behúzott előfal két oldalán mindig látjuk a ki s bevonuló szereplőket. Telitalálat a Lady rövid bőrruhája és színes, mintás harisnyája. A fehér csizmákról azonban sok nézőnek a tehenészek jutnak eszébe, a fehér műanyag sisakokról meg az építkezések, túl direkt asszociáció mosolyt fakaszt.

Galgóczynak sok jó leleménye is van. Az első felvonás fináléjában szuggesztív a gesztus, ahogy a Lady a meggyilkolt király vérébe mártja kezét, majd akkurátusan mindenki kezét összevérzi. Mindenki bűnrészes, s a közös bűnösség összekapcsol. Vétkesek közt a néma is cinkos. A Lady új (régi) „Trionfai” kezdetű áriájában önfeledten forog férjével. A vidám, felszabadult pillanatra nagy szükség van ellenpontnak ebben a túl sötét történetben.

Galgóczy a két főszereplőből a maximumot hozza ki. Verdi úgy fogalmazott, azt szeretné, ha a Ladynek fojtott, rekedt hangja volna. A moldáviai Nadia Cerchez pontosan megfelel e leírás irányának. Sötét tónusú, virtuóz szopránja fölényesen tör át a legnagyobb tuttin is. Fölényes muzikalitása adja meg a figura tartását, amikor pedig háton fekve szórja ki a legnehezebb koloratúrákat, az egyúttal a hősnő kivételes képességeit is jelenti. Ez a Lady Macbeth elbűvöl és elrémít egyszerre. Lady Cerchez csak elbűvöl. Minden valamirevaló operaszerető gyermeki örömmel feledkezett bele kivételes tehetségébe. Kelemen Zoltánt rég nem kell már fölfedezni Szegeden, azt azonban igen, hogy a Macbeth új minőséget jelent pályáján. Nem láttuk még ennyire belefeledkezni egyetlen szerepébe sem. Még soha nem használt ennyi kifejező pianót, soha ekkora bátorsággal nem alkalmazott torzított effektusokat a karakter szélsőségeinek megjelenítésére. Így még szívbemarkolóbbnak hat IV. felvonásbeli áriájának hömpölygése. Nagyon szépen kell ezt énekelni, hogy az önsajnálat együttérzést, és ne kárörömöt keltsen. Mindez egy nagyszabású, sötét zománcú baritonon szólal meg, ami távlatot ad a figurának. Az a fekete fény, amely ez az elszabadult lélek például strettájában megvillan, és az a az a zabolátlan tobzódás ahogy Kelemen hangja ebben a jelentben megszólal, egyszerre kelt érzéki élményt, és a gátlástalanság rettenetét. Drámai operákban ellenállhatatlan élmény nagy hangokat hallani. Kettőt egymás mellett – feledhetetlen.

László Boldizsáron az első estén mintha érződött volna: nagyobb feladatokhoz szokott. A második előadáson azonban olyan a forró átéléssel énekelte Macduff  önváddal teli áriáját, hogy egycsapásra úgy éreztük: azt is beleénekli, amit az előző három felvonásban történt vele, de nincs megzenésítve. Ahogy 28 éve Gregor, most ő ad osztályán felüli létezést egy szerepnek. Eltűnődtem, hogy a nagytehetségű Kiss András csak ebben a világligában tűnik-e szolidabbnak, avagy Banquója valóban kevésbé fölvillanyzó, mint Sparafuciléje vagy Don Magnificója volt. Gyors leltár: a dörgő basszus megvan, a magasság zeng, a mélység azonban a szokottnál is erőtlenebb. A figura pontos, a színpadi jelenlétnek van ereje, ám mindez kevésbé hatásos, mint tőle megszoktuk. A kritikusok kedvenc gyarlóságával élve elcsábulok egy jóslásra (különösen, hogy a Macbethtel van dolgunk): ifjú énekesünknek valami miatt most több idő kell, hogy kifussa legjobb formáját. A comprimario osztályból Lőrincz Zoltánt emelném ki, minden kormányok és királyok hű bérgyilkosát, aki (Galgóczy újabb éles leleménye!) nem elszalasztja, hanem maga ereszti szélnek Banquo fiát: jó lesz az még valamikor valamire! Lőrincz élményszerűen forgatja (amúgy nem létező) köpenyét. Az összes szereplőn meglátszik, hogy a színház egyelőre egy szereposztásban próbálta és mutatta be a darabot. A többiek csak később állnak majd be.

A produkció zenei színvonaláról elragadtatottság nélkül beszélni történelemhamisítás volna. Csak a félsüketek és a nagyon-nagyon messziről jöttek nem veszik észre, hogy Pál Tamás nem úgy általában vezényli a Macbethet, hanem kifejezetten a korai Verdi bel cantós változatát szólaltatja meg. Még nála is ritka hogy a zenei folyamata ennyire egységes, hogy az egyes karakterek megragadása ilyen logikus rendszert alkosson, a jelenetek zeneileg is ennyire egymásból következzenek. Még a Szegedi Szimfonikus Zenekar is ritkán követi őt ilyen hajlékonyan, erőteljesen, természetesen. A király kíséreteként úgy masírozik be a színre a (félprofi) Fricsay Fúvószenekar, mintha 20 éve Duncan királyt kísérnék, s az persze magától értődő, hogy a jelenések fafúvósai is a színen szólalnak meg, vagy hogy egy másik jelenetben a proszcénium páholyban harsannak a trombiták. A kivételes színházi és akusztikai élmény kézenfekvőnek tűnik. Régóta vallom, hogy a szegedi az ország legjobb operakórusa. A Macbeth kivételesen megterhelő és bonyolult karjeleneteiben ezt ismét igazolják. A gyilkosok tenorpartija, vagy a csábító nők a földszint két oldalán szólalnak meg. Ne tessenek legyinteni, mindez nem természetes, ez maga az operai varázslat!

