Ideje felnőni, avagy A kutya különös esete az éjszakában

BESZÉLGETÉS SCHERER PÉTERREL

A Centrál Színház március 8-án mutatja be Mark Haddon és Simon Stephens darabját. A kutya különös esete az éjszakában tavaly az összes londoni szín­házi díjat be­söpörte. Az izgalmas detektívtörténet túlmutat a krimi mű­faján: pszicho-thrillerrel átitatott családi dráma és egy ti­né­dzser felnőtté válásának története, amelynek karak­te­reit többek között olyan kitűnő színészek formál­ják meg mint Kovács Krisztián, Scherer Péter, Pokorny Lia és Papp János.

– Szerinted A kutya különös esete az éjszakában inkább krimi, dráma vagy pszicho-thril­ler?

– Inkább dráma. Egy autista fiú felnőtté válásának története ez, amit egy krimi szerű szál tesz izgalmassá. Különös detektívtörténet és egyben a felnőtté válás története is. A tizenéves Christopher (Kovács Krisztián) egy brutális gyilkosság nyomára bukkan, úgy dönt, nyomo­zásba kezd. A nyomozást egyszerre könnyíti és nehezíti, hogy Christopher különleges, zárt világban él, és az ő számára mást jelentenek a világból érkező jelek, másképpen értékeli őket, mint a kortársai, vagy a családja. Christopher a maga világában élve, a maga agyával próbálja feldolgozni a körülötte zajló családi zűrzavarokat. Mégis, az ő története egybecseng a világ összes tinédzserének történetével. Neki is ki kell bújnia előbb-utóbb a családi burok­ból, és elindulnia a felnőtté válás útján.

– Christopher apját alakítod a darabban, ami legalább olyan fajsúlyos szerep, mint a fő­hősé. Milyen belső konfliktuson megy át a karaktered?

– A történet tele van drámai fordulatokkal. Az általam játszott apát évekkel ezelőtt elhagyja a felesége, és ezt a traumát képtelen feldolgozni. Hazugságból hazugságba kergeti magát, nem véletlen, hogy a fiában elindítja a nyomozási vágyat. Az alaptörténet némileg hasonlít egy Oidipusz-drámához, de nem akarom lelőni a poént. Az apa rengeteg hibát követ el: dühkitörései vannak, sokszor szakad el nála a cérna a rá nehezedő terhek miatt, de kétség­telenül megtalálhatóak benne a pozitívumok is: dolgozik, törődik a gyerekével, próbálja őt megérteni, támogatni és bátorítani őt abban, amihez fia – az Asperger-szindrómából kifo­lyólag – ért, Christopher ugyanis a matematika és a fizika bűvöletében élő matekzseni. Ki­hívás egy olyan apa-fiú kapcsolatot hitelesen megjeleníteni, amely szembesít azzal a lelki teherrel, amelyet egy szülő él át akkor, amikor gyermekét nem ölelheti, nem érintheti meg, mert attól az például sikítófrászt kap. Az apa fia iránt táplált szeretete tulajdonképpen egy feneketlen kút, amibe hiába dobálsz bármit, nem vagy alig jön viszonzás.

– Milyen kérdésekkel szembesíti a nézőt a darab?

– Őszinteség, gyereknevelés kérdései mind felszínre kerülnek, mint ahogy az is, hogy mi­ként nyomoríthatja meg egy gyerek életét a felnőttek önzése. Eszméletlen mély mondani­valójú történet. Szól a felnőtté válásról is, vagyis, hogy milyen az, amikor még apa és anya megmondja, hogyan cselekedj, és milyen az, amikor már az ember maga kell meghozza a döntését. Talán azért is került be ez a színdarab a színházba, hogy felrázza a közönséget, hogy megértsenek olyan élethelyzeteket, amilyeneket nem ismernek, amilyenekkel nem sű­rűn találkoznak, és, hogy ráébredjenek, nem megoldás, ha megijedjenek vagy homokba dugják a fejüket.

– Egy ember, aki különleges képességekkel rendelkezik. Erről akaratlanul is eszünkbe jut­hat a Virágot Algernonnak Charlie Gordonja illetve az Esőember Raymondja. Mit gon­dolsz, mennyiben hasonlít Christopher jelleme az övékhez?

