11.12.
| Tompa Andrea nyitja meg a 16. Verzió Filmfesztivált >>>
11.12
| Lásd élesebben! >>>
11.07.
| Asztali beszélgetések… – Beszélgetés a művészetről Matzon Ákossal >>>
11.07.
| Legéndy Jácint költő performansza a Berlini Falnál >>>
10.28.
| Sikerdarabok érkeznek Szegedre a következő hónapokban >>>
10.24.
| Asztali beszélgetések… – Toronyi Zsuzsanna és Závada Pál >>>
10.22.
| Velence után a Titanicon, majd a magyar mozikban is bemutatkozik a Déva >>>
10.18.
| Mi is zajlik ma a fenntartható világunkban? >>>
10.18.
| Müpa – Virtus és Extázis >>>
10.18.
| Művek és Mi – vendégünk Kollár Árpád, Mécs Anna és Závada Péter >>>

10.17.
| New Flash >>>
10.10.
| Plusz előadás a Jézus Krisztus Szupersztárból a Dóm téren >>>
10.10.
| Olga Tokarczuk és Peter Handke kapja a 2018-as és a 2019-es irodalmi Nobel-díjat >>>
10.09.
| Elhunyt Vekerdy Tamás író, pszichológus >>>
10.07.
| Megjelent a Határtalan Régészet őszi száma >>>
09.30.
| 10 éves a Duda Éva Társulat >>>
09.24.
| Még három napig lehet jelentkezni Szilasi László szépírás kurzusára >>>
09.22.
| Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze >>>
09.13.
| Meghalt Konrád György >>>
09.07.
| Géczi János kapja a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját >>>

Bakos András, Jahoda Sándor, Kocsis Klára, Szakállas Zsolt, Székelyhidi Zsolt, Tönköl József, Turczi István versei
Antal Balázs prózája
Beszélgetés Konrád Györggyel 
Autopsia – A feldarabolt Isten rekompozíciója
Bajnok/Süllyesztő – Újabb eredmények a Hajnóczy-hagyaték kutatásában

>>>

SZABÓ GÁBOR TÖRTÉNETEINK VÉGE C. KÖTETÉNEK BEMUTATÓJÁRÓL
Élettörténet és emlékezet – ezek voltak a hívószavai a a Magyar Könyvkiadók Napjának, mely idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Szabó Gáborral Történeteink vége című könyvéről és az emlékezéspolitikáról Melhardt Gergő beszélgetett… – TASKOVICS VIKTÓRIA BESZÁMOLÓJA

>>>

„A művészélet olyan, akár a hullámvasút”
2014.01.13 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS HUSZÁRIK ROLANDDAL

„Minden rossz, ami történt velem, jó irányba vitt. Megváltoz­tam, és többé már nem akartam visszahúzódni, nem akartam csendben maradni. Nem pa­naszkodni kell, hanem célokat ki­tűzni!” – mondta Huszárik Roland expresszio­nista és – ahogy ő fogalmaz – néha depresszionista festőművész, akivel pihenő­pályáról, művészi-érzelmi hullámvasútról, komp­romisszumot nem tűrő kiállításairól és Budapest értékeiről be­szélgettünk.

– Mikor érezted először, hogy szívesen lépnél a festészet útjára?

– Mikor? Amikor megszülettem, vagyis 1974-ben. Tudatosan készültem arra, hogy festő­művész legyek, ebben édesanyám – aki egyedül nevelt fel – minden támogatást megadott nekem. A Gútai Művészeti Alapiskola nyolcéves képzése remek technikai alapképzést adott számomra, ezeket későbbi alkotói kísérletezéseim során haszonnal tudtam kamatoztatni. A Sellye János Magyar Tannyelvű Gimnáziumban a Harmos Károly-csoport tagja voltam, de az igazság az, hogy csak egyetlen alkalommal vettem részt a foglalkozáson. A kötöttség, amit akkor ez a kör nyújtott, nem az én világom volt.