Amikor 2008-ben José Cura két Otellót énekelt Szegeden, nyomatékkal mondta: „Önök nem is tudják, milyen szerencsések, hogy ilyen kitűnő operatársulatuk van!”

Kezdjük lassan érteni, pontosan mire is gondolt.

Márok Tamás

 

[nggallery id=452]

Fotó: SZNSZ/Veréb Simon


Címke: , , , ,
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
A kötet megjelenésével felmérhetetlen értékű dokumentumsorozat vált hozzáférhetővé az érdeklődő olvasóközönség számára. A Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését tartalmazó kötet az alábbiak szerint épül fel: a szóban forgó levelezés 1948-tól 1994-ig folyamatosan, továbbá Polcz utolsó levele Mészölynek 1997-ből… – NAGY JÓZSEF KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
Mészöly Miklós 1975-ben, berlini tartózkodása idején a következőket üzente Polcz Alaine-nek: „valójában állandó zavarban vagyok, ha közvetlen személyes dolgaimról közvetlenül-személyesen írok”. A házaspár egymáshoz címzett, 1948 és 1997 között keletkezett leveleit magába foglaló kötet Polcz és Mészöly életének eddig kevéssé ismert eseményeire, privát kapcsolatára enged rálátást… – MÁRJÁNOVICS DIÁNA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

SILVIO ÉS A TÖBBIEK
A 2008-as Il Divo – A megfoghatatlan című film sikerét követve Paolo Sorrentino olasz filmrendező egy hírhedt politikus életét mutatja be újra. Eredetileg a Silvio és a többiek egy 2 epizódos filmnek készült, viszont a nemzetközi piacra egy két és fél órás változat készült el. Eddig az olasz és a nemzetközi filmkritika kedvező fogadtatásban részesítette a filmet. Ennek köszönhetően 2019 szeptemberében mutatják be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon… – JUHÁSZ BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.15 - tiszatáj

EXPERIMENTÁLIS KÖLTÉSZET, 1980–2018
Egy tekintélyes méretű kötet áll előttem, amely még a címében is alátámasztja küllemének erejét és szilárdságát, hiszen a Concrete az angolban nemcsak konkrétumot jelent, hovatovább cementet is. Petőcz András rekapitulációja fizikai mivoltában valóban azt a hatást kelti, hogy a munkákat összefogó szellemi és poétikai kötőanyag nemcsak az elkövetkező téli fagyokat vészeli majd át, hanem a beköszönő évtizedek megpróbáltatásain, kihívásain is túllendül… – SZOMBATHY BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.13 - tiszatáj

FARAGÓ KORNÉLIA: IDŐK, TEREK, INTENZITÁSOK CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
Faragó Kornélia legújabb tanulmánygyűjteményének külön érdekessége, hogy helyet kapnak benne azok a tanulmányok is, amelyek a klasszikus modern irodalom néhány reprezentatív darabjának, köztük versszövegeknek a téma szempontjából rendkívül innovatív megközelítéseit tartalmazzák. A gazdag elméleti repertoár többek között olyan magyar modern költők látványvilágának és téridőszemléletének többirányú módszeres megközelítésére vállalkozik, mint Babits Mihály, Radnóti Miklós és Ady Endre… – LÁBADI ZSOMBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

Az én rapszodikus színházlátogatásaimat a véletlen szeszélye vezérli, amibe belejátszik néha a szakmai érdek. Ha valamelyik teátrum műsorra tűzi egy-egy darabomat, vagy színésznő feleségem kap szerepet valahol, akkor félig-meddig kíváncsiságból, félig-meddig illendőségből belekóstolok az illető műintézmény repertoárjába. Így kerültem tegnap a József Attila színház nézőterére, Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabjának előadására… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

PÁLYI ANDRÁS: GYÁSZ ÉS GYÖNYÖR
Pályi András gyűjteményes kötetében a sorsok érzéki perspektíváit kísérli meg feltárni. Ebben a kísérletben a veszteségben és gyönyörben egyaránt részesült testiségnek központi szerep jut: ahogyan a gyász, úgy a feltámadás is része az életnek, melyekről az elbeszélésekben egy torz tükrön át szembesülhetünk. A kérdés már csak az, hogy ez a tükör kellő teret enged-e a témának, vagy be kell látnunk, kevés arra, hogy a gyász és a gyönyör igazán érzéki aspektusait láthassuk… – DEMUS ZSÓFIA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.10 - tiszatáj

SAGMEISTER LAURA:
FEHÉR MACSKA PIROS VIRÁGOKKAL
A festmény macskája megsérült, sebéből csordogáló vére piros virágba hajlik fehér szőrén. Vérző hómacska, hópárduc. Párductekintetű magány és embertekintetű rejtély. Macska emberszemekkel: pupillája a macskáké, szemvonala azonban emberi. Legalább annyira emberi, amennyire mondjuk Modigliani portréinak üres szemnyílásai emberinek hatnak […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő