Az érzékelés határai

MEGGYESKERT, ÖRKÉNY SZÍNHÁZ

Zsótér Sándor kortárs színházat csinált a Meggyeskertből. Zavarba ejtő utalások, jelenünkre való roppant összecsengések figyelhetők meg a rendező első Csehov művet színpadra állító alkotásában. Zsótér erősen törekedett arra, hogy a berögzült Csehov-képet lebontsa. Nincs polgári szoba, idilli kert, nincs melankólia, vagy nosztalgia. Van viszont Cseresznyéskert helyett Meggyeskert, és műfajilag farce, négy felvonásban.

Az Örkény Színház színpadának ölelésében fogadja a nézőt Ambrus Mária díszlete. Már a színlap alapján kiviláglik, hogy az alkotók szakítani kívánnak a Csehov-értelmezést nehezítő panelekkel, így a díszlet – amivel a néző először szembesül – döntő hatású. A történettel korreláló, azt kiegészítő, a befogadói elemzést markánsan irányító tér született. A csehovi szituáció szerint a súlyosan eladósodott Ranyevszkaja és testvére Gajev hazatér Párizsból Oroszországba. Adósságuk lefaragása csupán a meggyeskert hasznosításával válna lehetségessé, erre azonban nem törekednek.

Ambrus Mária tere maga a valószínűtlenség, az illúziók kicsúcsosodása. Párizs után egy mesterséges, műanyag valóságba érkezik a két testvér, Ranyevszkaja lánya, nevelőnőstül, inasostul. A kertet egy műanyag pálmafa jelenti, amely hangsúlyozza a szereplők művi ábrándjait. Az első perctől tudható, hogy a kert valójában már rég nem létezik. A pálmafa a puszta idegenség képzetét kelti, a tárgyak mellett és mögött a színház fekete falait látjuk, a teljes struktúra egy óriási fikcióként értelmezhető, amely mindössze a színházi térben létezik. A pálmafán kívül egy hatalmas macskafej tekint le a színpadról, ez Ranyevszkaja összetett személyiségét igyekszik értelmezni a befogadó számára. Egyszerre jeleníti meg a nőisége csúcsán járó nőt, aki a gyermeki lét idillikus képeivel képtelen szakítani. A macskafej többfunkciós tér az előadásban. A gyermeklét idillizmusát és az előadás végén a halál helyét egyaránt magába foglalja. A két tárgy között egy mobiltelefon-dívány is helyet foglal: kihagyhatatlan elem.

Zsótér elsődleges módszere, hogy a jelenbe illeszti az előadást, arra kíváncsi, hogy a mának mit tud kifejezni a több mint száz évvel ezelőtt keletkezett darab. Kerekes Éva Ranyevszkaját kiégett, megfáradt, életidegen nőnek formázza, amelyet ellenpontoz üde szépsége. Árnyaltan láttatja színes megjelenését, s hozzáteszi látszatlétben tobzódó életét. Debreczeny Csaba képes spontán, a kiszámíthatatlanságát megmutató Gajevet nyújtani, hogy a néző pontosan érezze, hogy gondolatai mikor hullámzanak éppen egy másik valóságban – esetleg egy billiárdpartin. A Meggyeskert legfőbb célja tehát az élettől való távolesés tragédiájának láttatása, a problémák megoldása előli menekvés. A farce műfaját kidomborítva kellő humorral emeli az előadást Zsótér – az irónia végig előremozdító, hangulatbefolyásoló elem. Znamenák István Szimeonov-Piscsik szerepében például kiváló öniróniával rendelkező figura. Az előadás az irónia és a humor hiányával is jól operál, így a tragikus jelentéstartalmakat még erőteljesebbé teszi. Ezáltal képződik meg az egyértelmű utalás a jelenre, egyetemes mondanivaló tekintetében a közép-európai tragikumra, amely egyaránt jelenti a tespedtséget, a valóságtól való menekvést, a problémák megoldásában való részvétel elutasítását. A Meggyeskert tragikuma az identitás elvesztését és visszaszerzéséről való lemondást is bemutatja, a virtuális műanyagvilág zártságában vergődő szereplők életét. Ranyevszkaja lehetetlen ábrándjai közben macskaként nyújtózik el a kinyitható mobiltelefon-díványon, miközben a meggyeskertjével együtt szemünk előtt hullik darabokra a világ. A helyzet a Lopahinoknak áll. Nagy Zsolt mv. alakításában Lopahin erős, meghatározó jelenléttel bír,  céltudatos személyiség. Hiába próbálja kirántani Ranyevszkaját ábrándlétéből, lehetetlen vállalkozás.

Az előadás világában talán egyedül Firsznek van még tényleges arca, azonban Békés Itala megrendítő alakításában az öreg inas által képviselt rend lassú elmúlása úgyszintén végbemegy. Ugyanakkor Firsz még élő karakter, a múlttal kapcsolatot tart, értekezik a régi világból – a többi szereplő számára a múlt nem kitapintható. A polgári szobabelsők korának elsüllyedését az apró játékszerként megjelenő száz éves szekrény jeleníti meg. Az identitásukat vesztett lelkek báb-létének plasztikus láttatása is a díszletek által valósul meg. A harmadik felvonás ünnepi fogadást tartalmazó jelenetében a szereplők a mennyezetről lelógó kis ülőalkalmatosságokon himbálóznak. Az illúzió görcsös birtoklását a jelmezek (jelmeztervező: Benedek Mari) is hangsúlyozzák. Ranyevszkaja és Gajev ruhája az egzotikumok világához közelít. Mintha a kert megjelenne Ranyevszkaja jelmezén, erősítve, hogy a kert illúziója teljesen össze van kötve a szereplővel. A befejező felvonásban mikor Lopahin közli a meggyeskert megvásárlását, egy Ranyevszkaja felé tett határozott lendítéssel (mintha kivágná) jelzi az illúziók összeomlását. Kerekes Éva Ranyevszkajája odaadón rogyik össze, Lopahin karjaiba.

Pavis szerint a farce-ban olyat is ki lehet mondani, amit más műfajok nehezen engednek. Zsótér Meggyeskertje a lemondó, a küzdeni képtelen emberek jellemrajzát kívánta artikulálni. Ranyevszkaja, mintegy szerepéből kilépve, a második felvonásban a nézőtér felé fordulva Lopahin „színházi élményére” reflektálva mondja: „Ne járjatok színházba. Inkább nézzetek magatokba!” A tiszta, egyenes beszéd azonban Trokán Nóra mv. által megformált Sarlotta Ivanovnára jellemző leginkább, aki még érti világban elfoglalt helyét, groteszk módon éppen azt, hogy nem tudja magáról, kicsoda. Ő fejezi ki verbálisan, hogy nincs arca, nincs személyi igazolványa, nem tudja hány éves; kifejezi, hogy gyökértelen.

Zsótér rendezéseinek sorába a Meggyeskert is erőteljesen beleilleszkedik, a vizualitáson alapuló világérzékelésbe, önnön teremtett virtuális valóságába betokosodott egyének élete mutatkozik meg a darabban. A döntésképtelenség következményeként összekuszálódott viszonyokból pedig nehezen lehet kitörni: akkor bizony a Lopahinok döntenek a fejünk felett; az élet pedig bizonyosan „meggykeserű” marad.

Fritz Gergely

[nggallery id=255]

Fotók: Szigetváry Zsolt (MTI)