– Előfordult, hogy több hónapra letetted az ecsetet, sarokba állítottad a vásznaid, és pi­henőpályára küldted önmagad?

– Igen, csakhogy ez nem hónapokban, hanem években mérhető. Az ember gyakran talál­kozik – főleg fiatalon – olyan elutasításokkal, amelyek nem csak lelkileg, de fizikailag is fájdalmasan érintik. Az ilyen „pihenők” csak jót tesznek egy művésznek, még akkor is, ha mindezért a szabadságával is kell fizetnie.

– Ezt a törést – nevezzük pihenőnek – hogyan élted meg, milyen nyomot hagyott a mű­vészi munkáidon?

– A nyomok csak jó irányba terelték munkásságomat. A velem megtörtént negatívumok – így visszatekintve rájuk – előbbre vittek az életben, valamint megerősítettek abban, ami­ben hittem mind művészeti, mind pedig társadalmi nézeteimet illetően. Jó példa erre, hogy nem vettek fel a szlovákiai körmöcbányai művészeti középiskolába. Hogy miért? Egy­szerűen a szemembe mondták, hogy magyar vagyok, ezért.

– Akaratod ellenére elvették tőled azt, ami sokak számára a legtöbbet jelenti: a szabad­ságodat. Milyen ember lett ez által Huszárik Rolandból?

– A szerencsétlenségben szerencse volt, hogy képes voltam meglátni azokat a pozitív lehe­tőségeket, amelyeket az élet vagy a sors azokban a nehezebb időszakokban adott. Felfedez­tem olyasmiknek a jelentőségét, amiket annak idején egyáltalán nem vettem észre. Más­képpen kezdtem látni a világot: előjöttek bennem olyan gondolatok és érzések, amiket máskor, annak előtte még soha nem éreztem. De ismétlem, hogy minden rossz, ami tör­tént velem, jó irányba vitt. Megváltoztam, és többé már nem akartam visszahúzódni, nem akartam csendben maradni, mint ahogyan azt azelőtt tettem. Lehetséges, hogy egyszerűb­ben látom azóta a világ és az élet történéseit. Megesik, hogy mindezért sokan bírálnak, ka­pok bőven kritikát is, mármint a bennem lezajlott gyökeres változások miatt. De kö­nyörgöm, az emberek nem veszik észre, hogy váltani egy pillanat műve? Nem panaszkodni kell, hanem célokat kitűzni! Megesik, hogy az egyik ötlet nem valósul meg, de akkor ott a másik, és, ha valami miatt az is befuccsol, még mindig jöhet a következő. Mindig vannak nagyobb és kisebb céljaim, ezek mentén élem meg a mindennapokat: célokkal, tervekkel. Ez visz előbbre. A pozitív gondolatok előbb-utóbb hatnak az emberre. Van, aki meg más­képp ítél és lát engem, de ez benne van a pakliban. Vagy jól ismernek, vagy egyáltalán nem ismernek.

– Volt olyan ember az életedben, aki önzetlenül segített neked abban, hogy művészként kiteljesedj és beérj?

– Igen, volt, nem is egy. Volt, aki néhány mondatban el tudta magyarázni nekem, hogyan lehet a művészi pályán előbbre jutni, megélni belőle. A technikai tudásom már megvolt, ezért volt elegendő számomra néhány mondat ahhoz, hogy átlássam, mit is akar nekem az illető mondani. Ez az ember zsidó származású volt, hozzáteszem, korábban a vallásokra sem figyeltem annyira, mint mostanában.  Az ő életfilozófiája, vagyis az, ahogyan a vallá­sába képes volt menekülni a világ elől, sokat adott az életemhez. Nem mondom, hogy tisz­teltem, inkább csak megbíztam benne, ami az én esetemben nem könnyen alakul ki. A má­sik mentor egy török volt, aki teljesen ellentéte volt az előzőnek. Így volt ez jó. E két világ­nézetű embertől rengeteget tanultam, leginkább azt, hogy mi az az út, amin ne járjak, mik azok, amiket ne csináljak.