– Az extra képesség mindhárom mű esetében jelen van. A Kutya különös esetében a főhős fejben emeli négyzetre és köbre a számokat, az Esőember Raymondja kívülről tudja Shakes­peare összes művét és zseniális fejszámoló, de a mi játékmódunk teljesen más, ezt Kovács Krisztán csodálatos alakítása bizonyítja majd. Mi már dolgoztunk együtt, A gyáva című drogfüggő történetben, illetve az Ady/Petőfi címmel diákoknak készített előadásban , így tisztában voltam Krisztián képességeivel. Az előbbi darabban szintén az apját játszom, ez inspirálta Puskás Tamás igazgató-rendezőt arra, hogy a jelenlegi darab főszerepeit velünk játszassa el.

– Az általad rendezett kábítószer-függők írásai alapján készült, osztályteremben is elő­adható drámáról milyen visszajelzéseket kaptok?

– Gyulay Eszter vetette fel az ötletet, hogy ha már úgyis egy ideje benne vagyok a sulis, improvizációs, színházi témában, mi lenne, ha csinálnánk drog témában is egy darabot. Tu­datos terv volt, hogy egy fiatal drogfüggő zsigeri élményein keresztül ismertessünk meg olyan problémát, ami jó célt szolgál. Az előadás igen jól működik diák és felnőtt közegben egyaránt. Prevenció és drámapedagógia, azaz „2 in 1”.

– Önállósodás, elengedés, szülő-gyerek „játszmák”… Te milyen nevelést és útravalót kap­tál szüleidtől?

– A szüleim régi vágású értelmiségiek. Édesanyám pedagógus volt (ő még ma is él), édes­apám gépészmérnökként dolgozott, rengeteget hallgatott komolyzenét, verseket is gyakran olvasott latinul és németül, történelmi témáktól kezdve az irodalmon át a földrajzig ottho­nosan mozgott. „Az egyetlen igazi tanítás a létezés” – mondogatta. A szüleim munkához való hozzáállása, hivatásukkal szembeni alázata, és úgy egészében véve a létezésük máig példaértékű számomra.

– Neked is vannak gyermekeid. Őket milyen értékek mentén neveled?

– Igyekszem úgy, ahogyan a szüleim engem, bár én nem vagyok olyan művelt, mint édes­apám volt. Inkább a liberálisabb viszonyban hiszek, vagyis a szülő-gyerek kö­zötti baráti viszonyban, de, hogy beválik-e ez a módszer, csak később derül ki. Apám nagyon szigorúan fogott, talán pont ezért gondoltam, hogy szülőként én egy kicsit lazábbra veszem a viszonyt. Sokat járok gimnazisták közé, és azt látom, hogy célravezető velük szemben a baráti hangnem, ez az, amire megnyílnak. Jobb megoldásnak tartom, mint a számonkérő közeledést.

– Az április 4-i előadást autizmus-barát formában láthatja a közönség, milyen lesz ez, hogy képzeljük el?

– Az Autisták Világnapjához kapcsolódva olyan témákról beszélgetünk mint furcsa gyere­kek a családban, az iskolában, megismerés és elfogadás félelmek nélkül. Hogy az április 4-i előadás autizmus-barát formában lesz látható tulajdonképpen azt jelenti, hogy a darab nézői között autisták is lesznek. A velük foglalkozó alapítványtól egy szakértő megnézi a kész előadást, és bejelöli azokat a helyeket, amelyek egy autistának problémásak lehetnek például az erős fény- vagy hanghatásokat. Ezeket előzetesen megbeszélik. Előfordulhat, hogy valamelyikük nem bír majd egy helyben ülni, és egyszer csak föláll, és kimegy. Ez messze nem olyan kibírhatatlan egy színésznek, mint a minduntalan megszólaló nézői mobilok. A színháznak a Cseperedő Alapítvány nyújt szakmai segítséget.

– A Haddon-darab premiere után milyen új munkák várnak rád? Láthatunk újabb Mu­csi–Scherer produkciót?

– Rendeztem egy új ifjúsági tantermi darabot T címmel, amelynek december 20-án volt a bemutatója, ezt kell még kicsit karbantartani, a lehetséges interakciókra felkészülni. A Centrál Színházban most épp a Pletykafészekben játszom, a Balhéatlasz című háromsze­replős vígjátékot Kovács Krisztián, Mucsi Zoltán és jómagam előadásában visszük színre. A szöveget Vinnai András írta, a Nézőművészeti Kft. és a Dumaszínház közös előadása lesz, amelyet remélhetőleg ősszel láthat a közönség. Hajnali láz című regényéből készít filmet Gárdos Péter, amelyben holokauszttúlélő szüleinek találkozását és szerelmét meséli el. Eb­ben a rabbit szerepet osztották rám. Más típusú szerep ez, mint amiket eddig megszoktam, de mindenképpen izgalmas kihívásnak ígérkezik.

 Jónás Ágnes

Fotó: Rick Zsófia