– Ki volt ez az első ember?

– Egy pénzhamisító.

– Manapság a szebbnél szebb színek égnek bele a tárlatlátogatók retinájába, ha elidőz­nek a képeid előtt. Említetted egy korábbi beszélgetésünk alkalmával, hogy volt idő, ami­kor nemhogy ódzkodtál színnel borítani be a vásznaid, hanem egyenesen a fekete-fehérben gondolkodás jellemezte a művészeted. Az elzárás, a poszttrauma közrejátszha­tott ebben?

– Biztos, hogy közrejátszott, mert sokáig nem tudtam visszailleszkedni a társadalomba. De később feltettem magamnak a kérdést: miért is akarok én beilleszkedni, amikor az általam elképzelt (álom)világ sokkal egyszerűbb és szebb?! A fekete korszak elmúlt, egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hová lett. Lezárult az a korszak, vége van. A színek meg szinte berobbantak, mintha az agyamat elöntötte volna egy extázis, ami azóta is tart. Kapok érte persze hideget-meleget, ám, mivel expresszionista festőművész vagyok, nem hagyom, hogy bármi is befolyásolja a képeimet. Amikor úgy érzem, nekiállok és festek. Nem tudom mit és mivel, csakis a végeredmény lebeg a szemem előtt. Nem tervezek, nincsenek vázlatok sem.

– Hiszel Istenben?

– Nem hiszek, és nem hiszek a vallásokban sem. Ettől függetlenül tiszteletben tartom má­sok vallását. Ha vitába szállok e témát illetően, csak azért teszem, mert mindig azt érzem, olyan eszméket próbálnak felém közvetíteni egyesek, amikben szerintem ők sem hisznek teljes mértékben. Ha az ember önmagában sem hisz, hogy higgyen az Istennek nevezett­ben?

– Jellemző volt rád a melankólia is?

– A melankólia minden művész életében, így az enyémben is jelen van. Az egyik percben fent vagy, a másikban lent. A művészet olyan, akár a hullámvasút. A környezeted ebből ta­lán semmit nem érzékel, mert te ugyanúgy nevetsz tovább. A végletesség, a fent és a lent kellenek ahhoz, hogy az ember művész lehessen. Ha nincs végletesség, akkor hiány van. Sokan megkérdezik tőlem, voltam-e már depressziós. Én erre azt válaszolom: persze, ha már egyszer megalkottam, miért ne lehetnék az!

– Hogy érted, hogy megalkottad?

– depresszionizmus szót ma már egyre többen használják. Ez egy szójáték, amit egy át­sörözött, elmélkedős éjszaka alatt találtam ki. Nem baj, szeretem, ha adhatok valami újat a világnak. Az írásaimmal is így vagyok. Sokan tudják, hogy írok verseket, vagy ún. szösszeneteket, ahogy én hívom ezeket. Azt kevesen tudják, hogy álnév alatt is publikálok, az írásaimat több művészeti folyóirat leközölte már. Hogy mi az álnevem, hadd maradjon az én titkom. Talán egy következő, későbbi interjúban elárulom.

– Megosztó személyiség vagy?

– Mivel ezt sokszor hallom vissza a nevemmel kapcsolatban, már lassan én is azt gondo­lom, hogy igen. Nincs ezzel gond. Van, aki kedvel, van, aki nem, sőt, vannak, akik finoman szólva nagyon nem kedvelnek. Ám legyen, vállalom.

– Vállalod a felelősséget a tetteidért, vagy az általad vétett hibákért?

–  Manapság már igen. Ha gondok merülnek fel, a megoldásukat feladatnak tekintem. Ré­gebben nem így volt, sőt, könnyebbnek tűnt elszaladni a gondok elől. Hibák mindig lesz­nek, de nem mindegy hol és mikor hibázunk. Könnyebb embernek maradnunk, ha el­ismerjük őket.

– KOR-TÁRS címet viselő expresszionista kiállításod 2013. december 8-29-ig volt látható Budapesten a belvárosban. Mesélj, kérlek a kiállítás koncepciójáról, illetve arról, hogy milyen képeket tekinthettek meg a művészetkedvelő látogatók!

– A kiállítás koncepciója nálam nagyon egyszerű. Felkelek, kitalálok valamit, és úgy válo­gatom össze a képeimet, hogy, aki megtekinti azokat, találjon olyan alkotást közöttük, amit, ha hazamegy, ne tudjon elfelejteni. Ez a jó a művészetben: megfested, amit akarsz, kiállítasz úgy, ahogy akarod, és úgy irányítod oda az embereket, ahogy te akarod. Mint egy rendezés, ahol én vagyok a rendező, a néző a befogadó. A rendezésben nem tűrök beleszó­lást. Ebben nem ismerek kompromisszumot.

– E kiállítást ajánló cikkben a következőt nyilatkoztad: „a művész nem alázkodik meg a művészet előtt, tudatosan nem áll be a szürke hétköznapok tömegművészei közé.” Szá­modra kik tartoznak a tömegművészek halmazába?

– Miért kellene nekem a művészet előtt megalázkodnom? Ha megadatott az, hogy van te­hetségem, miért én alázkodjak meg? Hogy ez nagyképűnek hangzik, lehet, de ki, vagy mi előtt kellene megalázkodnom? Nekem nincsenek korlátaim, legalábbis olyanok, amiket át kellene törnöm. Nincsenek előttem olyan akadályok, amelyekkel ne tudnék megbirkózni. Olyan embereket keresek, akik szívesen fogadják a művészetemet és az ötleteimet. Ha öt perc alatt valaki nem tud dönteni arról, amit én előadok neki, akkor később sem fog tudni dönteni. A tömegművész szót nem rosszindulatból használom, nem a bántás a célom vele. Tény, hogy sokan alkotnak. Sok a tehetség, de közülük van, aki úgy jut előbbre, hogy tá­mogatásokat és ösztöndíjakat használ fel hozzá.

–  Te magad kiállítasz, eladsz vagy támogatásokból élsz?

– Próbálom a középutat megtalálni. Inkább azokat a lehetőségeket keresem, amelyek nem gátolnak a művészi szabadságomban. Ha valakinek nem akarok egy képet eladni, akkor nem teszem.

– 2014 májusában egy hónapon át újabb kiállításod lesz látható Képmozaik címmel. A tárlatot Huszárik Kata nyitja meg. Rokoni szálak fűznek a színésznőhöz vagy csupán névazonosságról van szó?

– Katával a véletlen hozott össze minket. Nagyszerű színésznőnek tartom őt, tisztelem az őszinteségét a szerénységét és a munkához való hozzáállását is. Felkértem, hogy nyissa meg  a tárlatot, illetve, hogy művészi előadásával is járuljon hozzá a tárlat színvonalának emeléséhez. Nem tudok róla, hogy rokonok volnánk. Tény, hogy mindketten Magyar­országról származunk, annak ellenére, hogy én a Felvidéken éltem jó ideig. A nagypapám­nál megszakadnak a szálak, ugyanis nem tudom, kik voltak a szülei és, hogy hol élt. Lehet, egyszer Katával utánajárunk ennek.

– Gondolom, az expresszionista vonal marad. Miben különbözik a májusi kiállítás a 2013-as decemberitől?

– Teljesen új képeket vonultatok fel, olyanokat, amelyek már itt, Budapesten készültek. Egyébként nagyon megszerettem ezt a várost, mondhat bárki bármit. Mondhatja, hogy ko­szos, füstös. Számomra rengeteg szépséget rejt. Visszatérve a kiállításra: az expresszio­nista vonal természetesen marad, hiszen nem tudok és nem is akarok e tekintetben változ­ni. Szeretek hirtelen felindulásból alkotni, kizárni a külvilágot és a zene hatására alkotni.

– Említetted a FelvidéketOtt saját lapot indítottál útjára, amely két évig működött. Mi­ért döntöttél úgy, hogy mindezt hátrahagyva Budapesten kezdesz új életet?

– Való igaz, hogy elindítottam egy helyi városi újságot, amelyet én magam írtam és szer­kesztettem. Időközben önkormányzati képviselő lettem szülővárosomban, Gútán. Az által, hogy akkoriban sok olyan dolgot ki mertem mondani, amiről csak suttogva mertek az em­berek beszélni, indirekt módon nyílt társadalmi vitát indítottam el, aminek persze lettek is eredményei… Mindenki csak panaszkodott, és azért, hogy a problémát megoldják már semmit nem akartak tenni. Láttam, hogy ennek soha nem lesz vége. Hogy művészként mi­lyen mértékben becsültek meg, arról inkább nem beszélek, tudod, nem tesz jót a vér­nyomásomnak.

– Búcsút mondtál Felvidéknek, Budapest pedig kapott egy remek festőt. Gondolkozol egyéb, általad a művészetben még ki nem élt vágyak megvalósításán?

– Az idő dönti el, hogy Budapest remek festőt kapott-e vagy sem, hiszen a fővárosban számos tehetséges művész van. Itt többet kell tudni mutatni, nem lehet hagyo­mányos dolgokban gondolkozni. A kiállítások arra jók, hogy az érdeklődők fizikai közel­ségbe kerülhetnek a képekkel, ennyit nyújt, nem többet. Mindig vízión alapuló tervek mozgattak, amelyek ebben a fővárosi környezetben könnyebben valósíthatók meg, hiszen nyitottabbak az emberek, a befogadás mértéke nagyobb, egyszerűbb olyan kapcsolatokra, ismerősökre szert tenni, akik támogatják az ötleteimet. Jelenleg is épp egy nem mindennapi projekten dolgozom. Kikkel, min, hogyan, még titok. Ezért is érdekes a művészet: tele van meglepe­tésekkel, amik, ha csak száz embernek nyerik el a tetszését, már megérte megcsinálni.

Jónás Ágnes 

 
[nggallery id=284]


Címke: , , ,
2019.10.20 - tiszatáj

PUCCINI EGYFELVONÁSOSOK SZEGEDEN
Egy estén, hármas oltárképnek képzelte el három egyfelvonásosát Puccini. Egy sötét, drámai, egy mennyei-lírai darab, és egy vágtató, szikrázóan szellemes komédia – hárman adják ki az egészet. Ám így erre ma kevés operaház vállalkozik. A három darab együtt kicsit sok a közönségnek, ráadásul az átdíszítést, a hosszú szünetet sem lehet megspórolni. Legutóbb az Erkel Színházban is csak a bemutatón hangzott föl mind a három mű, utána mindig csak kettőt lehetett választani… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.10.19 - tiszatáj

A RENDSZER
Spanyolország az utóbbi időben előszeretettel mímeli a hollywoodi zsánerfilmek öntőformáit: az 1968–1975-ös aranykort követő horror-reneszánsz után egyre nagyobb teret kap a csavaros thrillerek honosítása. Oriol Paulo betyáros műfaji ujjgyakorlatait követően a románcban és sorozatgyilkos-thrillerben egyformán jártas Rodrigo Sorogoyen is letette a névjegyét, tavalyi politikai thrillerje részben adózik a hagyományoknak, ugyanakkor bizonyos pontokon el is mer térni azoktól… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.17 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Aki már járt az utóbbi években a Millenárison az Art Market ideje alatt, tudja, hogy már az épület előtt és a parkban meglepetések, izgalmas köztéri alkotások, installációk fogadják. Idén sem unatkozunk az épület felé haladva, mozgó szobrokat látunk, élőket, égbe nyúló nyakkal, méhkast szimbolizálva, abroncsokkal, hófehér anyagokba burkolózva közöttünk sétáltak, de nem vesznek rólunk tudomást, ahogy egy szoborhoz illik […]

>>>
2019.10.16 - tiszatáj

PATAK MÁRTA: ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT
Minden ember egy kalitkába zárt hal: nem a megfelelő térben, nem a megfelelő időben létezik, mégis lubickol saját világának ketrecében. Akár ezt is sugallhatja Patak Márta 2017-es novelláskötetének borítója. Az Enyhítő körülmények között című kötet a Scolar Kiadó egy új sorozatában, a ScolarLive-ban jelent meg, mely sorozatnak két célja is van: az első az, hogy a pályakezdő alkotók teret kapjanak, a másik pedig azon „már bizonyított” szerzők új kötetének kiadása, akik eddig a megérdemeltnél valami miatt kevesebb figyelemben részesültek… – KOMÁROMI DÓRA KRITIKÁJA

>>>
2019.10.15 - tiszatáj

A MAOE DIMENZIÓK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ
A címben megidézett Umberto Eco könyvére történő utalás nem a véletlen műve, hiszen végignézve a MAOE hatodik tematikus, gigakiállításának a DIMENZIÓK-nak a kolosszális terjedelmű anyagát (hatszázhúsz művész B1 méretben megjelenő reprodukcióival) a REÖK teljes teremsorát felvonultató enteriőrben a vizuális enumerációnak valamilyen hasonló euforikus érzése keríthet hatalmába, mint a három évvel ezelőtt elhunyt, jeles szemiotika tudóst, amikor szöveggyűjteménye előszavában kifejezésre juttatta a listák utáni hajtóvadászatának mámorító hatását… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2019.10.15 - tiszatáj

A WALL STREET PILLANGÓI
Jessica Pressler 2015-ös cikke első pillantásra kiváló alapanyagot szolgáltat a napjainkban egyre népszerűbb girl power-mozikhoz. Az újságírónő New York Magazinban publikált írása igaz történetet dolgoz fel: bepillantást nyerhetünk egy sztriptíz-táncosnő 2007-től 2015-ig húzódó viszontagságos éveibe, benne egymásra találással, karrierépítéssel, gazdasági világválsággal, felemelkedéssel és bukással, illetve újrakezdéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.14 - tiszatáj

BALLA ZSÓFIA ESSZÉKÖTETÉRŐL
Balla Zsófia kötetében sokféle műfajú, hosszúságú írást találni, s mind egy személy, még inkább egy téma, még inkább egy kérdés körül dong, mint darázs a fészkébe igyekezvén. A szövegek műfaj szerinti nagyobb egységeket alkotnak, s azon belül valamelyest követik e megjelenés időrendjét. A költőnő versei pedig újra és újra felbukkannak, mint a színes kavicsok közül a kagylók a tengerparton, gyöngyöt rejtve… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS ÍRÁSA

>>>
2019.10.10 - tiszatáj

JOKER
Fennakadhatunk rajta, hogy szuperhősfilm vitte el a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját a Lucrecia Martel vezette zsűritől, mindenki jobban jár, ha inkább magát a kérdéses művet szemrevételezi és a látottak alapján vonja le a következtetéseket: bohócgúnyát húzó ölőmester ide, eredettörténet oda, a Logan óta nem született ilyen érett, hihetetlenül realisztikus, hagyománytagadó feldolgozás egy mainstream képregénykarakterről… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.09 - tiszatáj

NAGY SIKER TANDI FLORA ÉS OLASZ FLÓRA SZEGEDI KONCERTJE
A Szomorú vasárnaptól Lara Fabian Je T’aime című daláig sok világsláger felcsendült hétfő este Szegeden, az IH Rendezvényközpont nagytermében Tandi Flora és Olasz Flóra nagy sikerű, telt házas közös koncertjén. A népszerű énekes és a már több nemzetközi versenyen díjat nyert hárfás országos turnét is tervez a különleges produkcióval… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő